Szerencsés helyzetben vannak a riói olimpiát néző sportrajongók, őket a riporterek ellátják minden szükséges információval, hogy eligazodjanak a képernyőn látható sportokkal, sportolókkal kapcsolatban. Az olimpia csodálatos "díszletét" adó földrajzi háttérről annál kevesebb szó esik. Mitől ilyen változatos a domborzat? Miért ilyen égbetörően meredekek itt a hegyek? Honnan ez a pirosas színe a kőzeteknek? 5 perc geológia rovatunkban ezúttal ezt a hiányt pótoljuk.

A Január-folyó, avagy a Guanabara-öböl. (forrás)

Rio de Janeiro a világ egyik legszebb fekvésű városa. Az itt élő mintegy 12 millió ember életét nagyban meghatározza a város geológiája és ebből következően a domborzata. A tengerbe meredeken leszakadó dómok szigetként emelkednek ki a síkabb területekre települt város szövete közül. A város képét elsősorban a Guanabara-öböl bejáratát őrző meredek csúcsok határozzák meg, mint például a gránitdómok tankönyvi példája a Pão de Açúcar, avagy a "Cukorsüveg", vagy a Corcovado, melyet a hatalmas Jézus-szobor koronáz meg. Mellettük a tengerben is sok kopasz sziget található, a legszebb közülük az Ilha Redonda. Sok helyen turzások alakultak ki a tagolt partot alkotó szirtek között, melyek lagúnákat zártak el. Ilyen lagúna a Rodrigo de Freitas, melyet az Ipanema és a Copacabana háromszögturzása rekesztett el az Atlanti-óceántól. Nem mellesleg itt zajlanak a riói olimpia kajak és evezős versenyei. 

A Pão de Açúcar cukorsüvege (forrás) 

Rio de Janeiro emblematikus hegyei jóval ősibbek, mint maga a szépségüket kiemelő Atlanti-óceán. Ahhoz, hogy megértsük kialakulásukat jócskán vissza kell mennünk az időbe, egészen a neoproterozoikumig, avagy a földtörténeti előidőbe. Mintegy 750 millió éve (Ma.) a korabeli szuperkontinens, amely nem a Pangea, hanem a Rodinia nevet viselte elkezdett feldarabolódni egy északi és egy déli kontinensre. Kettőjük között a történetünkben még szerepet kapó Kongó kontinentális pajzs helyezkedett el. 600 millió éve a feldarabolódás megállt és a szétvált kontinensek ismét megindultak egymás irányába. A korabeli Rio de Janeiro ekkoriban is tengerparti terület lehetett, az elő-Atlanti-óceánnak is nevezett Adamastor-óceán hullámzott partjainál. Ez az óceán is elkezdett bezáródni, a megszűnése hosszú folyamat volt, a neoproterozoikum végén kezdődött és eltartott az ordovícium elejéig (~480 Ma.).

Elméleti ábra az Adamastor-óceán bezáródásról. Narancssárgával a gránitintrúziók. (forrás: wikipédia, Compton, John S.: The Rocks and Mountains of Cape Town, 2004)

Párhuzamosan az óceán bezáródásával kezdetét vette a Brasiliano - Pán-Afrikai hegységképződés. Az egymáshoz közeledő kontinensek magját képező Sao Francisco és Kongó ősmasszívumok között felgyűrődő tengeri üledékek hozták létre a Rio de Janeiro környékén nyomozható Ribeira-övet. A hegységképződéssel egy időben, de három fázisban mélységi magmatizmus zajlott a felszín alatt. Két fázis még a kontinensek ütközése előtt lezajlott (591-565 Ma és 555-525 Ma), egy pedig utána (500 Ma). Gránitos intrúzió nyomult be a Ribeira-öv alá, mely nem érte el a felszínt és nem okozott látványos tűzhányó-működést. A megrekedt tonalitos, granodioritos intrúzió magas hőmérsékleten (T=750-800 °C) és alacsony nyomáson (P < 7 kbar) gneisszé metamorfizálódott. A hegyek anyaga tehát készen volt, de még kilométerekkel a föld felszíne alatt. Évmilliók alatt a kőzet lassan kihűlt és megkezdte hosszú útját a felszín irányába.  

