A Duna felső vízgyűjtőjén 2024 szeptemberében extrém csapadékot és jelentős áradást okozott a Borisznak elnevezett mediterrán ciklon. Az Alpok északi előterében kialakuló csapadékgóc a Duna magyarországi szakaszán csak "az évtized árvizét" okozta, miközben Ausztriától Csehországon át Lengyelországig gátak szakadtak át és településeket öntött el a víz, komoly károkat okozva. A klímaváltozás rovására írt árvizek kapcsán felmerülhet a kérdés, mi történik ha 12 órával tovább esik az eső? Mekkora a pusztítás, ha az esőzés 24 órán keresztül tart? Ezt a legrosszabb forgatókönyvet leginkább az 1342. évben Szent Mária Magdaléna napján bekövetkező kataklizma története alapján vázolhatjuk fel, melyet mostanáig az "évezred árvizének" neveztek - Németországban.

Valószínűleg álhír, hogy a Magdaléna árvíz idején Köln városfalai felett lehetett csónakázni (forrás)

Két okból érdemel említést a Magyarországon kevésbé, de német nyelvterületen annál jobban kitárgyalt Magdaléna-árvíz; egyrészt azért, mert ez a valaha mért legnagyobb vízhozamú, ebből kifolyólag a legmagasabb vízszinttel tetőző árvíz, sok helyen kétszer akkora értékekkel, mint azóta bármikor, másrészt pedig a csapadékhullást követő talajerózióhoz még csak hasonlóról sem tudnak a feljegyzések, 10 méter mély vízmosások keletkeztek és kiterjedt mezőgazdasági területek váltak használhatatlanná, mert a lefolyó víz egyszerűen elhordta a talajtakarót. 

A Vb időjárási helyzet és a Genovai-öböl ciklonkeltetője (forrás)

Korábban a Magdaléna-árvíz hátterében is az úgynevezett 'Vb' (római ötös b) időjárási mintát, azaz egy mediterrán ciklont sejtettek, hasonlót ahhoz, amely 2024-ben a Borisz árvizet okozta, vagy éppen az "évszázad árvizének" nevezett dunai árhullámot Ausztriában, 1954-ben. Sorszámozását Wilhelm van Bebbernek köszönhetjük, aki 1891-ben öt ciklonpályát azonosított, közülük az ötös a legdélebbi. A Vb ciklonpálya az Atlanti-óceántól a Genovai-öblön keresztül az Alpokig húzódik, melyen sarkvidéki eredetű hideg légtömeg, halad délkeleti, keleti, majd északkeleti irányba. Franciaország déli részén átkelve a Földközi-tenger felett egy alacsony légnyomású gócot alakít ki, jellemzően a Genovai-öbölben, vagy a Baleár-szigetek térségében. A földközi-tengeri meleg, nedves légtömegek az alacsony nyomású terület frontján felcsúsznak az északabbra fekvő közép-európai hideg levegőre. A hideg és a párás meleg levegő találkozása jelentős hőmérséklet-kontrasztot okoz, intenzív emelkedő légáramlatok jelennek meg és létrejön egy alacsony nyomású zóna. A nyáron felforrósodó tengervízből származó extrém mennyiségű (a Borisz esetében kb. 35-40 köbkilométer) vízpára több napon keresztül tartó, extrém csapadékhullást okozhat nagy kiterjedésű területen, az Adriától az Alpokon keresztül az Elba és az Odera vízgyűjtőjéig. A hideg levegő miatt az Alpokban a csapadék hó formájában is hullhat, mivel a hóhatár ilyenkor jóval lejjebb húzódik.  

A közép-európai árok (forrás)

Ez volt az eddigi elfogadott elképzelés, azonban a források kritikai átnézése és ezután időjárási analógiák felkutatása után úgy tűnik, hogy a Magdaléna-árvíz által érintett jóval kisebb lehetett, mint amit a Vb ciklonok okoznának, a korábbi elmélettel szemben Kelet-Európát, a Maas vízgyűjtőjét és Frízföldet például valószínűleg nem is érintette. Jürgen Herget német földrajztudós kutatótársaival kirostálta a megbízhatatlan forrásokat és olyan időjárási mintázatokat kerestek, amelyre ráillett a források által leírt, nagy intenzitású, de korlátozott területet érintő csapadékhullás. Számos analógia akadt, de ezek közül egy sem kapcsolódott Vb ciklonpályához, így arra jutottak, hogy az 1342. júliusi árvizet valószínűleg egy másik időjárási jelenség, a közép-európai-árok (Trog Mitteleuropa - TRM) okozta, amely alacsony légnyomásgrádienssel és erőteljes konvektív instabilitással jár. Magyar nyelven is olvasható a kutatás rövid kivonata (sok más hasonló időjárási extremitással) az Osiris által 2024-ben kiadott Klíma és Társadalom Európában — Az Utolsó Ezer Év című könyvben.  

