Egy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat apropóján bejegyzés-sorozat indult a Pangea blogon. Azt ugyanis minden kisdiák fejből fújja mit vesztett Magyarország a Párizs környéki békében, ez azonban korántsem befolyásolta olyan mértékben és irányban a világtörténelmet, mint a német területveszteségek. Pedig Németország első világháború utáni területi veszteségei korántsem voltak akkorák mint Magyarországé, vagy Törökországé. Gyarmataitól ugyan megfosztották - ez összesen több mint 4 millió négyzetkilométert jelentett - de az anyaország csak 13%-ot vesztett az összes területéből. Ezek a területvesztések azonban kevés kivételtől eltekintve igen megalázó módon zajlottak. A semleges Dánia által megszerzett területek után következzen egy apró, még járásnak sem nevezhető terület sorsa Felső-Sziléziából.
Németország I. világháború utáni megnyirbálásából az újonnan alakult Csehszlovákia is kivette a részét. Ennek az országnak már a neve is megtévesztő, sokkal inkább Csehnémetszlovákmagyarruténiának kellett volna elnevezni az ott lakó népek aránya alapján. Csehszlovákia megalakulásakor ugyanis körülbelül kétszer annyi német élt az országban, mint "államalkotó" szlovák.
Cseh és Morvaország határa szinte megszakítás nélkül a német nyelvterületen belül haladt, csak egyetlen olyan határmenti apró terület volt, mely nem kerülhette el az új állam figyelmét. A Német Birodalomhoz tartozó Felső-Sziléziában, Hultschin/Hlučin városka környékén egy ómorva dialektust némettel keverten beszélő szláv népcsoport élt. A Keleti-Szudéták külső dombvidékén Ostrava és Opava között elhelyezkedő falusias tájon a legnagyobb település lélekszáma sem érte el az 5000 főt. A Hultschini Terület mint földrajzi név 1918 előtt nem létezett, nem alkotott önálló közigazgatási egységet sem, Felső-Sziléziában Ratibor járás (Kreis) déli részét képezte.
A versailles-i békeszerződés 83. cikkelye szerint a Hultschini Terület bizonytalan kiterjedéssel (az adatok forrástól függően 286, ~300, 316,76, 316,9 négyzetkilométer között mozognak) Csehszlovákiához került. Érdekes módon a Felső-Sziléziában 1921-ben megtartott népszavazás ezt a kicsiny területet nem érintette, így hivatalos módon nem dönthettek az itt lakók, hogy Németországhoz vagy (nem elírás) Lengyelországhoz tartozzanak.
Az felső-sziléziai népszavazás által érintett terület (átszerkesztve, forrás)
A hultschiniakat/hlučiniakat azonban nem nyugodtak bele a nagyhatalmak döntésébe; 1919 novemberében nagyszabású cseh-ellenes tüntetést rendeztek. És ha már népszavazás zajlott Felső-Sziléziában, ők is megtartották a sajátjukat, melyet a csehek nem ismertek el sem hivatalosnak sem kötelező érvényűnek. A helyi 45-48000 fős lakosság döntő többsége, 93,7%-a Németország mellett szavazott annak ellenére, hogy mindössze 15%, azaz 6500 fő (cseh forrásokban 10%, 4500 fő) volt a német anyanyelvű lakosság aránya. A népszavazás ellenére 1920. február 4-én bevonultak a csehek. Bizonyára nagyon meglepődtek, amikor a felszabadítóknak járó virágeső helyett a katonák elé kivonuló tömegek a "Deutschland, Deutschland über allest" énekelték.
Az első csehszlovák választáson német pártokra leadott szavazatok aránya (kép innen)
A bizonytalan határkijelölés miatt a német-cseh határ pontos megállapítása egészen 1924-ig elhúzódott. A "senki földjére" eső német lakosságú Sandau, Haatsch és Owschütz települések, Rakowiec-telep és Lichtenhof tanya hovatartozásáról a Nagykövetek tanácsa döntött 1923-ban. A csehek számára kedvező jegyzék értelmében Sandau és Haatsch települések Csehszlovákiához kerültek, míg Lichtenhof tanya és Rakowiec-telep visszatért Poroszországhoz. A csehek által megszállt két német faluban a tiltakozó helyiek kitépték a határköveket, lerombolták a határon álló őrbódét. A csehszlovák hadsereg csak később tudta helyreállítani a rendet öt gyalogos, egy tüzér és egy felderítő zászlóalj segítségével.
Parázs a felszín alatt Hultschin/Hlučin látképe 1935-ből
A Hultschini Terület(ecske) betagozódása az új államba egyáltalán nem ment zökkenőmentesen. A cseh hatalom bezáratta a német iskolákat, a tanárokat elbocsátották. Népszámláláson a hatóságok szerint csak az számított németnek, akinek német neve volt, a többi lakost automatikusan csehnek számolták. Aki ez ellen tiltakozott, mint például Alois Bitta ludgerstali plébános, 2000 korona büntetést kapott. Az iskolabezárások ellen tiltakozó szülők nem engedték el a cseh iskolába gyermekeiket, őket ugyancsak pénzbírságra ítélték. A folyamatos tiltakozások miatt igen gyakoriak voltak a börtönbüntetések, ezért a hlučini börtönt a helyiek egyszerűen "Német Háznak" hívták. Körülbelül 4-5000 ember menekült át az üldöztetések és a munkanélküliség elől Németországba.
Az első csehszlovák fennhatóság alatt megtartott önkormányzati választáson a német pártok 76,4%-ot szereztek a morva nyelvű, de német érzelmű lakosság körében. 1935-ben pedig - amikorra már mindenki azt gondolná, hogy csitultak a kedélyek - a szudétanémet párt, Heinlein vezetésével 65%-ot (más források szerint 73%-ot) kapott. Ennek tükrében könnyen megérthető, miért fogadták 1938-ban a hlučini morvák felszabadítóknak kijáró virágesővel a német katonákat.
A Hultschini Terület elcsatolása nem a mérete miatt volt megalázó a Német Birodalom számára, hanem sokkal inkább az elve miatt. Míg Csehszlovákia a népek önrendelkezésére hivatkozva a 40 ezres morva népcsoport számára (akiknek esze ágában sem volt Csehszlovákiához csatlakozni) nagyhatalmi hátszéllel kierőszakolhatta a négyzetcentiméterre kiszámolt pontos etnikai határt, addig a határ túloldalán 3,5 millió német hiába várta ugyanezt a kölcsönösség és önrendelkezés elve alapján.
Lásd még:
