2016. június 7-én telefonhívás érkezett a mangánbányászattal foglalkozó Mangán Kft. úrkúti irodájába. A hívó fél az egyetlen vásárlójuk volt, a dunaújvárosi ISD Dunaferr cég, mely a továbbiakban inkább Ukrajnából vásárol mangánércet az acélgyártáshoz. Ezzel a telefonhívással ért véget a magyarországi mangánbányászat 99 éve. A bánya leszerelése elkezdődik, annak ellenére, hogy Úrkúton a föld alatt marad közel 100 évre elegendő mangánérc.
A Pangea közösség új játékkal jelentkezik: a Térképre rajzolt vaspályák a 2016. év során a földrajz és kartográfia új részterületét: a vasúttörténeti földrajzot hozza be a térkép-felismerési és háttérkutatási verseny témái közé.
Háromhetente jelentkező játékunk mostani fordulóiban a II. katonai felmérés térképeinek részleteit kell felismerni, és az azokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, fordulónként, részpontokba szedve. A játékhoz utólag is lehet csatlakozni, a korábbi feladványokat megválaszolni. Bátorítunk minden olvasót a csatlakozásra, és ismét jelezzük: olykor a vasútföldrajzi-történeti ismeretek hátrányt jelentenek.
Emlékeztetnénk, hogy egyrészt a MAPIRE honlapjáról vannak a feladványok, másrészt megfejtésekhez a gondolatmenetet is kérjük: szűkszavúan elég, de hivatkozásokkal, linkekkel (teljes url) együtt, hogy lássuk, milyen úton sikerült eljutni a válaszhoz, és melyek voltak a végül kizárt mellékutak, félrevezető adatok. A böngésző címsorából azt a néhány sort pár művelettel könnyedén be lehet tenni a levélbe, szövegesen kiegészíteni, a feladvány kitalálójának okulására. És a levél tárgya:
Térképre rajzolt vaspályák – IX. forduló
Lássuk a mostani feladványokat!
81. A térképrészlet közepétől délre utóbb híresebb vasútüzem létesült. a) Küldje be az önnek legjobban tetsző kép linkjét a D. L. monogramú fotósnak a vasutat ábrázoló fotográfiái közül! ; ) b) Mellékelje a hungaricana.hu képeslapgyűjteményéből annak a képeslapnak a hivatkozását, amelyiken nincs megnevezés az előoldalon, csak a hátoldalon!
A képen látható vasút déli szakasza még pár évtizede is üzemelt. c) Mi köze ennek a vasútnak Szabó István azon filmjéhez, amely nagyrészt kötöttpályán játszódik? Képhivatkozással kérjük. d) Mi volt ezen a déli szakaszon üzemelő legújabb import mozdonyok gyári száma egy tematikus szakmai portál szerint? e) Küldje be egy, a vonalon gőzmozdonnyal közlekedő tehervonat fényképének hivatkozását Linzbauer Tamás hagyatékából!
"Mi Törökország fővárosa? - Berlin." - hangzik a szakállas német vicc. Most, hogy lassan csúcsra pörög a kvótanépszavazás kampánya, mely vélhetően a legkevésbé észérvek mellett véghezvitt korteskedések között lesz megemlítve a történelemkönyvekben, érdemes megvizsgálnunk egy igen érdekes - és valamennyire a szavazás témája szempontjából is tanulságos - városföldrajzi jelenséget, a bevándorlók Berlinben való különös eloszlását. Abban a Berlinben, mely - az utóbbi 70 évben - nem éppen acélos gazdasága ellenére komoly bevándorlási célpontnak számított és számít.
