Ha netalántán 1940 és 56 között kiadott Szovjetunió térképet veszünk a kezünkbe, észrevehetjük, hogy Finnország keleti határa mentén gyanúsan más színű terület található, mint amivel az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságot (vagyis az ország javát) ábrázolták. Ez bizony a Szovjetunió tagköztársaságának számító rövid életű Karél-Finn Szovjet Szocialista Köztársaság volt, melyet a szovjet igazgatástörténetben egyedülálló módon léptettek vissza egy "szinttel" 1956-ban, nem függetlenül az ország aktuális külpolitikai törekvéseitől.

Először nézzük meg, mit is jelent pontosan az egyes szovjet "köztársaságok" elnevezése, aztán megvizsgáljuk, hogy is keveredett mindebbe a szerencsétlen sorsú Karélia.

Karéliai táj az Onyega-tó partján - (forrás)

A Szovjetunió 1922-es megalakulásakor négy tagköztársaság alkotta, a már említett Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSZSZSZK), az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság (USZSZK), a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság (BSZSZK) és a Kaukázusontúli Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (KSZSZSZK). Az első és az utolsó nevében az eggyel több "SZ" azt jelölte, hogy több egység (Autonóm Köztársaság) szövetségéből állt. A Szovjetunió  - legalábbis alkotmánya szerint - szövetségi állam volt, az SZSZK-k az 1944-es alkotmánymódosítást követően névleg külügyi és hadügyi apparátussal is rendelkeztek, tehát elvileg független államok voltak, melyek államszövetségbe tömörültek. Ezt az érvelést persze jellemzően nem fogadta el a külvilág, mivel a Szovjetunió a valóságban egy borzalmasan centralizált állam volt, és a tagköztársaságok önálló politikának semmilyen jelét nem mutatták. Valószínűleg csak a Szovjetunió második világháborús győztesként kivívott pozíciójának köszönhető, hogy a Belorusz SZSZK és az Ukrán SZSZK külön is felvételt nyert az épp megalakuló ENSZ-be. A hidegháborús körülmények közepette ilyen csalafintaságot már nem engedtek volna meg a nyugati nagyhatalmak, de valójában a Szovjetuniónak sem volt erre szüksége: vétójogával, nagyszámú csatlósával épp elég nagy volt a szava a trükközés nélkül is.

Mivel az egyébként is erősen centralizált államszervezetet egy javarészt területi alapon működő pártszervezet is felügyelte, az SZSZK-k valójában nem voltak sokkal többek, mint a területi  közigazgatás egy - jórészt etnikai alapon megszervezett - hierarchiaszintje, igaz igazgatásuk némileg több vezetői helyet és párttisztséget jelentett, mint egy Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságé vagy egy sima közigazgatási egységé. (Az ASZSZK egyébként alapvetően két dologban különbözött az egyéb közigazgatási egységektől: általában legalább részben etnikai alapú volt, illetve közvetlenül delegálhatott tagot az adott SZSZK tanácsába.) Volt még egy lényegesnek tűnő különbség, ami megkülönböztette az elvileg egy szinttel lejjebb található ASZSZK-tól az SZSZK-t. Elvileg kiléphetett  a Szovjetunióból, amin persze mindenki jót kuncogott, a szovjet vezetéssel az élen, de kifelé szépen lehetett reprezentálni milyen demokratikus is a szovjet alkotmány. Valószínűleg ezért tartották fontosnak az 1977-es új alkotmány bevezetésekor, hogy legalább hozzávetőleg kidolgozzák a jogi aktus menetét, nem gondolva arra, hogy 14 év múlva egy Breszt közeli kastélyban majd ez alapján írják alá a tagállamok képviselői a Szovjetunió halálos ítéletét. 

A Szovjetunió tagköztársaságai 1950-ben - a Krím Oroszországé, Leningrádtól északra pedig egy zöld paca jelzi a később eltűnt tagállamot - (forrás) 

Ezen felül a köztársaságok létrehozása, határaik alakítgatása politikai célt is szolgált. Egyrészt jól lehetett demonstrálni a nemzetiségek jogainak biztosítását, másrészt némi terjeszkedési éle is volt. Ahol a Szovjetuniónak területi követelései voltak, jó ötletnek látszott a lenyelni készült nemzetiség részére saját "Köztársaság" létrehozása. Jó példa erre a későbbi Moldávia mellett, a Dnyeszter keleti partján létrehozott kicsiny Moldáv ASZSZK. Hasonló megfontolások is szerepet játszottak a kezdetben szintén viszonylag kicsi Fehérorosz SZSZK létrehozásában, mivel a határ túloldalán élő, bizonytalan identitású (nem lengyel) lakosság "felszabadítása" a Szovjetunió deklarált célja volt. Azt hiszem most már érthető, miért is hozták létre a Karél-Finn SZSZK-t.

