A Duna felső vízgyűjtőjén 2024 szeptemberében extrém csapadékot és jelentős áradást okozott a Borisznak elnevezett mediterrán ciklon. Az Alpok északi előterében kialakuló csapadékgóc a Duna magyarországi szakaszán csak "az évtized árvizét" okozta, miközben Ausztriától Csehországon át Lengyelországig gátak szakadtak át és településeket öntött el a víz, komoly károkat okozva. A klímaváltozás rovására írt árvizek kapcsán felmerülhet a kérdés, mi történik ha 12 órával tovább esik az eső? Mekkora a pusztítás, ha az esőzés 24 órán keresztül tart? Ezt a legrosszabb forgatókönyvet leginkább az 1342. évben Szent Mária Magdaléna napján bekövetkező kataklizma története alapján vázolhatjuk fel, melyet mostanáig az "évezred árvizének" neveztek - Németországban.
Valószínűleg álhír, hogy a Magdaléna árvíz idején Köln városfalai felett lehetett csónakázni (forrás)
Két okból érdemel említést a Magyarországon kevésbé, de német nyelvterületen annál jobban kitárgyalt Magdaléna-árvíz; egyrészt azért, mert ez a valaha mért legnagyobb vízhozamú, ebből kifolyólag a legmagasabb vízszinttel tetőző árvíz, sok helyen kétszer akkora értékekkel, mint azóta bármikor, másrészt pedig a csapadékhullást követő talajerózióhoz még csak hasonlóról sem tudnak a feljegyzések, 10 méter mély vízmosások keletkeztek és kiterjedt mezőgazdasági területek váltak használhatatlanná, mert a lefolyó víz egyszerűen elhordta a talajtakarót.
A Vb időjárási helyzet és a Genovai-öböl ciklonkeltetője (forrás)
Korábban a Magdaléna-árvíz hátterében is az úgynevezett 'Vb' (római ötös b) időjárási mintát, azaz egy mediterrán ciklont sejtettek, hasonlót ahhoz, amely 2024-ben a Borisz árvizet okozta, vagy éppen az "évszázad árvizének" nevezett dunai árhullámot Ausztriában, 1954-ben. Sorszámozását Wilhelm van Bebbernek köszönhetjük, aki 1891-ben öt ciklonpályát azonosított, közülük az ötös a legdélebbi. A Vb ciklonpálya az Atlanti-óceántól a Genovai-öblön keresztül az Alpokig húzódik, melyen sarkvidéki eredetű hideg légtömeg, halad délkeleti, keleti, majd északkeleti irányba. Franciaország déli részén átkelve a Földközi-tenger felett egy alacsony légnyomású gócot alakít ki, jellemzően a Genovai-öbölben, vagy a Baleár-szigetek térségében. A földközi-tengeri meleg, nedves légtömegek az alacsony nyomású terület frontján felcsúsznak az északabbra fekvő közép-európai hideg levegőre. A hideg és a párás meleg levegő találkozása jelentős hőmérséklet-kontrasztot okoz, intenzív emelkedő légáramlatok jelennek meg és létrejön egy alacsony nyomású zóna. A nyáron felforrósodó tengervízből származó extrém mennyiségű (a Borisz esetében kb. 35-40 köbkilométer) vízpára több napon keresztül tartó, extrém csapadékhullást okozhat nagy kiterjedésű területen, az Adriától az Alpokon keresztül az Elba és az Odera vízgyűjtőjéig. A hideg levegő miatt az Alpokban a csapadék hó formájában is hullhat, mivel a hóhatár ilyenkor jóval lejjebb húzódik.
A közép-európai árok (forrás)
Ez volt az eddigi elfogadott elképzelés, azonban a források kritikai átnézése és ezután időjárási analógiák felkutatása után úgy tűnik, hogy a Magdaléna-árvíz által érintett jóval kisebb lehetett, mint amit a Vb ciklonok okoznának, a korábbi elmélettel szemben Kelet-Európát, a Maas vízgyűjtőjét és Frízföldet például valószínűleg nem is érintette. Jürgen Herget német földrajztudós kutatótársaival kirostálta a megbízhatatlan forrásokat és olyan időjárási mintázatokat kerestek, amelyre ráillett a források által leírt, nagy intenzitású, de korlátozott területet érintő csapadékhullás. Számos analógia akadt, de ezek közül egy sem kapcsolódott Vb ciklonpályához, így arra jutottak, hogy az 1342. júliusi árvizet valószínűleg egy másik időjárási jelenség, a közép-európai-árok (Trog Mitteleuropa - TRM) okozta, amely alacsony légnyomásgrádienssel és erőteljes konvektív instabilitással jár. Magyar nyelven is olvasható a kutatás rövid kivonata (sok más hasonló időjárási extremitással) az Osiris által 2024-ben kiadott Klíma és Társadalom Európában — Az Utolsó Ezer Év című könyvben.