Először ismerkedjünk meg néhány alapvető információval. Berlint, Németország régi-új fővárosát 3 millió 520 ezer ember lakja, ami közel fél millióval több az 1978-as mélypontnál (ha az 1945 májusi, alig valamivel kisebb értéket nem számítjuk), de még mindig közel egymillió fővel marad el az 1942-es maximumtól. A szokatlanul nagy népességi kilengéseket mutató város lakosságának 87%-a német állampolgár, mintegy 3%-a török, 2%-a délszláv, 1,4%-a lengyel, az olaszok, oroszok, franciák, vietnamiak 0,5-0,5 százalék körül képviseltetik magukat. Fontos megjegyezni, hogy a német statisztikák csak az állampolgárságot tartják számon, és a hosszabb ideje itt élő vendégmunkások és főleg gyermekeik részére a német állampolgárság megszerzése újabban nem túlzottan nehéz, így a valós etnikai összetétel csak becsülhető, a valós értékek a főbb népcsoportok esetében nagyjából az állampolgársági adatok kétszeresére saccolhatóak, azaz a város lakosságának mintegy 75%-a német származású, 6-7%-a török, 2-3%-a délszláv, 3%-a lengyel, 1,5%-a orosz, 1-1% palesztin, libanoni, 4%-a egyéb európai illetve észak-amerikai, 2% fekete-afrikai. A mohamedán vallásúak becsült aránya 7-8%-os, ami nagyjából összhangban van a becsült származási összetétellel. Mindez nem számít különlegesnek a német nagyvárosok között, ami viszont nagyon is, az a bevándorlók városon elüli eloszlása:
A migrációs hátterű lakosság aránya az egyes körzetekben - jól követhető az egykori fal vonala (a szürke csík). Érdemes tanulmányozni a Berliner Morgenpost eredeti interaktív térképét
2012-ben alig két hónap telt el aközött, hogy Ray Bradbury vsszaadta lekét a teremtőjének és a Curiosity marsjáró "földet" ért a Mars bolygón, a Gale kráter közelében. A leszállás helyét az író iránti tiszteletből Bradbury Landingnek keresztelték, melynek az író "Neveknek adása" c. novellája alapján nem biztos, hogy örült volna. A Curiosity immár hatodik éve szorgalmasan küldi haza a fényképeket a bolygóról. Mi most képeslapoknak fogjuk ezeket használni, mindegyikre felírva Ray Bradbury "Marsbéli krónikák" c. kötetéből a legszebb idézeteket (kettő kakukktojás lesz, ezeket az Opportunity marsjáró készítette).
Bradbury Landing, ahol a Curiosity marsjáró "marsot ért", háttérben a Mount Sharp
1814 őszén a 131 évvel azelőtti török ostrom óta nem látott számú külföldi özönlötte el az Osztrák Császárság székvárosát, Bécset. Európa minden sarkából érkeztek a koronás fők, arisztokraták, városi küldöttek, hogy részt vegyenek az addig talán legnagyobb szabású béketárgyaláson, amelyen a Napóleon utáni Európa politikai berendezkedésének kialakításán kívül igen komolyan hozzányúltak a kontinens térképéhez is. A határhúzásra széleskörű alkudozás keretében került sor, részben archaikus és részben ma is gyakorolt (részben épp ott és ekkor kitalált) modern „elvek” alkalmazásával, amelyek száz évvel később még egyszer elég masszívan visszaköszöntek.
A legutóbbi (viszonylag) nagyobb rendezés, azaz az 1648-as Vesztfáliai-béke után Európa térképe nem változott jelentős mértékben: a nagyhatalmak (Franciaország, Anglia/Nagy-Britannia, Oroszország, Svédország, Habsburg Birodalom) inkább a térkép peremén helyezkedtek el, erőterük közepén pedig a többnyire a Német-római Császárság részét képző kisállamok mozaikja, ahol szinte mindegyik nagy "kedvére" halászhatott a zavarosban (már persze ha a többiek hagyták).
Az igazi "Kleinstaaterei": a nagyhatalmak játszótere, Közép-Európa 1648 után - (forrás)
A Pangea közösség új játékkal jelentkezik: a Térképre rajzolt vaspályák a 2016. év során a földrajz és kartográfia új részterületét: a vasúttörténeti földrajzot hozza be a térkép-felismerési és háttérkutatási verseny témái közé.
Háromhetente jelentkező játékunk mostani fordulóiban a II. katonai felmérés térképeinek részleteit kell felismerni, és az azokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, fordulónként, részpontokba szedve. A játékhoz utólag is lehet csatlakozni, a korábbi feladványokat megválaszolni. Bátorítunk minden olvasót a csatlakozásra, és ismét jelezzük: olykor a vasútföldrajzi-történeti ismeretek hátrányt jelentenek.