Mária Magdolna nagyjából úgy kerül a történetbe, mint Pilátus a krédóba. A középkori emlékezet egy rendkívüli eseményt nem a naptári nap alapján őrzött meg, hanem a naphoz kapcsolódó ünnepekhez, vagy emléknapokhoz. Mivel az árvíz a legtöbb településen július 22-én tetőzött (a dátum nem feltétlenül egyezik az extrém mennyiségű csapadék hullásának időpontjával), így kapta ez az időjárási és hidrológiai esemény a Magdolna elnevezést, ami azóta is használatban van. 

A Magdaléna-árvizet okozó csapadékzóna helyzete mai országhatárokon belül (Jürgen Herget et al. 2014)

Az extrém csapadékhullás néhány nappal Mária Magdolna előtt kezdődött, vélhetően július 19-én (a 2024-i eseményekkel további párhuzamot lehet vonni, abban a tekintetben, hogy a korabeli feljegyzések szerint extrém hőség és szárazság sújtotta Németország középső területét, hónapokig nem esett csapadék). Frankónia és Türingia, különösen a Majna vízgyűjtő területét körülölelő hegykoszorú, a Frank-Alb, a Vogelsberg, a Rhön és a Türingiai-erdő volt érintett, de az esőzések részben kiterjedtek a Duna, Weser, Fulda, Werra és az Elba folyók mellékvizeinek dimbes-dombos forrásterületére is, Regensburgtól Braunschweigig, valamint Zwickautól (a Majna-menti) Frankfurtig. 

A Magdaléna-árhullám levonulása a Majnán 1342-ben. (forrás)

Mai ésszel elképzelhetetlen pusztítást okozott a kb. négy napon keresztül tartó esőzés. Négyzetméterenként kb. 175 liter csapadék hullott a száraz talajra egy olyan korban, amely a középkori klímaoptimum végeként és a kis jégkorszak kezdeteként szokás említeni. Ekkoriban a kedvező körülmények miatt Európa népessége fokozatosan növekedett, ami újabb és újabb mezőgazdasági területek feltörését tette szükségessé. Ez kiterjedt erdőirtásokkal járt, megnövelve az árvízi kockázatokat. A beszivárogni nem tudó csapadék laterális és vonalas eróziót egyaránt okozott; a felszíni lefolyás árkokat mélyített, miközben a talaj telített felső kb. 20 centis rétegét a víz egyszerűen elmosta, de valószínűleg földcsuszamlásokkal is számolni kell. A szakirodalom a (termő)talajveszteséget 13 milliárd tonnára teszi, ez egy elképzelhetetlenül nagy szám, normál körülmények között körülbelül két évezred alatt hordódna le ekkora anyagmennyiség. Nem csak a lepusztulás, a hordaléklerakódás is tönkretette, eltemette a mélyebben fekvő, ártéri mezőgazdasági területeket, réteket, legelőket és kaszálókat, így egész térségekben szűnt meg a mezőgazdasági művelés egy olyan apokaliptikus tájon, ahol a vízmosások mélysége elérhette a 10 métert, ezek többsége napjainkban is megtalálható Közép-Németország-szerte. 

„Urunk 1342. évében, július 24-én a Weser és a Fulda megáradt, és a víz magassága elérte ennek a kváderkőnek az alsó szélét” 1342-es árvíztábla a Szent Balázs templomon, a Fulda-parti Hannoversch Mündenben. (forrás: wikipedia)

A Majna, Weser, Rajna és Duna folyókon levonuló árhullámra hiba lenne úgy gondolni, mint a 2000-es években Budapesten a Dunán keresztülfolyó árvizekre. Az 1342 júliusában lehordódott talajmennyiség a vele együtt a völgyekbe zúduló szerves anyaggal, törmelékkel és uszadékkal egy rendkívül sűrű zagyárat okozott, aminek egészen biztos szerepe volt a rendkívül magasan tetőző árhullámban. A levonuló vízhozam jelentős része görgetett, lebegtetett hordalék, illetve uszadék lehetett. A fatörzsek, bokrok, épületgerendák eltorlaszolták és lerombolták a korabeli kőhidakat, malmokat, fennakadtak a folyókanyarulatokban, a völgyben lezúdult áradás törmelékkúpokat épített a torkolatoknál, új mederbe kényszerítve a folyókat. Valószínűleg nem igaz az a széles körben elterjedt legenda, hogy ekkoriban Kölnben olyan magasan állt a Rajna vízszintje, hogy a várfal fölött át lehetett csónakázni, de annyi bizonyos, hogy a Magdaléna árvíz olyan helyeken is katasztrofális pusztítást végzett, ahol alig, vagy egyáltalán nem esett csapadék.  

