Pangea

Minden, ami földtudomány

Térképre rajzolt vaspályák – X. forduló

2016. november 09. 20:00 - Ferriviarius

Kitesszük a zárjelzőt

A Pangea közösség új játékkal jelentkezik: a Térképre rajzolt vaspályák a 2016. év során a földrajz és kartográfia új részterületét: a vasúttörténeti földrajzot hozza be a térkép-felismerési és háttérkutatási verseny témái közé.

Háromhetente jelentkező játékunk utolsó fordulójában már nem csak a II. katonai felmérés térképeinek részleteit kell vagy lehet felismerni: az utolsó öt kérdésnél ábraaláírásban külön jelezzük a forrást. Ezért már önmagában pont jár. További pontszerzési lehetőség az azokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, fordulónként, részpontokba szedve. A játékhoz utólag is lehet csatlakozni, a korábbi feladványokat megválaszolni. Bátorítunk minden olvasót a csatlakozásra, és ismét jelezzük: olykor a vasútföldrajzi-történeti ismeretek hátrányt jelentenek.

Emlékeztetnénk, hogy egyrészt a MAPIRE honlapjáról vannak a feladványok, másrészt megfejtésekhez a gondolatmenetet is kérjük: szűkszavúan elég, de hivatkozásokkal, linkekkel (teljes url) együtt, hogy lássuk, milyen úton sikerült eljutni a válaszhoz, és melyek voltak a végül kizárt mellékutak, félrevezető adatok. A böngésző címsorából azt a néhány sort pár művelettel könnyedén be lehet tenni a levélbe, szövegesen kiegészíteni, a feladvány kitalálójának okulására. És a levél tárgya:

Térképre rajzolt vaspályák – X. forduló

Lássuk a mostani feladványokat!

 

trv_x_1_ret.jpg

91. a) A térképrészleten látható területen az 1940-es évek közepén gyűjtőtábort és tömegsírt létesítettek: hogyan tüntették ezt el egy-két emberöltővel később, mi épült a helyére? b) Hivatalos nevén melyik állam gyakorolta itt az igazgatást 1943-ban? c) Ez egy állam létrehozását is tervezte itt pár évvel hamarabb: akiről elnevezték volna, hol szerzett európai hírű katonai győzelmet a közelben? d) Ehhez a NUTS–2 régióhoz egy kisebb területet csatoltak hozzá, mely nem tartozott 100 éve Magyarországhoz: melyik ez? e) A térképrészlet keleti részén lévő hármasfalu lakóinak különleges nyelvét még beszélték egy faluban a keletre szomszédos NUTS–2 régióban: melyik vasúttársaság üzemelteti azt a vonalat, ami mellette elhalad?  

 

trv_x_2_ret.jpg

92. Később innen keletre vasutat létesítettek. a) Ennek végpontját milyen néven említi egyetlen fennmaradt dokumentum? b) A megszűnés előtt havi átlag hány vonat közlekedett azon a vonalon? c) Melyik szolgálati helye feküdt legközelebb Pannonia előretolt védelmi vonalához?

 

trv_x_3_ret.jpg

93. a) A vasútvonalról szóló, a jelenleg helyben leginkább megértett nyelven írt Wikipédia-szócikk első mondatában mi az anakronizmus? b) Ma áll még néhány nagyon hasonló felvételi épület, mint itt: mi a magyar neve annak az állomásnak, ami ugyanezen állam területén áll? (Pontosan egy választ adjon meg!) c) Ez utóbbi állomás milyen néven van feltüntetve a II. katonai felmérés térképén?

 

trv_x_4_ret.jpg

94. Utóbb itt további vasútépítések történtek: az állomás melyik végén kapcsolták be ezeket a) keletről és b) nyugatról? c) Nyugat felé mi a vasút különlegessége? d) A kelet felé épült legnagyobb műtárgyról küldjön egy képet, amin gumicsónak szerepel! e) Melyik háborúnkhoz gyártottak itt lövedéket? f) Az itteni járműtelepen üzemelő mozdony hol üzemelt korábban?

 

trv_x_5_ret.jpg

95. Küldjön a részlettel szomszédos, a térképen jelölt állomásokról a), b) egy-egy képeslaphivatkozást és c) az egyikről egy helyszínrajzot! d) A völgyhídtól keletre és délre a közelében egy nyomvonalat látunk: miét? e) Melyik budapesti könyvkereskedés tartja raktáron a vasútról írt könyvet? f) Mit rakodtak a később a legközelebb létesített szolgálati helyen?