Emlékeztetnénk, hogy egyrészt a MAPIRE honlapjáról vannak a feladványok, másrészt megfejtésekhez a gondolatmenetet is kérjük: szűkszavúan elég, de hivatkozásokkal, linkekkel (teljes url) együtt, hogy lássuk, milyen úton sikerült eljutni a válaszhoz, és melyek voltak a végül kizárt mellékutak, félrevezető adatok. A böngésző címsorából azt a néhány sort pár művelettel könnyedén be lehet tenni a levélbe, szövegesen kiegészíteni, a feladvány kitalálójának okulására. És a levél tárgya:
Térképre rajzolt vaspályák – VIII. forduló
Lássuk a mostani feladványokat!
71. a) Milyen színű ma a térképrészleten látható állomás felvételi épülete? b) Itt később államhatárt húztak meg: melyik hév-vonalat metszette ez a legtöbbször? c) A b) pontban megfejtett vonal kezdőpontjának névadó települése mikor került át másik államhoz utoljára? Válaszához mellékelje egy léptékhelyes térkép hivatkozását (linkjét)! d) A c)-ben megfejtett település főterén álló szobor melyik szakma védőszentjét ábrázolja?
A szibériai tajgán, angol dombvidéken, bajor mezőkön, iowai szántóföldön, a new yorki central park kellős közepén, az Alpokban, a Szaharában, antarktiszi tengerek mélyén, avagy gyakorlatilag bárhol a világon megtalálható magányos, esetenként több ezer tonnás kőtömbök mindig is megragadták az emberiség fantáziáját. Hol azt gondolták, hogy történelmi idők előtti óriások dobálták szét őket, hol azt, hogy egy kataklizmaszerű özönvíz szállította őket keletkezési helyüktől ezer kilométerekre. Abban igazuk volt, hogy hatalmas erő kellett mozgatásukhoz és abban is, hogy ez a hatalmas erő már eltűnőben van a Föld felszínéről.
Vándorkőből lett ingókő, miután a csapadék és a szél elhordta az alátámasztást. (forrás)
Kanadában, Saskatchewan tarományban állt egy Mistaseni nevű hatalmas kőtömb. A környékbeli cree indiánok szerint ez a kő valamikor egy ember volt, aki egy óvatlan pillanatban leesett a szülei szánjáról. Bölények találtak rá és nevelték fel. Amikor a "nevelőszüleit" a cree indiánok halálosan megsebesítették, ő is bölénnyé változott, majd kővé, hogy ne kelljen egész életében a vadászok elől menekülnie. Később a kő zarándokhellyé vált, még a távolabb élő feketelábú és assiniboi indiánok is tisztelettel keresték fel. Kendőket, gyöngyöket és dohányt áldoztak itt Manitounak. A követ ma már hiába keresnénk, egy közeli vízerőmű építésekor felrobbantották, manapság a Diefenbaker víztározó hullámzik a helyén.
Vándorkő a Rock road és a Doremus avenue kereszteződésében, Glen Rock, New Jersey. (forrás)
Kulturális szempontból Európában is hasonló pályát futottak be a vándorkőnek, lelenckőnek, vagy erratikus tömbnek nevezett szikladarabok. Az emberiség hajnalán ezek a folyóvízi üledék kellős közepén, hegyektől nagyon messze fekvő magányos kőtömbök kultikus áldozati, temetkezési helyként funkcionáltak. Több száz tonnás méretük később felkeltette a kőben szegény vidékek lakóiban a racionalitást, A jó minőségű és kemény gránit tömbök legtöbbjét egyszerűen elbányászták. Ezzel párhuzamosan próbáltak ésszerű magyarázatot találni arra, hogyan is kerülhettek helyükre. A válasz nem volt egyszerű, ugyanis a kőzetek sokszor nem voltak rokoníthatók a legközelebbi hegységek anyagával. Sőt előfordult az is, hogy egy kőzettípusnak a legközelebbi lelőhelyét egy tenger túloldalán fedezték fel. Ilyenekre jó példa a Német-lengyel síkság Skandináviából származó gránitja és gnejsze. Az első geológusok — elvetve a mitikus magyarázatokat — bizonyításul a Bibliát vették alapul.