A Magdaléna-árvíz vízhozama közel duplája volt az azt követő legnagyobb árvíznek, ennek ellenére az árvíztáblák magassága között nem tűnhet olyan nagynak a különbség. A háttérben egy egyszerű ok áll, méghozzá az, hogy a folyómedrek paramétereiből kifolyólag a medréből kilépő folyónak minden egységnyi vízszintemelkedéshez jóval nagyobb vízhozamra van szüksége. Függőleges falú edényben másképpen emelkedik a vízszint, mint egy mélytányér keresztmetszet esetén. Így fordulhatott elő, hogy a kétszeres vízhozam nem minden esetben növeli számottevően az árhullám tetőzési szintjét, hiszen a vízhozam nagy része szétterül az ártéren. Ez egyben rávilágít a szűkített, szabályozott, töltések közé szorított folyóvölgyek egyik problémájára. 

Árvíztáblák Frankfurtban az 1868-ban épült Eiserner Steg gyaloghídon. Az 1342-es nyilvánvalóan áthelyezett példány, de magassága megfelel a régi Miklós templomban leírt szintnek. (forrás)

Würzburgban Mária Magdolna napján és másnap rendkívüli felhőszakadás zúdult le, amely annyira felduzzasztotta a Majnát, hogy mindenhol messze kilépett a medréből, elpusztítva a mezőket, szőlőket összedöntve a házakat és lakóikat hajléktalanná téve. A víz haragja a würzburgi hidat és a Majna elérte a székesegyház első kőoszlopát. Ez alapján a Majna 10 méteres magasságban tetőzhetett a püspöki városban. Frankfurtban a régi Miklós templomban (Alte Nikolaikirche) hat láb magasan állt a víz, amelyből vissza lehetett számolni, hogy a mostani frankfurti Majna-vízmércén ez kb. 8 méter magas vízállást jelentene (jelenleg 470 centimétertől van a harmadfokú készültség). Jürgen Herget kollégáival egy korabeli keresztszelvényt rekonstruálva arra jutott, hogy a tetőző vízhozam (LQ) valahol 4300 köbméter lehetett másodpercenként, ami a budapesti viszonyok között egy normálisnál kissé magasabb vízhozamot jelentene, csakhogy Frankfurtban a Majna átlagos vízhozama nem 2000 köbméter másodpercenként, hanem a tizede, mindössze 200 m³/sec. A mainz-i dómban, ahol a Majna a Rajnába torkollik, és amely város kívül esett már a csapadékzónán derékmagasságig állt a víz, úgy, hogy a Rajnán ekkoriban átlagos vízállást valószínűsítenek. A Magdaléna-árvíz ezen kívül komoly károkat okozott a Duna mellett fekvő Regensburgban és a távolabbi Bécsben is. 

A Majna vízgyűjtőn sokfelé találkozni 1342. évi árvíztáblákkal, közös jellemzőjük, hogy ezek magasan a többi fölé emelkednek, figyelmeztetve az emberiséget, hogy bármikor bekövetkezhetnek olyan árvizek, amelyre egyszerűen képtelenség felkészülni. 

Ajánlott irodalom: 

Jürgen Herget et al.: The millennium flood of July 1342 revisited, 2014 (link)

Rólam talán már közismert, hogy – ahogy a MAPIRE projektben nyilvánosság elé is került – nagyon szívesen foglalkozom régi térképek georeferálásával, vagyis a maiakra (pl. Google Earth, OpenStreetMap) illesztésével. Az Arcanum Adatbázis Kft. által menedzselt szolgáltatásban, a motorháztető alatt persze olyan eljárásokat is alkalmazunk, amelyek ezt akkor is hatékonyan megvalósítják, ha az eredeti térkép felméréséről és térképi vetületéről (megrajzolási módjáról) nem sokat tudunk. Ezzel együtt, az igazi sikerélmény az, amikor ez utóbbit is sikerül felderíteni, és az eredmény ezen alapul.

