Az amerikai közélet egy viszonylag gyakran ismételt közhelye, hogy az Egyesült Államok elnökválasztására esetenként évmilliókkal ezelőtti földtörténeti események is komoly hatással vannak. Nem mindegy például, hol található kőszén, ami nemcsak egy régió gazdasági jellemzőit, de társadalmi profilját, problémáit és akár szavazási hajlandóságát is meghatározhatja. Ilyen terület például a Fekete-öv.
A Fekete-öv (Black Belt) eredetileg egy nagy kiterjedésű félhold alakú geológiai formációt jelentett az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén. Mivel ez a formáció egyben kiváló termőtalajokkal is rendelkezett, melyek a legjobb feltételeket nyújtották a (főleg) gyapottermelő ültetvényes gazdálkodáshoz, sokáig ezen a területen volt a legnagyobb az afroamerikai népesség koncentrációja – így a „fekete” jelző idővel másodlagos jelentést is kapott, és a Fekete-övet a geológiai övezetnél kiterjedtebb régióra kezdték alkalmazni. A terület talán két legkülönlegesebb „alrégiója” a Mississippi Delta és az Arkansas Delta, melyeknek ugyan semmi közük a folyami deltavidékekhez, de egyes vélemények szerint ezek a „mély dél legmélyebb részei”, azaz az egykori ültetvényes gazdálkodással jellemezhető térség legemblematikusabb területei.
Szárazföldi delta?
Először tisztázzuk, hol is találhatóak ezek a területek! A Fekete-öv egy körülbelül 500 kilométer hosszú és nagyjából 40 kilométer széles sáv Alabama központi, Mississippi állam északkeleti részén, mely nagy vonalakban a magasabb hegy- és dombvidéki felszínt övezi. Fizikai megjelenésében meglehetősen változatos: Alabamában nagyrészt szelíd dombvidékről van szó, míg Mississippiben egy folyók által átjárt ártéri síkságot kell elképzelni, melyet helyenként kisebb löszplatók tagolnak. Itt található a Mississippi Delta, mely nem azonos a híres folyam louisianai deltavidékével – ez utóbbi ugyanis a Mississippi és az extrém meanderezéséről híres Yazoo folyók közötti, folyamágakkal sűrűn átjárt ártéri síkság. A Vicksburg és Memphis közötti terület nagyjából 300 kilométer hosszú, és legfeljebb 85 kilométer széles. A folyam jobb partján pedig (nagyjából az Arkansas folyótól északra) a nagyon hasonló jellegű és méretű Arkansas-delta terül el.
Az Arkansas Delta (1), a Mississippi Delta (2) és a Fekete-öv (3)
A térképre pillantva feltűnő lehet, hogy itt egy domb- és hegyvidéki területek között kiöblösödő síksági részről van szó, amely a sűrű folyóágrendszer miatt valóban egy „szárazföldi delta” benyomását kelti. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan jött létre ez a különleges terület, egészen a kréta időszakig kell visszatekernünk a naptárat. Ekkoriban a mai Ouachita és az Appalache hegységek még egységes láncot alkottak, és az Atlanti-óceán épphogy elkezdett kinyílni. Utóbbi jelenség kelet/északkelet felé tolta a mai észak-amerikai lemezt, mely a mozgása során valószínűleg áthaladt az ekkor igen aktív Bermuda „forró pont felett”. Mindez komoly anyagfelhalmozódással, valamint némi vulkánossággal és új törésvonalak megjelenésével járt a mélyben. A magma lehűlésével jelentős süllyedési folyamat indult be, ami létrehozta a ma a Mississippinek helyet adó völgyet és a „deltáknak” a két hegyvidéki területet elválasztó kiöblösödését. Ezt a mélyedést egy sekély tenger töltötte ki, amely a két hegység lábát is nyaldosta. (Ezt a tengerrészt ne keverjük össze a jóval nyugatabbra, a lassan kiemelkedő Sziklás-hegység mögötti medenceként létrejövő Western Interior Seaway-jel, ismertebb nevén a dinoszauruszok országútjával.)
Észak-Amerika 75 millió évvel ezelőtt: területünk pirossal jelölve - (forrás)
Ne feledjük, a kréta időszak forró és nedves klímájában a világtengerek szintje a mainál mintegy 100 méterrel magasabban volt. A nyugodt, planktondús sekélytengeri közegben az apró élőlények mészvázai vastag krétarétegeket hoztak létre – akárcsak az óceán túlsó felén, melynek ma az angliai, német és dán tengerparti krétafalak a tanúi (és amelynek a földtörténeti időszak is köszönheti a nevét). Az európai krétarétegekkel ellentétben azonban az észak-amerikaiak sokkal kevésbé darabolódtak fel, illetve kevésbé erodálták őket az ismételt tengerelöntési fázisok – itt a tengerszint csökkenésével (és az Appalache ismételt kiemelkedésével) főként folyóvízi erózió és feltöltés dominált, ami a krétarétegeken egyrészt kiváló termőtalajokat hozott létre, másrészt vastag folyami üledékekkel töltötte fel a hegységek közötti rést (a mai „deltákat” is). Az eredeti „Fekete-öv” – azaz a geológiai formáció – csak a nagyrészt a mai Alabamában található dombvidéket jelentette, a „deltákra” nem terjedt ki.