Yeager Rock, Sims Corner Eskers and Kames National Natural Landmark, Washington állam (forrás)
Diluvianizmusnak nevezzük azt az elméletet, mely szerint a földrétegeket az özönvizek rakták le és a bennük található kövült növények és állatok akkor élt élőlények maradványai. Alexander ab Alexandro már a XV. században megfogalmazta ezt az elméletet, mely összhangban volt a Bibliával is. A diluvianizmus a XVII.-XVIII. sz. fordulóján élte virágkorát. A XIX.-XX. század fordulóján a magyar osztrák és német tudósok még diluviumnak nevezték azt a korszakot, melyet a franciák ezzel párhuzamosan quaternair-nek, azaz negyedidőszaknak, az angolok pedig pleisztocénnek. 1893-ban a diluvium a Pallas lexikonban még külön szócikkben szerepelt, az 1912-es Révei Lexikonban már a "l. Pleisztocén" szerepel helyette. Ebben a terminológiában a diluviumot az alluvium követte, amely kb. a mai holocénnek feleltethető meg.
Hátrahagyott kövek. Olmsted point, Yosemite NP, California (forrás)
Az özönvíz-elmélet mellett megjelent az ún. drift elmélet, mely szerint a hatalmas köveket a jég szállította keresztül a tengeren. Később az Alpokban svájci és német kutatók empirikus megfigyelései alapján terjedt el egy harmadik elmélet, miszerint a vándorköveket a jégkorszak összefüggő és mozgó kontinentális (gleccser)jege szállította magával. A legszebb az egészben, hogy a vándorkövek eredete szempontjából mindhárom elmélet helyes!
Vándorkő a Yellowstone Nemzeti Parkban, melyet a közeli Beartooth hegységből hozott magával a jégár. (forrás)
Lássuk, hogyan tették meg a kőtömbök ezt a hatalmas utat! Kezdetben érdemes tisztázni, hogy a jégkorszakot nem a zord telek, sokkal inkább a hűvös nyarak jellemezték, amikor a lehullott hó nem, vagy csak részben tudott elolvadni a magasabb szélességi körökön. Az elsősorban hegyekben lehulló hó tömörödik, először firnné, majd jéggé kristályosodik át. Ahogy a tömege növekszik, lassan megindul lefelé a völgyekben. Útja során felszakítja és magával sodorja a völgy alján lévő kőzeteket és mint valami óriási smirglipapír letarolja az útjában álló erdőket, magával cipeli az összes talajt. A kibukkanó alapkőzeteket mozgás irányban összekarcolja. Ilyen karcolt formákat még a Szaharában is találni, ami azt bizonyítja, hogy a Föld története során már előfordult több hasonló eljegesedés. A jégben található kőzetek folymatosan kopnak, egészen apró, iszap szemcseméretűre is széteshetnek. Egy gleccser oldalazva is pusztítja a völgyeket és ha a meredek völgyoldal elveszti a stabilitását egy hegyomlás során a legkülönbözőbb méretű sziklák zuhannak a jég felszínére.
Vándorkövek egy kanadai gleccser felszínén (wikipédia)
Ha elég vastag a jég, márpedig a Skandinávia felett a 2,6 kilométer már már elég vastagnak számít akkor ezeket a sziklatömböket képes elvinni a hátán. Utazás közben a kő súlya és a Nap által felmelegített felülete miatt fokozatosan elsüllyedhet a jégben, de a jégtömb belséjében, esetleg az aljára kerülve ugyanúgy folytatódik a vándorlása. Egészen addig, amíg a szállító erő rendelkezésre áll. Amennyiben a jég meggyengül, elvékonyodik és elolvad, (pl. azért mert alacsonyabb szélességre ér, vagy melegebb évszakok köszöntenek be) a szikla vándorlása megáll. Lassan tundranövényzet, majd füvek, bokrok és erdők nőnek fel mellette. Ha esetleg egy újabb, az előzőnél kiterjedtebb jégkorszak köszönt be, a vándorkő újra mozgásba lendülhet. De ez a mozgás csak egy irányú lehet.
Előfordulhat azonban, hogy a jégár nem szárazföldön végződik el, hanem tengerben. Ilyen esetben a jégár borjadzása során leváló úszó jéghegyek magukkal viszik a beléjük fagyott kőzeteket. Ahogy olvad a jéghegy, úgy potyognak ki belőle a kövek a tenger fenekére. Az Atlanti-óceán északi medencéjében az ún. Heinrich-rétegek 70-17 ezer éves szárazföldi üledéket képeznek, melyet a jég akár 3000 kilométeres távolságba szállított a szárazföldről. Ha pedig a kövekkel megpakolt jéghegy egy másik szárazföldre, partszakaszra sodródik, máris igazolódik a drift-elméletet.
18 ezer éve pihenő 150 tonnás vándorkő. Everett, Washington állam (forrás)
Előfordulhat az is, hogy ezek a jégárak egy belföldi tóban végződnek el, melyet egy vékony végmoréna vagy jégből álló gát duzzaszt fel. A tóban learkódott glaciális hordalék képes mozgásba jönni, amennyiben ez a gát az olvadás következtében átszakad. Ilyen hatalmas tó-túlcsordulás a világ sok részén dokumentálható, talán a leghíresebb a Montana állambeli Missoula-tó kataklizma-szerű kiáradása volt. Ha elég sok víz áll rendelkezésre akár tonnás méretű köveket is megmozgathat az özönvíz. És máris igazolódik a diluvializmus-tan létjogosultsága. Sőt a diluvium ma is létező földrajzos fogalom, a Missoula tavihoz hasonló tókitörések révén lerakódott üledékekre használják.
Vándorköveknek csak az 1 köbméternél nagyobb sziklákat nevezik. Különös módon a legnagyobb példányok a legkevésbé látványosak. Felszínnel párhuzamos törések mentén darabolódak fel, melyet a jég repesztő munkája is segített. A jég erejére bizonyíték, hogy egyes megablokkok akár 300 kilométerre is eljutottak származási helyüktől. Saskatchewan tarományban például található egy 38*30 kilométer területű, 100 méter vastag megablokk, amelyet egy arra tévedő kiránduló könnyen összetéveszthet az alapkőzettel.
Az "öreg svéd" Hamburg és az Elba folyó mellett (wikipédia)
Magyarország területén nem találhatunk vándorköveket, összefüggő jégtakaró sosem borította a Kárpát-medence belsejét. Hozzánk legközelebb az Alpokban, a Tátrában, a Retyetzátban és a Keleti-Kárpátokban (Radnai-, Kelemen-havasok) létezet állandó eljegesedés. Ilyen hegyvidéki környezetben azonban kevésbé látványos egy leszakadt sziklatömb, mint például Észak-Németország, Lengyelország vagy Dánia síkságain. Ahol az ember még azt is elhinné, hogy a vándorköveket valóban a skandináv óriások dobálták át a tengeren.
Szerencsés helyzetben vannak a riói olimpiát néző sportrajongók, őket a riporterek ellátják minden szükséges információval, hogy eligazodjanak a képernyőn látható sportokkal, sportolókkal kapcsolatban. Az olimpia csodálatos "díszletét" adó földrajzi háttérről annál kevesebb szó esik. Mitől ilyen változatos a domborzat? Miért ilyen égbetörően meredekek itt a hegyek? Honnan ez a pirosas színe a kőzeteknek? 5 perc geológia rovatunkban ezúttal ezt a hiányt pótoljuk.
A Január-folyó, avagy a Guanabara-öböl. (forrás)
Rio de Janeiro a világ egyik legszebb fekvésű városa. Az itt élő mintegy 12 millió ember életét nagyban meghatározza a város geológiája és ebből következően a domborzata. A tengerbe meredeken leszakadó dómok szigetként emelkednek ki a síkabb területekre települt város szövete közül. A város képét elsősorban a Guanabara-öböl bejáratát őrző meredek csúcsok határozzák meg, mint például a gránitdómok tankönyvi példája a Pão de Açúcar, avagy a "Cukorsüveg", vagy a Corcovado, melyet a hatalmas Jézus-szobor koronáz meg. Mellettük a tengerben is sok kopasz sziget található, a legszebb közülük az Ilha Redonda. Sok helyen turzások alakultak ki a tagolt partot alkotó szirtek között, melyek lagúnákat zártak el. Ilyen lagúna a Rodrigo de Freitas, melyet az Ipanema és a Copacabana háromszögturzása rekesztett el az Atlanti-óceántól. Nem mellesleg itt zajlanak a riói olimpia kajak és evezős versenyei.