Dzsungel a metropolisz közepén: A Corcovado-hegy és a Tijuca Nemzeti Park esőerdője. (forrás)

A kréta időszak legelején (~145 Ma) a Gondwana kontinens még mindig egyben volt és Rio de Janeiro környéke egy kontinens kellős közepén volt, távol a világtengerektől. 120 millió éve északi és déli irányból megkezdődött az Atlanti-óceán felnyílása, melyet bazaltos vulkanizmus kísért a térségben. Ennek kőzetei Rio de Janeirótól nyugatra találhatók a felszínen. A kontinentális hasadékvölgy nyugati pereme geológusok szerint a várostól északra magasodó Órgãos-hegység meredek lejtői alkották, mely mögött már az ősmasszívum fennsíkja kezdődik. Az alatta húzódó Guanabara-árok, pedig már a hasadékvölgyhöz tartozott. Körülbelül 110 millió éve pedig végleg elbúcsúzott egymástól Afrika és Dél-Amerika. Valahol Angolában, Benguela városától délre, a Szent Mária-foknál kell keresnünk azokat a szétszakított kőzeteket, melyek Rio de Janeiro városa mellett is megtalálhatók. A távolság köztük ma már a 6000 kilométert is meghaladja. 

Az Atlanti-óceán egykori hasadékvölgyének nyugati része (forrás)

Évmilliók során, a tektonika és a szelektív erózió révén kerültek elő a föld mélyéből a helybéliek által morróknak nevezett, az őserdőből kiemelkedő csupasz, meredek sziklák. Anyaguk főként gneisz, azaz a mélyben metamorfózison átesett, átkristályosodott gránit. Mivel ez a kőzet kilométerekkel a föld felszíne alatt nagy nyomás és hőmérséklet hatása alatt kristályosodott ki a felszínre érve a nyomás megszűnésével a szabadon álló kőzetfelszín hagymaszerűen kezd leválni. Ez az exfoliációnak nevezett folyamat alakította ilyen dóm és kúp formájúra ezeket a csúcsokat. A külső erőkkel és a mállással szemben igen ellenálló gneisz alapkőzet miatt alakulhattak ki ennyire meredek és látványos formák. Mindazonáltal az aprózódás és a mállás is folyamatos a kőzet felszínén. A trópusi éghajlat és a sok csapadék hatására meginduló mállás lúgos oldatai kioldják a kovasavat és a visszamaradó alumínium- és vas-hidroxid feldúsulások vörösre festik a hegycsúcsokat.

Exfoliáció, Little Shuteye pass, Kalifornia (forrás)

Mindenhol a világon hasonló módon erodálódnak a gránitos kőzetek. Híresen szép forma a Half Dome a Yosemite Nemzeti Parkban. Ha valaki Magyarországon szeretne a riói hegyekhez hasonló formakincset látni a Velencei-hegységbe kell mennie. Tengerszint feletti magasságuk közel egyező a riói morrókkal, de a relatív magasságkülönbség miatt kevésbé látványosak a hazai gránitfelszínek. Egyúttal fiatalabbak is, a Velencei-hegység gránitja "csak" 350 millió éves. A gránit a kőzetben meglévő törések mentén feldarabolódik, elválnak egymástól a sarkain lekerekített tömbök, így jönnek létre a jellegzetes ingókövek. Találóan gyapjúzsákoknak nevezi a népnyelv a külső erők által jobban lekerekített szálban álló gránitkőzetet.

A Pákozd melletti Kocka-kő ingókő. (forrás) 

Ezek a mélyben és felszínen egyaránt zajló földtani folyamatok alakították ki a 2016. évi nyári riói olimpia fantasztikusan szép díszletét.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Rio de Janeiro: A Metropolis between granite-gneiss massif (in: Geomorphological landscapes of the world) 
• Metamorphic Evolution of the Ribeira Belt: Evidence from Outcrops in the Rio de Janeiro Area, Brazil (http://petrology.oxfordjournals.org/content/45/11/2303.full.pdf)

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:

A riói olimpiával kapcsolatban igen gyakran került elő a vízminőség problémája. A tudósítások rendre megemlékeztek a szemetes tengerpartról és a vízben tenyésző megannyi baktériumról. Rio de Janeiro szemete azonban csak "csepp" a tengerben. 

