A kialakult ukrajnai-krími krízis hátterében alapvetően az ország etnikai-nemzeti sajátosságai állnak. A konfliktus csak egy látványos, brutális és nehezen érthető kifejeződése az ország függetlenedésével megváltozott helyzetbe került orosz és ukrán lakosság részéről. Az ukrán nemzet történelme folyamán helytől és kortól függően az oroszok, lengyelek, magyarok és osztrákok, kisebb részben a románok és törökök érdekszférájába tartozott és egészen 1991-ig nem is került domináns szerepbe. Legmélyebb nyomokat mégis az évszázadokon keresztül állandósult orosz befolyás hagyta maga után.

Egy ikonikus fotó a bevonuló orosz hadseregről (forrás)

XVII. századi gótok, Magna Hungaria utolsó nyomai a genovai könyvelésben, orosz Riviéra, Iron Maiden és a görög reneszánsz. Hogy kerül mindez egy helyre? Sajó Tamással a Wang folyó blog szerkesztőjével egy-egy kiragadott város történetén keresztül kíséreljük meg rekonstruálni a Krím-félsziget Magyarországon kevésbé ismert történelmét, etnikai, földrajzi viszonyait és nem utolsósorban tájlélekrajzát. Ugyanakkor keressük a választ a fő kérdésünkre; vajon miért ragaszkodnak e tájhoz annyira az oroszok, hogy akár egy háborút is kockáztatnának érte?

A földrajzi felfedezések egyik utolsó, talán legdrámaibb fejezeteként került sor 102 éve Amundsen és Scott párharcára a déli-sarki elsőségért. Az előző részből kiderült, hogy a két expedíció motivációja nagymértékben eltért egymástól, de az általuk legyőzendő kihívások azonosak voltak.

Amundsen az expedíció szinte minden elemének megszervezésével a Déli-sark elsőként való elérését célozta. Ha ez nem jön össze, akár börtönbe is kerülhetett volna, hiszen nem csak adósságait nem tudta volna kifizetni, de a kapott állami támogatást is másra használta, mint amire adták. Partraszálló csapata 9 főből állt, ebből eredetileg csak a szakácsot hagyta volna a bázison, a többiek egy csapatban utaztak volna a sarkig, útközben visszaforduló támogató csapatok nélkül, ami viszonylag szokatlan stratégia volt. A 8 fős csapatban egy sífutóbajnok mellett arktiszi navigációs tapasztalattal rendelkező és/vagy valamilyen fontos mesterséget (ács, lakatos, kovács) bíró emberek kaptak helyet, akik képesek voltak a felszerelés folyamatos tökéletesítésére, javítására.

A titokzatos kontinens egy arca - jégbarlang a verseny kiindulópontját jelentő partvidéken (forrás)

A Pangea blog indulásától kezdve figyelemmel kísérte a II. Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíciót. Élve az expedíció által felkínált lehetőséggel, interjút készítettünk a helyszínen tartózkodó klímakutatókkal. Ebben az esetben azonban nem mi, hanem a földrajz, a geomorfológia, a hegymászás vagy éppen a magashegységi sivatagok túlélési esélyeire kíváncsi olvasóinkra bíztuk a kérdések megfogalmazását. A megadott időpontig beérkezett kérdéseket megrostáltuk és szerkesztett változatban, mintegy ívet adva a történetnek kiküldtük Chilébe. Volt némi bizonytalanság ugyan, hogy a kérdések még a hegyen találják-e a kutatókat, de szerencsénk volt, a válaszok megérkeztek!

3 hét munka után jól esik 1-1 doboz sör. Így Antonio vezet.

Pangea (P): Mivel a kérdésgyűjtésünk kikerült az index főoldalára is kezdjük egy igazi troll kérdéssel: Mennyibe kerül az expedíciótok a magyar adófizetőknek?