De mi is az a "karél" (vagy karjalai) a rejtélyes szovjetköztársaság nevében? Röviden: a Karéliára, mint földrajzi tájra való utalás, ahol a karjalaiak (vagy karélek, karéliaiak) élnek. Karélia történelmi táj nagyjából a mai Finnország, a Ladoga és Onyega tavak és a Fehér-tenger között. Azért csak nagyjából, mert a mai politikai határok nem teljesen fedik a történelmi tájakat, észak-Karélia egy része ma pl. Finnországhoz tartozik. A karjalaiak pedig a finnel rokon nép, akik ezen a területen éltek, élnek. Nyelvüket egyes finn kutatók finn nyelvjárásnak tartják, mások szerint önálló nyelv. Mindenesetre a Kalevalát Karéliából sikerült begyűjteni a 19. század első felében, vagyis a kulturális különbség nem lehetett túl nagy...

Hogy mi is tartozhat Karéliához, jól érzékelteti a térkép - (forrás) 

Ha a terület múltját vizsgáljuk, egyértelmű, hogy a történelem nem bánt kesztyűs kézzel a karjalaiakkal. Ugyan első ránézésre  egy elszigetelt, ritkán lakott terület, amely nem sokakat érdekelhet, lakói békésen szedhetik a tajga gyümölcseit, művelgethetik szegényes termést adó földjeiket, vagy ha télen nem vigyáznak simán halálra fagyhatnak. Valójában  a terület a szárazföldbe mélyen benyúló öblöket, beltengereket összekötő "földhíd" része így igen hamar fontos lett a környék két nagyhatalmának: a Svéd Királyságnak illetve az Orosz Birodalomnak (illetve korábban a Novgorodi Fejedelemségnek). A helyiek szerencsétlenségére a két, nem éppen a túlzottan humánus hadviseléséről hírhedt entitás egyike sem tudta megszerezni a terület egészét, nyugati és déli része többnyire svéd uralom alatt volt (és többnyire katolikus majd lutheránus vallású volt), míg a keleti rész az orosz uralom alatt orthodox vallásúvá vált. Persze a határ meglehetősen dinamikusan alakult, a svédek által épp elfoglalt ortodox területek lakossága egyes esetekben kivándorolt az Orosz Birodalomba (pl. Tver környékére), helyükre pedig finnek érkeztek, némileg keletebbre tolva a "nyelvhatárt".

A svéd-orosz határ a 18. században nagyrészt az itt jelölt helyen húzódott, a nyilak az 1808-as orosz kezdő hadműveletet jelölik - (forrás) 

Karélia különösen Szentpétervár megalapításával értékelődött fel, hiszen az új orosz főváros közvetlen "vonzáskörzetébe" tartozott deli fele, persze ezt akkoriban még némileg militaristább módon fejezték ki, így nem csoda, hogy az orosz Birodalom a nystadi békében gyorsan rá is tette a kezét dél-karéliára. A következő lépés az úgynevezett "finn háború" volt a 19. század elején: az oroszok a Napóleoni háborúk farvízén egy faék egyszerűségű hadművelet sorozat keretében megszállták Finnországot, hogy egy fura területi tranzakció keretében cserébe felajánlják a svédeknek Norvégiát. (Mondjuk az nem volt éppen az övék, de ez nem zavarta különösebben a cárt.) Az orosz uralom alatt  nagyjából 100 év béke köszöntött a karéliai erdőkre, az hogy az autonóm Finn Nagyhercegség határa (nagy vonalakban a nyelvhatárt közelítve) kettészelte a területet, nem igazán zavart senkit. Kezdetben az sem, hogy az orosz kormányzat a régió keleti szélén kezdte el építeni az 1910-es években a jégmentes kikötőhöz, Murmanszkhoz vezető vasútvonalat. Utóbbinak két lényeges következménye lett: Dél-Karélia után Kelet-Karéliának is kritikus stratégiai jelentősége lett orosz szempontból, illetve felgyorsult az oroszajkúak bevándorlása a terület keleti felére.

