Pangea

Minden, ami földtudomány

Németország lila pusztája

2023. november 21. 19:21 - lezlidzsi84

Fenyvesek és tölgyligetek között szelíden, de kitartóan hullámzó, augusztusban és szeptemberben lilába boruló táj, ahol a ritkásan elhelyezkedő falvak között húzódó homokos ösvényeken lovasok, biciklisek és túrázók élvezik a méhek döngicsélését. Ez a Lüneburgi-puszta (Lüneburger Heide), Németország első natúrparkja, egy természetileg és történelmileg is nagyon érdekes reliktum, amelynek értékét növeli, hogy az Észak-Németországban sűrűn lakottnak számító Hamburg–Bréma–Hannover háromszögben található.

1_kep_optimized.jpgLilán virágzó csarabos mező 

A táj domborzatát – ahogy az egész Északnémet-alföldét – a pleisztocén eljegesedések alakították ki, közülük is az utolsó két jégkorszakban zajlott le a felszínalakító munka zöme. A Saale (Magyarországon Riss) névvel illetett eljegesedés második felében, azaz mintegy 230–130 ezer évvel ezelőtt háromszor is kiterjedt erre a területre a vastag jégtakaró, ismételt visszahúzódásakor pedig komolyabb morénasáncok keletkeztek. Ezek alkotják a tájat ma uraló, nagyjából északnyugat–délkeleti irányban megdöntött, N alakot formáló dombvidéket, a „Magas-geest”-et”.

undefined

A Lüneburger Heide elhelyezkedése - (forrás)

A jégkorszak öröksége

Az eljegesedések közötti melegebb periódusokban a sarkvidéki éghajlatra jellemző erős szelek tetemes homokfelhalmozódást hoztak létre, ahogy a következő, mintegy 100 ezer évvel ezelőtt kezdődő és 10–12 ezer évvel ezelőtt véget érő Visztula (Weichsel – Magyarországon Würm) eljegesedés is. Utóbbi időszakban a jégtakaró már nem érte el a Lüneburgi-puszta területét, nagyjából az Elba vonaláig terjedt ki – az Elba ősfolyamvölgye ennek a jégpajzsnak az olvadékvizeiből jött létre.

Az utolsó eljegesedés rögtön két újabb tájtípussal is megajándékozta a környéket: a felhalmozódó homok által meghatározott, inkább sík vagy enyhén hullámos pusztasággal („Alacsony-geest”) és az ettől gyakran meredek tereplépcsővel elválasztott ősfolyamvölgyi területtel, az árvizek járta, gyakran mocsaras, de termékenyebb marsch-sal. (Az említett tereplépcső egyáltalán nem lebecsülendő akadály, komolyan meg tudja lepni a Hamburgot biciklivel bejárni kívánó turistákat, és megnehezítette a hajózócsatornák létesítését is.) A német geest szó egyébként a heide szinonimája, nagyjából ugyanúgy pusztát és terméketlen területet jelent, ugyanakkor konkrétan erre az eljegesedések által hátrahagyott tájtípusra vonatkozik, míg a heide általánosabb értelmű.

A táj még egy dolgot köszönhet az utolsó eljegesedésnek: szerény tengerszint feletti magassága ellenére is rendkívül változatos domborzatát. A csak néhány 10 kilométerre lévő jégpajzs miatt a terület növényzet nélküli arktikus kő- és homoksivatag volt, ez igen gyors erózióval járt, ami a kezdetben éles dombhátakat szelíddé koptatta. Közöttük azonban sekély völgyek, bevágódott patakok szinte áttekinthetetlen labirintusát alakította ki, és ekkor jött létre több olyan süppedéses völgy vagy völgyrendszer (Totengrund, Fischbeker Heide), amelyek ma a táj legszebb, leglátogatottabb területei közé tartoznak

10_kep_optimized.jpgA Wilseder Berg „csúcsa”