Másfél hónapja már írtam a Schmitt-féle térképről, amely a napóleoni háborúk első „szünetében” készült a mai Németország déli részéről, továbbá Salzburgról, Vorarlbergről és néhány szomszédos területről. Akkor leírtam, hogy a frankfurti BKG-nál (Bundesamt für Kartographie und Geodäsie) dolgozó Kiss Eszter kolléganőmmel hogyan fejtettük meg a térkép vetületét és elkészítési módját. Már akkor írtam egy térképvázlatról, amelyet nagy szerencsével találtunk meg az osztrák Állami Levéltár bécsi Hadilevéltárában. Ezen a vázlaton (kép itt alább) egyszerre szerepelnek a Schmitt-féle térkép szelvényhatárai és a koordináta-rendszer tengelyei, amelyből a párizsi kezdőpontú Cassini-vetület azonosítható volt.

Szerepelnek azonban itt tereppontok: magaslatok, helyiségek, templomok is, amelyek a térkép megrajzolásakor segédpontokként, ma szóhasználattal geodéziai kerethálózatként szolgáltak. Ahogy az akkor szemlézett, korábbi cikkünkben bemutattuk, ezek tartalmazták Cassini 1761/62-es, Párizst Béccsel összekötő háromszögláncának pontjait és ennek északi, rajnai kiegészítését is. A térképmű azonban nemcsak a Cassini-féle, 1760-as évekbeli felmérések területére terjedt ki, sőt a jó illeszkedést adó terület észak felé, a Majna völgyére is kiterjedt. Ez nem ért meglepetésként senkit: Joseph Paldus már 1919-ben leírta, hogy a térképműhöz kiegészítő felmérést is végeztek, bizonyos Staržinsky ezredes és Sarret százados (a név alapján akár magyar is lehet, de róla semmit nem sikerült megtudni). A témával foglalkozó német munkák ezt mind említik, sőt többen felkeresték a bécsi levéltárat is, de nem jártak sikerrel. Nem találtak semmit erről a felmérésről.

Miközben én megtaláltam a fenti vázlatot, Kiss Eszter kolléganőm is megélhette a levéltári kutatás „heuréka”-érzését. Ugyanebben a fiókban ugyanis ott volt még hét térképvázlat, amely nyilvánvalóan a Frankfurt és Regensburg közti észak-bajor vidéket ábrázolta, tereppontokkal és segédvonalakkal. Az egyiken pedig ott volt a két keresett név! (kép alább)

Szkennerünk akkor és ott nem lévén, maradt a fotózás. Lefényképeztük ezt a hét vázlatot is, némelyiket több részletben, majd következett ezek georeferálása. Fotót persze nem lehet úgy georeferálni, mint a szkennelt térképeket: már csak a vetítés módja miatt úgy kell, mint a légifényképet (mert valójában az is, csak nem repülő van „a légben”, hanem a telefon egy méterre a térképtől). Így a vázlatok szépen összeilleszkednek: és valóban összekötik Cassini rajnai láncának frankfurti végét a dunai lánccal Regensburgnál (korabeli francia nevén: Ratisbonne), falhasználva a szintén Cassini által felmért, de a fő láncokba be nem kapcsolt würburg-bambergi és Bayreuth-i felmérések pontjait is. A georeferálás a legpontosabban ismét csak a Cassini-vetületben volt lehetséges.

A georeferált térképvázlatok mozaikja és a Cassini-féle láncok (zöld) és szigetszerű felmérések (rózsaszín) elhelyezkedése, a új felmérés egy lehetséges háromszögláncával (szürke)

Erről írtunk most egy újabb cikket, aki a dolog eredetiben érdekel, angol nyelven itt elolvashatja. Ebben bemutatjuk, hogy bár az újra megtalált vázlatok segédvonalainak jelentését nem sikerült megfejteni (tehát a pálya nyitva áll mindenki előtt!), az alappontok közt összelátást modern domborzati modellekről és a helyszínen is ellenőrizve rekonstruálható egy lehetséges hároszögelési lánc is Észak-Bajorországban, biztosítva a Schmitt-féle térkép pontosságát és számunkra azt, hogy azt minél jobban illesszük a mai térképekre.

