Pangea

Minden, ami földtudomány

Kedvcsináló térképfelismerési játékhoz – nyilvános forduló

2016. október 19. 19:55 - Ferriviarius

A Pangea közösség idén új játékkal jelentkezett: a Térképre rajzolt vaspályák a földrajz, történelem és kartográfia egyfajta metszetét: a vasúttörténeti földrajzot hozza be a térkép-felismerési és háttérkutatási verseny témái közé. Ehhez próbálunk kedvet csinálni.
Bár a hozzászólás ezúttal nyilvános, ebben a fordulóban azok részévelét várjuk, akik a korábbi fordulókon még nem játszottak. Korábbi megfejtőink vélehtően kellően edzettek ahhoz, hogy fejből megadják a válaszokat.

Kellően rossz már ahhoz az időjárás, hogy éljünk a technika adta lehetőségekkel, és a meleg szobában fedezzük föl hazánkat. Háromhetente jelentkező játékunk idei fordulóiban a II. katonai felmérés térképeinek részleteit kell felismerni, és az azokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, fordulónként, részpontokba szedve. A játékhoz utólag is lehet csatlakozni, a korábbi feladványokat megválaszolni. Ezzel a fordulóval is bátorítunk minden olvasót a csatlakozásra, és ismét jelezzük: a vasútföldrajzi-történeti ismeretek olykor hátrányt jelentenek. A világhálón keresőprogramokat használni meg elvileg mindenki tud. Igyekszünk ezúttal könnyű feladványokat adni, bátran tessék keresgélni! Annyit is segítünk, hogy 1880 körüli állapot szerint vannak feltüntetve a vasutak.

További rendhagyó momentum, hogy ma este 20.00-tól kb. negyed óránként teszünk közzé egy-egy feladványt. Azt javasoljuk, mindenki egy üres szövegszerkesztőben írja meg válaszát, és amikor az végleges, akkor másolja be és küldje el hozzászólásként, különben a saját izgalmát rontja el. Aki úgy dönt, hogy abbahagyja egy-egy kérdés megfejtését, lejjebb görgethet. Addig viszont mindenkinek játék marad a játék. Az előre megírt választ nem ér meggondolni, átírni a többiek válaszai alapján. : )

A mai forduló természetesen nem számít bele a pontszámításba, ez csak a gyorsaságról és a vagányságról szól. De aki becsatlakozik a tízfordulós, száz kérdéses játékba, az november végéig küldhet be válaszokat, majd térképajándékokkal térhet haza a december elején megrendezendő blogtalálkozóról.

Kérjük, írja meg, hogy jött rá, milyen úton jutott el a megfejtéshez: a játékosaink különböző gondolatmenete a legérdekesebb.

 

trv_a_ret.jpg

A) a) A település leghíresebb oktatási intézményézhez kinek a neve fűződik 135 évvel ezelőttről? b) Két vasút nyomvonala keresztezi itt egymást: melyik két állomás között épült az első c) és melyik volt a másodikként épült vasút végpontja? d) Az utóbbi vasút itteni állomásán egy híres kép készült: hogyan nevezik a rajta levő háziállatok csoportját?

 

trv_b_ret.jpg

B) a) Mi a település utcaképére jellemző fafaj hasznosítási területe? b) Utóbb itt vasútállomás épült: mi ennek a szelvényszáma? c) Miről árulkodik ez?

 

trv_c_ret.jpg

C) a) Milyen földtani eredetű a részlet délkeleti sarkában található domb? b) Miről volt híres a XX. század 3/4-éig? c) Mi a hiba a vasút ábrázolásában, ami a III. katonai felmérés térképére is átkerült? d) Innen északnyugatra később jelentős vasúti műtrágy épült: hányadik legnagyobb volt akkoriban hazánkban?

 

trv_d_ret.jpg

D) a) Melyik mezőgazdasági termék márkaneve fűződik a településhez? b) A felvételi épület melyik másik vasútállomás épületegyüttesével együtt kapta meg a műemléki védettséget? c) Az épület stílusában meddig alkottak hazánkban? d) Innen a harmadik, de ezen a térképen nem számozott őrháznál később megállóhelyet akartak létesíteni, de ez elmaradt. Az erről szóló helytörténeti cikkben milyen gyümölcsről van szó az utolsó bekezdésben?

 

trv_e_ret.jpg

E) a) 1952-ben itt egy komoly emlékművet bontottak el: mire emlékeztetett a rajta levő négy helynév? b) Mikor vált ismertté az ide kötődő dal? c) Honnan futott be ide az első vonat?

 

trv_f_ret.jpg

F) a) Hányadik nevét használja a város a jelenleg többséget adó nyelvcsalád nyelvén? b) Hányadik vasútvonalunk állomása látható a részleten? c) A részleten egy komolyabb vasúti műtárgy is ábrázolva van: mi a történelmi jelentősége ennek? d) A közelben zajlott ütközetnek mi a történelmi jelentősége?

 

trv_g_ret.jpg

G) a) Mikor villamosították itt a vasutat? b) Mi lett ennek az európai jelentősége? c) Mi köze a helyi iparnak ma vasútilag Csepelhez?

 

trv_h.jpg

H) a) Kinek a híres, bővített hétvégi háza található a közelben? b) Melyik regionális politikai irányzat jelentős képviselője volt ő? c) Az egyik bevágásból igen hamar alagút lett: hivatkozzon a bevágásról egy képet! d) Hogy hívják a farsangjáról is ismert falu lelkészét?

 

trv_i_ret.jpg

I) a) A képet északra elhagyó vasút milyen kategóriában az első ebben a megyében? b) A délről a parton érkező vasútvonal végállomása később funkciót váltott, majd a XX. sz. második felében nevet. A névadó szobrát mikor távolították el? c) Az egyik kelet–nyugati tájolású hosszabb utcán később Európában első vasúti üzem épült: miben volt ez az első? d) Az ezen a vonalon ma közlekedő járművek hányadik, erre a célra kiépített vonalon közlekednek (utasok nélkül) a járműtelepre?

 

trv_j_ret.jpg

J) d) Melyik városrészben húzta a magyar etnikum a legtovább a XX. század viharaiban? b) Az északnyugati sarokban lévő falu legrégebbi fennmaradt írásos említésében melyik megyében honos tulajdonostól c) melyik megyében honos tulajdonoshoz került? d) A téréprészleten látható vasútvonal miért nem létezik ma már? 

 

A megfejtéseket tehát erre a fordulóra ide várjuk hozzászólásként, ennek megfejtéseit is itt fogjuk közölni. Aki kedvet kapott, várjuk a bő egy hónap múlva lezáruló tízfordulós játékra, és küldheti a megfejtéseket e-mailen az ott leírt módon.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr4711822435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

József Lennert 2016.10.20. 14:04:16

Én (egyelőre) csak egy kérdés erejéig szállok be a játékba, mert azt sikerült azonosítani:

J:
Újvidékről van szó, fekvéséből, és erődjéről jöttem rá.
a) Telep városrészről van szó, ahol a ma is számottevő kisebbséget alkotnak a magyarok
b) Piros település Bodrog vármegyétől c) Szerém vármegyéhez került
d) Én nem látom a vasútvonalat jelölve, de Újvidék Duna-hídját 1944-ben felrobbantották, és utána nem állították helyre, és a nyomvonalat is áttették a város déli részéről ez északira.

Ferriviarius 2016.10.20. 16:53:10

@József Lennert: Köszönjük a választ, bátorítjuk a többire is. ; )

SzűcsDániel 2016.10.22. 23:12:18

Nekem az I) sikerült, remélem helyesen.
I)
a) Villamosvasút
b) 1989-ben
c) Kontinentális Európa első földalatti vasútja, illetve az első nem gőzvontatású földalatti vasút a világon
d) Második

Ferriviarius 2016.10.22. 23:16:57

@SzűcsDániel: Sajnos egyik sem, pedig a város megvan! ; ) Érdemes tovább kapirgálni, kevesebb gondolati kötöttséggel.
süti beállítások módosítása