Az Egyesült Arab Emirátusok gyöngye, az óriási pénzekből megvalósított, nagyvonalú (egyben nagyzoló) és hipermodern városfejlesztés jelképe, pár évtized alatt kisvárosból világvárossá váló település. A híres-hírhedt Dubaj jelképezi az arab világ "pozitív" és progresszív oldalát, ugyanakkor a város korántsem "arab" város: valójában a viszonylag magas bérek által vonzott, mostoha körülmények között dolgozó ázsiai vendégmunkások és a világ minden pontjáról ideáramló jól képzett, jól fizetett "expatok" mesterséges - és jelenleg a világon ilyen méretekben egyedülálló - konglomerátuma.

Tekintsük át röviden, hogy is lett a Kalózpart gyönygyhalászfalujából közel 2 és fél milliós metropolisz, ahol a lakosság 95%-a bevándorló (New Yorkban csak 37%), ráadásul az ott élők 85%-a még csak nem is az Egyesült Arab Emirátusok állampolgára. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy 2009-ben a lakosok 77,4%-a férfi volt, még furcsábbá válik az összkép.

Bár Dubaj a rendelkezésre álló források szerint már a 11. században létezett, a kis gyöngyhalászfalu csak 1833-ban vált önálló sejkség székhelyévé, egyé a környék tucatnyi kisállama közül, melyekre a stratégiai fontosságú Hormuzi-szorost uralni akaró britek kezdték kiterjeszteni az uralmukat. Mindez kezdetben a "Kalózpart" lakóival kötött "békeszerződésekben" merült ki, majd az orosz és francia közeledést látva 1892-től a kisállamok formálisan is brit védnökség alá kerültek. 

A mintegy 50 ezer lakosú Dubaj a 60-as években - (forrás)

Mindez a gyakorlatban a a brit védelemért cserébe a kifelé viselt hadjáratokról való lemondást jelentette (egymást továbbra is apríthatták a fejedelemségek, amennyiben a konfliktus épp nem veszélyeztetett brit érdekeket), területüket vagy annak részeit nem adhatták át idegen hatalmaknak, illetve külső hatalmakkal csak brit engedéllyel léphettek kapcsolatba. A belső ügyekbe a britek tanácsadókkal igyekeztek beleszólni, de a nagyobb bizniszt jelentő olajiparon kívül jellemzően valóban csak tanácsokat adtak, ami nagyfokú belső önállóságot adott az uralkodóknak, amit Dubaj urai, a Maktúmok egyre fokozódó mértékben használtak ki.

Dubaj ma - (forrás)

Dubaj jó kikötője és Perzsiához és a Hormuzi-szoroshoz való közelsége révén hamar a perzsa kereskedők komoly piacközpontjává vált, amire a helyi vezetők a gyöngyhalászat 30-as évekbeli hanyatlását követően egyre nagyobb mértékben kezdtek építeni, kezdetben angol segítséggel, majd az angolok 1971-es kivonulását követően magalakuló Egyesült Arab Emirátusok önálló emírségeként. Nézzük mik is voltak a fejlődés főbb pillérei:

1. Dubaj - viszonylag - csekély olajkincsének kitermelése épp a 60-as évek második felében kezdődött, ami pont akkor adott sok pénzt az emír kezébe, amikor a britek épp elengedni készültek azt. Mivel  világos volt, hogy az olajból nem lesz mesés gazdaság, Maktúmék egy kicsit másban kezdtek gondolkodni.

2. Figyelembe véve Dubaj korábbi hajózási központ szerepét, valamint felismerve kedvező fekvését és a Perzsa-öbölbeli hajóforgalom és a rendelkezésre álló infrastruktúra egyenlőtlen viszonyát, nagyarányú kikötőfejlesztés kezdődött: Port Rashid 1972-ben, a kissé megalomán (a világ legnagyobb mesterséges kikötőmedencéjével rendelkező) Jebel Ali 1979-ben nyílt meg, előbbi igen nagy siker lett, utóbbi kihasználtságával azonban kezdetben akadtak gondok, ezért a dubajiak új ötletekhez nyúltak.

Jebel Ali szerény méretű kikötőmedencéje - igen, az egy repülőgépanyahajó - (forrás)

3. A máig legnagyobb hatású "innováció" az úgynevezett szabad zónák létrehozása volt. Ezek közül az első a Jebel Ali kikötő megsegítésére jött létre, és már ez is több volt mint egy klasszikus vámszabad vagy adómentes terület, főként, hogy az emírségben - számos más öbölbeli arab államhoz hasonlóan - ismeretlen a klasszikus társasági vagy jövedelemadó, mivel az állam bevételei többnyire az állami tulajdonú (jelen esetben főként infrastruktúraépítő, üzemeltető) vállalatokból származik. A dubaji szabad zónák lényege, hogy területükön többnyire nem érvényesek a dubaji törvények, egészen pontosan zónánként eltérő jogi és pénzügyi szabályozás érvényesül az adott szektor (legyen az szállítmányozás, IT, kereskedelem) igényeinek megfelelően. Mindezt sokan az egykori kínai koncessziókhoz (pl. Sanghai nemzetközi negyedeihez) hasonlítják, melyek hasonló "törvényen kívüliséget" testesítettek meg, és hasonló arányban vonzották a külföldieket. A területenként eltérő szabályozásnak egyébként számos árnyoldala van amit jól megfoghatunk az egyes szektorokban dolgozók  igencsak eltérő életkörülményein keresztül...

4. Ezen felül az emír 2002-ben engedélyezte a külföldiek vagyonszerzését, melynek során finoman szólva nem vizsgálják, ki és milyen módon megszerzett vagyonát invesztálja helyi fejlesztésekbe, jellemzően az ingatlanfejlesztésbe. Részben ez a magyarázata miért is épülnek egy nagy területű sivatagi városban óriás felhőkarcolók, pálmalegyező alakú szigetek lakó és aquaparkokkal...

5. Minderre ráerősített a 70-es évektől lendületet kapó reptérfejlesztés és az Emirates légitársaság a következő évtizedben megkezdődő felépítése, mely mára már gondoskodik a felépített gépezet "olajozásáról" azaz a munkaerő, az üzletemberek és a látogatók ideszállításáról valamint a légi szállításból való szép tortaszelet kihasításáról.

Dubaj nemzetközi repülőtere, a légi közlekedés legújabb fordítókorongja - (forrás)

Összefoglalva: Dubaj gyors terjeszkedése és sikere az infrastruktúrába való ismételt beruházások sorozatának, az ehhez szükséges tőke bevonzásának és az egyes gazdasági ágazatokra rugalmasan rászabott jogi és pénzügyi szabályozóknak köszönhető. Minél több embert sikerült idevonzani külföldről, annál több beruházásra és tőkére lett szükség, ami újabb beáramlást generált. Nézzük meg, pontosan kik is jöttek Dubajba:

Az első "bevándorlók" a már említett perzsa kereskedők voltak, akiket a modern időkben is meglehetősen sokan követtek: egy részük az 1979-es iráni forradalom következtében menekültek ide, mások pedig az Iránnal szemben bevezetett embargó nyomán megcsappanó külgazdasági kapcsolatok biztosítására - Dubaj ugyanis többé-kevésbé Irán kapuja a nagyvilágra, ami a gazdasági szankciók feloldásával  esetlegesen fellendülő iráni gazdaság révén igen jól jöhet az emírségnek a százezernél is több iráni révén.

Más arab országokból is szép számmal érkeztek az új dubajiak, közülük is kiemelkedő a 70-es években a polgárháború elől menekülő libanoniak közel nyolcvanezres közössége.

Munkások várják az őket táborukba visszaszállító buszt - (forrás)

A 70-es években felfutó munkaerőigény következtében az Egyesült Arab Emirátusokban is megjelentek az ázsiai (és újabban az afrikai) vendégmunkások: javarészt indiaiak, pakisztániak és bangladesiek, kisebb mértékben indonézek, etiópok szomáliak és filippinók. (A jelenség az arábiai olajlelőhelyek környékén már az 50-es évektől megfigyelhető, kezdetben épp dubaji hajókkal szállították őket, majd később a helyi légitársaság hasított ki szép szeletet az ezzel járó zsíros bizniszből...) Ma már ez a csoport adja a dubaji lakosság közel 70%-át. Többnyire ők végzik a viszonylag kevés képzettséget igénylő munkákat (építés, köztisztaság fenntartása), bár természetesen szép számmal akadnak köztük is jól képzett, jól fizetett emberek. Ugyanakkor legalább 20-25%-uk mostoha körülmények között, rossz munkabiztonsággal jellemezhető (többnyire építőipari) munkahelyeken dolgozik, viszonylag alacsony fizetésért. Ez a pénz az otthoni béreikhez képest ugyan nem lenne rossz kereset, de jó részét ki kell fizetniük tömegszállásaikért, melyet egyes esetekben csak korlátozottan hagyhatnak el (útlevelük, irataik ugyanis a munkáltatóiknál vannak). Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a dubaji "gazdasági csoda" az óriási infrastrukturális beruházások jelentős részben ennek a modern rabszolgaságnak köszönhető, amiről jópár dokumentumfilmet találhatunk. (Dubajnak nem csak az olcsóságuk miatt jelent nagy üzletet az ázsiaiak tömege, hanem a meglehetősen drága munkavállalói vízumokkal is óriásit kaszál.) Az megint más kérdés, hogy sokaknak még így is megéri a dubaji munkavállalás...

Az Egyesült Arab emirátusok korfája 2014-ben - a fiatal és középkorú férfiak igen erős többlete jól követhető - (forrás)

Természetesen egész más a helyzet a lakosság mintegy 10-15 százalékát kitevő nyugati (európai, amerikai és ausztrál) expatokkal, ők jellemzően jól (vagy jobban) fizetett állásokat töltenek be az idevonzott high-tech szektorokban. Közülük a legjelentősebb csoportot a britek adják,gyarmati időszakban megszerzett előnyüket kihasználva már 1995-ben is legalább húszezren voltak, számuk azóta megtöbbszöröződött, nem utolsósorban a Dubajt elkerülő gazdasági válság nyomán. Az Egyesült Arab Emirátusokban legalább 240 ezer brit állampolgár él, ezek igen jelentős része Dubajban, de más nyugati nemzetek (amerikaiak, németek, franciák, kanadaiak, kolumbiaiak) is tízezres tömegben képviseltetik magukat. A kisebb közép- és kelet-európai nemzetek képviselői jellemzően 2-4000 fővel képviseltetik magukat a bolgárok és a románok 6-7000-es és az oroszok tízezernél is népesebb közössége kivételével.

Jó kérdés, hogy az óriási infrafejlesztések és különleges jogi szabályozórendszerek előretörésével, az ázsiai vendégmunkások olcsó munkaerejének és a nyugati expatok tudásának felhasználásával "előremenekülő" Dubaj lendülete meddig tart majd ki, illetve hosszú távon hogyan változik e különös világváros egyes társadalmi csoportjainak helyzete és egymáshoz való viszonya.

Felhasznált források: 

https://en.wikipedia.org/wiki/Dubai

https://nextcity.org/daily/entry/how-dubai-became-dubai