Apálykor az iszapos vagy kemény homokos tengerfenéken kilométerhosszan sétálgató vagy kocsikázó turisták, száraz lábbal felkereshető szigetek, valamint különleges élővilág a tenger és a szárazföld elmosódó határán – ez a Watt-tenger világa. Ez a sajátos vízivilág azonban egyáltalán nem korlátozódik a névadó tenger térségére, azaz Németország és Hollandia tengerpartjainak egy részére.

Wattnak az olyan tengerparti területet nevezzük, melynél apálykor (azaz naponta kétszer) a part széles területei kerülnek szárazra, a két időpont között pedig elárasztásra. Geográfus meghatározás szerint olyan területek, ahol a tengerfenék esése csekély (1 méternél kevesebb kilométerenként), és az apály és a dagály közepes vízszintje között legalább 2 méteres a különbség. Következésképpen a szárazra kerülő zóna legalább 2 kilométer széles, bár a terület sajátosságai miatt jellemzően jóval szélesebb.

A „délibábos” watt az Elba torkolatánál

A leghíresebb watt-területek a bevezetőben említett holland és német frízföldi tengerpartok, de ugyanez a jelenség teszi száraz lábbal elérhetővé a franciaországi Mont-Saint-Michel szigetét is. A watt ennél is jóval elterjedtebb, több helyütt találhatók ilyen területek Nagy-Britannia partvidékén (például a viking támadások révén híressé vált Lindisfarne-nél vagy a Temze torkolatában), a nagyon nagy árapálykülönbségekkel jellemezhető kanadai atlanti partvidéken (például a Fundy-öbölben) vagy a San Francisco-öböl belső, lapályosabb részein. Szintén kiterjedt watt területeket találhatunk a Sárga-tenger koreai partvidékén, valamint a Jangce torkolatánál.

A lista alapján már gyanakodhatunk, hogy a különleges terület létrejöttéhez kell még valami igen fontos: egy viszonylag bővizű folyó, amely a tengerbe szállított üledékanyag révén gondoskodik a kis lejtésű tengerpart kialakításáról és főként fenntartásáról. Még fontosabb, hogy a folyó vagy folyam már jóval a torkolata előtt meglehetősen kis esésű legyen, azaz már csak a finomszemcsés üledéket tudja magával szállítani, melyet a parti áramlások és árapálymozgások azután leteríthetnek a part mentén. (Ha a folyó nagyobb méretű üledéket is magával tudna szállítani, már olyan mértékben töltené fel torkolatvidékét, hogy egy idő után már állandóan szárazra kerülne a terület.)

A Watt-tenger és élőhelyei - (forrás)

Feltűnhet, hogy a felsorolás csak mérsékeltövi (legjobb esetben is legfeljebb szubtrópusi) területeket említ: ennek oka, hogy bár a trópusi területeken is sokhelyütt adottak a feltételek a hasonló területek kialakulásához, de ezeken a helyeken jellemzően sűrű mangroveerdő borítja az időszakosan elárasztott területet, mely alapvetően eltérő élőhelyet jelent, és a – wattal ellentétben – bejárása is komoly nehézségekbe ütközhet. Természetesen egy-két kivételre trópusi viszonyok között is bukkanhatunk, ahol az éghajlati vagy az árapályviszonyok nem tették lehetővé a mangrove elterjedését: Mauritánia száraz északi partvidékén vagy a venezuelai–guyanai határvitáról híres Essequibo folyó torkolatvidékén (itt a szigetek között összeszűkülő torkolatban túl nagy az árapályszint különbsége a mangrove létrejöttéhez).

Den Heldertől Esbjergig

A legnagyobb összefüggő watt-terület a holland Den Heldertől a dán Esbjergig tart – érdemes tehát ennek példáján megvizsgálni, hogy miként jönnek létre ezek a területek és mik a fő jellegzetességeik. A mintegy 450 kilométer hosszúságban és jellemzően 10-15 kilométer szélességben húzódó watt fiatal táj, jelenlegi helyén és nagyjából jelenlegi formájában 7–12 ezer évvel ezelőtt, az utolsó eljegesedést követően jött létre. A jégtakarók olvadásával egyrészt végleg jégmentessé vált ez a terület is, ugyanakkor a világtenger szintjének emelkedésével megkezdődött a tengervíz benyomulása a mai Északi-tenger délkeleti területére is. Szintén nagyon fontos tényezőnek bizonyult, hogy a jég által többé-kevésbé elegyengetett (és emiatt csekély esésű) területen kialakult egy nagy mennyiségű hordalékot szállító bővízű folyamrendszer, melynek tagjai épp ezen a területen torkoltak az előrenyomuló tengerbe.

„Jelölt” turistaút a watton

Igen valószínű, hogy a korábbi éghajlati periódusokban hasonló jellegű tájak alakultak ki az Északi-tenger akkori partvidékén, hiszen sok esetben hasonló körülmények álltak fenn. Mindenesetre a tengerfenék üledékeinek vizsgálata több helyütt is alátámasztja ezt a hipotézist. A rövid ideje létező terület az elmúlt néhány ezer évben is rendkívül dinamikusan változott: kezdetben, nagyjából 7 ezer évvel ezelőtt vélhetően egy jóval keskenyebb parti sávra korlátozódott a jelenség, ugyanis a tengerszint emelkedése 100 évente átlagosan 1,25 métert (!) tett ki, így nem volt idő a szélesebb parti sávban történő üledékfelhalmozódásra. A változások természetesen az utóbb időszak jóval stabilabb tengerszintviszonyai között sem álltak le: a watt északi része javarészt az elmúlt 800 év pusztító vihardagály-katasztrófái nyomán jött létre.

A Google Mapsen is nehezen különíthető el, hol is végződik a szárazföld, és hol is kezdődik a tenger

A terület három, viszonylag eltérő jellegű régióra osztható kialakulásának sajátosságai és a létrehozó tényezők erőssége alapján. A Den Heldertől a Jade-öbölig tartó terület a watt viszonylag idősebb, „konszolidáltabb” része: feltűnő sajátossága a partot nagyjából azonos távolságban övező hosszúkás szigetsor. E szigetek az eredeti tengerpart dűnesorának maradványai, melyek mögé a tengerszint emelkedésével vagy a vihardagályok pusztításai révén betört a tengervíz – a watt ezeken a mögöttes területeken jött létre. Persze ezek a részek sem mondhatók túlzottan stabilnak: a Zuiderzee, a Dollart-öböl és a Jade-öböl mai formájában a legutóbbi 1000 évben jött létre (igaz, időszakosan már korábban is víz boríthatta kisebb-nagyobb részüket), a Weser torkolatvidéke pedig nagyjából 500 éve néz ki hasonlóan, mint ma.

A Jade-öböl és a Weser torkolatának nem is olyan régi, de annél bonyolultabb genezise - (forrás)

Mivel ezen a területen viszonylag kevés nagyobb folyó ömlik a tengerbe, a wattot felépítő anyagmennyiség is szerényebb: lényegében a szigetek védőhatása miatt tudott kialakulni, és megmaradni ez a különleges tájegység ezen a területen. (A történelem folyamán részben ezért voltak ezen a területen a legkatasztrofálisabb az elöntések: ha egy dűnesor átszakadt, a vizet nem nagyon állíthatta meg már semmi.) A watt azonban ezen a részen folyamatosan zsugorodik: a kevés hordalék miatt a szigetsor folyamatosan a part felé vándorol, lassan szűkítve az árapályjelenség által érintett területet.

Turisták és jellemző közlekedési eszközeik - és két szerényen megbújó konténerhajó

Séta a tengerfenéken

A Weser és az Elba torkolatánál található a watt legkiterjedtebb, egyben talán legkülönlegesebb, legdinamikusabban változó része. A két folyam által szállított finomszemcsés hordalék védő szigetsor nélkül is képes felépíteni és fenntartani a homok- és agyaghátak rendkívül kiterjedt és kusza rendszerét, ahol apálykor akár 10 kilométernyire is be lehet sétálni a „tengerfenéken” a vízimadarak óriási seregei között, vagy akár sétahajókázhatunk a mélyebb csatornák partjain napozó fókák között. Itt a változásokat évtizedekben, és nem évszázadokban mérik.

Vízzel teli árapálycsatorna – helyenként komoly veszélyt jelent a bennük áramló víz

A legfiatalabb wattrégió – mai formájában – a Schleswig-holsteini és a dán partok mellett alakult ki az elmúlt 5–800 évben. Ezen a területen a partvidéki dűnesor nagyrészt eddig kitartott, a mögöttes terület néhány keskeny csatorna kivételével szárazföld volt. Maga a watt tulajdonképpen csak a csatornákra terjedt ki egészen addig, mígnem a középkor több nagy vihardagálya át nem szakította a dűnesor egy részét, és a csatornákat kiszélesítve (városokat, falvakat és lakóikat elmosva) létre nem hozta a kiterjedt watt-területet.

Átkelés egy csatornán a Neuwerk szigetére vezető „úton”(Neuwerk Hamburg legkülső városrésze, laza 130 kilométerre a várostól)

Láthatjuk, ahhoz, hogy a watt ilyen kiterjedt területen tudjon létrejönni, kellett még egy tényező: a pusztító vihardagályok. Korábbi cikkünkben említésre került, hogy az Északi-tenger az Izland és az Azori-szigetek közötti légnyomáskülönbségből kialakuló téli orkánok „autópályája”, ezek pedig a tenger víztömegét rendszeresen „nekihajtják” a Német-öböl partvidékének, óriási árvízkatasztrófákat okozva.

Mentőpóznák az apályig

De milyen táj is a watt? Semmiképp se képzeljük el egy asztallapsimaságú síkságnak, ahonnan napjában kétszer levonul a víz. Valójában mélyebb és sekélyebb csatornák által elválasztott homok és agyagpadok kusza szövevénye. Valójában összesen harminckilenc, többé-kevésbé önálló vízháztartású árapálymedencéről van szó, melyeket saját csatornarendszeren keresztül önt el vagy hagy el a víz. A tájból kiemelkednek a medencék „vízválasztói”, illetve a szigetek is, ezért a területen sétálva olyan érzése van az embernek, mintha egy lapos tálban sétálna (mindezt meleg napokon a délibáb is fokozhatja), ami a dagály közeledtére gondolva nem is annyira megnyugtató.

A watt csatornarendszere madártávlatból – (forrás) 

A különleges topográfia miatt igen nagy körültekintéssel kell mozogni a watton, alapvetően a már említett vízválasztókon a legbiztonságosabb a mozgás, de a gyorsan változó környezetben a kijelölt utak sem jelentenek mindig biztonságot. A dagály ugyanis a medencék belsejében (a „tál alján”) húzódó csatornákba tör be először, s nem pedig a tengerhez közeli részekre. Így a vízszint emelkedése – a jellemzően a nyílt tenger felől fújó szelek miatt – gyorsabb, mint apály idején a süllyedése, ezért a nyílt tenger felől túl későn visszatérő túrázó könnyen csapdába eshet: a part közelében erős sodrású, mély és egyre szélesedő csatorna állja útját, miközben hátulról is jön a tengervíz! A forgalmasabb túraútvonalak csatornái mentén ezekre az esetekre felkészülve, mentőpóznákat helyeztek el, ahol ki lehet tartani a mentőalakulatok megérkeztéig vagy a következő apályig...

Mentőpózna a turistaút mentén

Tájformáló parányok

A különleges tengeri–szárazföldi környezet élővilága is nagyon változatos: a jellemzően 25–30 ezrelékes sótartalmú tengervíz jelenléte miatt viszonylag kevés „fejlettebb” növényfaj tud itt megtelepedni. Ugyanakkor a naponta kétszer megjelenő tengervíz bőséges tápanyag-utánpótlást biztosít az állatvilágnak. A legjellegzetesebb élőlények a mélyen a homokba ágyazott, légzőcsővel ellátott kagylók, valamint a wattféreg, egy a homokból szervesanyagokat kiszűrő gyűrűsféregfaj, mely komoly tájformáló „erő”: a wattot pettyező, mindössze néhány centiméteres, spagettiformájú hegyecskék a féreg homokból álló ürülékkupacai. Bár a watt élőlényeinek zöme kis méretű, össztömegük vetekszik a Föld leggazdagabb élőterületeinek biomasszájával, ami rengeteg vízimadarat vonz az apály óráiban. A madarak a felbontott kagylóhéjakból egész szigeteket hoznak létre, mely a watt egyik sajátos látványossága a sok közül.

A watt felszíne a talajlakók salakanyagaival

Szintén különleges a watt talaja: mivel az oxigén a nap legnagyobb részében képtelen mélyebb rétegekbe hatolni, a néhány centiméter vastag homok, agyag vagy iszapréteg alatt egy feketés-szürkés réteg rejtőzik az oxigénhiányos bomlási folyamatok eredményeként.

A lakmározó madarak által létrehozott kagylósziget

Különlegessége mellett a watt roppant érzékeny élőhely is: az esetleges szennyezések a naponta kétszer végigsöprő víztömeg révén nagyon gyorsan képesek igen hatalmas területet elborítani, ráadásul a térség tágabb környezete igencsak sok ilyen szennyező forrást kínál: a watt Északnyugat-Európa jó néhány nagy kikötőjének előszobája, ráadásul sokáig az Elba és a Weser víztisztasága is sok kívánnivalót hagyott maga után. Szintén komoly károkat okozhat a terület gazdasági kihasználása: a gazdag élővilágot az 1970-es évekig fölöttébb „igénybe vették” a kagylógyűjtők, halászok, valamint a különleges állatokat, növényeket eladásra gyűjtők.  Ma helyüket a turisták vették át, bár a watton túrázók többsége kijelölt utakon mozog, így esetleges környezetkárosító hatásuk is sokkal kisebb.

Sylt állandóan változó Watt-tengeri partvidéke

Már a terület jelenlegi formájának kialakulásakor is láthattuk, mennyire nagy hatással van a watt állandóan változó világára a klíma (és ezzel együtt a tengerszint) megváltozása. Ez most sincs másképp, a tengerszint várható emelkedése valószínűleg szűkíteni fogja a watt-területek kiterjedését, különösen figyelembe véve azt, hogy az ellenkező irányú folyamatot – azaz a tenger szárazföld felé való áttörését – a partvidék szinte teljes hosszában erőteljes védművei gátolják.

JAKAB LÁSZLÓ

Az írás eredetije az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2021. évi 8. számában jelent meg