Így jött el 1917 ősze, amikor Lenin a bolsevik hatalomátvételt követően nagylelkűen kijelentette, hogy tiszteletben tartják a népek önrendelkezési jogát, és támogatják Finnország önállóságát, majd a finn függetlenséget követően rögtön be is próbálkozott némi internacionalista segítségnyújtással az önálló "munkásállam" részére. Na ez nem jött össze, nem utolsósorban a Finnországban ekkor uralkodó túlzottan nagy (fegyveres) német népsűrűség illetve később a németektől ezt-azt átvevő Mannerheim tábornagy csapatai miatt. A véres finn polgárháborút követően viszont a finnek gondoltak egy nagyot: Ha már ilyen kedves Leninnek a népek önrendelkezése és az etnikai határok megléte, ugyan miért ne adná nekik a Fehér-tengerig tartó, jórészt karjalaiak által lakott földsávot. Az ezt követő - általában sikertelen - finn akciókat nagyjából úgy kell elképzelnünk, mint a Rongyos gárda egyes akcióit, illetve a Lajtabánság kikiáltását: a finn kormány azért nem állt teljes mellszélességgel a konkrét akciók mögött, ha bejött volna a dolog, természetesen beálltak volna az önkéntesek mögé, kudarc esetén pedig jól jött a nyugtalanság az egyéb meglévő területi követelések elfogadtatására. Tulajdonképpen az utóbbi történt: részben a finn keleti "kalandozások" miatt lehetett elfogadtatni, hogy a békéért cserébe a Finn Nagyhercegség egykori határa legyen a finn-szovjet határ. Az, hogy ezzel a karjalaiak által lakott területet kettévágták a szovjeteket nem annyira zavarta, az már inkább, hogy a határ 32 kilométerre húzódott Leningrádtól, ezért hosszútávon nem adták fel Finnországgal szembeni területi igényeiket.

Ugyanakkor nem feltétlenül ez volt a fő oka a Karél-Finn ASZSZK 1923-as létrehozásának. A már említett nemzetiségekről való gondoskodás demonstrálásán kívül az esetleges finn területi követelések élének elütése is cél lehetett: a szovjetállam kiválóan gondoskodik a karjalaiakról, ezért nem szükséges a terület (és a murmanszki vasútvonal, valamint később a hírhedt Fehér-tengeri csatorna). Az, hogy ehhez a területi egységhez valamilyen okból - például a Vörös Hadsereg "véletlen" bevonulása esetén - csatlakozzon Finnország, valószínűleg kevésbé volt a terv része, ugyanis 1939-40-ben Sztálinék egész más taktikát követtek. 

A konfliktus persze úgy kezdődött, hogy a Vörös Hadsereg visszalőtt, majd az első finn kisvárost elfoglalva finn kollaboránsok ("munkásmozgalmi harcosok") kikiáltották a Finn Szocialista Köztársaságot. Ez a manőver persze nem sok kétséget hagyott a szovjet szándékok felől, hiába állították később hogy csak a határmenti területekre pályáztak Leningrád védelme érdekében, egyértelmű volt, hogy le akarják nyelni Finnországot valamilyen formában.

A háború történetét rengeteg írás, zenemű és film dolgozza fel, nem is ragoznám tovább: a prodzsekt nem jött be, de a finnek sem örülhettek: országuk területének tizedét elvesztették, elveszett egyik legéletképesebb iparvidékük is, lakosságuk nyolcada pedig földönfutóvá lett. Ez a szituáció volt az, ami életre hívta a Karél-Finn SZSZK-t: a szovjet vezetés ugyanis a finnektől elfoglalt területek legnagyobb részét (Leningrád közvetlen szomszédságának kivételével) egyesítette a korábbi ASZSZK-val, nevéből kivette az A-betűt és máris kész volt Finnország keleti ellenpárja, a Szovjetunió teljes jogú tagállama, alapvetően azzal a céllal, hogy majd csak hozzá tudják tapasztani a nagyobbik nyugati részt (azaz Finnországot).

A Karél-finn SZSZK 1940-41-ben - (forrás) 

Erről az is árulkodott, hogy a terület sem gazdasági, sem nemzetiségi egységet nem képezett, (a sűrűbben lakott keleten és délen már ekkor is erős orosz többség volt, a "megüresedett" finn területekre is nagyrészt oroszok érkeztek volna, arányuk már kezdetben is 60%-körül mozgott) - ami elég szokatlan volt más tagköztársaságokkal összevetve a helyzetet. Persze a szovjet törekvéseket 3 évre aláaknázta a finn hadsereg ellencsapása, mely az SZSZK jelentős részét elfoglalta. Az 1944-es szovjet ellentámadás a 2. világháború egyik jelentős, de csaknem ismeretlen holtpontját hozta: a Tali-Ihantala-i csatát. Az összecsapást sokáig szovjet sikernek volt szokás minősíteni, mivel sikerült fegyverszünetre kényszeríteni a félelmetes finn hadsereget. Véleményem szerint ez a siker egy 200 milliós és egy 3,5 milliós nemzet harcában nehezen értelmezhető, még ha az első máshol is volt lekötve. Ma már igen valószínű, hogy az elsődleges szovjet cél ismét Finnország beolvasztása lett volna, így a csata valójában óriási finn pofon volt a szovjeteknek, ami 1944-ben szinte példanélküli volt a szövetséges oldalon. (Na jó, Japán "véletlenül" elfoglalta fél Kínát, de ott kicsit kaotikusabb viszonyok uralkodtak.)

Mindez persze az 1940-ban kialakított finn-szovjet  határ és a Karél-finn SZSZK konzerválásával járt, azzal a különbséggel, hogy leválasztották a területről Viborgot, melyet oroszokkal telepítettek újra. Az SZSZK ezt követően még 12 évig fennmaradt, részben a hoppon marad finn elvtársak kárpótlásául, részben azért, hogy némi politikai nyomást tudjanak gyakorolni a félig-meddig szovjet érdekszférába kerülő Finnországra. Más értelme nem nagyon volt a javarészt Leningrád hátországát képző területnek, ahol gyorsuló ütemben nőtt a szlávajkúak aránya: kezdetben főleg fehéroroszok érkeztek, majd oroszok, miközben gyorsult a karjalaiak és a finnek asszimilációja is. Utóbbiak aránya 1959-re 17%-ra csökkent, így sok értelme már nem volt egy "nemzetiségi " tagköztársaság fenntartásának.

A szovjetköztársaság lobogója - (forrás) 

Egyes vélemények szerint az 1956-os megszüntetés egyik indoka volt, hogy SZSZK-ként a területnek joga lett volna a kilépésre és a Finnországhoz való esetleges csatlakozásra. Eltekintve attól, hogy az akkori Szovjetunió viszonyai között ez elképzelhetetlen lett volna, annyi ráció van a dologban, hogy mindez egybeesett a hruscsovi enyhüléssel és a Finnországgal való viszony rendezésével (egyben a Finnországgal kapcsolatos bekebelezési tervek végső feladásával), így az esetleges későbbi bonyodalmaknak akarták elejét venni Hruscsovék. (Nehogy a Szovjetuniótól lassan távolodó Finnországhoz szottyanjon kedvük csatlakozni.) Ezt az érvrendszert némileg gyengíti, hogy ezzel a logikával a Moldáv SZSZK-t is visszaminősíthették volna, amikor Ceaușescu 1968-ban rendetlenkedni kezdett, és a fél román hadsereg a szovjet-román határra tévedt. (És mielőtt valaki az 1956-os magyar forradalomra, mint az SZSZK lehetséges megszüntetési okára gondolna: a transzformációra júliusban került sor.)

Ennél  valószínűbb, hogy a finn terveik feladásával egyszerűen már nem volt semmi szükség az egyre oroszabbá váló kiemelt státuszú területre, mely ráadásul jóval kisebb népességű is volt a többi tagállamnál (1959:412.000 lakos). Az 1956-tól ASZSZK-ként, 1991-től pedig az Orosz Föderáció tagjaként működő Köztársaság jelenleg a "legoroszabb" valamennyi nemzetiségi köztársaság közül: 2010-ben lakosságának 82%-a volt orosz nemzetiségű...