A Pão de Açúcar cukorsüvege (forrás)
Rio de Janeiro emblematikus hegyei jóval ősibbek, mint maga a szépségüket kiemelő Atlanti-óceán. Ahhoz, hogy megértsük kialakulásukat jócskán vissza kell mennünk az időbe, egészen a neoproterozoikumig, avagy a földtörténeti előidőbe. Mintegy 750 millió éve (Ma.) a korabeli szuperkontinens, amely nem a Pangea, hanem a Rodinia nevet viselte elkezdett feldarabolódni egy északi és egy déli kontinensre. Kettőjük között a történetünkben még szerepet kapó Kongó kontinentális pajzs helyezkedett el. 600 millió éve a feldarabolódás megállt és a szétvált kontinensek ismét megindultak egymás irányába. A korabeli Rio de Janeiro ekkoriban is tengerparti terület lehetett, az elő-Atlanti-óceánnak is nevezett Adamastor-óceán hullámzott partjainál. Ez az óceán is elkezdett bezáródni, a megszűnése hosszú folyamat volt, a neoproterozoikum végén kezdődött és eltartott az ordovícium elejéig (~480 Ma.).
Elméleti ábra az Adamastor-óceán bezáródásról. Narancssárgával a gránitintrúziók. (forrás: wikipédia, Compton, John S.: The Rocks and Mountains of Cape Town, 2004)
Párhuzamosan az óceán bezáródásával kezdetét vette a Brasiliano - Pán-Afrikai hegységképződés. Az egymáshoz közeledő kontinensek magját képező Sao Francisco és Kongó ősmasszívumok között felgyűrődő tengeri üledékek hozták létre a Rio de Janeiro környékén nyomozható Ribeira-övet. A hegységképződéssel egy időben, de három fázisban mélységi magmatizmus zajlott a felszín alatt. Két fázis még a kontinensek ütközése előtt lezajlott (591-565 Ma és 555-525 Ma), egy pedig utána (500 Ma). Gránitos intrúzió nyomult be a Ribeira-öv alá, mely nem érte el a felszínt és nem okozott látványos tűzhányó-működést. A megrekedt tonalitos, granodioritos intrúzió magas hőmérsékleten (T=750-800 °C) és alacsony nyomáson (P < 7 kbar) gneisszé metamorfizálódott. A hegyek anyaga tehát készen volt, de még kilométerekkel a föld felszíne alatt. Évmilliók alatt a kőzet lassan kihűlt és megkezdte hosszú útját a felszín irányába.
Dzsungel a metropolisz közepén: A Corcovado-hegy és a Tijuca Nemzeti Park esőerdője. (forrás)
A kréta időszak legelején (~145 Ma) a Gondwana kontinens még mindig egyben volt és Rio de Janeiro környéke egy kontinens kellős közepén volt, távol a világtengerektől. 120 millió éve északi és déli irányból megkezdődött az Atlanti-óceán felnyílása, melyet bazaltos vulkanizmus kísért a térségben. Ennek kőzetei Rio de Janeirótól nyugatra találhatók a felszínen. A kontinentális hasadékvölgy nyugati pereme geológusok szerint a várostól északra magasodó Órgãos-hegység meredek lejtői alkották, mely mögött már az ősmasszívum fennsíkja kezdődik. Az alatta húzódó Guanabara-árok, pedig már a hasadékvölgyhöz tartozott. Körülbelül 110 millió éve pedig végleg elbúcsúzott egymástól Afrika és Dél-Amerika. Valahol Angolában, Benguela városától délre, a Szent Mária-foknál kell keresnünk azokat a szétszakított kőzeteket, melyek Rio de Janeiro városa mellett is megtalálhatók. A távolság köztük ma már a 6000 kilométert is meghaladja.
Az Atlanti-óceán egykori hasadékvölgyének nyugati része (forrás)
Évmilliók során, a tektonika és a szelektív erózió révén kerültek elő a föld mélyéből a helybéliek által morróknak nevezett, az őserdőből kiemelkedő csupasz, meredek sziklák. Anyaguk főként gneisz, azaz a mélyben metamorfózison átesett, átkristályosodott gránit. Mivel ez a kőzet kilométerekkel a föld felszíne alatt nagy nyomás és hőmérséklet hatása alatt kristályosodott ki a felszínre érve a nyomás megszűnésével a szabadon álló kőzetfelszín hagymaszerűen kezd leválni. Ez az exfoliációnak nevezett folyamat alakította ilyen dóm és kúp formájúra ezeket a csúcsokat. A külső erőkkel és a mállással szemben igen ellenálló gneisz alapkőzet miatt alakulhattak ki ennyire meredek és látványos formák. Mindazonáltal az aprózódás és a mállás is folyamatos a kőzet felszínén. A trópusi éghajlat és a sok csapadék hatására meginduló mállás lúgos oldatai kioldják a kovasavat és a visszamaradó alumínium- és vas-hidroxid feldúsulások vörösre festik a hegycsúcsokat.
