„Megint felborult egy menekültekkel teli hajó Olaszországnál.” „Ki fogja megállítani az elkeseredett bevándorlók özönét?” „Miért maradhat Lampedusa a remény szigete a bevándorlók számára?” Ilyen és ehhez hasonló főcímekkel találkozhatunk a magyar illetve nemzetközi sajtóban Lampedusával kapcsolatban. Az Olaszországot tengeren át megcélzó illegális bevándorlók nagy száma, az átjutás, amely sajnos sokszor tragédiába torkollik, valamint a szigeten való elszállásolás valóban nemzetközi szintű problémát jelent, amelyre az EU közösen kidolgozott programmal próbál választ találni. Ezekről a média tudósított, de vajon milyen folyamat vezetett el oda, hogy e békés sziget az illegális bevándorlás nemzetközi szinonimájává vált?

A cikkben kizárólag az illegális bevándorlással foglalkozok, vagyis bevándorlók alatt következetesen a dokumentumok nélkül, illegális határátlépéssel érkezőket értem, s az itt szereplő adatok és számok mind az illegális bevándorlókra vonatkoznak. A bejegyzésben pedig eltekintek a bevándorlók motivációjának, átjutásaik körülményeinek és valóban nehéz helyzetének bemutatásától. A hangsúlyt inkább azoknak a főleg politikai döntéseknek a bemutatására helyezem, amelyek Lampedusát a bevándorlók kvázi gyűjtőhelyévé tette, ami végül is kialakította ezt a képet Lampedusáról. 

A sziget madártávlatból (forrás)

Lampedusa szigete a néhány Olaszországhoz tartozó földközi-tengeri sziget egyike. A Pelagie-szigetcsoport tagja. A szigetek Máltától nyugati irányban helyezkednek el, mindössze 110 km-re Tunézia partjaitól. Maga a szigetcsoport csupán 27 km²-nyi területű, vagyis alig nagyobb, mint a Budapesttől északra található Göd közigazgatási területe. A szigetek közül kettő lakott, Lampedusa és Linosa, melyek össznépessége nagyjából 6000 fő. Lakatlan a szigetekhez tartozó Lampione és a Nyulak-szigete (Isola dei Conigli).

Pelagie-szigetcsoport két nagyobb szigete, északon Pantelleria és Szicília

Eredetileg Lampedusa csupán harmadrendű célpontja volt az Afrikából induló migrációknak. 1998-ig szinte semmilyen szerepet nem játszott a bevándorlók „fogadásában”. A sziget neve legfeljebb az olasz iskolások vaktérképeivel kapcsolatban, vagy kvízműsorokban került elő. Ugyan valamennyi bevándorló érkezett Lampedusára is, de nagyobb tömegben 2002-ig nem jelentek meg a sziget partjain. A délről, vagyis Afrikából érkező bevándorlók fő útvonala elkerülte a szigetet, azok fő célpontja a tunéz partokhoz valamivel közelebbi, attól mindössze 70 km-re lévő Pantelleria-sziget volt. Mások megkockáztatták az átkelést Szicíliára is.

Ebben az időben egy másik vízi út lényegesen több illegális bevándorlót juttatott az országba. Az ezredforduló előtti néhány évben az Olaszországba érkező illegális bevándorlók döntő többsége az Adriai-tengeren keresztül, Albániából érkezett. Számuk gyakran meghaladta éves szinten a 10 ezer főt. 2000-ben például az összes illegális migránsból 2 782 fő érkezett Afrika felől Szicíliába vagy valamelyik földközi-tengeri szigetre, míg Albánia felől nagyjából 25 000, azonban volt olyan év is, amikor 40 000 fő érkezett. E bevándorlók többsége persze nem mind albán, főleg közel-keletiek, ázsiaiak és szaharai-afrikaiak voltak. Tehát az ezredfordulóig az illegálisan érkezők fő migrációs útvonala keleti-nyugati irányú volt. Ebből adódóan komolyabb intézkedések foganatosítására nem volt szükség a déli határvidéken.

Lampedusától nem messze (forrás)

Fordulat néhány évvel később következett be, 2002-től Lampedusa vált az Olaszországba, EU-ba induló illegális migránsok fő úti céljává. Ettől fogva az országba egy adott évben érkező bevándorlók 80%-a, de gyakran 90%-a a szigeten ér partot. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a keleti, Albániából érkező bevándorlás üteme folyamatosan csökkent. 2002-ben már csak 5 000 fő, 2003-ban pedig csupán 300 fő érkezett az Adriai-tengeren keresztül. A másik kiváltó ok a megváltozott olasz bevándorlás politika volt. 

Lampedusa már 1996-tól rendelkezett egy bevándorlókat fogadó intézménnyel. Ez az intézmény felelt a néhány napig tartózkodó bevándorlók regisztrálásáról és élelemmel, vízzel való ellátásáról. A kormány 2002-ben átvette az addig önkéntességi alapon működő intézmény üzemeltetését, és Lampedusa Bevándorlási Központ néven hivatalos menekültközpontot hozott létre. Emellett a kormány elrendelte a vízi utak fokozott ellenőrzését, határrendőröket vezényelt a szigetre. A tengeren észlelt bevándorlókat Lampedusára irányították, függetlenül azok eredeti útirányuktól Szicília vagy Pantelleria felé terelték. A szigetre érkező bevándorlók száma ettől az évtől meredeken emelkedésbe kezdett.

(saját szerk.)

