A mai poszt kissé rendhagyó lesz.  Eddig már többször volt szó egyes nagy földrajzi felfedezések hátteréről, nehézségeiről és eredményeiről, akár a Déli-sark, akár az amerikai nyugat esetében. Most azonban egy képzeletbeli utazást fogunk földrajzos szemmel elemezni: a Nobel-díjas lengyel szerző, Henryk Sienkiewicz afrikai kalandregényét, a Sivatagon és vadonbant. Ennek érdekessége elsősorban abban rejlik, hogy az ifjúsági regény különleges pillanatképet rajzol Afrika északkeleti részének a gyarmatosítást közvetlenül megelőző évtizedekbeni állapotáról, másrészt pedig betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan is gondolkodtak az európaiak Afrikáról a huszadik század első évtizedeiben. Mindez annál is érdekesebb, mert a regény írója elvileg egyetlen gyarmatosító nagyhatalom iránt sem volt elköteleződve, tehát viszonylag semleges nézőpontot tudott képviselni.

Anélkül, hogy bővebb irodalmi elemzésbe bocsátkoznánk, le kell szögezni, hogy a szerző egyik utolsó könyve némileg eltér  a korábbiaktól: bár a pozitív hősök itt is némileg idealizáltak  ifjúsági regény lévén némileg könnyedebb hangvételű, vagyis kevés kivétellel a szereplők inkább közvetett módon találkoznak tömegmészárlással, ugyanakkor több ponton meglehetősen jól érthető kiszólásokat is tartalmaz egyes korabeli nagyhatalmak politikájával kapcsolatban. 

A történet röviden (vigyázat, spoilerveszély): 1884-ben járunk, az Egyiptomban élő európai közösségben pedig egyre nagyobb aggodalomhoz vezet a Szudánban kitört mahdista felkelés terjedése. Emiatt a hatóságok a Szuezi-csatorna karbantartásán dolgozó, a felkelésben kompromittálódott szudániakat és családjukat őrizetbe veszik. Egy jövőbeni sikeres "túszcsere" érdekében az egyik érintett szudáni törzs tagjai elrabolják a szintén a csatornánál dolgozó  lengyel emigráns mérnök fiát, a 14 éves Sztast és angol kollégájának 8-9 éves kislányát Nelt. A beduinokkal mélyen a sivatagba hatolva menekülő csapatot csaknem elfogják az egyiptomi hatóságok által felbérelt üldözők, azonban a mahdisták váratlan győzelme (Kartúm 1885-ben történő elfoglalása) megakadályozza ezt. A túszokat Kartúmból továbbküldik délre, Fashodába (ma Kodok), onnan pedig az etióp határvidékre, hogy utolérjék a rabszolgákra vadászó mahdista alvezért, akinek a családjára ki akarják cserélni őket. Sztas egy szerencsés véletlen során puskához jutva nemcsak a rájuk támadó oroszlánnal végez, hanem fogvatartóikkal is, így a gyerekek  fogvatartóik két fekete rabszolgájával négyesben ( plusz egy kutyával majd később egy elefánttal is) próbálnak átjutni Etiópia, vagy a frissen gyarmatosított kenyai partvidék felé az akkor még ismeretlen - és nagyrészt háború pusztította - vidéken át. Miután egy szerencsétlenül járt svájci felfedező megsegíti őket, végül eljutnak ez egyik volt rabszolga útitársuk, Káli Stefánia-tó környékén élő törzse, a vahimák szállásterületére, ahol Káli részben a bennszülöttek babonás hiszékenységének kihasználása, részben pedig apja szerencsétlen halála révén törzsfő lesz. Végül egy viszonylag nagy, bár csaknem tragikusan végződő expedíció élén brit felfedezőkkel találkoznak, akik kimentik őket. 

Sienkiewicz szereplőinek hozzávetőleges útvonala - (forrás) 

A tavalyi hat fordulót megélt, hamar népszerűvé vált zászlós játékunk után idén újítunk és a Földmérési és Távérzékelési Intézet által létrehozott fentrol.hu honlapról válogatunk Magyarországról készült légifotókat. Ezúttal szeretnénk túllépni a mi látható a képen szintű játéknál, lenne benne egy kis csavar is. Próbálunk olyan képeket válogatni, ami mondjuk nem a Nagykunság egyik kukoricatábláját ábrázolja, esetleg a Balaton kellős közepét, hanem olyan légifotókat, amelyek egymagukban is megállnák a helyüket feladvány nélkül is. Úgy tervezzük összesen 9-10 forduló lesz összesen, az eredményhirdetés majd a decemberi Pangea szülinapon lenne. Díjazás pillanatnyilag nincs, de nem elképzelhetetlen, hogy a megérdemelt korsó sör mellé kerítünk majd valami meglepetést.

A trollkodás elkerülése végett a kommentelést letiltottuk, komoly versenyzőink kérdéseinkre a többnyire egyszavas választ (sorszám + megfejtés) erre a címre küldjék:

pangea.geography@gmail.com

Hogy a későn érkezők is csatlakozhassanak a megfejtéseket folyamatosan várjuk majd az év folyamán, egészen az eredményhirdetésig. Éppen emiatt csak akkor fog fény derülni valamennyi megfejtésre.

Kellemes fejtörést! :)

31. kérdés. Első helyszínünkről tiszta időben a Badacsonyt is látni szabad szemmel. Ezen a helyen nemrég egy olyan kiállítás is helyet kapott, amelyről az egyik korábbi feladványunk már szólt. Melyik forduló hányas kérdésése kapcsolódik ehhez a kiállításhoz? 

A gyarmatosítás története bővelkedik érdekes földrajzi és történelmi eseményekben. Az ember nem is hinné mennyi európai állam kísérelt meg több-kevesebb sikerrel gyarmatokat létrehozni. Aki azt gondolta, hogy az Afrikában és a Karib-tengeren megalapított kurföldi gyarmatoknál nincsen különösebb gyarmattartó állam az valószínűleg tévedett. Itt van például a Szentföldről elűzött, máig létező lovagrendi állam, amely különös vonzalmat táplált a szigetek, így a Kis-Antillák iránt is. 

Lovagok a Karib-tengeren: St. Christopher szigetét mostanában St. Kitts néven ismerhetjük(forrás). 

A rendszerváltozást követő gazdasági átalakulás egyértelmű vesztesei voltak a bányavidékek települései. Nem volt ez másképp Komárom-Esztergom megye három szénbányászvárosában, Tatabányán, Oroszlányban és Dorogon sem. De a 90-es évek végén a megyében és a felsorolt városokban gazdasági fellendülés kezdődött, és a térség megújítva gazdaságát és átformálva társadalmát, ha felemás módon is, de kilábalt a válságból. Ezt sokszor a némileg túlmisztifikált "újraiparosítás" számlájára szokás írni, melynek kétségkívül nagy szerepe volt, de önmagában nem adott túl erős lábakat a hosszútávú és tartós fejlődéshez.

Először érdemes áttekinteni a három város kialakulását, felvirágzását, hogy jobban érthessük, milyen háttérrel vágtak bele a 90-es évek nagy átalakulásába.

A XIX. század közepén Dorog. Oroszlány, és a mai Tatabánya ősei: Alsó- és Felsőgalla, valamint Bánhida, közepes méretű, 1000-1500 fős falvak voltak, lakosaik főként földművelésből éltek. A környékre jellemzően magas volt a német (Dorog, Felsőgalla), és a szlovák (Oroszlány, Alsógalla) anyanyelvű lakosság száma. Az 1850-es évektől a térség életében nagyarányú változást hozott a szénbányászat megindulása. Ez az egyes településeken eltérő időben és intenzitással indult meg, ezáltal fejlődési pályájuk is nagymértékben különbözött egymástól.

Tatabánya, Oroszlány és Dorog lakosságszámának változása 1890 és 2011 között

A közelmúltban komoly hullámokat kavart (és kavar) a menekültek (és ezen keresztül némi áthallással a bevándorlók) ügye. Hogy pontosan milyen hatással is lehet a helyi társadalomra a bevándorlók nagy aránya, érdemes egy hozzánk az angolszásznál némileg közelebb álló társadalom példáján megvizsgálni. Az Európai Unióban  - sokak számára talán meglepő módon - Németországban a legnagyobb arányú az etnikailag nem német lakosság aránya, ugyanakkor Franciaországhoz vagy Nagy-Britanniához képest viszonylag kevés ezzel kapcsolatos problémáról hallani. Hogy jobban megértsük, miben is áll a német titok nyitja, Frankfurt am Main példáján elemezzük a bevándorlók helyzetét városföldrajzi és városszociológiai szempontból. 

Döner hajó Frankfurt am Mainban - (forrás)

A tavalyi hat fordulót megélt, hamar népszerűvé vált zászlós játékunk után idén újítunk és a Földmérési és Távérzékelési Intézet által létrehozott fentrol.hu honlapról válogatunk Magyarországról készült légifotókat. Ezúttal szeretnénk túllépni a mi látható a képen szintű játéknál, lenne benne egy kis csavar is. Próbálunk olyan képeket válogatni, ami mondjuk nem a Nagykunság egyik kukoricatábláját ábrázolja, esetleg a Balaton kellős közepét, hanem olyan légifotókat, amelyek egymagukban is megállnák a helyüket feladvány nélkül is. Úgy tervezzük összesen 9-10 forduló lesz összesen, az eredményhirdetés majd a decemberi Pangea szülinapon lenne. Díjazás pillanatnyilag nincs, de nem elképzelhetetlen, hogy a megérdemelt korsó sör mellé kerítünk majd valami meglepetést.

A különösen nehézre sikerült első két forduló után következzék egy kissé lazítósabb menet.

A trollkodás elkerülése végett a kommentelést letiltottuk, komoly versenyzőink kérdéseinkre a többnyire egyszavas választ (sorszám + megfejtés) erre a címre küldjék:

pangea.geography@gmail.com

Hogy a későn érkezők is csatlakozhassanak a megfejtéseket folyamatosan várjuk majd az év folyamán, egészen az eredményhirdetésig. Éppen emiatt csak akkor fog fény derülni valamennyi megfejtésre.

Kellemes fejtörést! :)

21. kérdés: Igaz-e, vagy hamis az az állítás, miszerint e hatalmas erőd falainál komoly harcok folytak 1849-ben?

2014. késő őszén a Gibson család tagjai éppen télikertjük alapozását végezték Maryland állam Calvert megyéjében, amikor ásójuk fél méter mélységben különös csontokba akadt. Különösebben nem lepődtek meg, mert a környéken ez mindennapos dolog volt. Sejtették is, hogy miocén cápacsigolyák lehetnek, de amikor nyolcvan csigolya után a koponyát és a fogakat is megtalálták tudták, hogy egészen rendkívüli leletre bukkantak a kertjükben. 

Cápacsigolyák a kertből (forrás és még több kép Robert Cantrell fényképe)

A komoly folyami, vagy éppen tengeri akadályokkal megáldott nagyvárosok esetében mindig érdekes kérdés, hogy a szakemberek pontosan hogyan is szeretnék összekötni az egymástól elválasztott városrészeket. Ma ennek egy érdekes alesetével ismerkedünk: Budapest esetében hogyan történt a két városrészt összekötő tömegközlekedési hálózat kialakítása, formálása, és mindez hogyan hatott az egyes városrészek életére, fel- avagy leértékelődésére. Annál is aktuálisabb a kérdés, mert a héten felmerült, hogy a 4-es metró folytatása helyett az Újpalota-Astoria tengelyen közlekedő gyorsvillamos fog épülni anélkül, hogy átmenne Budára, amelynek hasznáról avagy haszontalanságáról több részletes elemzés jelent meg. Egy alapos írás egyenesen azt állítja, hogy régen sokkal több esze volt ennek a városnak a hálózatfejlesztéshez. Vizsgáljuk meg mindezt város- és közlekedésföldrajzi szemszögből, hosszabb történelmi kitekintéssel.