A földtörténet távoli messzeségében, annak mindent elfedő homályában számos, mindeddig megoldatlan rejtély lakozik. Az ember a modern technika fejlődésével, és ismereteinek felhalmozásával az egykor megoldhatatlannak tetsző rejtélyeket is képes volt megfejteni. A rejtélyek kezdetben még sokkal "közelebb" voltak hozzánk. Ma már olyan távoli messzeségek rejtélyeit oldjuk meg, ahol ember még nem járt, vagy éppenséggel soha nem is fog járni. Ilyen rejtélyeket a galaxis távoli bugyraiban találunk magunknak, de sokszor elfelejtődik, hogy a saját házunk táján is vannak még megválaszolatlan kérdések. Ezek is épp olyan távol állnak tőlünk, mint a galaxis távoli bolygói. Csak éppen ezek megválaszolásánál nem a jövőbe kell előre tekintenünk, hanem vissza a földtörténeti múlt messzeségeibe. Múltunk ismerete elengedhetetlen a jelen, vagy a jövő problémáinak megválaszolásakor. Az ember minden idők legnagyobb kérdése magához a léthez, vagyis az élethez kapcsolódik. Van-e értelme az életnek? Ennek megválaszolása nem célja a cikknek, viszont a földi élet alapos megismerése segíthet majd az eljövendő tudósoknak, filozófusoknak a kérdés megválaszolásában. Az életet talán épp akkor lehet legjobban  megismerni, mikor szembesülünk annak törékenységével. A földtörténeti múltban számos alkalommal került az élet olyan helyzetekbe, mikor "csak egy hajszálon múlott" a teljes földi élet. Ezekhez az eseményekhez kötődik a földi élet nagy kihalási hullámai. Fajunk fennmaradása szempontjából nélkülözhetetlen a nagy kihalási események beható ismerete, így geológusok és paleontológusok sokasága kutatja ezeket a rendkívüli eseményeket. Ismerkedjünk meg e cikk erejéig a késő permi kihalás hátterében megbúvó események láncolatával és a legfrissebb kutatási eredményekkel.

 A késő perm során kipusztult Dinogorgon hatalmas fogaival még ma is félelmetes ragadozó lehetne. Az egykor élt Therapsida faj hüllőkre és más, kisebb Therapsida fajokra vadászhatott a mai Afrika déli területén (forrás)

Mi az: az NDK területébe ékelődött és a berlini fal vette körül? A válasz magától értetődik: Nyugat-Berlin. Ugyanakkor, ha jobban megnézzük a korabeli térképeket, láthatjuk, hogy nem csak egy zárt területegységre vonatkozik a fenti meghatározás. Nyugat-Berlinnek ugyanis voltak olyan területrészei, melyeket a városrész törzsterületétől elválasztva teljesen keleti terület vett körül. Ezek közül az exklávék közül csak egyetlen volt lakott: a Potsdam-Babelsberg melletti Steinstücken.

A város területétől elkülönült Steinstücken története 1787-ben kezdődött, amikor is Stolpe község földművesei a falu határán kívül egy 12 hektáros földdarabot vásároltak. Ezért a tranzakcióért a terület későbbi lakói nem győzik majd áldani a gazdák szerencsés döntését. A kis földdarabon 1817-ben majorságot létesítettek, mely Stolpe községgel együtt előbb Wannsee-be, majd 1920-ben Nagy-Berlinbe olvadt, miközben a város törzsterületétől légvonalban mintegy 600-800 méterre, a germán Hollywood szerepét betöltő Babelsberg csendes kertvárosias utcáihoz kapcsolódott szervesen. Mindez 1945-ig nem zavart különösebben senkit, azonban ezt követően a Steinstückent alkotó négy utca mintegy 200 lakója fokozatosan egyre kényesebb helyzetbe került. A berlini megszállási övezeteket a négy megszálló hatalom nemes egyszerűséggel a város kerületeinek határait figyelembe véve alakította ki. Ez tiszta megoldás volt, a gyakorlatilag földbe gyalult városban legalább területszervezési kérdésekkel nem kellett foglalkozni, azt pedig a megszállók nem sejthették, hogy ebből később milyen gondok származhatnak. Mindez azt is jelentette, hogy az övezethatároknál a város külső határát is messzemenően figyelembe vették, így Steinstücken az amerikai zónába tartozó 10. kerület (Zehlendorf) része maradt.

Steinstücken (a térkép alján, középen) 1951-ben (forrás)

Az elmúlt években már megcsodálhattuk a Habsburg Monarchia katonai térképészetének remekét, a Második Katonai Felmérés felmérési térképsorozatát. A térképekből DVD-kiadványokat is szerkesztő Arcanum kiadó honlapján is élvezhettük a felmérés magyarországi részének online változatát. Most azonban sokkal kiterjedtebb és szebb adatokkal találkozhat a nagyközönség: kedd óta elérhető a a teljes Habsburg Birodalom felmérési anyaga Lichtensteintől Brassóig, Milánótól Tarnopolig. Akár három dimenzióban is.