Látszik-e a Staržinsky-Sarret-féle felmérés (és Cassini) egyik alappontjáról, a Rauher Kulm-ról a másik alappont, a Hansgörgel? A fotó és a PeakFinder app szerint igen. Szerencsére az ilyen összelátás-ellenőrzéshez nem feltétlenül kell elmenni a helyszínre, viszont a földrajzosoknak ez mindig jó szórakozás!

Kiss Eszter (BKG) és Timár Gábor (ELTE TTK) a Geographies c. szaklapban megjelent friss cikkét eredetiben, szabad hozzáféréssel itt olvashatják.

Au XVIIIe siècle, la Hongrie était une terre d'opportunités, un peu comme le Far West classique. Et il n'y a pas que la sécurité publique qui puisse être comparée, la composition ethnique des colons et des chasseurs de fortune qui sont arrivés dans notre pays présente également l'image la plus précise possible. On pense généralement aux Valaques et aux Rasciens fuyant la Turquie, mais aussi aux Slovaques qui ont migré vers la plaine et aux différentes ethnies allemandes de l'ouest. Moins nombreux sont ceux qui savent que les Italiens, les Espagnols, les Catalans et même les Wallons sont arrivés par l'ouest. Dans ce billet, nous allons maintenant nous pencher sur un groupe de personnes qui sont également venues de l'Ouest et qui étaient à la fois des réfugiés et des colons.

en hongrois

A napóleoni háborúk első, nagyobbrészt Észak-Olaszországot érintő hullámát az 1795-ös bázeli béke akasztotta meg, melyet a rövid életű Campo Formio-i béke követett. A hatalmak földrajzi elhelyezkedéséből, a történelmi előzményekből és a politikai szándékokból is nyilvánvaló volt, hogy a folytatás legesélyesebb helyszíne a számos entitásból álló Német-római Császárság lesz, annak is elsősorban a Franciaországgal határos részei. A térség déli részének domináns hatalma a Habsburg Birodalom volt, amelynek korábban, az első katonai felmérés kapcsán már bőven voltak felmérési és térképészeti tapasztalatai, amelyek alapját még 1761-ben, a hétéves háború idején szövetséges franciáktól kapták meg.

1797 elején az osztrák Haditanács megbízta Heinrich von Schmitt ezredest (aki később tábornoki rangig lépett elő), hogy készítsen katonai térképet a déli német területekről. A Schmitt-térkép (a német irodalomban Schmitt’sche Karte) nagyon gyorsan készült el – mindenki tudta, hogy sietni kell, mert ki tudja, meddig tart a béke. A méretarány ennek megfelelően a Habsburg első katonai felmérésének (1:28.800) a fele volt (1:57.600). Valódi felmérésre, új geodéziai alap kialakítására nem is volt idő és lehetőség. Schmitt stábja lényegében a területről meglévő korábbi geodéziai adatokból és ilyen-olyan célú, már elkészült térképekből dolgozott, azokat rakta össze egységes, új térképművé. Ez 197 szelvényből áll, amelyek egyenként 36.412 × 24.275 méter (19.200 × 12.800 bécsi öl) tereprészletet mutatnak be, a méretarányból is levezethető papírméretük pedig kb. 63 × 42 centiméter. Azért nevezzük a térképművet egységesnek, mert ezeket pontosan egymás mellé lehet illeszteni, koordináta-rendszerük azonos.

A Schmitt-féle térképműből alkotott mozaikkép a mai térképre helyezve. A zöld vonalak a Párizzsal összekötött, a rózsaszínek a csak helyben fejlesztett, 1760-as évekbeli Cassini-féle felmérési láncok (lásd alább)

2020. december 29-én, kevéssel dél után a térségben szokatlanul erős földrengés pattant ki a horvátországi Petrinja városánál, légvonalban kb. 90-100 kilométerre a magyar határtól. A Dinári-hegység északkeleti lábánál levő városka közelében két geológiai szerkezeti vonal is húzódik, mindkettőt aktív (elmozdulásokat produkáló, potenciálisan földrengésveszélyes) szerkezetnek ismertük, annak ellenére, hogy pont itt a történelmi időkben sem jegyeztek fel ekkora földrengést. Ez az állítás azért megdől, ha kicsit messzebbre, a kb. 50 kilométerre levő Zágrábig elmegyünk. 1880-ban ugyanis itt igenis feljegyeztek egy hasonló, a 6-os magnitudót biztosan meghaladó rengést; annak kapcsán dolgozta ki a zágrábi tudós Andrija Mohorovičić azt az elméletet, amely a földkéreg és a földköpeny határának mélységét elsőként becsülte meg földrengéshullámok első beérkezési ideje alapján.