Sajátos kultúrtáj

A Lüneburgi-puszta legmagasabb pontja a 169 méter magas Wilseder Berg (ez egyben az Északnyugat-német síkság legmagasabb pontja is), valójában egy hosszú dombhát, ahonnan a puszta négy folyócskája – például az Európa legnagyobb gyümölcsöskertjét öntöző Este – is ered. A hullámos táj észak felé egészen Hamburgig terjed: a látványos Fischbeker Heide már a város területén van, ráadásul az utolsó morénavonulat, a Harburgi- vagy Fekete-hegyek 155 méteres magasságig emelkedő vonulata egészen a kikötő előteréig nyúlik. A terület keleten Lüneburg és Uelzen városáig ér, délen majdnem Celléig, nyugaton pedig nagyjából a Schneverdingen–Walsrode vonalig. Legnépszerűbb és leglátványosabb részei az Ober- és Niederhaverbeck és Wilsede erdei települések körüli területek, elsősorban az eredeti képüket még nagyrészt őrző falvacskák „pusztai” romantikája, valamint a különleges növényzet miatt. Ez a növényzet azonban egyáltalán nem a jégkorszak reliktuma, hanem különféle, nem mindig pozitív emberi beavatkozások eredménye. Ugyanakkor az északnyugat-német síkságot a XIX. század elejéig, közepéig nagyrészt ez a növénytársulás jellemezte – értékét az adja, hogy ennek a kultúrtáj típusnak az utolsó kiterjedt maradványa.

11_kep_optimized.jpgA hegy csapadékos lejtőit különösen dús aljnövényzet borítja

A növényzet kialakulásában a viszonylag terméketlen talajok mellett a területet öntöző nagy mennyiségű csapadéknak is komoly szerepe volt: itt még érvényesül az óceáni hatás, az éves csapadékátlag 800 milliméter körüli. A zegzugos és gyakran meredeken kiemelkedő dombvidék nyugati és északnyugati lejtőin „hegyvidéki” hatások is érzékelhetők, így a csapadékösszeg helyenként ennél jelentősen nagyobb lehet. Mindez az eljegesedés elmúltával kedvezett az összefüggő erdőterület kialakulásának, amelyben eleinte a nyírfák és a fenyőfélék voltak az uralkodók, majd egyre inkább a tölgyek. Kezdetben épp a magasan fekvő ármentes erdőterület kínált jobb megtelepedési lehetőséget a mezőgazdaság elterjedésével sokasodó telepeseknek, akik körülbelül 5000 évvel ezelőtt félnomád életformát folytatva, erőteljes legeltetésbe kezdtek. Mivel az állatok felfalták a facsemetéket is, egyre nagyobb famentes területek alakultak ki, a rossz minőségű, homokos talajokon pedig a legeltetésre immunis hangaféle, a csarab (németül Besenheide) kezdett el terjedni, amely egy körülbelül 15–20 centiméter magas cserjeféle, s augusztus végén, szeptember elején lilás-rózsaszínes virágokat hoz, melyek a méhek nagy kedvencei. A túllegeltetett, egyre inkább csarabosodó területeket egy idő után visszahódította az erdő, így a következő, mintegy 3500 évben a terület a zárt erdőterületek, csarabos puszták, épp legeltetés alatt álló puszták és a köztes ligetek állandóan változó mozaikja volt.

2_kep_optimized.jpgNyílt, enyhén ligetes pusztaterület, a legeltetés végső eredménye

Egyedi termőföld-javítás

Mindez Kr. u. 300 körül változott meg, amikor az itt élő germán törzsek (a longobárdok) elkezdtek termékenyebb területek után nézni, ez pedig a terület átmeneti elnéptelenedésével és az erdőterület kiterjedésével járt. Ebben csak mintegy 5–700 évvel később állt be változás: ekkor a korábban az Elba felé terjeszkedve itt megjelenő szász törzsek frank uralom alá kerültek, a feudális államszervezet pedig az állandó települések kialakítására kényszerítette az itt élőket: elkezdett kialakulni az északnémet pusztai mezőgazdaság.

3_kep_optimized.jpgA pusztát általában igen változatos növénytársulás jellemzi

Ez a földművelési forma meglehetősen keserves természetátalakító tevékenységgel járt: a rossz minőségű és vékony termőtalajt a gazdák igyekeztek „koncentrálni” – ez sok esetben azt jelentette, hogy bizonyos területekről elhordták a teljes felső réteget, majd bizonyos ideig az istállókban tartották, és az így „megtrágyázott” földet  terítették szét a szántónak, legelőnek kiszemelt területeken. Ez persze viszonylag gyorsan talajdegradációhoz vezetett, kiterjedt területeken indult meg a talajok savasodása – ami a csarab újbóli terjedését eredményezte. A viszonylag terméketlen, a középkorban a Lüneburgi Fejedelemséghez/Hercegséghez tartozó területen (a puszta az államalakulatról kapta a nevét, nem a városról) csak viszonylag kis és szegény falvak tudtak fennmaradni, ahol a parasztok legtöbbször a tájra jellemző, pajtaszerű házakban egy fedél alatt éltek az állataikkal.