A teljes felmért és böngészhető terület kiterjedése

A legdélibb kontinens manapság a kutatókon kívül a kalandvágyó (és pénzes) turistákat, sportembereket vonzza – legutóbb éppen Harry herceg és katonatársai expedíciós viszontagságairól olvashattunk, a jégbe fagyott orosz jégtörőn tartózkodók kalandjai mellett. Ide utat tervezni ma sem egyszerű és nem veszélytelen. De mivel kellett megküzdeniük azoknak az embereknek, akik a 20. század első éveiben az utolsó még felfedezetlen kontinens mélyére próbáltak hatolni? Mindezt legjobban a klasszikus földrajzi felfedezések egyik utolsó, egyben talán legdrámaibb fejezete, Amundsen és Scott 1911-12-es déli sarki „versenyfutása” révén érthetjük meg.

A huszadik század elején kibontakozó eseménysor jobb megértése érdekében érdemes megismerkedni az expedíciók motivációjával és hátterével, azaz mi is vitt pár tucat embert a jégsivatag kellős közepére?

A Brit Antarktiszi Expedíció (más néven Terra Nova expedíció) egy nagy létszámú (29 fős) vállalkozás volt, melynek fő támogatói a Királyi Természettudományos Társaság és a Királyi Földrajzi Társaság voltak, az expedíció tagjainak jelentős részét pedig a Királyi Haditengerészet adta, a parancsnokot, az 1902-04 közötti Discovery expedíciót vezető Scott kapitányt is beleértve. Több tervezett expedíció összegyúrásából jött létre, ami lappangó feszültségek forrásává vált: a parancsnokhelyettes Edward Evans hadnagy, valamint az expedíció norvég síoktatója, Tryggve Gran is önálló expedíciót tervezett. Utóbbit a sarkkutatásban akkoriban megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számító norvég Fridtjof Nansen beszélte rá, hogy az önálló út helyett csatlakozzon Scotthoz, nehogy katasztrófával végződjön a 20 éves fiatalember próbálkozása.

Az angol expedíció hajója, a Terra Nova (forrás)

Idén február elején indult útnak a Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció magyar geográfusokból álló kutatócsoportja a chilei-argentin határon emelkedő 6893 méter magas Ojos del Salado hegyhez, mely a Föld legmagasabb működő vulkánja. A Pangea blog élve az expedíció által felkínált lehetőséggel interjút készít a helyszínen tartózkodó klímakutatókkal. Arra gondoltunk azonban, hogy a kérdéseket nem mi tennénk fel, hanem a földrajz, a geomorfológia, a hegymászás, vagy éppen a magashegységi sivatagok túlélési esélyeire kíváncsi olvasóinkra bíznánk. Lássuk a részleteket!

Az expedíció részvevői: b-j.: Mari László, Heiling Zsolt, Nemerkényi Zsombor, Nagy Balázs

Magyarországon sajnos sokak számára túl jól ismert jelenség az elszegényedés, a középosztály gyengülése. Míg a kiváltságos csoportok csak tovább gazdagodnak addig e két társadalmi osztály helyzete tovább romlik, a legszegényebbek helyzete egyre kilátástalanabbá válik. A nagyvárosokat járva a jelenség még szembeötlőbb, a korábban rossz hírű vagy rossz lakásállományú, ellenben jó elhelyezkedésű kerületek mind fel vannak újítva, míg a leszakadó városrészekbe nem hogy a befektető nem megy, de az állam sem lép közbe, hogy a leromlást lassítja, a megállításáról meg már nem is álmodoznak. A gazdagok által lakott és a leromló városrészek között egyre nyilvánvalóbb a különbség, a társadalomban pedig egyre nagyobb a feszültség a joggal igazságtalannak vélt jövedelem eloszlás miatt. E folyamat a '70-es évek kapitalista országaiban indult útjára, viszont a szocialista blokkot a rendszerváltásig megkímélte, ugyanis itt az állam a társadalmi kiegyenlítésre törekedett, vagyis a relatíve igazságosabb, egyenlőbb jövedelem eloszlás biztosítására. Sajnos e társadalmi és jövedelmi polarizációs folyamat a 2000-es években kapott erőre, így mi sem menekültünk meg előle. A továbbiakban a jövedelem szintek közötti különbség növekedését szeretném bemutatni Torontó példáján keresztül. A változás szinte hihetetlen.

A központi üzleti negyed fényűzése (forrás)