(forrás: Wikipedia, Slavica Gostić)

Az egykori belnémet határ furcsaságairól számos írás született, de viszonylag kevés foglalkozik azzal a különleges kistájjal, ahol a határvonal - lényegében Lübeck városhatárán - elérte a tengert. A terület különleges természeti viszonyai és Lübeck meglehetősen kalandos történelme miatt a határ futása itt talán még más területeknél is kegyetlenebb következményekkel járt a határ keleti oldalán rekedtek számára.

Az egykori határ futásával és annak következményeivel blogunkon is többször foglalkoztunk: volt szó Nyugat-Berlin exklávéjáról, Steinstückenről, amelyet az NDK körbefalazott, beszéltünk a berlini fal migrációs és lakáspiaci következményeiről, végigvettük, hogy a különböző hercegségek küzdelmei nyomán kialakult határ milyen anomáliákat eredményezett a Harz-hegységben, és volt szó arról, hogy az NSZK hogyan próbálta egy harckocsiárok szabványok szerint kialakított hajózócsatornával megvédeni az Elbától délre fekvő határszakaszát. Lübeck környéke pedig nem kevésbé érdekes terület, mint az említettek - vágjunk is bele.

A brodteni magaspart, háttérben a Priwall-félsziget

Írássorozatunk első részében az Audi győri megtelepedésével, a gyár fejlődésének állomásaival és sajátosságaival, valamint a város gazdaságában betöltött szerepével foglalkoztunk - ma pedig megvizsgáljuk, hogy a "járműipari reneszánsz" milyen társadalmi hatásokkal járt a városra és nem is olyan szűk környezetére.

Győr kapcsán az egyik legfeltűnőbb jelenség meglepően kiterjedt és továbbra is növekvő lakosságú agglomerációja. A sok települést természetesen magyarázza a város környéki részben apró- és kisfalvas településszerkezet (míg például Debrecen és Szeged esetén jóval nagyobb települések tartoznak a közvetlen vonzáskörzetbe), azonban nagyon hasonló adottságokkal rendelkezik Pécs és Miskolc is - ráadásul esetükben domborzati okokból ugyanúgy "féloldalas" településegyüttesről van szó, mint Győr esetében, ahol mindez a határ közelsége miatt alakult így.

A nem is olyan lassan összenövő szigetközi települések - Forrás: Google Maps

A győri Audi-gyár a hírekben meglehetősen gyakran szereplő nagyüzem, akár a gyárnak jutatott támogatásokról, akár a létszám bővüléséről/csökkenéséről, akár a Magyarországon némileg szokatlan bérküzdelmekről vagy a hazai viszonylatban szintén szokatlanul aktív szakszervezet dolgairól legyen szó.  Mi viszont most elsősorban városfejlesztési szempontból fogjuk vizsgálni az Audi sztori azon elemeit, amiről általában nem sok szó szokott esni. Kitérünk arra mit is jelent egy ekkora üzem (és beszállítói) a város, a tágabb régió és az ország szempontjából, de a két részesre tervezett írás első felében elsősorban annak járunk utána, hogyan is került az üzem épp Győrbe, hogyan fejlődött ekkorára és milyen hasonlóságokat és különbségeket mutat ez a történet a hasonló hazai beruházásokkal összevetve?

A kisebb városnyi Audi Hungária főbejárata

Egy nagyjából 300 kilométer hosszú, szabályozott vízi út, amely Észak-Amerika „beltengereit”, a Nagy-tavakat köti össze Montréallal és a névadó folyam alsó szakaszán keresztül az Atlanti-óceánnal. Egy hajózóút, amelyet két állam csak hosszas vajúdás után kivitelezett, és amely a hozzá fűzött reményeket csak részben volt képes beváltani.

A Szent Lőrinc-folyam vízi világában utat törő vízi út - (forrás)

"A geopolitika atyja", "Hitler tanítómestere" - két jelzős szerkezet, amellyel ugyanazt a különös életrajzú és személyiségű, tragikus sorsú német földrajztudóst, Karl Haushofert szokás jellemezni. Munkássága még halála után közel 80 évvel is gyakran végletekben értelmezett, miközben életútja számos fontos erkölcsi tanulsággal is szolgálhat napjaink (földrajz)tudósai számára - vélhetően ezért is problémás még mindig mind Haushofer, mind "geopolitikájának" értelmezése.

Karl Haushofer - (forrás)