dat_ole_hus_003.jpgEredetileg 1540-ben épített (azóta áthelyezett) pajtaház Wilsede-ben - (forrás)

A táj és a gazdálkodás jellege a XIX. század első felében kezdett megváltozni, s ennek a változásnak komoly szerepe volt abban, hogy ez a különleges északnémet táj fennmaradjon. A Hannoveri Királyságban a földhöz kötött parasztságot sújtó feudális terheket 1831-ben törölték el, ami az Északnémet-alföld nyugati részén a földek újraparcellázásával járt – ez egyrészt megszűntette a földeket váltogató pusztai gazdálkodást, másrészt a földműveseknek más módot kellett találniuk a földek termőképességének megőrzésére. Azonban a rosszabb talajokon – például a mai Lüneburgi-puszta területén – erre nemigen volt lehetőség, így jó néhány gazda eladta földjét az erdőgazdaságoknak, és elhagyta a térséget. Ez persze elsősorban a telepített fenyvesek területét gyarapította, azonban a csarabos mezők fennmaradásához még egy tényező járult hozzá: az 1871-ben megalakult modern német állam hadseregének gyakorlóterületekre volt szüksége, erre pedig a ritkán lakott, széles mezőkkel tarkított puszta, ahol a gazdák ráadásul még szívesen is adták el az államnak a földjeiket, kiválónak bizonyult. Így a XIX. század második felében nagy méretű gyakorlótereket hasítottak ki a tájból, elsősorban a középső és délkeleti részen, Munster és Bergen környékén (előbbi ma is a német páncéloserők központjaként szolgál).

7_kep_6.jpgA Totengrund, a puszta leglátványosabb, amfiteátrumszerű része

Ezzel párhuzamosan szökkent szárba a természetvédelmi mozgalom is. Ez eleinte azt jelentette, hogy egyéni akciókkal igyekeztek megakadályozni a puszta egyes részeinek erdősítését (!) és a lápterületek lecsapolását: 1905-ben Wilhelm Bode egestorfi lelkész megvásárolta  a terület talán leglátványosabb részét, a tölgyes-nyíres erdővel körbevett, ritkás borókással borított süllyedéket, a Totengrundot. (A területre üdülőtelepet terveztek a rivális befektetők.), majd az 1909-ben megalakult Natúrpark Egyesület anyagi segítségét felhasználva egyéb területeket is megszerzett, illetve sikerült elérni a helyi védettség alá helyezésüket. Az említett egyesület egyébként országos hatókörű volt, és a legjellegzetesebbnek tartott „természetes” német tájak maradványait kívánta megőrizni és bemutatni az utókornak. A kiszemelt területek közül a Lüneburgi-puszta kapott elsőként védelmet 1921–22-ben – mivel 1933-ig még nem létezett országos természetvédelmi törvény, eleinte „csak” egy porosz belügyminiszteri rendelet alapján. Ez követően a védett terület gondozása az egyesület helyi szervezetének kezébe került, akik a 30-as években sikerrel akadályozták meg, hogy a Hannover–Hamburg autópályát a védett területeken vezessék át, azonban a sikeres akció egyben a náci vezetés nem kívánt figyelmét is a helyi természetvédőkre irányította...

8_kep_optimized.jpgA különleges növénytársulás a völgy szárazsága miatt maradhatott fenn

Páncéloserők gyakorlóterepe

A második világháborút követő években alakult ki a védett területek mai képe, ami utólag komoly vitákat váltott ki. A helyi natúrparkegyesület vezetése ugyanis 1953-ban a gazdag hamburgi kereskedő, Alfred Toepfer kezébe került, aki nagyon határozott tervekkel jelentkezett: egyrészt egy nagy területű natúrparkot álmodott meg, ami a szemében a pusztai romantikát őrző népszerű turistacélponttá válik. Ezt alapvetően sikerült is véghezvinnie, ugyanakkor eközben túlzottan is a látványos növénytársulások megőrzésére koncentráltak, jóval kevesebb figyelmet szenteltek a megfelelő vízgazdálkodásra, a lápok állapotára és a talajdegradáció megelőzésére. A kor természetvédőinek dolgát azonban külső tényezők is nehezítették: 1945 után nagymértékben kiterjedt a katonai gyakorlóterepek területe a környéken: a brit hadsereg páncéloserői például rendszeresen gyakorlatoztak az egyesület kezében lévő, Schneverdingentől keletre fekvő nagy kiterjedésű heideterületen, sőt időnként még a törékeny ökoszisztémájú Wilseder Bergre is felhajtottak harckocsikkal.

