Melyik az az ország, amely gyakran különböző infrastrukturális beruházásokkal édesgette magához jelenlegi országrészeit? Hol használták a közigazgatási határvonalak meghúzását a lakosság józanságának megőrzésére? Melyik az az ország, mely viszonylag rövid története alatt rengeteg munkát adott a térképészeknek, noha nem természetes határvonalai nagyrészt nyílegyenesek?
Kanada térképe 1898-ban
Zászlófelismerési játékünk jeles ,,vendége´´ volt Kanada, melynek Brit Birodalmon (Nemzetközösségen) belüli evolúcióját az ország aktuális vezetői általában igyekeztek a nemzeti lobogóval is lekövetni. Azonban volt még egy olyan terület, ahol a déli szomszédnál általában nyugalmasabbnak és unalmasabbnak tartott ország még rohamosabb fejlődést produkált az elmúlt mintegy 150 évben: ez pedig az ország területi beosztása.
Ez alatt az idő alatt Kanada külső határvonala 7 alkalommal változott meg, belső határainak változását pedig inkább ne is próbáljuk meg számszerűsíteni első nekifutásra, az mindenesetre beszédes tény, hogy a kezdetben négy tartománnyal (gyakorlatilag szövetségi állammal) rendelkező ország 10 tartományra és 3 szövetségi területre hízott.
Kanada közéletében az 1867-es év legalább olyan fontos volt, mint hazánk esetében: alapvetően változott meg az ország közjogi besorolása. Az ebben az évben (bizonyos pénzügyi nehézségektől és az amerikai polgárháború végeredményétől nem függetlenül) kiadott ,,British North American Act´´ július elsejei hatállyal a Brit Birodalom történetében elsőként domíniumi státusszal ruházta fel Kanadát, ami lényegében önálló alkotmányt és törvényhozást jelentett: Valamint két egyéb igen fontos tényt: önálló költségvetést, és ami témánk szempontjából még fontosabb: jogott arra, hogy a szövetségi kormány az egyes tartományok beleegyezése nélkül is bővíthesse az ország területét.
Az ,,eredeti´´ Kanada Domínium 1867-ben -- fehérrel az eredeti négy tartomány (forrás)
Miért is volt ez fontos? Az akkori kanadai domínium még csak töredéke volt annak amit ma a világ második legnagyobb területű országaként ismerünk. A kezdeti négy tartománya a már 1841 óta korlátozott önkormányzattal rendelkező Felső- és Alsó-Kanadából (korábban Nyugat- és Kelet-Kanada, nagyjából a mai Ontario és Québec magterülete) valamint New Brunswick és Nova Scottia gyarmatokból alakult meg. A korábbi két kanadai tartomány együttesen rendelkezett törvényhozó testülettel, a területszervezés stabilitását jelezte, hogy a nagyjából nyelvi alapon kettéosztott entitás 26 éves létezése alatt 6 fővárossal rendelkezett, az utolsóba, a vadon közepén kompromisszumos alapon 1857-ben kijelölt (kezdetben szőrmekereskedő-telep) Ottawába csak 1866-ban tudott beköltözni a helyi törvényhozás. Szintén problémás volt a két atlanti gyarmat hozzállása a dominiumhoz való csatlakozáshoz: ebben az időben a két gyarmat volt az ország legprosperálóbb része, ugyanakkor a folyami gőzhajózás és a vasútvonalak terjeszkedése révén gazdasági előnyük csökkent, és félő volt, hogy a belső tartományokkal való egyesülés nyomán az esetleges új vámszabályok kevésbé lesznek tekintettel (az elsősorban az USA felé) kiterjedt tengeri kereskedelmi kapcsolataikra. Így különösen fenyegető passzusnak tűnt a brit törvény azon kitétele, hogy a szövetségi kormány szabadon terjeszkedhet a kontinens belseje felé. (Később ezen aggodalmaik tökéletesen beigazolódtak...)
Érdemes megvizsgálni, hogy az államkezdemény merre is terjeszkedhetett? A déli irány kivételével formálisan minden irányban brit gyarmatok terültek el, de a helyzet nem volt minden esetben olyan egyszerű, hogy ezeket szépen bekebelezzék. Az ország területének legnagyobb részét a pfalzi hercegről elnevezett Rupert-föld tette ki. A mintegy 3,9 millió négyzetkilométeres területet különböző szőrmekereskedő társaságok uralták, közülük a legjelentősebb a Hudson-öböl Társaság volt. Formálisan a brit kanadai jog érvényesült a területen, azonban a rendkívül gyéren lakott terület lagnagyobb részén a szőrmekereskedő társaságok képviselték a törvényt. (Egyes térképeken úgy ábrázolják a területet, mintha az a Hudson-öböl Társaságé lett volna, ez azonban téves: a brit korona birtoka volt, a Társaság ,,csak´´ a kereskedelmi jogokkal rendelkezett.) Mivel ,,alkalmazottaik´´ zöme félvér és indián volt, általában jóval toleránsabb politikát folytattak az őslakosokkal szemben, mint a déli szomszédban.
