Igazából vonattal érdemes ide utazni. Majdnem Transszibériai Express érzés. New York Penn Stationről indul napi egy Amtrak szerelvény Seattle-be, egy átszállással Chicagoban. East Glacier megállónál kell leszállni, a menetidő 52 óra. Hudson-völgy, Nagy Tavak, Gary végeláthatatlan nehézipari telepei, Chicago állomása a város alatt, aztán lassan elfogynak a fák, elfogynak a szántóföldek és elfogynak a városok. Végtelen prérin, üvegtetejű vonatban érkezik a naplemente és mikor másnap felébred az ember hófödte hegyek nőnek ki a semmiből; megérkeztünk a Kontinens Koronájához, melynek része a Glacier-Waterton kettős nemzeti park.
Szerelmes földrajz
Az első ami megérinti itt az embert, az a kristálytiszta levegő, és a hegyek jeges ormán megtörő napfény. Tiszta éjszakákon pedig elképzelhetetlenül sok csillag ragyog az égen. Júniusban még három méter magas hófalak között kanyarog az út, augusztus közepén pedig már újra havazik a hegyekben. Jávorszarvasok fürdenek odalenn a tóban és amikor az áfonya beérik felbukkannak a völgyekben a grizzly medvék. Van, hogy az ember arra ébred, hogy egy medve kukucskál be az ablakon. Az itt eltöltött 3 nyár tíz hónapja után képtelenség elfogulatlanul írni erről a varázslatos tájról. Mikor a vonat tovább indul Seattle felé, mintha a civilizációhoz kapcsolódó utolsó köldökzsinór szakadna el (a legközelebbi város 4 órányi autóútra van innen).
Közel vagyunk a kanadai határhoz, ahol ugyancsak egy nemzeti park áll: a Waterton Lakes. Kelet felől a Feketeláb (Blackfeet) indiánok rezervátuma, nyugat felől a Flathead folyó északi ága határolja a nemzeti parkot. Legdélebbi pontja a Marias-hágó közelében van, amely egyben a kontinentális vízválasztót is jelenti. A térkép nagyobb méretben itt tanulmányozható.
A Glacier Nemzeti Park (GNP) a vasútnak köszönheti létrejöttét. 1891-ben értek el ide keletről a sínek és már akkor üzleti-idegenforgalmi lehetőséget látott a Great Northern Railway ezekben a Svájcra emlékeztető hegyekben. - Far away in northwestern Montana, hidden from view by clustering mountain peaks, lies an unmapped corner—the Crown of the Continent - George Bird Grinnell, 1901 - Hosszas lobbitevékenység után 1910. május 11-én Taft elnök aláírta a nemzeti park alapító okiratát. Ezzel létrejött az Egyesült Államok 8. nemzeti parkja. A vasúttársaság ezt követően gyors ütemben húzott fel menedékházakat és hoteleket a legszebb völgyekben. Az épületfát vasúton szállíották ide a nyugati partról, a leghíresebb hotelek (Many Glacier Hotel, East Glacier Lodge, Lake MacDonald) szerkezete mamutfenyőből készült.
A GNP területe 4100 négyzetkilométer, így a legnagyobbak között foglal helyet, bár az alaszkaiaknak nem érhet nyomába. Vizekben igen gazdag, területén 130 nevesített tó található, 631 név nélküli, 563 gleccserből táplálkozó patak, valamint 150 gleccser. Ez utóbbiak száma és kiterjedése sajnos fokozatosan csökken az egyre melegebb éghajlat miatt. Ne tévesszen meg senkit, hogy a parkban 6 tízezres csúcsot tartanak számon, ezek az értékek lábban értendők! Legmagasabb pontja a Mt. Cleveland 3194 méteres (10466 láb) magasságával. Egészen elképesztő élmény felmászni a Mt. Siyeh csúcsra, melynek északi oldala egy több mint egy kilométer magas függőleges sziklafal a Cracker Lake fölött. A Glacier 1974 óta bioszféra rezervátum és 1995 óta világörökség helyszín a szomszédos, kanadai Waterton Nemzeti Parkkal együtt.
Ideje lenne új név után nézni?
A nemzeti parkban a legnagyobb problémát a névadó gleccserek olvadása, zsugorodása okozza. Az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS) rendszeres mérésekkel dokumentálja a változásokat. Terepi munkájuk során GPS-szel mérik a gleccserek kiterjedését, elvégződését. Van, hogy mindezt csónakból kell végezni, mert gyakran a jégárak tóban végződnek el. A legszebb ilyen tó a 3 oldalról kilométernyi magas, függőleges sziklafalakkal övezett Iceberg Lake, amelyen régebben még augusztus közepén (amikor legkisebb a jéggel borított terület kiterjedése) is jégtáblák úszkálnak. Mostanában ez a jelenség egyre ritkább. Az alábbi képen a Kennedy tengerszem látható.
1850-ben még 150 gleccser volt a park területén. Ez a dátum azért fontos, mert a klímakutatók általában ehhez kötik az ún. kis jégkorszak végét. Gleccsernek csak azokat a jégárakat nevezik, amelyek 0,1 négyzetkilométernél nagyobbak és mozognak. Ez a 150 gleccser még 1910-ben az alapítás évében is megvolt. Csak 1966 óta 11 tűnt el, és napjainkra mindössze 25 maradt, területük, vastagságuk folyamatosan csökken. Fokozatosan visszahúzódnak a magasan fekvő, meredek sziklafalak tövébe, ahová csak ritkán süt be a nap. Fogyásuk igencsak felgyorsul, amikor elvékonyodnak és több különálló darabra szakadnak. Számítógépes modellek alapján azt jelzik előre, hogy 2030-ra egyetlen darab sem marad.
Pedig nem csak a nevét köszönheti a nemzeti park a gleccsereknek, hanem a teljes magashegységi formakincsét, a kárfülkéket, kárgerinceket, tengerszemeket, az U-alakú fő völgyeket, a függő mellékvölgyeket, a hegylábi törmeléklejtőket, a szédítő magas sziklafalakat, melyeket ha nem támasztja meg többé a jég összeomolhatnak. A jégár alakította ki a Préri és a Sziklás-hegység között magasodó morénadombságokat. Ezek laza üledékét folyamatosan pusztítja a számtalan bővizű patak. Magával görgeti a szögletes kőzeteket, belehordja a mély tavakba és lassan föltölti őket. A természet a jégárak eltűnése után szépen lepusztítja a szédítő magasságokat és betemeti a mélységeket. Mint például ez a hatalmas patakdelta:
Ezen a linken lehet eltűnő gleccsereket böngészni: http://www.nrmsc.usgs.gov/repeatphoto/overview.htm
A gleccserek eltűnése az éghajlatváltozás legszembetűnőbb következménye. Van azonban egy sokkal lassabb, és kevésbé látványos folyamat: a növényzeti övek átrendeződése. Nem csupán az állandó hóhatár emelkedik egyre magasabb szintekre, ezt követi a növényzet fokozatos térhódítása a magasabb régiókban. Egyszerűen megfogalmazva a törpefenyves helyén lassan valódi fenyves nő, míg a fenyvesek között egyre több lombhullató fafaj fog felbukkanni. Ott ahol régi fekete-fehér fényképeken még nyílt sziklafelszín volt, ma már sűrű fenyveseket találni. Számítógépes modellen ábrázolva látványossá tehető ez a lassú folyamat:
Három óceán víztornya.
A Glacier híres az európai fülnek túlságosan egyszerűen hangzó földrajzi nevekről, mint pl. Swiftcurrent Lake, Many Glacier Hotel, stb. Ilyen név a Triple Divide Peak is, amely egy jellegtelen külsejű, helybéli viszonyok között nem is túl magas (2444 m) hegyet takar. E hegy érdekessége, hogy ha megmássza az ember első dolga, hogy három irányba leköpjön róla. Miért jó ez? Azért, mert a szélnek eresztett "csapadék" három vízgyűjtő irányába indul el. Ezen a csúcson találkozik a kontinentális és a Laurenciai vízválasztó. Nyugat felé indul a Pacific Creek, mely áttételekkel a Flathead-folyón keresztül jut el a Columbiába, mely a Csendes-óceánba ömlik. Északkeleti oldaláról indul a Hudson River Creek, mely végül a Nelson-folyó révén jut el a Hudson-öbölbe. Délkeleti oldaláról ered az Atlantic Creek, mely a Missouri-Mississippi vízrendszeren keresztül jut el az Atlanti-óceánba.
Geológusok paradicsoma
Glacierbe induló geológusok semmiféleképpen ne hagyják otthon a kalapácsukat! Valamint az autójukat se. Amerikában ugyanis a geológiai ismertetőket nem a túrázókhoz, hanem az autósokhoz igazítják. Ilyen kiadvány pl. a Roadside geology of Montana, vagy a Geology along Going-to-the-Sun Road. Az autósnak nincs más dolga, mint az adott pontokon kiszállni és megvizsgálni a kőzeteket, összevetni a könyvben olvasottakkal, aztán szépen visszaülni a kocsiba. Szerencsére a legérdekesebb földtörténeti emlékek nem feltétlenül az autóút szélén találhatóak.
Már maga a hegység földtani rétegződése is kuriózum. Kréta üledékes kőzetek alkotják az aljzatot, melyre körülbelül 100 millió évvel ezelőtt, a Sziklás-hegység kialakulásakor középső-proterozoikumi (1,6-1 milliárd éves) kőzetek tolódtak a Lewis-vető mentén. Így alakulhatott ki az a különös helyzet, hogy a fiatalabb kréta kőzeteken egy 1,6 milliárd éves tengerben lerakódott világosbarna dolomit és mészkő (ún. Altyn formáció) helyezkedik el. Felesleges lenne felsorolni az összes formációt, talán érdemesebb válogatni a legérdekesebbek közül. A vörös homokkőből álló, gyakran keresztrétegzett Grinnell formáció sekélytengeri üledékből vált kőzetté. Olyannyira sekély volt ez a tenger, hogy a hullámai is megkövültek. Sőt olyan sziklafelszínt is találni, ahol ezen a hullámos, megkövült árapálysíkságon még a milliárd éves esőcseppek nyomai is tanulmányozhatók.
Előfordult, hogy ez az agyagos üledék kiszáradva kövült meg, s a mai napig láthatók a kiszáradt agyagra jellemző repedésnyomok. A Siyeh formáció megkövült algától kékeszöld színű, a nyílt sziklafelszínen hatalmas, ujjlenyomat-szerű formákat látni benne. Ezek az ún. sztromatolitok, azaz megkövült algatelepek, melyek a Bahamákhoz hasonló sekélytengeri (30 m max.) környezetben éltek egy milliárd éve. A Siyeh formáció kékes színébe messziről is nagyon jól látható sötét sáv ékelődik. Ez egy 90 méter vastag diorit intrúzió, azaz vulkanikus teleptelér (angolul: sill), mely 775-725 millió éve furakodott be az üledékes kőzet repedéseibe, azok rétegsorával párhuzamosan. Mivel a benyomuló mélységi magma kifehérítette a környező üledékeket, sötét színe még inkább elüt a környezetétől.
A protezoikumi takaró egyik legszebb maradványa egyben a blackfeet indiánok szent hegye. A Chief Mountain, amint saját törmelékéből emelkedik ki a préri fölé:
A nemzeti parkban található kőzetek nagyon töredezettek, általában szabályosan, négyzet alakban törnek, ezért a patakok partján egészen különleges, szabályos kavicsokat találni. Színűk az anyakőzettől függően lehet egészen fehér, kék, zöld, vörös, fekete, bennük a legkülönfélébb kvarctelérekkel.
Going-to-the-Sun Road.
Aki még sohasem járt ezen az úton, az is ismerheti, ha máshonnan nem a Ragyogás című Jack Nicholson film kezdőképeiről. Az egész filmet forgathatták volna itt, ugyanis az itteni hotelekben maximum négy hónapig tart a szezon, a maradék nyolcban egy-két ember marad ott, hogy néha-néha kiássák magukat a szél által felhalmozott 5-6 méter magas hókupacok alól. A Going-to-the-Sun utat abból a célból építették meg 1921-1932 között, hogy lerövidíthessék a turisták útját a nemzeti park két oldala között. A mai napig ez az egyetlen autóút, ami keresztül vezet rajta.
A maga korában horribilis összegből készült el, 2,5 millió dollárba került és töméntelen mennyiségű robbanóanyagot használtak el. Az utat minden évben javítani kell, lavinák, hegyomlások, fagyás rongálja. Általában június közepétől október közepéig tartják nyitva, de ez nagyon erősen függ az időjárástól. 2011-ben például rekordkésőn, július 13-án sikerült csak megnyitni. Az itt megforduló évi 1,8 millió turista egyik kedvenc útvonala ez. A legjobb azonban az ún "Red Jammerekben" megtenni az utat. A Glacier Nemzeti Parkban a harmincas évek közepétől kezdve folyamatosan üzemben van a Ford által propán-üzeműre átalakított 33 példány.
Mivel ez nem a legolcsóbb nemzeti park az Egyesült Államokban, ráadásul egy hét nagyon kevés bejárni ezt a Győr-Moson-Sopron megye méretű hegyvidéket érdemes más lehetőségeket számba venni. Ilyen lehetőség például diákhitelből beiratkozni egy amerikai diákmunka programba és kiválasztani ezt a helyszínt. Három-négy hónap fizetett nyaralást és nyelvtanulást kaphatunk a világ egyik leggyönyörűbb hegységében.
P.s.: Amennyiben sikerül végül eljutni ide, érdemes meglátogatni a 200 indián lakosnak otthont adó Babb települést a park keleti oldalán. A mobilházak között megbúvó Charlie's kocsmában nyaranta minden héten élő blues, jazz, rock és bluegrass muzsika várja a vendégeket a 36 (!) féle csapolt sör mellett. Az üveges helyi specialitásokról már nem is beszélve.
A fényképek saját munkák, kivéve a Chief Mt. (szerző a képen feltüntetve), és az utolsó: Paweł Kijański. Ábrák: USGS és wikipedia, térkép: wikipedia.