9_kep_1.jpgA Heide felé tartó brit Centurion páncélos Schneverdingenben, 1963-ban - (forrás)

Persze a britek nem jókedvükben tették mindezt: egy a Varsói Szerződés és a NATO közötti esetleges konfliktusban a keletről mozgásba lendülő páncéloshadseregek egyik elsődleges célpontja lett volna a Hamburg–Hannover közötti (viszonylag) sík terep, a szovjet/kelet-német páncélosok pedig akár néhány óra alatt Hamburgban lehettek volna. Emiatt egyrészt mind a brit, mind a nyugatnémet hadsereg komoly páncéloserőket állomásoztatott a Celle–Hamburg–Neumünster „vonalon”, másrészt ezeknek az alakulatoknak ismernie kellett a védekező páncélosharcra igencsak alkalmas dombvidéket. A védelmi intézkedések azonban itt nem álltak meg: az 1968–1975 között a közvetlenül a belnémet határ nyugati oldalán megépített Elba-oldalcsatorna nemcsak a Mittelland-csatorna és a hamburgi kikötő közötti hajózóútvonalként szolgált, hanem profilját úgy alakították ki, hogy az egyben a Lüneburgi-puszta előtt húzódó gigantikus harckocsiárok is legyen. A geest és a marsch közötti, már említett meredek tereplépcső áthidalására pedig egy 37 méteres magasságú hajóliftet kellett megépítenie a mérnököknek.

14_kep_optimized.jpgPusztai idill

A harckocsik a védett területeket csak 1994-ben hagyták el, azóta a helyi természetvédők a nehéz járművek által károsított talajrétegek helyreállításán is dolgoznak, a lápterületek regenerációja, valamint a kevésbé látványos, de értékes növénytársulások megvédése mellett. A 2006-ban mintegy négyszeresére (1078 négyzetkilométeresre) bővített  védett területek egy részén ismét a hagyományos pusztai földművelési módszerek a meghatározók, a táj magterületeire pedig tilos autóval vagy motorral behajtani, a többnyire a hétvégeken érkező turisták dolgát a natúrpark ingyenes buszjáratai igyekeznek megkönnyíteni. A különleges történelmű és megjelenésű vidék így mára valóban a nyugalom oázisává vált az északnémet nagyvárosok gyűrűjében.

Jakab László

AZ ÍRÁS EREDETIJE AZ ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2023. ÉVI 44. SZÁMÁBAN JELENT MEG

 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr2118215385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaric 2023.11.22. 18:53:59

Érdekes volt! Köszi a munkádat!

amundsen 2023.12.07. 19:19:21

Igen hálásan köszönöm részemről ezt a "kultúrblogot", remélem, érted, hogyan gondolom. A nyomtatott Élet és Tudományt bőszen keressük, nem találtunk újságost ahol lenne. Valamikor nagyszerű lap volt, aztán ellaposodott, miért nincs valami próbaszám . Vakon nehezen hajlandó sokat csalódott ember fél évre előfizetni. Családom több tagja számára is előfizetnék, csak egyszer kellene látni, hogy mire is. Nem mindenki szeret kattintásvadász izéket olvasni és természetesen szívesen fizetnénk is érte. A péknél sem várom el az ingyen kiflit, hülyén is nézne ki.

lezlidzsi84 2023.12.07. 19:25:42

@amundsen: Megkérdezem tőlük, hogy vajon merre kapható a nyomtatott verzió.

lezlidzsi84 2023.12.07. 19:35:59

@amundsen: Közben rá is kerestem, úgy látom, hogy az elmúlt másfél év számait darabonként 600 Ft-ért le lehet tölteni - így ráadásul látod is a tartalomjegyzéket: eletestudomany.hu/termek-kategoria/elet-es-tudomany/

amundsen 2023.12.09. 12:26:47

@lezlidzsi84: Köszönöm szépen ! Persze jó az így is, de nyomtatva azért kicsit más, de az hosszú, nagyon bonyolult téma lenne.
süti beállítások módosítása