Az olasz kormány 2003-ban tárgyalásokat kezdett a Tunéziával és Líbiával. Az előbbi teljes mértékben együttműködött és fokozottan ellenőrizte felségvizet, s bármely bevándorlókat szállító hajót azonnal visszafordított. A fokozott ellenőrzés következtében a bevándorlók Líbiába kényszerültek, s onnan kezdték meg útjukat. Kadhafi ugyan jelentős juttatásokat kapott az olasz kormánytól a bevándorlás korlátozására, azonban csak annyit értek el vele, hogy a líbiaiak csak bizonyos időszakokban engedték a bevándorlók hajóit észak felé indulni. Ekkor a Líbiából érkező bevándorlók száma nagyjából 10 és 20 ezer fő között mozgott évente, míg a Tunéziából érkezők száma konvergált a nullához. A bevándorlók kiinduló helye tehát a nagyjából 50 km-rel távolabbi Líbiába tevődött át, amivel a tenger átszelésének kockázata jelentősen növekedett. 

A fő migrációs útvonalak az arab tavaszig (forrás)

A helyzet éveken keresztül változatlan maradt, sem a bevándorlók száma, sem az útirány nem változott. Azonban 2008-ban, valószínűleg a gazdasági válság hatására a 30 ezernél több bevándorló érkezett. A lampedusai menekülttábor fel volt készülve ilyen eshetőségekre, egyszerre 800 fő elhelyezését tudták biztosítani. De az olasz hatóságok megváltoztatták a táborban eltölthető tartózkodási idő hosszát, azt az addigi 60 napról 6 hónapra emelték. Vagyis már nem állt az olasz kormány érdekében a bevándorlók mihamarabbi munkaerőpiacra juttatása, ezért növelték az adminisztrációs idő átfutását. A bevándorlók minél hosszabb lampedusai tartózkodása volt a cél.

A lassuló bürokrácia, és a rekord méretű bevándorlás oda vezetett, hogy a tábor túlzsúfolttá vált. A nem megfelelő körülmények miatt a bevándorlók tüntetni kezdtek, először éhségsztrájkba kezdtek, majd az elégedetlen tömeg felgyújtotta a menekülttábort. Eredmény: a szigeten tartósan állomásozó határrendőrök száma 450-re emelkedett, amely azt jelenti, hogy a sziget minden tizenharmadik helyi lakosára jutott egy rendőr. Lampedusa határátkelőhelyből a hatalom által erőszakosan ellenőrzött táborrá vált. A kormány pedig úgy tüntette fel magát, mint a „bevándorlók özönétől az Európai Uniót és Olaszországot megóvó” intézményt.

A lángoló menekülttábor (forrás)

A sztori itt nem ért véget, a gazdasági válság hajtotta migránsok száma növekedett, s a gazdasági nehézségekkel küzdő Olaszország és a bevándorlás-ellenes közhangulat miatt életbe lépett a zéró bevándorlás doktrínája. A tábort 2009-ben bezárták, a menekültek hajóit visszafordították, akik pedig mégis elérték a szigetet kénytelenek voltak a kikötőben várakozni, amíg a hatóságok át nem vitték őket Szicíliára. Az illegális bevándorlók száma 2009-ben és 2010-ben országos szinten 10 ezer fő alá csökkent, s 2010-ben Lampedusára mindössze 500 bevándorló érkezett. 

A 2011-ről mindenki számára ismert eseményekkel indult. A legtöbb arab országon végig söpört a forradalom, amely több helyen véres harcokba torkollott. A menekültek száma világszinten emelkedett, s egyre többen próbáltak az EU-ba jutni a tengereken keresztül. A tunéziai jázminos forradalom, majd a líbiai forradalom és harcok miatt a Lampedusára érkező menekültek száma eddig még nem látott méreteket öltött. Februárra már közel 4 000 fő érkezett a szigetre, de a tábor még mindig zárva volt és a kormány is a zéró bevándorlás mellett kardoskodott. Az emberek az utcákon aludtak, és sokan humanitárius katasztrófától tartottak. Márciusban már több bevándorló volt a szigeten, mint a helyi lakos. Végül újból megnyitották a tábort. A helyzet ellenére a kormány továbbra is tartotta magát a szigorú bevándorlás politikához, a menekültek Lampedusáról történő elszállítási üteme nem gyorsult. 

Tömegek a kikötőben az arab tavaszt követően (forrás)

A hirtelen sokk után a menekültek száma valamelyest csökkent, azonban az elhúzódó szíriai konfliktus, az instabil nigériai helyzet és az ISIS tevékenysége folytán emberek tízezrei kénytelenek elhagyni otthonukat, sokuk pedig a máig belpolitikai problémákkal küzdő Líbiát célozza meg, hogy onnan átjusson Olaszországba. 

Az imént bemutatott események alapján a bejegyzés végére egy olyan kép alakulhatott ki az olvasóban e parányi szigetről, amely a cikk elején látható csodás légifelvétellel szöges ellentétben áll. A bevándorlók kétségbeesett, a jobb élet reményébe kapaszkodó tömegei, az átkelés maréknyi túlélői, a lépten nyomon menekültekbe botló helyi halászok közönyös tekintete, és a gyakran agresszívvá váló helyi végrehajtó hatalom képei jelennek meg a szemünk előtt. E kép a hatalom tudatos beavatkozásának az eredménye. Azonban kérdéses, hogy a helyi lakosság milyen mértékben tudott hatással lenni e politikai döntés folyamatra vagy kénytelenek voltak megbékélni azzal, hogy a hatalom egy szögesdrót nélküli táborrá alakította a szigetet.

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról: