A szibériai tajgán, angol dombvidéken, bajor mezőkön, iowai szántóföldön, a new yorki central park kellős közepén, az Alpokban, a Szaharában, antarktiszi tengerek mélyén, avagy gyakorlatilag bárhol a világon megtalálható magányos, esetenként több ezer tonnás kőtömbök mindig is megragadták az emberiség fantáziáját. Hol azt gondolták, hogy történelmi idők előtti óriások dobálták szét őket, hol azt, hogy egy kataklizmaszerű özönvíz szállította őket keletkezési helyüktől ezer kilométerekre. Abban igazuk volt, hogy hatalmas erő kellett mozgatásukhoz és abban is, hogy ez a hatalmas erő már eltűnőben van a Föld felszínéről.
Vándorkőből lett ingókő, miután a csapadék és a szél elhordta az alátámasztást. (forrás)
Kanadában, Saskatchewan tarományban állt egy Mistaseni nevű hatalmas kőtömb. A környékbeli cree indiánok szerint ez a kő valamikor egy ember volt, aki egy óvatlan pillanatban leesett a szülei szánjáról. Bölények találtak rá és nevelték fel. Amikor a "nevelőszüleit" a cree indiánok halálosan megsebesítették, ő is bölénnyé változott, majd kővé, hogy ne kelljen egész életében a vadászok elől menekülnie. Később a kő zarándokhellyé vált, még a távolabb élő feketelábú és assiniboi indiánok is tisztelettel keresték fel. Kendőket, gyöngyöket és dohányt áldoztak itt Manitounak. A követ ma már hiába keresnénk, egy közeli vízerőmű építésekor felrobbantották, manapság a Diefenbaker víztározó hullámzik a helyén.
Vándorkő a Rock road és a Doremus avenue kereszteződésében, Glen Rock, New Jersey. (forrás)
Kulturális szempontból Európában is hasonló pályát futottak be a vándorkőnek, lelenckőnek, vagy erratikus tömbnek nevezett szikladarabok. Az emberiség hajnalán ezek a folyóvízi üledék kellős közepén, hegyektől nagyon messze fekvő magányos kőtömbök kultikus áldozati, temetkezési helyként funkcionáltak. Több száz tonnás méretük később felkeltette a kőben szegény vidékek lakóiban a racionalitást, A jó minőségű és kemény gránit tömbök legtöbbjét egyszerűen elbányászták. Ezzel párhuzamosan próbáltak ésszerű magyarázatot találni arra, hogyan is kerülhettek helyükre. A válasz nem volt egyszerű, ugyanis a kőzetek sokszor nem voltak rokoníthatók a legközelebbi hegységek anyagával. Sőt előfordult az is, hogy egy kőzettípusnak a legközelebbi lelőhelyét egy tenger túloldalán fedezték fel. Ilyenekre jó példa a Német-lengyel síkság Skandináviából származó gránitja és gnejsze. Az első geológusok — elvetve a mitikus magyarázatokat — bizonyításul a Bibliát vették alapul.
Yeager Rock, Sims Corner Eskers and Kames National Natural Landmark, Washington állam (forrás)
Diluvianizmusnak nevezzük azt az elméletet, mely szerint a földrétegeket az özönvizek rakták le és a bennük található kövült növények és állatok akkor élt élőlények maradványai. Alexander ab Alexandro már a XV. században megfogalmazta ezt az elméletet, mely összhangban volt a Bibliával is. A diluvianizmus a XVII.-XVIII. sz. fordulóján élte virágkorát. A XIX.-XX. század fordulóján a magyar osztrák és német tudósok még diluviumnak nevezték azt a korszakot, melyet a franciák ezzel párhuzamosan quaternair-nek, azaz negyedidőszaknak, az angolok pedig pleisztocénnek. 1893-ban a diluvium a Pallas lexikonban még külön szócikkben szerepelt, az 1912-es Révei Lexikonban már a "l. Pleisztocén" szerepel helyette. Ebben a terminológiában a diluviumot az alluvium követte, amely kb. a mai holocénnek feleltethető meg.
Hátrahagyott kövek. Olmsted point, Yosemite NP, California (forrás)
Az özönvíz-elmélet mellett megjelent az ún. drift elmélet, mely szerint a hatalmas köveket a jég szállította keresztül a tengeren. Később az Alpokban svájci és német kutatók empirikus megfigyelései alapján terjedt el egy harmadik elmélet, miszerint a vándorköveket a jégkorszak összefüggő és mozgó kontinentális (gleccser)jege szállította magával. A legszebb az egészben, hogy a vándorkövek eredete szempontjából mindhárom elmélet helyes!