Budapest lakossága jelentős részének napi élménye a Dunán való átkelés, mely a nagyváros közlekedésének Achilles-sarka: a hidak korlátozott kapacitása miatt az átkelést a többség tömegközlekedési eszközökön teszi meg, így a járathálózat kialakítása komoly hatással van az általunk érzékelt, "szem előtt lévő" földrajzi tér kialakításában: ezáltal egyes folyosók, csomópontok felértékelődnek, mások árnyékban maradnak. 

Állandó hidak és "klasszikus tömegközlekedés" híján mindez nem vizsgálható a 19. század közepe előtt, de az azóta eltelt röpke 165 évben is jópár változás történt:

A Lánchíd 1849-es átadását követően hamar megindult a budapesti tömegközlekedés első szervezett formájának tekinthető magánvállalkozók által szervezett omnibuszközlekedés, ugyanakkor ez a közlekedési mód korántsem vált tömegessé, kezdetben inkább a szabadidős forgalmat szolgálta a színházak, vendéglők és kirándulóhelyek között. Érdekes módon fénykorukat az 1900-as években élték a pesti omnibuszok: ekkor a villamoshálózat hiányosságait pótlandó nőtt meg a számuk, hogy pár éven belül átadják a helyüket az autóbuszoknak.

A Lánchidat még nem tervezhették városi vasút hordozására (forrás)

A Vezúv által betemetett természettudós, idősebb Plinius óta élénken foglalkoztatja a kutatókat a Gibraltári-szoros kialakulása. Plinius szerint a szorost a helybéliek Herkules oszlopainak nevezik, és azt hiszik ő ásta azt a csatornát, melyen a tengervíz, mely addig ki volt zárva a medencéből átbukott és megváltoztatta a természet képét. Mint minden legendában, ebben is van igazság, több is mint gondolnánk. Bejegyzésünkben feltárul a Föld legkegyetlenebb sivataga, egy bibliai méretű özönvíz, mindaz, ami néhány millió évvel később a XX. század technokratáit is megihlette.  

Valami nem stimmel a Földközi-tengerrel... (nagyobb méretben)

Egy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat apropóján bejegyzés-sorozat indult a Pangea blogon. Azt ugyanis minden kisdiák fejből fújja mit vesztett Magyarország a Párizs környéki békében, ez azonban korántsem befolyásolta olyan mértékben és irányban a világtörténelmet, mint a német területveszteségek. Pedig Németország első világháború utáni területi veszteségei korántsem voltak akkorák mint Magyarországé, vagy Törökországé. Gyarmataitól ugyan megfosztották - ez összesen több mint 4 millió négyzetkilométert jelentett - de az anyaország csak 13%-ot vesztett az összes területéből. Ezek a területvesztések azonban kevés kivételtől eltekintve igen megalázó módon zajlottak.

Volt már szó a háborúban semleges Dánia által megszerzett Schleswigről, ezután következett az apró, még járásnak sem nevezhető Hultschini földek sorsa Felső-Sziléziából, majd az egész Felső-Szilézia, népszavazásokkal, felkelésekkel. Egy rövid, témánkat csak részben érintő eszperantó kitérő után részletesen tárgyaltuk a Memel-vidék sorsát a litván határon majd visszatértünk a belga határra Eupen-Malmédy vasúttörténetéhez. Nemrég újra keletre indultunk, Danzig, mai nevén Gdańsk városába, hogy utána következzen Poznań vidéke.

Poznań főtere