 

trv_x_6_i_ii_ret.jpgI. katonai felmérés + II. katonai felmérés

96. a) A részleten látható nyomvonalú infrastruktúra végül nem épült meg teljes hosszában: miért nem? b) A keletre haladó nyomvonal minek a szállítását célozta? c) Ennek az erőforrásnak a kitermelésére végül megépült egy vasútvonal, azon egy alagút: küldje el egy térképnek a hivatkozását, amin ez látható!

 

trv_x_7_ii_iii_25e_ret.jpgII. katonai felmérés + III. katonai felmérés (25 ezres)

97. a) A jobb oldali részleten jobb szélen látható árok minek a nyomvonalát adja végül? b) Ezen az útvonalon Sínek Világában megjelent cikk szerint mikor indult itt meg a forgalom? c) A mindkét részleten jelölt vasútvonalon a jobb oldali részleten már látunk egy szolgálati helyet. Ezzel a helynévvel később egy másik vasúttársaság egy másik szolgálati helyet üzemeltetett: melyiket? (A választ a Vezetékek Világa 2015. 3. számában találja meg.)

 

trv_x_8_i_1944.jpgI. katonai felmérés + 1940-es évek első felének katonai felmérése

98. a) A jelölt helyen később csatlakozó állomás létesült: melyik két társaság vonala közt? b) A jobb oldali részleten a piros vonaltól délre látható területrészletet milyen becenéven illették akkoriban c) és miért jött létre?

A jelölt helytől északkeletre légvonalban d) 7 és e) 38 km-re csatlakozó állomások léltesültek. d) Miért nincsenek házak az állomáshoz vezető út mellett? e) Az innen tovább északkeletre induló vonatokat milyen vontatással továbbították?

f) A d)-től induló vasút építéséhez milyen térképezést alkalmaztak, amit hazánkban addig nem?

 

trv_x_9_iii_25e_1944_ret.jpgIII. katonai felmérés (25 ezres) + 1940-es évek első felének katonai felmérése

99. A részleteken látható vágányokból ma mi van meg? (Ajánlom a kataszteri réteget is megtekinteni.)

 

trv_x_10_osm_1944_ret.jpgOpenStreetMap + 1940-es évek első felének katonai felmérése

100. a) A bal oldali részleten látható vasútvonalak egy része hiányzik a jobb oldali részletről: miért? b) Hogyan oldották meg ekkor a jobb oldali részlet keleti oldalán látható kettő vasútvonal közt a forgalmat? cA jobb oldali részlet déli részén látható vasútvonal hiányzik a bal oldali részletről: kb. mikor szűnt meg az utolsó szakasza is?

 

Kérdés esetén az üzenet tárgy mezejébe a mindenkori játékforduló cikkének-bejegyzésének címét kell pontosan bemásolni, ebben a fordulóban ezt: Térképre rajzolt vaspályák – X. forduló

pangea-drotposta_uj-sablon.png

A megfejtéseket is, a – kizárt esetekkel, megoldási elvezető – gondolatmenettel és hivatkozásokkal (teljes url-linkekkel) együtt, ide várjuk, a fenti tárggyal. Továbbra is lehet újaknak csatlakozni, tessék küldeni a megfejtéseket! ; )

Ismét hirdetjük, minden olvasó számára, hogy a díjkiosztó és Pangea-közönségtalálkozó XII. 7-én lesz székesfővárosunk belvárosában, mindenki írja be a naptárába! Az addig hátralévő időben, több ütemben meghirdejük a korábbi fordulók megfejtéseit, hozzászólási lehetőséggel. A IX–X. forduló megfejtési határideje XI. hó 30-a 24 óra.

Sikeres játékot!

 

Frissítés 2016. XII. 5. 17.10:

A megfejtéseket a blogtalálkozóval, díjkiosztóval egybekötött eredményhirdetéshez 2016. XII. 6. 18.00-ig fogadjuk.

A V--X. forduló megfejtéseit egyelőre nem hirdetjük meg, mert páran még dolgoznak rajta. Erre a fenti határidő után is lesz mód. Aki kér még időt, dolgozna még a karácsony utáni szünetben vagy utána a játékon, jelezze bátran valamelyik megfejtésküldő levelében, és a további megfejtéseket csak utána tesszük közzé, hogy ne rontsuk el a játékát.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr7311945425
süti beállítások módosítása