Vándorkő a Yellowstone Nemzeti Parkban, melyet a közeli Beartooth hegységből hozott magával a jégár. (forrás)
Lássuk, hogyan tették meg a kőtömbök ezt a hatalmas utat! Kezdetben érdemes tisztázni, hogy a jégkorszakot nem a zord telek, sokkal inkább a hűvös nyarak jellemezték, amikor a lehullott hó nem, vagy csak részben tudott elolvadni a magasabb szélességi körökön. Az elsősorban hegyekben lehulló hó tömörödik, először firnné, majd jéggé kristályosodik át. Ahogy a tömege növekszik, lassan megindul lefelé a völgyekben. Útja során felszakítja és magával sodorja a völgy alján lévő kőzeteket és mint valami óriási smirglipapír letarolja az útjában álló erdőket, magával cipeli az összes talajt. A kibukkanó alapkőzeteket mozgás irányban összekarcolja. Ilyen karcolt formákat még a Szaharában is találni, ami azt bizonyítja, hogy a Föld története során már előfordult több hasonló eljegesedés. A jégben található kőzetek folymatosan kopnak, egészen apró, iszap szemcseméretűre is széteshetnek. Egy gleccser oldalazva is pusztítja a völgyeket és ha a meredek völgyoldal elveszti a stabilitását egy hegyomlás során a legkülönbözőbb méretű sziklák zuhannak a jég felszínére.
Vándorkövek egy kanadai gleccser felszínén (wikipédia)
Ha elég vastag a jég, márpedig a Skandinávia felett a 2,6 kilométer már már elég vastagnak számít akkor ezeket a sziklatömböket képes elvinni a hátán. Utazás közben a kő súlya és a Nap által felmelegített felülete miatt fokozatosan elsüllyedhet a jégben, de a jégtömb belséjében, esetleg az aljára kerülve ugyanúgy folytatódik a vándorlása. Egészen addig, amíg a szállító erő rendelkezésre áll. Amennyiben a jég meggyengül, elvékonyodik és elolvad, (pl. azért mert alacsonyabb szélességre ér, vagy melegebb évszakok köszöntenek be) a szikla vándorlása megáll. Lassan tundranövényzet, majd füvek, bokrok és erdők nőnek fel mellette. Ha esetleg egy újabb, az előzőnél kiterjedtebb jégkorszak köszönt be, a vándorkő újra mozgásba lendülhet. De ez a mozgás csak egy irányú lehet.
Előfordulhat azonban, hogy a jégár nem szárazföldön végződik el, hanem tengerben. Ilyen esetben a jégár borjadzása során leváló úszó jéghegyek magukkal viszik a beléjük fagyott kőzeteket. Ahogy olvad a jéghegy, úgy potyognak ki belőle a kövek a tenger fenekére. Az Atlanti-óceán északi medencéjében az ún. Heinrich-rétegek 70-17 ezer éves szárazföldi üledéket képeznek, melyet a jég akár 3000 kilométeres távolságba szállított a szárazföldről. Ha pedig a kövekkel megpakolt jéghegy egy másik szárazföldre, partszakaszra sodródik, máris igazolódik a drift-elméletet.
18 ezer éve pihenő 150 tonnás vándorkő. Everett, Washington állam (forrás)
Előfordulhat az is, hogy ezek a jégárak egy belföldi tóban végződnek el, melyet egy vékony végmoréna vagy jégből álló gát duzzaszt fel. A tóban learkódott glaciális hordalék képes mozgásba jönni, amennyiben ez a gát az olvadás következtében átszakad. Ilyen hatalmas tó-túlcsordulás a világ sok részén dokumentálható, talán a leghíresebb a Montana állambeli Missoula-tó kataklizma-szerű kiáradása volt. Ha elég sok víz áll rendelkezésre akár tonnás méretű köveket is megmozgathat az özönvíz. És máris igazolódik a diluvializmus-tan létjogosultsága. Sőt a diluvium ma is létező földrajzos fogalom, a Missoula tavihoz hasonló tókitörések révén lerakódott üledékekre használják.
Vándorköveknek csak az 1 köbméternél nagyobb sziklákat nevezik. Különös módon a legnagyobb példányok a legkevésbé látványosak. Felszínnel párhuzamos törések mentén darabolódak fel, melyet a jég repesztő munkája is segített. A jég erejére bizonyíték, hogy egyes megablokkok akár 300 kilométerre is eljutottak származási helyüktől. Saskatchewan tarományban például található egy 38*30 kilométer területű, 100 méter vastag megablokk, amelyet egy arra tévedő kiránduló könnyen összetéveszthet az alapkőzettel.
Az "öreg svéd" Hamburg és az Elba folyó mellett (wikipédia)
Magyarország területén nem találhatunk vándorköveket, összefüggő jégtakaró sosem borította a Kárpát-medence belsejét. Hozzánk legközelebb az Alpokban, a Tátrában, a Retyetzátban és a Keleti-Kárpátokban (Radnai-, Kelemen-havasok) létezet állandó eljegesedés. Ilyen hegyvidéki környezetben azonban kevésbé látványos egy leszakadt sziklatömb, mint például Észak-Németország, Lengyelország vagy Dánia síkságain. Ahol az ember még azt is elhinné, hogy a vándorköveket valóban a skandináv óriások dobálták át a tengeren.