A kép készülhetett volna bármelyik átlagos városi tengerparton (forrás)

A tudomány, a technika és ezeken belül a csillagászat és az űrkutatás iránt érdeklődők bizonyára figyelemmel követték a bolygókutatás legújabb nagy eredményét, a Juno szonda elmúlt időszakban történő Jupiterhez érkezését. Ennek alkalmával érdemes visszatekernünk a naptárat több, mint 50 évvel, megemlékezve arról, hogyan is indultak (és milyen eredményeket értek el) az emberiség bolygókutató missziói az űrverseny részeként, de általában az emberi részvétellel zajló missziók árnyékában.

A naprendszer bolygóinak „kutatása”, pontosabban megfigyelése már évezredek óta folyamatos, persze a Nap körül keringő égitestek rendhagyó mozgását nem minden esetben tudták megfigyelőik helyesen értelmezni. A megfigyelés eszköze kezdetben csak a csillagász szeme volt, de a 16-17. századtól már egyre nagyobb segítséget jelentettek a növekvő felbontású távcsövek is. A viszonylag kezdetleges eszközök dacára számos kiváló bolygókutatási eredmény született: a Vénusz Nap előtti elhaladásának megfigyelése révén nem csak a Nap-Föld távolságot sikerült jól kiszámítani, de az 1769-es (Tahitiről megfigyelhető) átvonulás hozzásegítette (az európai civilizációt) Ausztrália és Óceánia feltérképezéséhez, megismeréséhez.

Az egyre jobb távcsövek, valamint az 19. század második felétől elterjedő egyéb módszerek (színképelemzés, rádióhullámok észlelése, a fény terjedésének jobb megértése) révén a 20. század derekára már meglehetősen sokat tudott az emberiség a Föld bolygótársairól és Holdjáról, de földi bázisú vizsgálatoknak megvoltak a korlátai: nem volt lehetséges látni a Hold átellenes oldalát, csak korlátozottan voltak megfigyelhetőek a Mars felszíni alakzatai, nem lehetett belátni a Vénusz felhőrétege alá, ami alatt sokáig a földihez hasonló virágzó életet feltételeztek, nem lehetett bővebb ismereteket szerezni a Jupiter nagy vörös foltjáról.

Amit nem láthattunk volna az űrszondák versenye nélkül: Marsi napfelkelte a Viking-1 csodálatos képén – (forrás)

Melyik volt Románia első vasútvonala? Mikor miért épültek vasutak? Hogyan változtak a körülmények az idők során? Vasútföldrajzi-történeti cikksorozatunk keleti szomszédunk olyan kérdéseit tárgyalja, melyek anyanyelvünkön nemigen érhetőek el. Nem, nem Erdélyről lesz szó – egyelőre.

 
Bevezetés

A cikksorozatban a román államiság keretében épült vasúti infrastruktúra történeti és földrajzi vonatkozásairól lesz szó. Először is tegyük tisztába a fogalmakat! Mivel a vasútvonalak jellemzően az államtól nem függetlenül épülnek, sőt: ki kell mondanunk, hogy a témánk függ az államiságok történeti és földrajzi vonatkozásaitól. Térségünkben az államok határainak jó része folyton változik, így a tárgyalt terület is. Nem tekintehetünk el az etnikai kérdésektől sem. És bár az államok jönnek-mennek, a toponímia változik, de a különböző nyelvek helynévhasználata már kevésbé. Ezt bonyolítja, hogy a vasutak szolgálati helyeinek névhasználata sokszor eltér a helységnévtártól. Keretes írásainkban ezekhez adunk támpontot.

A tárgyalt terület domborzati viszonyai és vasútvonalai egy 1898-as francia atlaszban (szerk.)