Rupert-föld lobogója - a biztonság kedvéért tartalmazta a Hudson-öböl Társaság nevének kezdőbetűit is (forrás)
Hasonló volt a helyzet az Északnyugati területeken, azonban ez az országrész ekkor még jórészt felfedezetlen volt, és szintén a Hudson-öböl társaság folytatott szőrmekereskedelmet, noha kereskedelmi jogai a Rupert-földre szóltak. A kontinens peremén még a következő brit gyarmatok helyezkedtek el: a halászata miatt jelentős Új-Fundland, a kertjeiről híres Prince-Edward sziget, az északi sarki szigetvilág és Brit-Columbia. Utóbbi gyarmattá egy aranyláz nyomán alakult 1858-ban, és további aranylázak jelezték fejlődésének mérföldköveit, amellett, hogy 1866-ban a Vancouver-szigettel is egyesítették.
A domínium megalakulását követően többé már nem volt túl sok értelme, hogy a felsorolt területeket Londonból kormányozzák, erre alkalmasabb volt az őserdőből szép lassan kinövő Ottawa. Erre kanadai részről is nagy igény mutatkozott, az eredeti tartományok gyorsan növekvő népességének sürgősen új földterületekre volt szüksége, valamint ezzel úgy gondolták, hogy elejét vehetik az USA további terjeszkedésének. Ugyanakkor a brit kormány tisztában volt azzal, hogy ez mivel is járna -- nagyon jól tudták, miért is menekül a ,,királynő földjére´´ egyre több indián dél felől. Emiatt az átadást és az újabb provinciák szervezését az indiánokkal való megegyezéshez kötötte London. Az 1870-es területátadás érthetően nem tetszett a Rupert-földön élőknek: a Hudson-öböl Társaságot kereskedelmi monopóliuma elvesztése okán 300.000 fonttal kárpótolta a kanadai kormány, azonban a területüket a telepesekkel megosztani kényszerülő, többnyire francia anyanyelvű félvérek Louis Riel vezetésével fellázadtak. Az egyes helyi frakciók valamint a kanadai fegyveres erők közötti ,,csaták´´ meglehetősen jól dokumentáltak, legtöbbjüknek nem volt több résztvevője és áldozata, mint egy jobb ír kocsmai verekedésnek.
Kanada a Prince Edward sziget, Manitoba és Brit Columbia valamint az Északnyugati területek csatlakozását követően (forrás)
Ezen előzmények után 1870-ben a kanadai kormány kibocsátotta a Manitoba Act-et, mellyel megalakította kanada 5. tartományát, Manitobát. Mivel 3 év múlva (!) Londonban észrevették, hogy az őslakosokkal a kanadaiak egyetlen megígért egyezményt sem kötöttek meg, a hiányosság bepótoltatását követően újból ,,megalakíttatták´´ a tartományt. Ezzel párhuzamosan az ismételt aranylázakkal megáldott Brit-Kolumbia 1871-ben Kanada 6., a Prince-Edward sziget pedig a 7. tartományává vált. Utóbbi feltétele volt, hogy a kanadai kormány a központi költségvetésből kompösszeköttetést tartson fent a kicsiny sziget és a szárazföld között. Ezt a kormány 1997-ig (egy híd elkészültéig) meg is tette. (Brit-Kolumbia csatlakozási feltétele a transzkontinentális vasútvonal megépítése volt.)
Az említett területek közti részt nemes egyszerűséggel Északnyugati területeknek nevezték el, a továbbiakban ebből lehetett mazsolázni. Mindezt Ontario és a térképi megjelenése miatt csak ,,bélyeg-államnak´´ nevezett Manitoba meg is tette, sőt az óriási kiterjedésű területet 1876-ban két részre vágták a Keewatin körzet megalakításával. Ennek fő oka az volt, hogy Manitoba észak-déli irányban tervezett megnövelését előkészítsék, de szerepet játszott az is, hogy az Északnyugati területeken 1874-ben bevezetett alkoholtilalmat a beékelődő (jobban ellenőrzött) területegység révén jobban be tudták tartatni. Az Északnyugati területekről a nagy aránylázat követen 1898-ban leválasztották Yukon területet, mert hirtelen több lakosa lett mint a maradék északi országrésznek összesen.
Kanada a Keewatin kerület megalakulását követően -- az első kísérlet Manitoba kiterjesztésére (forrás)
A kanadai préri benépülése ugyanakkor jóval lassabb folyamat volt, mint az USA-ban. Ennek több oka volt: egyrészt hiányoztak az infrastrukturális feltételek, a transzkontinentális vasútvonal csak 1886-ban készült el teljesen, és a mezőgazdasági termelés feltételei is kedvezőtlenebbek voltak. Emellett az 1871-től igényelhető olcsó állami földek a vasútvonalaktól legalább 20 mérföldre voltak (mivel a közelebbieket a vasúttársaságok árusították drágábban), ami szintén nem tette vonzóvá ezt a lehetőséget. A nagyobb arányú bevándorlás csak az 1890-es évek végén kezdődött meg, amikor a déli szomszéd gazdaságosan művelhető földterületei megcsappantak. Az ekkor kezdődő népességnövekedés nyomán az Északnyugati területekből 1905-ben önkormányzattal rendelkező területi előzmény nélkül kivált Alberta és Saskatchewan, Kanada 8. és 9. tartománya, 1912-ben Manitoba rég tervezett északi bővítésére is sor került. A három tartomány északi határa innentől a 60. szélességi kör lett.