A Delta mocsárterülete Arkansasban, a White River mentén - (forrás)
A területet az ismétlődő eljegesedések közvetlenül nem érintették, ugyanakkor az idő tájt jöttek létre a tájat tagoló kisebb löszplatók (például a Crowleys Ridge Arkansasban), valamint az olvadási szakaszok is bőséges folyami üledéket terítettek szét a vidéken. A két „delta” jórészt sík vidékén az itt már kis esésű Mississippi a felsőbb szakaszokon megszokottnál jóval nagyobb mennyiségű hordalékot rakott le, az ezekből álló „hátakat” pedig kiterjedt, a helyét meglehetősen gyakran változtató ágrendszerben kerülgette – a Szigetközben és a Csallóközben tapasztalhatóhoz nagyon hasonló módon, csak éppen sokkal nagyobb léptékben. Mindehhez hozzájárultak a közeli hegységek felől (is) érkező, gyakran meglehetősen bővizű mellékfolyók is (Arkansas, White River), ami összességében kiterjedt mellékág- és fattyúágrendszert hozott létre. Ezek legjellemzőbb képviselője a bal parti Yazoo és a jobb parti Bartholomew Bayou (utóbbi az Arkansas fattyúága, de majdnem olyan kanyargós, mint a Yazoo).
A folyókat és fattyúágakat többnyire kiterjedt galériaerdők és helyenként mocsárerdők kísérték, míg a magasabb térszíneket prérinövényzet borította kisebb-nagyobb erdőfoltokkal tarkítva. Mindezen eleinte nem változtatott túl nagy mértékben az ember megtelepedése: sem az európaiak megjelenésekor itt élő Quapaw indiánok, sem a folyam mentén érkező első európaiak nem kezdtek komolyabb természetátalakító tevékenységbe – egészen a XIX. század elejéig.
Gyapotkirályság
Mindez több tényező nyomán alapvetően változott meg: 1804-ben a Louisiana Purchase révén a folyam mindkét partja az Egyesült Államok uralma alá került, ami megnyitotta a területet a keletről érkező telepesek előtt. Emellett a következő években több olyan technológiai újítás is született, amelyek igencsak megkönnyítették az Észak-Amerikában elterjedt rövid szálú gyapot gyors feldolgozását, ami gyapottermelési boomhoz vezetett. Ezzel párhuzamosan a területet feltáró telepesek realizálták, hogy a két delta kiváló lehetőséget kínál a gyapot termeléséhez, így az 1820-as, 1830-as években nagy kiterjedésű ültetvényeket hoztak létre a folyam mentén északra haladva. Ezek jellemzően a folyóágak mentén, a jobb közlekedési kapcsolatokkal rendelkező, alacsonyabb térszíneken jöttek létre, Mississippiben általában a klasszikus „déli fehér tornácos” udvarház körüli latifundiumként, Arkansasban inkább valamivel szerényebb majorságokként. Utóbbi államban sajátos zárványt alkotva: Arkansas ugyanis bár politikailag és kulturálisan inkább a „Dél” része, azonban az állam nagy része az északon megszokott – rabszolgákkal nem igazán rendelkező – farmokkal települt be.
Rabszolgák a gyapotföldeken az 1850-es években - (forrás)
Mondani sem kell, hogy az ültetvények megművelésére rengeteg fekete rabszolga is érkezett, akik a csaknem teljesen nagybirtokokkal borított deltákban a lakosság többségét adták. De honnan jöttek ezek az emberek, amikor a transzatlanti rabszolgakereskedelem eddigre már megszűnt, és az 1830-as években a brit karibi birtokokon is felszabadultak a rabszolgák? Az új ültetvények munkaerőigényét a „régi” (virginiai, karolinai, georgiai, louisianai) rabszolgatartó gazdaságok népességnövekménye fedezte egy kegyetlen gazdasági „törvényszerűség” révén: az új Mississippi menti (és alabamai) területek gazdálkodásba vonása megnövelte a rabszolgák iránti igényt, és ebből adódóan az árukat is, így „tulajdonosaiknak” egyre inkább megérte az eladásuk. Ez legtöbbször a családtagok egymástól való elszakításával járt – ez korábban is megtörtént, de csak az ültetvényeknek az 1820–30-as években való terjeszkedése tette tragikusan gyakorivá. Mindez északon és általában a rabszolgatartással kevésbé szimpatizáló emberek körében óriási felháborodáshoz vezetett, és hosszú távon lényegesen hozzájárult Észak és Dél ellentétének kiéleződéséhez. Ez azonban lassú folyamat volt. Kezdetben a „King Cotton” uralkodott: mind az északi textilüzemek, mind az azokat tápláló, Mississippi menti ültetvények óriási gazdasági fellendülést éltek meg, aminek az amerikai polgárháború vetett véget – a konfliktus tönkretette mind a folyam gátjait, mind az elit jólétét biztosító piaci kapcsolatokat.
A Belmont ültetvény udvarháza a Mississippi Deltában - (forrás)
A háborút követően némileg megváltozott a gazdálkodás jellege és a termesztett növények köre. Az ültetvényes rabszolgaságot felváltotta a részesbérlői (a bérlő ugyanazt a bérbe kapott földdarabot műveli meg a saját eszközeivel, és a termények egy részét leadja a földtulajdonosnak) és a napszámosi rendszer (a munkás a földtulajdonos eszközeivel dolgozik ahol csak igény van rá, és a termények egy részét fizetségül kapja). Mindkét művelési módra jellemző volt a földtulajdonostól való erőteljes függés (pl. hitelre vásároltak a boltjában, amit munkájukkal törlesztettek), ami minden hátránya mellett egyben némi szociális biztonságot is nyújtott a polgárháborút követő időkben. Ezzel párhuzamosan feltörték a folyóktól távolabbi hátakat is, a vizenyős területek egy részét pedig lecsapolták vagy adottságaikat kihasználva rizstermesztésbe fogtak. Ezeket a területeket részben önálló farmergazdák vették gondozásba, egy részük kínai és olasz bevándorló volt, de megjelentek az afroamerikai földművesek is.
Rizstermesztő gazdaság az arkansasi Stuttgart közelében - (forrás)
Ugyanakkor a gazdálkodás modernizálását komolyan nehezítette, hogy a részesbérlői és napszámosi rendszer miatt a delták területén alig volt készpénzforgalom, emiatt pedig a bankrendszer is roppant fejletlen volt (a hitelezés akadozásában a faji előítéleteknek is szerepe volt). Ennek ellenére a helyi mezőgazdaság lassan diverzifikálódott: a gyapot és a dohány mellett egyre nagyobb mértékű lett az élelmiszernövények termelése (az arkansasi Stuttgart környéke ma is az egyesült államokbeli rizstermesztés központja). Némi műszaki fejlődés inkább csak a huszadik század első felében volt tapasztalható: a Mississippi Deltában szökkent szárba például egy, a gyapotkártevők permetezésére szakosodott mezőgazdasági repülő cég, amely mára meglehetősen kinőtte magát: a Delta Airlinesként ismert cég a világ második legnagyobb légitársasága.
Kiürült táj
A századfordulóra a két delta egy viszonylag túlnépesedett, elképesztően szegény, társadalmilag és politikailag borzasztóan megosztott területté vált, ahonnan hamarosan két nagy kivándorlási hullám is megindult: az „első nagy vándorlás” az 1910–20-as évtizedekben zajlott le: ennek fő hajtóerejeként az első világháború során, az északi nagyvárosokban létrejövő hadiipari munkahelyeket, valamint a 20-as évek bevándorlási korlátozásait szokás megnevezni. Mindkettő megnövelte az igényt az olcsó afroamerikai munkaerő iránt és több százezren keltek útra észak felé (természetesen nem mindenki a deltákból, de a különösen szegény területek kiemelten érintettek volta). Mivel a delták területét nagyrészt az észak–déli irányú vasútvonalak (Illinois Central, Missouri Pacific) kapcsolták be az ország vérkeringésébe, a fő kivándorlási célpont ezek mentén Chicago lett.
Egy bérlő elhagyott kunyhója a gépesítés kezdetén, 1937-ben - (forrás)
Sokkal nagyobb – részben a tájat is megváltoztató – hatásúvá vált a „második nagy vándorlás”, amely az 1930-as évektől az 1950-es évekig tartott, több hullámban. Az első hullám a kétségbeesésé volt a világválság alatt, amely a kistermelők és önálló farmerek jókora részét csődbe juttatta. Az 1940-es években a második világháborús haditermelés munkaerőigénye csábított sok embert északra és a nyugati partra, az 1950-es években pedig beindult az agrárium nagyarányú gépesítése. Utóbbi szinte teljesen átformálta a tájat: a korábbi tanyák, kis farmok, bérlemények eltűntek, a helyükön pedig nagy, a prériállamokra jellemző egységes nagyüzemi táblák jelentek meg. A korábbi lakók, földművesek részben elhagyták a régiót (ez Arkansasban nagyrészt államon belüli költözést jelentett, Mississippiben viszont inkább távolabbi célpontok voltak jellemzők), lényegében csak a nagy agrárcégek logisztikai központjaiként működő kisvárosok maradtak talpon. Egyes megyék lakossága alig néhány ezresre csökkent, gyakorlatilag kiürült a táj. A folyókat övező kiterjedt erdőségek kivételével a „delták” ma a korábbinál egyhangúbb képet nyújtanak, és még napjainkban is az Egyesült Államok legszegényebb területei közé tartoznak – máig magukon hordozva az ország nagy társadalmi megrázkódtatásainak szinte összes hegét.
Jakab László
Az írás eredetije az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2024 évi 47. számában jelent meg
