A földrajzi felfedezések egyik utolsó, talán legdrámaibb fejezeteként került sor 102 éve Amundsen és Scott párharcára a déli-sarki elsőségért. Az előző részből kiderült, hogy a két expedíció motivációja nagymértékben eltért egymástól, de az általuk legyőzendő kihívások azonosak voltak.

Amundsen az expedíció szinte minden elemének megszervezésével a Déli-sark elsőként való elérését célozta. Ha ez nem jön össze, akár börtönbe is kerülhetett volna, hiszen nem csak adósságait nem tudta volna kifizetni, de a kapott állami támogatást is másra használta, mint amire adták. Partraszálló csapata 9 főből állt, ebből eredetileg csak a szakácsot hagyta volna a bázison, a többiek egy csapatban utaztak volna a sarkig, útközben visszaforduló támogató csapatok nélkül, ami viszonylag szokatlan stratégia volt. A 8 fős csapatban egy sífutóbajnok mellett arktiszi navigációs tapasztalattal rendelkező és/vagy valamilyen fontos mesterséget (ács, lakatos, kovács) bíró emberek kaptak helyet, akik képesek voltak a felszerelés folyamatos tökéletesítésére, javítására.

A titokzatos kontinens egy arca - jégbarlang a verseny kiindulópontját jelentő partvidéken (forrás)

A Pangea blog indulásától kezdve figyelemmel kísérte a II. Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíciót. Élve az expedíció által felkínált lehetőséggel, interjút készítettünk a helyszínen tartózkodó klímakutatókkal. Ebben az esetben azonban nem mi, hanem a földrajz, a geomorfológia, a hegymászás vagy éppen a magashegységi sivatagok túlélési esélyeire kíváncsi olvasóinkra bíztuk a kérdések megfogalmazását. A megadott időpontig beérkezett kérdéseket megrostáltuk és szerkesztett változatban, mintegy ívet adva a történetnek kiküldtük Chilébe. Volt némi bizonytalanság ugyan, hogy a kérdések még a hegyen találják-e a kutatókat, de szerencsénk volt, a válaszok megérkeztek!

3 hét munka után jól esik 1-1 doboz sör. Így Antonio vezet.

Pangea (P): Mivel a kérdésgyűjtésünk kikerült az index főoldalára is kezdjük egy igazi troll kérdéssel: Mennyibe kerül az expedíciótok a magyar adófizetőknek?

A földtörténet távoli messzeségében, annak mindent elfedő homályában számos, mindeddig megoldatlan rejtély lakozik. Az ember a modern technika fejlődésével, és ismereteinek felhalmozásával az egykor megoldhatatlannak tetsző rejtélyeket is képes volt megfejteni. A rejtélyek kezdetben még sokkal "közelebb" voltak hozzánk. Ma már olyan távoli messzeségek rejtélyeit oldjuk meg, ahol ember még nem járt, vagy éppenséggel soha nem is fog járni. Ilyen rejtélyeket a galaxis távoli bugyraiban találunk magunknak, de sokszor elfelejtődik, hogy a saját házunk táján is vannak még megválaszolatlan kérdések. Ezek is épp olyan távol állnak tőlünk, mint a galaxis távoli bolygói. Csak éppen ezek megválaszolásánál nem a jövőbe kell előre tekintenünk, hanem vissza a földtörténeti múlt messzeségeibe. Múltunk ismerete elengedhetetlen a jelen, vagy a jövő problémáinak megválaszolásakor. Az ember minden idők legnagyobb kérdése magához a léthez, vagyis az élethez kapcsolódik. Van-e értelme az életnek? Ennek megválaszolása nem célja a cikknek, viszont a földi élet alapos megismerése segíthet majd az eljövendő tudósoknak, filozófusoknak a kérdés megválaszolásában. Az életet talán épp akkor lehet legjobban  megismerni, mikor szembesülünk annak törékenységével. A földtörténeti múltban számos alkalommal került az élet olyan helyzetekbe, mikor "csak egy hajszálon múlott" a teljes földi élet. Ezekhez az eseményekhez kötődik a földi élet nagy kihalási hullámai. Fajunk fennmaradása szempontjából nélkülözhetetlen a nagy kihalási események beható ismerete, így geológusok és paleontológusok sokasága kutatja ezeket a rendkívüli eseményeket. Ismerkedjünk meg e cikk erejéig a késő permi kihalás hátterében megbúvó események láncolatával és a legfrissebb kutatási eredményekkel.

 A késő perm során kipusztult Dinogorgon hatalmas fogaival még ma is félelmetes ragadozó lehetne. Az egykor élt Therapsida faj hüllőkre és más, kisebb Therapsida fajokra vadászhatott a mai Afrika déli területén (forrás)

Mi az: az NDK területébe ékelődött és a berlini fal vette körül? A válasz magától értetődik: Nyugat-Berlin. Ugyanakkor, ha jobban megnézzük a korabeli térképeket, láthatjuk, hogy nem csak egy zárt területegységre vonatkozik a fenti meghatározás. Nyugat-Berlinnek ugyanis voltak olyan területrészei, melyeket a városrész törzsterületétől elválasztva teljesen keleti terület vett körül. Ezek közül az exklávék közül csak egyetlen volt lakott: a Potsdam-Babelsberg melletti Steinstücken.

A város területétől elkülönült Steinstücken története 1787-ben kezdődött, amikor is Stolpe község földművesei a falu határán kívül egy 12 hektáros földdarabot vásároltak. Ezért a tranzakcióért a terület későbbi lakói nem győzik majd áldani a gazdák szerencsés döntését. A kis földdarabon 1817-ben majorságot létesítettek, mely Stolpe községgel együtt előbb Wannsee-be, majd 1920-ben Nagy-Berlinbe olvadt, miközben a város törzsterületétől légvonalban mintegy 600-800 méterre, a germán Hollywood szerepét betöltő Babelsberg csendes kertvárosias utcáihoz kapcsolódott szervesen. Mindez 1945-ig nem zavart különösebben senkit, azonban ezt követően a Steinstückent alkotó négy utca mintegy 200 lakója fokozatosan egyre kényesebb helyzetbe került. A berlini megszállási övezeteket a négy megszálló hatalom nemes egyszerűséggel a város kerületeinek határait figyelembe véve alakította ki. Ez tiszta megoldás volt, a gyakorlatilag földbe gyalult városban legalább területszervezési kérdésekkel nem kellett foglalkozni, azt pedig a megszállók nem sejthették, hogy ebből később milyen gondok származhatnak. Mindez azt is jelentette, hogy az övezethatároknál a város külső határát is messzemenően figyelembe vették, így Steinstücken az amerikai zónába tartozó 10. kerület (Zehlendorf) része maradt.

Steinstücken (a térkép alján, középen) 1951-ben (forrás)

Az elmúlt években már megcsodálhattuk a Habsburg Monarchia katonai térképészetének remekét, a Második Katonai Felmérés felmérési térképsorozatát. A térképekből DVD-kiadványokat is szerkesztő Arcanum kiadó honlapján is élvezhettük a felmérés magyarországi részének online változatát. Most azonban sokkal kiterjedtebb és szebb adatokkal találkozhat a nagyközönség: kedd óta elérhető a a teljes Habsburg Birodalom felmérési anyaga Lichtensteintől Brassóig, Milánótól Tarnopolig. Akár három dimenzióban is.

A teljes felmért és böngészhető terület kiterjedése

A legdélibb kontinens manapság a kutatókon kívül a kalandvágyó (és pénzes) turistákat, sportembereket vonzza – legutóbb éppen Harry herceg és katonatársai expedíciós viszontagságairól olvashattunk, a jégbe fagyott orosz jégtörőn tartózkodók kalandjai mellett. Ide utat tervezni ma sem egyszerű és nem veszélytelen. De mivel kellett megküzdeniük azoknak az embereknek, akik a 20. század első éveiben az utolsó még felfedezetlen kontinens mélyére próbáltak hatolni? Mindezt legjobban a klasszikus földrajzi felfedezések egyik utolsó, egyben talán legdrámaibb fejezete, Amundsen és Scott 1911-12-es déli sarki „versenyfutása” révén érthetjük meg.

A huszadik század elején kibontakozó eseménysor jobb megértése érdekében érdemes megismerkedni az expedíciók motivációjával és hátterével, azaz mi is vitt pár tucat embert a jégsivatag kellős közepére?

A Brit Antarktiszi Expedíció (más néven Terra Nova expedíció) egy nagy létszámú (29 fős) vállalkozás volt, melynek fő támogatói a Királyi Természettudományos Társaság és a Királyi Földrajzi Társaság voltak, az expedíció tagjainak jelentős részét pedig a Királyi Haditengerészet adta, a parancsnokot, az 1902-04 közötti Discovery expedíciót vezető Scott kapitányt is beleértve. Több tervezett expedíció összegyúrásából jött létre, ami lappangó feszültségek forrásává vált: a parancsnokhelyettes Edward Evans hadnagy, valamint az expedíció norvég síoktatója, Tryggve Gran is önálló expedíciót tervezett. Utóbbit a sarkkutatásban akkoriban megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számító norvég Fridtjof Nansen beszélte rá, hogy az önálló út helyett csatlakozzon Scotthoz, nehogy katasztrófával végződjön a 20 éves fiatalember próbálkozása.

Az angol expedíció hajója, a Terra Nova (forrás)

Idén február elején indult útnak a Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció magyar geográfusokból álló kutatócsoportja a chilei-argentin határon emelkedő 6893 méter magas Ojos del Salado hegyhez, mely a Föld legmagasabb működő vulkánja. A Pangea blog élve az expedíció által felkínált lehetőséggel interjút készít a helyszínen tartózkodó klímakutatókkal. Arra gondoltunk azonban, hogy a kérdéseket nem mi tennénk fel, hanem a földrajz, a geomorfológia, a hegymászás, vagy éppen a magashegységi sivatagok túlélési esélyeire kíváncsi olvasóinkra bíznánk. Lássuk a részleteket!

Az expedíció részvevői: b-j.: Mari László, Heiling Zsolt, Nemerkényi Zsombor, Nagy Balázs

Magyarországon sajnos sokak számára túl jól ismert jelenség az elszegényedés, a középosztály gyengülése. Míg a kiváltságos csoportok csak tovább gazdagodnak addig e két társadalmi osztály helyzete tovább romlik, a legszegényebbek helyzete egyre kilátástalanabbá válik. A nagyvárosokat járva a jelenség még szembeötlőbb, a korábban rossz hírű vagy rossz lakásállományú, ellenben jó elhelyezkedésű kerületek mind fel vannak újítva, míg a leszakadó városrészekbe nem hogy a befektető nem megy, de az állam sem lép közbe, hogy a leromlást lassítja, a megállításáról meg már nem is álmodoznak. A gazdagok által lakott és a leromló városrészek között egyre nyilvánvalóbb a különbség, a társadalomban pedig egyre nagyobb a feszültség a joggal igazságtalannak vélt jövedelem eloszlás miatt. E folyamat a '70-es évek kapitalista országaiban indult útjára, viszont a szocialista blokkot a rendszerváltásig megkímélte, ugyanis itt az állam a társadalmi kiegyenlítésre törekedett, vagyis a relatíve igazságosabb, egyenlőbb jövedelem eloszlás biztosítására. Sajnos e társadalmi és jövedelmi polarizációs folyamat a 2000-es években kapott erőre, így mi sem menekültünk meg előle. A továbbiakban a jövedelem szintek közötti különbség növekedését szeretném bemutatni Torontó példáján keresztül. A változás szinte hihetetlen.

A központi üzleti negyed fényűzése (forrás)

Anglia keleti partjainál fedezték fel az Afrikán kívüli legkorábbi emberi lábnyomokat. Az angliai Norfolk közelében felfedezett lábnyomok közvetlenül bizonyítják a Brit-szigetek első emberi telepeseit. Körülbelül 50 lábnyom őrződött meg, amit történelem előtti ősemberek hagytak maguk után. A lábnyomok körülbelül egy millió évvel ezelőtti folyóparton bóklászó előemberek mindennapjaiba enged egy nagyon rövid bepillantást, ami a viharos tenger háborgásainak köszönhetően kerültek elő a fedőüledékek elmosódása után.

A Brit-szigetek ősi telepeseinek lábnyoma (forrás)

Salgótarjántól nem messze, néhány kilométerre délkeleti irányban, a Medves-fennsík és a Mátra közti dombok rejtekében fekszik Kazár települése. A nógrádi falu könnyedén ismertté válhatott volna, akár a területén feltárt, leletekben igen gazdag bronzkori településről, vagy akár a község elnevezésének eredete kapcsán. Mégis országos hírnevét a határában fellelhető egyedülálló felszíni formakinccsel rendelkező riolittufa mező alapozta meg, amely miatt méltán viseli a nógrádi falucska a "Magyar Kappadókia" elnevezést.

Az erdő rejtekében megbúvó Magyar Kappadókia (forrás)