A középkori Szepesség kicsiben leképezi a korabeli Magyarország bonyolult közigazgatási viszonyait, sokszínűségét az etnikai és a partikuláris jogok viszonyában. Az egységes vármegyének sokáig nem is nevezhető terület betelepített, majd kitelepített szász őslakosairól már koránt sincs olyan „rossz” véleménnyel a magyarság, mint erdélyi testvéreiről, akikkel származásilag és jogilag sem voltak egységesek. Bejegyzésünkben az erdélyi szászokról szóló sorozathoz hasonlóan mutatjuk be ennek a népcsoportnak a tündöklését és bukását. 

Lőcse (Leutschau) városa a XIX. század végén (fortepan.hu)

A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus Itáliát megosztott állapotban hagyta. Északi részén a Habsburg Birodalomé lett Velence és Lombardia, vagyis az Alpok déli előterének és a Pó-síkságnak a legnagyobb, középső és keleti része. Nyugatabbra helyreállt a Szárd-Piemonti Királyság, amelyhez a Pó-síkság nyugati részére és a szomszédos hegyvidékekre kiterjedő, Torinó központú Piemont és délebbre Szardínia szigete tartozott. Az Appennini-félszigeten számos kisebb hercegség (Parma, Modena, Lucca) mellett három nagyobb entitás maradt: északon a Toszkánai Hercegség, középen a Pápai Állam, délen pedig a Nápoly-Szicíliai Királyság. Az olasz egységtörekvések már a XIX. század első felében megjelentek, bázisuk elsősorban a Szárd-Piemonti Királyság volt, az olasz egységig azonban még évtizedeknek kellett eltelnie.

Az olasz egység kialakulása térképen. Amikor a posztban ismertetett térképmű készült, bizony még minden állam létezett (Forrás: globalsecurity.org).

A 2016. június 23-i "népszavazás az Egyesült Királyság EU-tagságáról", becenevén a Brexit új fogalmat honosított meg a politikatudományban, ez pedig nem más, mint az európai dezintegráció. Ugyanis még nem volt példa az Európai Unió történetében arra, hogy egy szuverén állam visszaadja a tagságát. Már a 2014. évi skót függetlenségi népszavazásnál megpróbálkoztunk a tematikus térképezés leple alatt a politikai földrajzi elemzéssel, most ezt megismételnénk egy Brexit atlasz összeállításával, kiegészítve néhány földrajzos kitekintéssel, melyek mindeddig nem jelentek meg, vagy nem kaptak kellő hangsúlyt a megjelent elemzésekben.  

Brexit (forrás: 9gag)

Szinte pontosan egy éve, 2015. július 5-én jelent meg Juhari Zsuzsanna blogján az általa írt legutolsó bejegyzés Kubiláj kán hadihajójáról, melyet az "Isteni szél" pusztított el Japán partjainál. Az Élet és Tudomány régészet rovatának szerkesztője által írt blog tragikus hirtelenséggel "mondat közben megszakadt" ugyanezen a nyáron. A fájó űrt csak fokozta a halálának híréről szóló cikk rá egy hónapra. A flotta hasonlatnál maradva a fájó űr itt értendő a magyar ismeretterjesztő blogszféra flottájára, mely elveszítette nem csupán az egyik hajóját, hanem a zászlóshajóját és kapitányát is.

Személy szerint szinte minden bejegyzését elolvastam, volt, amihez hozzá is szóltam, de így utólag nagy szívfájdalom, hogy személyesen nem sikerült találkoznunk. A cikkeinek tömörsége, lényegre törő megfogalmazása, íve és az utánozhatatlan "ma is tanultam valamit!" érzése inspirálóan hatott a Pangea blog cikkeire is, kiemelném itt a hasonló szellemiségben útnak indított 5 perc geológia rovatunkat.  

Ezek az emlékek kavarogtak bennem, amikor ott álltunk lezlidzsi84 kollégával ma délelőtt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Tudományos Újságírók Klubja által útjára indított Juhari Zsuzsanna-díj Bródy Sándor utcai átadóján. Melyen a TÚK és a TIT képviselőiből, valamint Juhari Zsuzsanna gyermekeiből álló zsűri a Pangea blogot választotta elsőként érdemesnek erre a díjra. Az oklevélen túl pénzjutalomban is részesültünk, melynek nagyon örültünk, hiszen ennek révén lehetővé vált, hogy anyagiakkal is honoráljuk tíz szerzőnk eddigi munkáját!  