Exfoliáció, Little Shuteye pass, Kalifornia (forrás)
Mindenhol a világon hasonló módon erodálódnak a gránitos kőzetek. Híresen szép forma a Half Dome a Yosemite Nemzeti Parkban. Ha valaki Magyarországon szeretne a riói hegyekhez hasonló formakincset látni a Velencei-hegységbe kell mennie. Tengerszint feletti magasságuk közel egyező a riói morrókkal, de a relatív magasságkülönbség miatt kevésbé látványosak a hazai gránitfelszínek. Egyúttal fiatalabbak is, a Velencei-hegység gránitja "csak" 350 millió éves. A gránit a kőzetben meglévő törések mentén feldarabolódik, elválnak egymástól a sarkain lekerekített tömbök, így jönnek létre a jellegzetes ingókövek. Találóan gyapjúzsákoknak nevezi a népnyelv a külső erők által jobban lekerekített szálban álló gránitkőzetet.
A Pákozd melletti Kocka-kő ingókő. (forrás)
Ezek a mélyben és felszínen egyaránt zajló földtani folyamatok alakították ki a 2016. évi nyári riói olimpia fantasztikusan szép díszletét.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:
A riói olimpiával kapcsolatban igen gyakran került elő a vízminőség problémája. A tudósítások rendre megemlékeztek a szemetes tengerpartról és a vízben tenyésző megannyi baktériumról. Rio de Janeiro szemete azonban csak "csepp" a tengerben.
A kép készülhetett volna bármelyik átlagos városi tengerparton (forrás)
A tudomány, a technika és ezeken belül a csillagászat és az űrkutatás iránt érdeklődők bizonyára figyelemmel követték a bolygókutatás legújabb nagy eredményét, a Juno szonda elmúlt időszakban történő Jupiterhez érkezését. Ennek alkalmával érdemes visszatekernünk a naptárat több, mint 50 évvel, megemlékezve arról, hogyan is indultak (és milyen eredményeket értek el) az emberiség bolygókutató missziói az űrverseny részeként, de általában az emberi részvétellel zajló missziók árnyékában.
A naprendszer bolygóinak „kutatása”, pontosabban megfigyelése már évezredek óta folyamatos, persze a Nap körül keringő égitestek rendhagyó mozgását nem minden esetben tudták megfigyelőik helyesen értelmezni. A megfigyelés eszköze kezdetben csak a csillagász szeme volt, de a 16-17. századtól már egyre nagyobb segítséget jelentettek a növekvő felbontású távcsövek is. A viszonylag kezdetleges eszközök dacára számos kiváló bolygókutatási eredmény született: a Vénusz Nap előtti elhaladásának megfigyelése révén nem csak a Nap-Föld távolságot sikerült jól kiszámítani, de az 1769-es (Tahitiről megfigyelhető) átvonulás hozzásegítette (az európai civilizációt) Ausztrália és Óceánia feltérképezéséhez, megismeréséhez.
Az egyre jobb távcsövek, valamint az 19. század második felétől elterjedő egyéb módszerek (színképelemzés, rádióhullámok észlelése, a fény terjedésének jobb megértése) révén a 20. század derekára már meglehetősen sokat tudott az emberiség a Föld bolygótársairól és Holdjáról, de földi bázisú vizsgálatoknak megvoltak a korlátai: nem volt lehetséges látni a Hold átellenes oldalát, csak korlátozottan voltak megfigyelhetőek a Mars felszíni alakzatai, nem lehetett belátni a Vénusz felhőrétege alá, ami alatt sokáig a földihez hasonló virágzó életet feltételeztek, nem lehetett bővebb ismereteket szerezni a Jupiter nagy vörös foltjáról.
Amit nem láthattunk volna az űrszondák versenye nélkül: Marsi napfelkelte a Viking-1 csodálatos képén – (forrás)