A préri bekebelezése 1905--12 közt (forrás)
De mi történt Új-Fundlanddal és az Északi-sarkvidéki szigetekkel? Utóbbiak 1880-ban Kanada részei lettek, érthető módon különösebb felhajtás és ellentételezés nélkül, főleg, hogy a szigetvilág java még felfedezésre várt. Újfundland ugyanakkor 1907-ig megmaradt gyarmatnak, a Kanadához való csatlakozását nem sikerült nyélbe ütni. Ehhez hozzájárulhatott a Québec-kel való területi vitája is, ami az egyébként csaknem lakatlan labradori területrészt érintette. Új-Fundland szerint a határ a vízválasztón (tehát a félsziget belsejében) van, míg a Quábeciek szerint közvetlenül a part mellett -- 1927-ben egy királyi bizottság Újfoundlandnak adott igazat.
A térkép, ahogy az új-fundlandiak nem akarták látni - Labradorból csak egy keskeny parti csík az övék (forrás)
Mindezt figyelembevéve nem meglepő, hogy az alig több mint negyedmillió lakosú Új-Fundland 1907-ben önálló domíniummá vált (vagyis a Brit Nemzetközösség önálló államává), sőt az első világháborúban önálló ezredet küldött a frontra, amit a hálás brit hadvezetés be is vetett a somme-i csata kezdőnapján. (A bevetés az egyik legnagyobb veszteségarányt produkálta a háborúban.) A nagy emberi veszteségek és anyagi erőfeszítések jelentős mértékben hozzájárultak a gyéren lakott ország 20-as években elszaporodó gazdasági problémáihoz, de a fő csapást a világgazdasági válság mérte. 1932-ben a lakosság szó szerint elkergette a miniszterelnököt, és 1934-ben London visszavette a terület igazgatását, ami példa nélküli a brit domíniumok történetében. A gazdasági helyzet csak az USA 1941-es hadba lépésével javult. A déli szomszéd számos légibázist létesített Új-Fundlandon, élükön az óceánt átrepülni kívánó gépek fő repterével, Ganderrel. Az amerikai--új-fundlandi kapcsolatok annyira erőssé váltak, hogy a helyiek egyre inkább az USA-val való gazdasági uniót látták kívánatosnak, ami meglehetősen idegessé tette mind Ottawát, mind Londont.
Új-Fundland tengerészeti zászlaja 1904--31 között (forrás)
Az világos volt, hogy a terület sorsáról dönteni kellett, és az is, hogy a gyéren lakott állam nehezen tudja fenntartani önmagát. A nem kis politikai küzdelem árán 1948. június 3-án megtartott népszavazáson egyik változat (a domínium fenntartása, a Kanadához csatlakozás, közvetlen brit irányítás) sem kapott abszolút többséget, igaz a legtöbben a domíniumi státusz fenntartására szavaztak, ami a gyakorlatban az USA felé közeledést jelentette volna. A megismételt referendumon viszont a kanada-pártiak rendkívül ügyesen azzal kampányoltak, hogy a csatlakozás esetén az újfoundlandiak megmutathatják, hogy érnek annyit, mint a ,,szárazföldiek´´, ráadásul az állam pénzügyi gondjai is eltűnnek. Ennek következtében másodszorra már 52:48 arányban győztek a Kanadához csatlakozást támogatók, és Új-Fundland 1949. március 31-én csatlakozott Kanadához.
Új-Fundland csatlakozásával az ország 1949-ben eléri jelenlegi kiterjedését (forrás)
Ezt követően nyugalmasabb idők köszöntöttek a kanadai térképrajzolókra: az utóbbi évtizedekben a továbbra is óriási Északnyugati területek osztódását kellett lekövetniük: 1999-ben a terület nagyobb, de gyérebben lakott keleti része Nunavut néven különvált, így a szövetségi területek száma háromra nőtt. A kiválás oka, hogy az inuit őslakosság úgy gondolta, jobban tudja érvényesíteni jogait egy külön, saját többségű területen.
Kanada jelenlegi közigazgatási beosztása (forrás)
Ezután már csak olyan, egyszerűbb változtatásokra került sor, mint Új-Fundland tartomány átnevezése ,,Új-Fundland és Labradorrá´´, cserébe ,,Yukon terület´´ nevét egyszerűen Yukonra rövidítették, így a térképeken felhasznált karakterszám alig nőtt. Persze ettől még újra kellett azokat nyomni.
Befejezésként az alábbi GIF-en (forrás) egyben követhetjük az egész folyamatot, melynek csak a fontosabb lépéseit mutatta be az írás:
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:
