Győr a 70-es évekre újabb szerepkörváltás küszöbére érkezett. Az első részben felvázolt, az iparváros lét kiteljesedéséig bemutatott fejlődéstörténet nagyjából a 100 ezer fős lélekszám 1970-es elérését követően új irányt vett: A lakótelepek építésével megváltoztak a népességi arányok a városon belül, a történelmi városrészek jelentősége csökkent, hogy aztán később a kertvárosi részek, majd pedig a városkörnyéki falvak értékelődjenek fel. A 70-es években vett nagyobb lendületet a város tercierizálódása, a Belváros felújítása, és funkcióváltása, de ezzel együtt komoly tényező maradt a sikeresen megújuló ipar is, melynek "uszályában" komolyan nőtt a város felsőoktatásban betöltött szerepe is, ami elengedhetetlen feltétele egy regionális központ létrejöttének.

Győrött a 70-es évek elején tetőzött az ipari foglalkoztatottak aránya, amellett, hogy a négy község (Bácsa, Gyirmót, Győrszentiván, Ménfőcsanak) idecsatolása miatt átmenetileg még a mezőgazdaságban dolgozók aránya is növekedett.

Ugyanakkor a hetvenes évek elején komoly fejlődésnek indultak a különféle szolgáltatások is. Közülük kiemelkedik a kereskedelem, az oktatás és az idegenforgalom. Győrött a város gyors növekedésével a kereskedelem megkésve tudott lépést tartani, de a 70-es évektől nőtt az üzletek száma, kezdetben főleg a lakótelepeken, majd a 80-as évektől a megújuló Belvárosban is. Igen erőteljesen fejlődött a város oktatási szerepköre is. A 80-as években jelentősen bővült a helyi idegenforgalom, különösen a külföldiek látogatók miatt.

Ezzel együtt az iparban az extenzív fejlődést az intenzív váltotta fel, a helyi üzemek az élen jártak a nyugati termelési módszerek átvételében és a nyugati partnerekkel való kooperációban, ráadásul emiatt számos nagyvállalatnál (Rába, Graboplast) már ekkor kezdett kialakulni a menedzserszemlélet. A mezőgazdaságban hasonló folyamat tette máig sikeressé a bácsai Kossuth TSz-t.

A felsorolt humántényezők, valamint az, hogy Győrben a vállalatok a 60-as, 70-es években modernizáláson estek át, és nagyrészt itt volt központjuk, lehetővé tették, hogy a helyi nagyipar kisebb veszteségekkel megússza a 90-es évek első felét, és csak akkor induljon hanyatlásnak az ezredfordulón, mikor az új, modern ipar (gépgyártás, elektronika) már megerősödött. Ez azért is fontos volt, mert a 60-as, 70-es években a városba betelepült fiatalok gyermekei ekkor jelentek meg nagy tömegben a munkaerőpiacon. Bár a rendszerváltáskor a legtöbb üzem létszámcsökkentésre kényszerült, de az állásukat elvesztőket felszívta a gyorsan fejlődő tercier szektor, illetve a külföldi tőke által létrehozott új ipari üzemek, melyek főleg a város jó fekvése, a képzett munkaerő, a jó ipari infrastruktúra, és az előrelátó városi iparpolitika miatt települtek ide.

Túl a csúcson - a Vagongyár központi tömbje a 90-es években - ma az Árkád bevásárlóközpont és az ország második közlekedési lámpás körforgalma található a helyén - (forrás)

Az valószínűleg köztudott, hogy Lengyelország nem volt az a tipikus gyarmattartó birodalom. Az viszont kevésbé köztudott, hogy Lengyelország egyik hűbéres hercegének időszakosan fennálltak tengerentúli gyarmatai a XVII. század közepén. Homokos tengerpart, cukornád, rum, pálmafák, rabszolgák és hadihajók, hihetetlen nem? Pedig igaz.

Tobago. Akár lengyel-lett közös tengerpart is lehetne

A tavalyi hat fordulót megélt, hamar népszerűvé vált zászlós játékunk után idén újítunk és a Földmérési és Távérzékelési Intézet által létrehozott fentrol.hu honlapról válogatunk Magyarországról készült légifotókat. Ezúttal szeretnénk túllépni a mi látható a képen szintű játéknál, lenne benne egy kis csavar is. Próbálunk olyan képeket válogatni, ami mondjuk nem a Nagykunság egyik kukoricatábláját ábrázolja, esetleg a Balaton kellős közepét, hanem olyan légifotókat, amelyek egymagukban is megállnák a helyüket feladvány nélkül is. Úgy tervezzük összesen 9-10 forduló lesz összesen, az eredményhirdetés majd a decemberi Pangea szülinapon lenne. Díjazás pillanatnyilag nincs, de nem elképzelhetetlen, hogy a megérdemelt korsó sör mellé kerítünk majd valami meglepetést.

A trollkodás elkerülése végett a kommentelést letiltottuk, komoly versenyzőink kérdéseinkre a többnyire egyszavas választ (sorszám + megfejtés) erre a címre küldjék:

pangea.geography@gmail.com

Hogy a későn érkezők is csatlakozhassanak a megfejtéseket folyamatosan várjuk majd az év folyamán, egészen az eredményhirdetésig. Éppen emiatt csak akkor fog fény derülni valamennyi megfejtésre.

Kellemes fejtörést! :)

1. Budán, a Szent György téren a Lánchíd, a Sándor palota és az alagút tengelyében állt még egy épület (a kép jobb alsó sarkában), melynek egykori tulajdonosa szerencsére nem élte meg munkásszállóvá alakított egykori otthona felrobbantását. Első kérdésünkre a válasz egy nagyobb folyó neve, melynek közelében a palota utolsó tulajdonosa elhunyt.

„Megint felborult egy menekültekkel teli hajó Olaszországnál.” „Ki fogja megállítani az elkeseredett bevándorlók özönét?” „Miért maradhat Lampedusa a remény szigete a bevándorlók számára?” Ilyen és ehhez hasonló főcímekkel találkozhatunk a magyar illetve nemzetközi sajtóban Lampedusával kapcsolatban. Az Olaszországot tengeren át megcélzó illegális bevándorlók nagy száma, az átjutás, amely sajnos sokszor tragédiába torkollik, valamint a szigeten való elszállásolás valóban nemzetközi szintű problémát jelent, amelyre az EU közösen kidolgozott programmal próbál választ találni. Ezekről a média tudósított, de vajon milyen folyamat vezetett el oda, hogy e békés sziget az illegális bevándorlás nemzetközi szinonimájává vált?

A cikkben kizárólag az illegális bevándorlással foglalkozok, vagyis bevándorlók alatt következetesen a dokumentumok nélkül, illegális határátlépéssel érkezőket értem, s az itt szereplő adatok és számok mind az illegális bevándorlókra vonatkoznak. A bejegyzésben pedig eltekintek a bevándorlók motivációjának, átjutásaik körülményeinek és valóban nehéz helyzetének bemutatásától. A hangsúlyt inkább azoknak a főleg politikai döntéseknek a bemutatására helyezem, amelyek Lampedusát a bevándorlók kvázi gyűjtőhelyévé tette, ami végül is kialakította ezt a képet Lampedusáról. 

A sziget madártávlatból (forrás)

A Pangea blog egyik korábbi bejegyzésében már beszámoltunk a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) új szolgáltatásáról, mellyel online elérhetők az intézet kezelésében lévő archivált légifelvételek. Az elmúlt fél évben pedig azt vártuk, hogy az adatbázist mikor fogják bővíteni. Most örömmel adunk hírt arról, hogy a fentrol.hu tartalma frissült. Az érdeklődők így már közel nyolcvanezer képet böngészhetnek a honlapon.

 Árpád-híd és környéke, 1963
A felvételen a híd jóval keskenyebb, mint napjainkban, de a pillérek szélessége jelzi a későbbi bővítés lehetőségét. A villamospálya két oldalán csak egy-egy sáv biztosította a közúti forgalmat, amely akkoriban bőven kiszolgálta a közlekedés igényeit. A kép tanúsága szerint a hétköznap délutáni forgalomban egész nyugodtan át lehetett sétálni az úttesten, ha valaki például a híd alatt átúszó kacsákat akarta a túloldalon is megnézni.

A tömegközlekedésre komoly mértékben ráutalt nagyvárosokban élők térről alkotott gondolkodását jelentős mértékben meghatározza a fő tömegközlekedési útvonalak vonalvezetése. Ennek természetesen gazdasági vonzata is van: bizonyos üzleti tevékenységek a vasút- és metróállomások vagy a sűrűn járó felszíni busz és villamosjáratok vonalai mentén koncentrálódnak. Budapest esetében az ilyen, gondolkodásunkat és térbeli mozgásunkat jelentősen meghatározó vonalak a metrók, a "négyeshatos" villamos, de egyes buszjáratokat és járatcsoportokat is ide sorolhatunk. A budapesti buszközlekedés megindulásának 100. évfordulóján nem egy nagyon szem előtt lévő vonallal (pl. a 7-es járatcsoport) foglalkoznék, hanem egy eldugottabb, sokszor átalakított közlekedési tengellyel, melyen kiválóan tanulmányozható a budapesti buszközlekedési és térszervezési filozófiában bekövetkezett számos változás: ez a mai 5-ös buszjárat.

Hibrid busz a budapesti 5-ös vonalon (forrás)

"A kapitány kibámult a roppant, sötét lencséjű kabinablakon, és csakugyan ott volt a Nap; elmenni ahhoz a Naphoz, és megérinteni, és örökre ellopni egy darabkáját, ez volt csendes és egyetlen vágya." 

Prométheusz ihlette a Copa de Oro űrhajó történetét Ray Bradbury bejegyzésünk címét adó novellájában, ahol egy expedíció arra tett kísérletet, hogy elhozzon a Földre egy darabkát a Napból. Az 1953-ban íródott "emberarcú" sci-fi óta elképesztő sokat fejlődött a napkutatás és sokmindenben meghaladta az akkori tudást. Ha magát az anyagot nem is sikerült azóta sem a Földre lehozni a NASA napokban közzétett videója mindezért kárpótol majd bennünket. Kár, hogy Mr. Bradbury ezt már nem érhette meg.  

Az egyik legnehezebben értelmezhető földrajzi toposz az "elválaszt és összeköt" frázis, amit általában valamilyen politikai vagy természetes határvonalra, akadályra szokás alkalmazni. De mi történik akkor, ha ez a frappánsnak tűnően megfogalmazott természeti jelenség történetesen Földünk egyik legnépesebb városát szeli ketté?

A 14 milliós Isztambul különleges fekvése nem szorul különösebb magyarázatra: a két tengeri medencét összekötő, dombokkal övezett csatorna, a Boszporusz déli végéhez épült város, mind látképileg, mind közlekedésföldrajzilag rendkívül előnyös helyzetű. Ugyanakkor a térképre tekintve azt láthatjuk, hogy a kb 9-10 milliós európai "városrészt" és a 4-5 milliós ázsiai oldalt mindössze két híd (és egy, a legtöbb térképen nem látszó vasúti alagút) köti össze. Mondani sem kell, hogy ez a napi kapcsolattartást kissé nehézkessé teszi. Összehasonlításképpen: a különböző vízfelületekkel hasonlóan átszabdalt New Yorkban a városrészek közti közlekedést például tucatnyi híd és alagút segíti.

A Boszporusz műholdképen (forrás)

Sokkal nagyobb az a jégmag, amely az utolsó interglaciális során megmaradt Grönlandon, mint ahogy a NASA tudósai előzetesen remélték. Évtizedek fúrásmintái és repülőgépes radarfelvételei alapján nemrég készült el az a három dimenziós modell, amely Grönland három különböző fázisban keletkezett jégrétegét ábrázolja. Földünk második legnagyobb összefüggő jégtakarójának vizsgálata arra is rávilágít, mi vár majd ránk amennyiben a felmelegedés folytatódik. 

A marketing borzasztó fontos dolog, legyen szó bármiről. Így van ez a természetföldrajzzal és a vulkánokkal is. Kék láva címmel (és hozzá képekkel) rekordmennyiségű kattintást lehet elérni, sőt még egy rakás turistát is oda lehet csalogatni a szóban forgó indonéz vulkánra. Holott kék láváról szó sincs, legfeljebb egy kénbányáról. De a hely valódi extremitását a kék szín egy másik árnyalata jelenti. 

Kék, de nem láva (Olivier Grunewald fényképei)