Mária Magdolna nagyjából úgy kerül a történetbe, mint Pilátus a krédóba. A középkori emlékezet egy rendkívüli eseményt nem a naptári nap alapján őrzött meg, hanem a naphoz kapcsolódó ünnepekhez, vagy emléknapokhoz. Mivel az árvíz a legtöbb településen július 22-én tetőzött (a dátum nem feltétlenül egyezik az extrém mennyiségű csapadék hullásának időpontjával), így kapta ez az időjárási és hidrológiai esemény a Magdolna elnevezést, ami azóta is használatban van.
A Magdaléna-árvizet okozó csapadékzóna helyzete mai országhatárokon belül (Jürgen Herget et al. 2014)
Az extrém csapadékhullás néhány nappal Mária Magdolna előtt kezdődött, vélhetően július 19-én (a 2024-i eseményekkel további párhuzamot lehet vonni, abban a tekintetben, hogy a korabeli feljegyzések szerint extrém hőség és szárazság sújtotta Németország középső területét, hónapokig nem esett csapadék). Frankónia és Türingia, különösen a Majna vízgyűjtő területét körülölelő hegykoszorú, a Frank-Alb, a Vogelsberg, a Rhön és a Türingiai-erdő volt érintett, de az esőzések részben kiterjedtek a Duna, Weser, Fulda, Werra és az Elba folyók mellékvizeinek dimbes-dombos forrásterületére is, Regensburgtól Braunschweigig, valamint Zwickautól (a Majna-menti) Frankfurtig.
A Magdaléna-árhullám levonulása a Majnán 1342-ben. (forrás)
Mai ésszel elképzelhetetlen pusztítást okozott a kb. négy napon keresztül tartó esőzés. Négyzetméterenként kb. 175 liter csapadék hullott a száraz talajra egy olyan korban, amely a középkori klímaoptimum végeként és a kis jégkorszak kezdeteként szokás említeni. Ekkoriban a kedvező körülmények miatt Európa népessége fokozatosan növekedett, ami újabb és újabb mezőgazdasági területek feltörését tette szükségessé. Ez kiterjedt erdőirtásokkal járt, megnövelve az árvízi kockázatokat. A beszivárogni nem tudó csapadék laterális és vonalas eróziót egyaránt okozott; a felszíni lefolyás árkokat mélyített, miközben a talaj telített felső kb. 20 centis rétegét a víz egyszerűen elmosta, de valószínűleg földcsuszamlásokkal is számolni kell. A szakirodalom a (termő)talajveszteséget 13 milliárd tonnára teszi, ez egy elképzelhetetlenül nagy szám, normál körülmények között körülbelül két évezred alatt hordódna le ekkora anyagmennyiség. Nem csak a lepusztulás, a hordaléklerakódás is tönkretette, eltemette a mélyebben fekvő, ártéri mezőgazdasági területeket, réteket, legelőket és kaszálókat, így egész térségekben szűnt meg a mezőgazdasági művelés egy olyan apokaliptikus tájon, ahol a vízmosások mélysége elérhette a 10 métert, ezek többsége napjainkban is megtalálható Közép-Németország-szerte.
„Urunk 1342. évében, július 24-én a Weser és a Fulda megáradt, és a víz magassága elérte ennek a kváderkőnek az alsó szélét” 1342-es árvíztábla a Szent Balázs templomon, a Fulda-parti Hannoversch Mündenben. (forrás: wikipedia)
A Majna, Weser, Rajna és Duna folyókon levonuló árhullámra hiba lenne úgy gondolni, mint a 2000-es években Budapesten a Dunán keresztülfolyó árvizekre. Az 1342 júliusában lehordódott talajmennyiség a vele együtt a völgyekbe zúduló szerves anyaggal, törmelékkel és uszadékkal egy rendkívül sűrű zagyárat okozott, aminek egészen biztos szerepe volt a rendkívül magasan tetőző árhullámban. A levonuló vízhozam jelentős része görgetett, lebegtetett hordalék, illetve uszadék lehetett. A fatörzsek, bokrok, épületgerendák eltorlaszolták és lerombolták a korabeli kőhidakat, malmokat, fennakadtak a folyókanyarulatokban, a völgyben lezúdult áradás törmelékkúpokat épített a torkolatoknál, új mederbe kényszerítve a folyókat. Valószínűleg nem igaz az a széles körben elterjedt legenda, hogy ekkoriban Kölnben olyan magasan állt a Rajna vízszintje, hogy a várfal fölött át lehetett csónakázni, de annyi bizonyos, hogy a Magdaléna árvíz olyan helyeken is katasztrofális pusztítást végzett, ahol alig, vagy egyáltalán nem esett csapadék.
A Magdaléna-árvíz vízhozama közel duplája volt az azt követő legnagyobb árvíznek, ennek ellenére az árvíztáblák magassága között nem tűnhet olyan nagynak a különbség. A háttérben egy egyszerű ok áll, méghozzá az, hogy a folyómedrek paramétereiből kifolyólag a medréből kilépő folyónak minden egységnyi vízszintemelkedéshez jóval nagyobb vízhozamra van szüksége. Függőleges falú edényben másképpen emelkedik a vízszint, mint egy mélytányér keresztmetszet esetén. Így fordulhatott elő, hogy a kétszeres vízhozam nem minden esetben növeli számottevően az árhullám tetőzési szintjét, hiszen a vízhozam nagy része szétterül az ártéren. Ez egyben rávilágít a szűkített, szabályozott, töltések közé szorított folyóvölgyek egyik problémájára.
Árvíztáblák Frankfurtban az 1868-ban épült Eiserner Steg gyaloghídon. Az 1342-es nyilvánvalóan áthelyezett példány, de magassága megfelel a régi Miklós templomban leírt szintnek. (forrás)
Würzburgban Mária Magdolna napján és másnap rendkívüli felhőszakadás zúdult le, amely annyira felduzzasztotta a Majnát, hogy mindenhol messze kilépett a medréből, elpusztítva a mezőket, szőlőket összedöntve a házakat és lakóikat hajléktalanná téve. A víz haragja a würzburgi hidat és a Majna elérte a székesegyház első kőoszlopát. Ez alapján a Majna 10 méteres magasságban tetőzhetett a püspöki városban. Frankfurtban a régi Miklós templomban (Alte Nikolaikirche) hat láb magasan állt a víz, amelyből vissza lehetett számolni, hogy a mostani frankfurti Majna-vízmércén ez kb. 8 méter magas vízállást jelentene (jelenleg 470 centimétertől van a harmadfokú készültség). Jürgen Herget kollégáival egy korabeli keresztszelvényt rekonstruálva arra jutott, hogy a tetőző vízhozam (LQ) valahol 4300 köbméter lehetett másodpercenként, ami a budapesti viszonyok között egy normálisnál kissé magasabb vízhozamot jelentene, csakhogy Frankfurtban a Majna átlagos vízhozama nem 2000 köbméter másodpercenként, hanem a tizede, mindössze 200 m3/sec. A mainz-i dómban, ahol a Majna a Rajnába torkollik, és amely város kívül esett már a csapadékzónán derékmagasságig állt a víz, úgy, hogy a Rajnán ekkoriban átlagos vízállást valószínűsítenek. A Magdaléna-árvíz ezen kívül komoly károkat okozott a Duna mellett fekvő Regensburgban és a távolabbi Bécsben is.
A Majna vízgyűjtőn sokfelé találkozni 1342. évi árvíztáblákkal, közös jellemzőjük, hogy ezek magasan a többi fölé emelkednek, figyelmeztetve az emberiséget, hogy bármikor bekövetkezhetnek olyan árvizek, amelyre egyszerűen képtelenség felkészülni.
Ajánlott irodalom:
Jürgen Herget et al.: The millennium flood of July 1342 revisited, 2014 (link)