Hatalmas öröm számunkra, hogy a mai napon a Pangea blog lett a tudományos ismeretterjesztő blogok zászlóshajója, mely kitüntető címet a jövő évi győztes kihirdetéséig büszkén viseljük. Gratulálunk a többi díjazottnak és igyekszünk jó hírét kelteni a díjnak! Reméljük jövőre még nagyobb merítésből válogathat a zsűri! A Juhari Zsuzsanna-díjhoz jövőre kapcsolódni fog egy különdíj, melyet fiatal természettudományos ismeretterjesztő újságírók, vagy bloggerek kaphatnak meg munkásságukért.

Megpróbálunk felnőni a megtisztelő feladathoz! Egyúttal szívesen várjuk új szerzők csatlakozását!

A Douglas Mawson által vezetett 1911-14-es Ausztrálázsiai Antarktisz-expedíció hiába volt talán a legsikeresebb klasszikus déli expedíció, mely módszereivel egyben utat is mutatott az eljövendő kutatóexpedíciók számára – a mind tudományos eredményekben, mind hajmeresztő és drámai eseményekben gazdag felderítőút a befejezése után pár hónappal kitört első világháború miatt Ausztrálián és Új-Zélandon kívül kevéssé vált ismertté, egészen a 2000-es, 2010-es évekig, amikor több dokumentumfilm és könyv is feldolgozta a rendkívüli kalandot.

Azt gondolhatnánk, hogy a 20. század elején az Antarktiszra indított számos híres (Scott, Shackleton, Amundsen) és kevésbé híres (Drygalski, Bruce, Nordenskiöld, Charcot, Sirasze) expedíció után már nem sok érdekes maradt a kontinens jégsivatagában, azonban Shackleton 1907-09-es Nimrod-expedíciójának 30 éves geológusa, az ausztrál Douglas Mawson nem így vélte. Abban szinte biztos volt, hogy 1911-12-ben Scott kapitány Shackleton nyomdokaiban járva el fogja érni a Déli-sarkot, ugyanakkor a Sarkra vezető kontinensszeleten és a partvidék néhány kitüntetett pontján kívül még óriási területek voltak ismeretlenek, többek között az Ausztráliától délre eső Adélie-föld is.

Az Adélie-fold partvidéke Mawson hajójáról, az Auroraról - (forrás)

A Pangea közösség új játékkal jelentkezik: a Térképre rajzolt vaspályák a 2016. év során a földrajz és kartográfia új részterületét: a vasúttörténeti földrajzot hozza be a térkép-felismerési és háttérkutatási verseny témái közé.

Háromhetente jelentkező játékunk mostani fordulóiban a II. katonai felmérés térképeinek részleteit kell felismerni, és az azokhoz kapcsolódó kérdésekre válaszolni, fordulónként, részpontokba szedve. A játékhoz utólag is lehet csatlakozni, a korábbi feladványokat megválaszolni. Bátorítunk minden olvasót a csatlakozásra, és ismét jelezzük: olykor a vasútföldrajzi-történeti ismeretek hátrányt jelentenek.

Emlékeztetnénk, hogy egyrészt a MAPIRE honlapjáról vannak a feladványok, másrészt megfejtésekhez a gondolatmenetet is kérjük: szűkszavúan elég, de hivatkozásokkal, linkekkel (teljes url) együtt, hogy lássuk, milyen úton sikerült eljutni a válaszhoz, és melyek voltak a végül kizárt mellékutak, félrevezető adatok. A böngésző címsorából azt a néhány sort pár művelettel könnyedén be lehet tenni a levélbe, szövegesen kiegészíteni, a feladvány kitalálójának okulására. És a levél tárgya:

Térképre rajzolt vaspályák – VII. forduló

Lássuk a mostani feladványokat!

61. Innen később vasút épült volna, de az aztán mégsem készült el. A terv lefújásának megvolt az oka, és ezen ok egy másfajta építkezést indokolt: az ebbe beépített építőelemek nagyságrendje a kérdés.