Az valószínűleg köztudott, hogy Lengyelország nem volt az a tipikus gyarmattartó birodalom. Az viszont kevésbé köztudott, hogy Lengyelország egyik hűbéres hercegének időszakosan fennálltak tengerentúli gyarmatai a XVII. század közepén. Homokos tengerpart, cukornád, rum, pálmafák, rabszolgák és hadihajók, hihetetlen nem? Pedig igaz.
Tobago. Akár lengyel-lett közös tengerpart is lehetne
Mivel valószínű, hogy az olvasóink (kevés kivételtől eltekintve) még nem hallottak a Kurzemei és Zemgalei Hercegségről lényeges talán ezzel kezdeni. Kurzeme, németül Kurland Lettország nyugati partvidéke, Zemgale pedig a Daugava (Nyugati-Dvina) folyó déli partján elterülő történelmi régió. A hercegség közvetlen elődje a német lovagok által alapított Kardtestvérek rendje volt, mely a protestantizmus térhódításával 1560 táján értelmét vesztette (nem túl gyakori jelenség egy protestáns lovagrend). A rend átalakult hercegséggé, Gotthard Kettler, az utolsó nagymester lett a herceg, a többi rendtag pedig egyszerű (német) nemesként élt tovább a földjén, lett, lív és kur jobbágyokkal körülvéve. A Kurföldi hercegség hivatalosan litván hűbéres volt egészen 1569-ig, ekkor az Lublini Unióban egyesülő Lengyel-Litván Nemzetközösség fennhatósága alá került. A hercegi cím apáról fiúra öröklődött, Gotthard után annak idősebb fia, Frigyes követte a hercegi trónon, majd miután ő örökös nélkül maradt ezért a fiatalabb fivére fiát, Jakabot szánták a trónra. Az ifjú Jakob von Kettler édesapjával száműzetésben töltötte fiatalkora nagy részét, megfordult Berlinben, Stettinben, tanult Lipcsében és Rostockban, megismerte a merkantilista gazdaságpolitikát, beutazta Nyugat-Európát, Párizst, Londont (itt uralkodott a keresztapja, I. Jakab király). Amszterdamban hajóépítést tanult, majd 1638-ban hazahívták, hogy társuralkodója legyen nagybátyjának.
Kurzemei és Zemgalei Hercegség térképe (wikipédia)
Ventspils kikötője Lettországban (forrás)
Tobago szigetét vagy Kolombusz Kristóf fedetzte fel 1498-ban, vagy az ő egyik kapitánya 1502-ben, ebben a források nem tudnak megegyezni. Tobago a nevét a helyi indiánok által termesztett dohányról kapta. Elvileg spanyol gyarmat lett volna, de mindenféle náció a magáénak vélte, aki csak meglátta, vagy partra szállt rajta. Történetünk idején elvileg angol gyarmat volt, bár telepesek nem éltek a szigeten, és a hollandok, franciák és a spanyolok is magukénak érezték. 1637-ben már volt egy kurföldi balul sikerült kolonizációs kísérlet, amikor egy kereskedőhajójuk 212 telepest tett partra a Trinidadtól északkeletre fekvő szigeten. Ezt megelőzően már volt ott egy holland telep, de azokat a spanyolok lemészárolták. Az első kurföldi próbálkozás hasonló véget ért. 1639-ben a következő kísérlet is a spanyolokon bukott meg, a frissen alapított telepet a spanyolok blokád alá vonták, és így dicstelen véget ért ez is. 1642-ben, a harmadik próbálkozásként Caroon kapitány parancsnoksága alatt a szigetre érkező 300 fős lett, német és egyéb nemzetiségű telepeseket a jezsuita szerzetesek által felbujtott helyi indiánok mészárolták le, a maradék Guyanára, Jamaikára és Tortugára menekült. A balti állam azt gondolta, ami nem megy, azt nem kell erőltetni és figyelmüket Afrika irányába fordították.
Jakab herceg a gyarmatosító. Lett festmény 1938-ból (forrás)
Ott, ahol a Szahara lassan véget ér, és már némi vegetáció is fel-feltűnik, ömlik Nyugat-Afrika legnagyobb folyója, a Gambia az Atlanti-óceánba. Tölcsértorkolata akkora, hogy a nagyobb hajók is fel tudnak hajózni rajta, így kiválóan alkalmas kikötésre, kereskedelemre, és ezekből következően gyarmatosításra. Itt a hercegi flotta nagyobb sikerrel járt. 1651-ben Heinrich Fock kapitánysága alatt kihajózott Windauból a Walfisch (bálna) nevű hajó fedélzetén 20 ágyúval, majd követte a Crocodile pár hónappal később. A Gambia folyó partján élő Kombo törzstől megvásárolták a folyó torkolatában álló Szent Mária-szigetet (ma itt áll Gambia fővárosa: Banjul), a valamivel feljebb található aprócska Szent András-szigetet, ahol egy Jakabról elnevezett erődöt építettek, valamint egy falut azzal szemközt az északi parton. Úgy tűnt, végre beindul a szekér és özönlik majd a gyarmati áru a kicsiny balti hercegségbe. Közben a herceg győzködte a lengyel királyt, hogy alapítsanak nyugati mintára kereskedőtársaságokat, de a királynak volt elég baja enélkül is, így a herceg saját szakállára vállalkozhatott.
Kurföldi gyarmatok Gambiában (wikipédia)
A kurföldi gyarmatosok első kormányzója Heinrich Fock lett, a második Otto Stiel. Az afrikai kolóniának volt evangélikus lelkipásztora is. Annak ellenére, hogy a rabszolgaság intézménye tiltott volt Lengyelországban a gambiai telep élénken részt vett ebben a kereskedelemben. A kivitel részét képezte ezen kívül az elefántcsont, arany, bors, viasz indigó, festék, fűszerek, ébenfa és kávé. A behozatal pedig főként anyaországbeli árukból állt: só, vas, alkohol, üveg és borostyán. Összesen 28-31 hajó indult el Kurföldről Afrikába az alatt a tíz év alatt, amíg a többi európai hatalom hagyta azt üzemelni. Először a hollandok rabolták ki és gyújtották fel a Jakab erődöt 1659-ben, majd egy a svédek alkalmazásában álló francia kalóz pusztította el a kolóniát. A hollandokat végül a helybéli törzsek űzték el, de mielőtt elmentek tönkretettek mindent. A visszatérő kurföldi gyarmatosokat két nappal az erőd helyreállítása után az angolok űzték el. A 4 férfiból és két nőből álló "haderő" megadta magát és kénytelen, kelletlen hazatért. Jakab herceg szerette volna a helyzetet tisztázni az angolokkal, de II. Károly király nem alkudozott megtartotta magának Gambiát (egészen 1965-ig).
A Jakab erőd a Gambia folyó torkolatában (itt már angol birtokban)
Hogy a kezdő kép is értelmet nyerjen térjünk vissza a Karib-tengerre. Jakab herceg makacs módon elindított egy negyedik expedíciót is Tobagóra 1654-ben. A hangzatos "Das Wappen der Herzogin von Kurland" nevű sorhajó 45 ágyúval, 25 tiszttel, 124 katonával, valamint 80 telepes családdal megalapították Neu Courland telepet. A telepesek mindenféle nemzetiségből kerültek ki, egy közös volt bennük, hogy elismerték Jakab herceg uralmát. Tobago sziget délnyugati csúcsára is került egy Jakab erőd, a mellette lévő várost nem meglepő módon Jacobstadtnak hívták. Ugyanebben az évben a hollandok is megjelentek a sziget déli részén, három erődöt építettek, így gyakorlatilag azonnal megjelent a konkurencia. A kurföldieket az ág is húzta, már a következő évben kirabolták őket az angol kalózok, de ekkor még sikerült visszaszerezni az uralmat tőlük.
Tobago szigetén 120 cukornádültetvényt alapítottak, hozzájuk a munkaerőt a Gambia folyó torkolatából szállítottak. Épült itt indigógyár, rum manufaktúra és cukorgyár is, melyek Svédországot, Lengyelországot és Oroszországot látták el áruval. 1655-ben azonban bekövetkezett az a tragédia, amely megpecsételte a tengerentúli Kurföld sorsát. A Sienkiewicz-féle Özönvízben is megénekelt történet során a svédek elözönlötték Lengyelországot és a lengyel hűbéres Kurföldi Hercegséget. 1657-től kezdve nem érkezett erősítés a gyarmatokra, sőt 1658 és 1660 között maga Jakab herceg is a svédek vendégszeretetét élvezhette. Tobagón a hollandok rábeszélték a helyi flotta kapitányát, hogy térjen haza, mert ott sokkal nagyobb szükség van rá, mint a karib-tengeri strandon, a pálmafák alatt. Alighogy a flotta eltűnt a látóhatárról a hollandok megostromolták a Jakab erődöt és a herceghez hű embereket lemészárolták.
A Courland-öböl Tobagón (forrás)
Amikor a częstochowai csoda után Andrzej Kmicic, Jan Onufry Zagłoba és Jerzy Michał Wołodyjowski uram hősiességével kiűzték a svédeket Lengyelországból a kurföldi herceg flottája, gyarmatbirodalma a múlté volt. Az oliwai békében ugyan elismerték a jogát Tobago szigetére, de a helybéli hollandok erről nem vettek tudomást. Újjáépített flottáját 1666-ban, 1668-ban és még 1680-ban is harcba küldte, hogy visszavegyék a szigetet, de a hollandok ébersége minduntalan meghiúsította a próbálkozásokat. 1681-ben Trinidadon, angolokkal közösen kezdett gyarmatosításba, de itt a telepesek hamarosan angol fennhatóság alá kerültek az egyenlőtlen hatalmi pozíció miatt. A telepeseket utoljára 1693-ban említették, valószínűleg beleolvadtak a helyi lakosságba.
Jacob von Kettler herceg úgy halt meg 1682-ben, hogy egyetlen gyarmata sem maradt. Mindenesetre az utókor mind a szülőföldjén, mind pedig az egykori gyarmatokon hálával emlékszik rá, különösen annak fényében, hogy mi következett utána. Fia, Frigyes Kázmér már egy teljesen más érdeklődésű ember volt, őt jobban érdekelte az udvari élet. Így a hercegség elvessztette egykori nagyságát és a szomszédos államok játékszerévé vált.
A Kurföldi gyarmatosításnak emléket állító tábla Tobago-szigetén (forrás)
Hogy ez a rövid epizód a világtörténelemben végül is a Lengyel királyság, a lett arisztokrácia, a német nemesség érdeme volt, vagy csak egyszerűen egyetlen ember ambíciója állt mögötte nehéz ma már eldönteni, vitatkozzanak ezen az "utódállamok". Egy biztos a lengyel gyarmatosítás Kamerun kapcsán még egyszer felmerült, amikor egy orosz szolgálatban álló lengyel saját szakállára telepeseket toborzott, hogy egy független Lengyelországot hozzon létre Afrikában. A tervet olyan nagyságok is támogatták, mint Bolesław Prus vagy Henryk Sienkiewicz. Olyan nagyságok viszont, mint a Brit Birodalom nem nézték jó szemmel a több európai ország érdekeit sértő vállalkozást, és inkább a németekkel osztozkodtak. Az I. világháború után újjászülető Lengyelország, élve a nyúlfarknyi tengerpartjával ismét gyarmati terveket dédelgetett, de ebből sem lett már semmi. Minden ami a lengyel gyarmatosításból maradt; néhány földrajzi név Tobago szigetén (Courland Bay, Jacobs Bay, Neu-Mittau, Libau Bay), valamint a Jakab-sziget Gambiában.
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:
