Egy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat apropóján bejegyzés-sorozat indult a Pangea blogon. Azt ugyanis minden kisdiák fejből fújja mit vesztett Magyarország a Párizs környéki békében, ez azonban korántsem befolyásolta olyan mértékben és irányban a világtörténelmet, mint a német területveszteségek. Pedig Németország első világháború utáni területi veszteségei korántsem voltak akkorák mint Magyarországé, vagy Törökországé. Gyarmataitól ugyan megfosztották - ez összesen több mint 4 millió négyzetkilométert jelentett - de az anyaország csak 13%-ot vesztett az összes területéből. Ezek a területvesztések azonban kevés kivételtől eltekintve igen megalázó módon zajlottak.

Volt már szó a háborúban semleges Dánia által megszerzett Schleswigről után következett az apró, még járásnak sem nevezhető Hultschini földek sorsa Felső-Sziléziából, majd az egész Felső-Szilézia, népszavazásokkal, felkelésekkel. Egy rövid, témánkat csak részben érintő eszperantó kitérő után részletesen tárgyaltuk az Memel-vidék sorsát a litván határon majd visszatértünk a belga határra Eupen-Malmédy vasúttörténetéhez. Most ismét keletnek vesszük utunkat, Danzig, mai nevén Gdańsk irányába.

Érisz a viszály és a veszekedés gonosz istennője a görög mitológiában, Árész hadisten hű kísérője és barátja. Az első világháborút lezáró számtalan békekötés és területváltoztatás kiváló terepet nyújtott a számára. A viszály magját mindig egy aranyalmával vetette el. Érisz legfényesebb almájának az 1920-ban létrehozott Danzig Szabadállam bizonyult, mely a világ legpusztítóbb háborújává eszkalálta a német-lengyel viszályt. 

Az első világháború után létrehozott állam nem volt minden előzmény nélkül. Mintha a franciák ragaszkodtak volna egy jól bevett sémához, 1920-ban újra létrehozták azt a kvázi-független Danzig államot, mely egyszer már 1807-ben, Napóleon keleti kalandozásai közben létrejött. Igaz most nem François Joseph Lefébvre, azaz Danzig hercege, hanem a Népszövetség égisze alatt. A Tilsitben megkötött porosz-francia béke 19. pontja alapján Danzig független köztársasággá vált a szász király védnöksége alatt. A tényleges hatalom a francia kormányzó kezében volt, így Franciaország szert tett a legkeletibb hadállására. Később katonai bázisként komoly szerepet játszott az Oroszország elleni hadjáratban.

Danzig Köztársaság 1807-1814 nagyobb formátumban itt böngészhető

A Danzigi Köztársaság mindössze hét évig állt fenn, a tilsiti békétól a bécsi kongresszusig, amikor újra betagolták Nyugat-Poroszországba. 1814-től kezdve 104 éven kereszül a Németország részeként indult fejlődésnek, jelentős ipari és kikötővárossá nőve ki magát alig egy évszázad alatt. Lakossága 1910-ben meghaladta a 170 000 főt. 1880-ban még a 13. legnagyobb német város volt, de 1910-ben már nem volt benne az első húszban. Fokozatosan lemaradt a másik keleti német nagyvárostól, Königsbergtől. 

Danzig Szabadállam térképe itt böngészhető nagyon nagy méretben. 

Annak ellenére, hogy Danzig kikötőváros, nem a Balti-tenger partján, hanem a Visztula-delta egyik folyóágának, a kettéágazó Mottlau (Motława) folyócska partján fekszik. Ez a folyó valamivel lejjebb egy régi Visztula-ágba, a Leniwkába ömlik, majd néhány kilométer után a Westerplattétól nyugatra találjuk a balti-tengeri torkolatot. Ebben a vízrendszerben alakították ki Danzig kikötőjét a Neufahrwassert. 

A Pallas nagylexikon és néhány gyönyörű, de forráshiányos fénykép segítségével rövid sétát tehetünk a danzigi boldog békeidők korában.

Danzig, Langen Markt és a városháza (forrás)

"A kis Mottlau folyó két ágban folyik a városon keresztül és a balpartján fekvő régebbi városrészeket (Altstadt, Rechtstadt, Vorstadt), az újabbaktól (Niederstadt és Langgarten) elválasztja. A két ágtól befogott szigeten (Speicherinsel) a gabonaraktárak vannak. A Radaune az Alt- és Rechtstadt városrészeket különíti el egymástól. E két folyón és több csatornán átvezető hidak száma: 50. A belső részeiben falakkal körülvett és a kikötője körül is nagyon megerősített város nagyobb részében középkori jellegű. Legérdekesebb és legélénkebb forgalmú része a Rechtstadt; ebben Danzig legszebb utcája a Langgasse és a Lange Markt, amelyeket nagyobbára a XVI. és XVIII. századból való palotaszerű épületek szegélyeznek. Legszebb tér a Winterplatz, csinos parkszerű ültetvényekkel és egy monumentális kúttal."

Danzig, Jopengasse és a Mária plébániatemplom (forrás)

Danzig, Frauengasse és a Mária plébániatemplom (forrás)

"Legjelentékenyebb épületek az 1343-ban épített, 1502-ben kibővített Máriáról elnevezett plébánia-templom (105 m. hosszú, 35 m. széles és 30 m. magas - egyben a világ legnagyobb téglából épült temploma) 76 méter magas toronnyal, igen szép főoltárképpel (az augsburgi Mihály mestertől); a Katalin-templom, a XIII. századból, harangjátékkal; az 1558. renaissance-ízlésben épült Hohes Thor; az 1612-ből való Langgartenthor; az újabban régi alakjában helyreállított Grünes Thor, amelynek felső részében a nyugat-poroszországi tartományi múzeum van elhelyezve; a városháza, karcsú 45 méter magas toronnyal; az Artus- vagy Junkerhof, amely régebben a gazdag danzigi városi junkereknek volt gyülekező helye, ma pedig börze."

Tőzsde, régebben junkerek találkozóhelye, Danzig (forrás)

Danzig egészen 1920-ig Németország Nyugat-Poroszország (Westpreussen) tartományának fővárosa volt. A háború alatt az amerikai elnök, Wilson 14 pontja közül a 13. a független lengyel állam megteremtését szorgalmazta méghozzá egy kijárattal a tengerre. Több érv is szólt a lengyel tengeri kijárat mellett. Az első az etnikai szempont volt, ugyanis Nyugat-Poroszországban a lengyelek voltak többségben (528 ezer lengyel a 385 ezer némettel szemben. Ez az érv azonban kissé sántít, ugyanis a lengyelekhez számolták az itt élő kasubokat is. Ez a népcsoport saját identitással rendelkezik és nyelvét a pomerániaiból vezeti le. Lengyelország nem ismeri el őket önálló nemzetiségként, a szocializmus éveiben kifejezetten ellenségesen léptek fel velük szemben, megkérdőjelezve a szocialista államhoz fűződő lojalitásukat. Napjainkban 5100-an vallják magukat kasubnak Lengyelországban, köztük Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is. A német, lengyel és kasub lakosság 1920 táján nem vált el élesen egymástól, jobbára keverten lakták be Nyugat-Poroszországot. A németek persze nem fogadták el a lengyel etnikai becsléseket, míg a lengyelek sem fogadták el a német népszámlálások adatait.

Másik érv a gazdasági volt, miszerint a lengyel függetlenség egyik garanciája a kijárat a tengerre, így Lengyelország exportja nem lenne kiszolgáltatva a német kikötővárosok kényének kedvének. Érdekes módon ezt a problémát a másik "győztes" állam, Csehszlovákia esetében nem tartották ennyire fontosnak. 

A tengeri kijáratot pedig sehogy máshogy nem lehetett megoldnai, mint a német területek szétválasztásával. 1919-ben a német Nyugat-Poroszországot négy különálló részre darabolták. A keleti részt Marienwerder központtal meghagyták Németországnak, de mivel exklávévá vált, közigazgatásilag Kelet-Poroszországhoz csatolták. A nyugati rész néhány járása ugyancsak megmaradt Németországnak, ebből, és a maradék Posen (lengyelül: Poznań) tartományból hozták létre Grenzmark Posen-Westpreussen tartományt, amely a magyar közigazgatásilag egyelőre egyesített (k.e.e.) vármegyének felelt meg. Az elnevezés ugyanúgy fejezte ki mindkét esetben a vesztes állam reményét arra, hogy ez a szituáció csupán ideiglenesen áll fenn. 

Nyugat-Poroszország középső része a Hel-félszigettel és egy rövidke dűnékkel tarkított tengerparttal (ahol legfeljebb álmos nyaralótelepek és halászfalvak álltak) Lengyelországé lett. Ezt a területet szokás a Lengyel-korridornak nevezni.

És végül, de nem utolsósorban létrehozták Danzig Szabadállamot, ugyanis a győztes államoknak fogalmuk sem volt róla mihez kezdjenek ezzel a várossal. Lengyelország nem kaphatta meg, hiszen az itt élők 95%-a német volt, de Németországnál sem maradhatott egy ilyen stratégiai fontosságú és gazdaságilag jelentős kikötőváros. 

Káosz keleten. Így változtak a határok 1920-ben (korabeli képeslap, forrás)

Danzig 1920 februárjában angol megszállás alá került, akik a Nemzetek Szövetségének védelmét garantálták a megalakuló "állam" számára. Lengyelország nem ismerte el Danzig különállását, és nem adta fel az igényeit a városra. Mivel ebben ez időben Lengyelország megerősítése és tengeri kikötőhöz juttatása alapvető nemzetbiztonági kérdés volt Franciaország számára, a lengyel törekvések komoly támogatásra számíthattak Párizsban. Azonban ugyanúgy, mint ahogy a sziléziai iparvidék lengyel kézre játszása is zátonyra futott az angol-német ellenálláson, Danzig esetében is csak részeredményeket tudtak elérni a franciák és lengyelek. 1920. november 15-e volt az új európai (város)állam születésnapja, ekkor ismerte el a Népszövetség hivatalos úton. Danzig külügyeinek intézését Lengyelország kapta meg, ugyanígy a vasúthálózat, hírközlés és kikötő feletti felügyeletet is. Lengyel posta működött a városban. 1921-től Lengyelország volt hivatott ellátni a város szárazföldi védelmét és ennek értelmében lőszerraktárat állíthattak fel a Westerplatte területén. 1922-ban létrejött a kötelező vámunió is. Lengyelország később folyamatosan törekedett arra, hogy fennhatóságát minél jobban kiterjessze a városban és ez komoly feszültségeket szült a német lakosság körében. 

Danzig Szabadállam térképe

Danzig szabadállam területe felölelte szinte az egész Visztula deltát, leszámítva a Nogat folyó jobb partját, Danzigtól délre és nyugatra valamivel magasabb térszínt találunk. Az "ország" összterülete 1966 négyzetkilométer volt, ahol kezdetben (1923-ban) 366 000, később több, mint 400 000 ember élt. E kicsiny területen négy város, 252 falu és 63 tanya, vagy majorság állt. A német népszámlálás szerint a lakosság 95% százaléka német nemzetiségű volt, a többi lengyel és kasub. Ezt a lengyel történészek vitatják, mivel a lakosság egyharmada katolikus volt. Becsléseik szerint körülbelül 10-20% lengyel élhetett Danzigban a második világháború előestéjén. A városba telepített lengyel intézmények miatt a lengyelt is hivatalos nyelvként kellett használni. 

Az "állam" élén egy választott vezető állt, akit nem a helyiek, hanem a Népszövetség választott ki. Angolok, olaszok, valamint dán, svájci, és ír tisztségviselők irányították a helyiek által válaszott Volkstag gyűlést. Danzig kicsiben leképezte az egész német politikai párt-palettát. Ugyanis a városállamban nem helyi pártok, hanem a német országos pártok indultak a választásokon. Ezen nem kell csodálkozni, ezek a pártok már az első világháború előtt is részét képezték a helyi politikának, a Népszövetség pedig egyiket sem tiltotta be. A legbefolyásosabb pártok, a DNVP (Német Nemzeti Néppárt), a danzigi szociáldemokraták és a Centrum párt volt. A köreikből megválasztott képviselők választották a végrehajtó hatalom szerepét betöltő szenátust. Ez az állapot 1933-ig tartott Danzigban, amikor befutott a berlini expressz és 50% feletti eredménnyel az NSDAP került hatalomra a városban is, akik - Népszövetségi felügyelet ide vagy oda - hamarosan felszámolták a többi pártot. Sőt 1938-ban még a Nürnbergi faji törvényeket is bevezették - fontos leszögezni - egy hivatalosan is a Népszövetség által igazgatott állam területén. 

A városbeli német-lengyel ellentétre rátett egy lapáttal Gdynia város megalapítása (bővebben: itt) Danzig és a Hel-félsziget között, amely a lengyel remények szerint megoldhatja az önálló tengeri kijárat problémáját Danzig kikerülésével. A lengyel városalapítás olyannyira sikeres volt, hogy Gdynia kikötője 1932 tavaszán már nagyobb forgalmat bonyolított mint Danzig. 

A második világháború első lövései a Westerplattén (forrás)

Talán másként alakult volna a világtörténelem, ha nincs az 1920-as dokkmunkás-sztrájk Danzigban. A lengyel-szovjet háború idején a helyi munkások megtagadták a brit fegyverszállító hajók kirakodását, akik a lengyeleknek vittek volna erősítést a Szovjetunió ellen. Kénytelenek voltak a brit katonák kipakolni a hajókat, de tartván attól, hogy az eset megismétlődik egy fegyverraktárat húztak föl a Westerplattén, ahol a lengyel katonaság felügyelhette a rakodást. Miután a háború befejeződött a lengyel katonák, szám szerint 88-an, ottfelejtődtek egy papíron független állam területén. Amikor a Népszövetség engedélyezte nekik a maradást még nem is sejthették, hogy ez a mozzanat egy újabb világháborút fog eredményezni.

A müncheni konferenciát követően Németország vérszemet kapott. 1939 tavaszán követelték Lengyelországtól, hogy engedélyezze a területenkívüliséget a megépítendő Berlin-Königsberg autópálya számára, valamint Danzig város "visszaszolgáltatását". Lengyelország elutasította a kérést és talán kissé meg is nyugodott, amikor a franciák és angolok garanciát nyújtottak német agresszió esetére. 

Danzig ist deutsch. Hitler bevonulása a városba.

A Westerplattén állomásozó kicsiny lengyel kontingens volt az egyik neuralgikus pont, amely a II. világháború kirobbanásához vezetett. Mivel ezek a katonák maguktól sohasem hagyták volna el az állásaikat háború nélkül lehetetlen lett volna Danzig Szabadállam Németországhoz csatolása. Amennyiben Danzigban nem állomásoztak volna lengyel csapatok 1939. szeptember elsején valószínűleg elég lett volna hajnalban egyszerűen felkelteni Bruckhardt Svájc által Danzigba delegált népszövetségi főbiztost, majd felszólítani, hogy távozzon. Ez utóbbi eset így is előfordult ezen a napon, csakhogy közben a baráti látogatáson a kikötőben tartózkodó Schleswig-Holstein csatahajó is tüzet nyitott a Westerplatte helyőrségére. Ezek voltak a világ legpusztítóbb háborújának első lövései és itt estek el az első áldozatai. Másnap a város visszatért a Reich kebelére.

Egy korszak véget ér, Danzig 1945.

A folytatást már ismerjük. 1945 márciusában Danzig számára véget ért a történelem. A "felszabadító" szovjet hadsereg rommá lőtte az előzetesen 99%-ban evakuált várost. A romok közül eltűntek a németek, akik ekkor még reménykedtek benne, hogy nem végleg. Tévedtek. Mindössze 13 000 egykori szabadállam-lakót igazoltak a lengyel hatóságok. Az üres házakba másik két exodus áldozatai, a szovjetunióbeli lengyelek és a lengyelországi ukránok érkeztek. De ez már egy másik történet. 

Amennyiben tetszett a bejegyzés,

 Lehet ránk szavazni az idei Goldenblogon Tech/Tud kategóriában!