Közismert, hogy a győztes hatalmak a második világháború után négy, külön igazgatású megszállási zónára osztották Németországot, azonban az már kevésbé, hogy gyakorlati és politikai okokból egyéb szövetséges hatalmak is alárendelt megszállási zónákhoz jutottak, de ezek közül komolyabb önállóságra csak egy tudott szert tenni az ország északnyugati sarkában: a lengyel.
A különleges, 1945 és 1947/48 között fennálló mintegy 6500 négyzetkilométeres politikai képződmény létrejöttében a lengyel emigráns kormány különleges és kényes státuszán, a lengyel kényszermunkások és hadifoglyok háború végi területi eloszlásán kívül igen komoly szerepe volt az 1. kanadai hadsereg sajátos történetének is.
A lengyel zóna hozzávetőleges területe (északon Leer csak ideiglenesen állt lengyel fennhatóság alatt)
De hogy jönnek ide a kanadaiak? Az ekkor nagyjából 12 milliós ország a második világháborúban két komplett hadtestet, ezek támogatóegységeit és néhány önálló ezredet illetve dandárt küldött tengerentúli szolgálatra, utóbbiak egy része a csendes-óceáni hadszíntéren harcolt. (Emellett még igen nagyra nőtt a kanadai haditengerészet és a légierő is, az ország erőforrásainak legnagyobb részét ezek a fegyvernemek kötötték le.) Mivel a szövetséges hadseregek jellemzően 3-4 hadtestből álltak, a kanadai erők nagysága nem indokolta volna egy önálló hadsereg felállítását, ugyanakkor a kanadai kormánynak mégis sikerült ezt elérnie. Emögött részben presztizsokok álltak, másrészt pedig az előző háború és az épp folyó konfliktus keserű tapasztalatai: a kanadaiak meg voltak arról győződve, hogy egységeik saját vezetés alatt jobban harcoltak, és kisebb veszteségeket szenvedtek el, mint brit vezetés alatt. Ebben volt is valami: a brit vezetés alatt a Somme-nál lemészárolt kanadaiakból önálló hadtestként (az ausztrálokkal együtt) a nyugati front elitalakulata vált, akik végül komolyan hozzájárultak az antant végső áttöréseihez. A második világháború elején pedig a brit vezetéstől való félelmek ismét igazolódni látszódtak: nagyrészt kanadaiak vesztek oda Hong Kong védelménél és a Dieppe-i rajtaütésnél, így ragaszkodtak az önálló hadseregvezetéshez (ezt a hasonló erőkkel harcoló és hasonló veszteségeket szenvedő ausztráloknak nem sikerült elérniük).
Azonban ezzel volt egy kis gond: kevesen voltak hozzá, ezért a kanadai hadvezetés alá még beosztottak egy vagy két brit hadtestet (sőt időnkét amerikai egységeket is), az északnyugat-európai hadjárat alatt pedig a hadsereg nagyjából 20-25%-a jellemzően a szigetországban állomásozó egyéb erőkből állt: a lengyel páncéloshadosztályból, valamint csehszlovák és belga egységekből. Közülük is kiemelkedtek a lengyelek: a magasabbegység páncéloserőinek harmadát adták, jelenlétük a támadásoknál nélkülözhetetlen volt. A hadsereg nagyjából a normandiai hadjárat vége felé kezdett tényleg hadseregméretűvé (azaz bő 200.000 főssé) duzzadni, és onnantól kezdve beszélhetünk a fenti összetételről.
Történetünk szempontjából a legfontosabb, hogy a 1944 augusztusára az egység az arcvonal balszárnyán (azaz keleten) állt, lengyel és kanadai egységek próbálták északról lezárni a falaise-i katlant a menekülő németek elől, ami nemcsak óriási elégtételt jelentett a lengyeleknek, de azt is, hogy a kanadai hadsereg a győzelmet követően a partvidék mentén indult északra, elszigetelve a kikötővárosok német helyőrségeit, illetve egy óriási páncélosrally-t elindítva, melyben lengyel, kanadai és brit alakulatok versenyeztek azon, ki ér előbb Belgiumba. A hadsereg hadműveleti területe később is ez a terület maradt, 1944-45 telének veszteségteljes harcait követően a (nagyrészt a hollandiai német egységek bekerítését végző) hadsereg jobbszárnyának végül a lengyel páncéloshadosztállyal (és az arnhemnél megtizedelt ejtőernyősökkel) az élen sikerült betörnie a Német Birodalomba egészen pontosan az Ems-vidékre és Frízföldre, ahol a gyér ellenállást nagyon hatékonyan számolták fel a bosszúszomjas lengyelek A hadosztályt vezető Maczek tábornok egyéniségéről sokat elmond, hogy a partvidéki harcok során a vele harcoló brit SAS veteránjai is kicsit erősnek találták támadási terveit (és el is küldték valahová a tábornokot a terveivel együtt). A harcok során ugyanakkor a lengyelek nem csak megölendő és foglyul ejtendő németekkel találkoztak, hanem több tízezer lengyellel is: ezek egy része a mezőgazdasági vidék parasztudvaraiban dolgozott, más részük a mocsárvidék kényszermunka- és hadifogolytáboraiban, részben a keleten "felszámolt" táborokból érkezve.
Balra Stanislaw Maczek, a lengyel parancsnok - (forrás)
A harcok elcsitultával a fegyveres és nem fegyveres lengyelek igen nagy északnyugati koncentrációja érdekes ötletet adott a meglehetősen kínos helyzetbe került briteknek. A kényes helyzethez Lengyelország háború utáni helyzete és a megszállási övezeteken való osztozkodás furcsaságai vezettek:
- Egyrészt a franciák elég nagy megszállási övezethez jutottak délnyugaton (Bitburg környékén egy kis luxemburgi megszállási zónával színesítve), holott a háború legnagyobb részében kisebb erőkkel vettek részt, mint a lengyelek.
- Erre persze lehet mondani, hogy a lengyelek elég nagy "zónát" kaptak az egykori keleti német területekből, de ezzel két elég nagy gond is volt. Egyrészt ez a zóna a szovjet hátterű lengyel kormány kezébe látszott kerülni, míg a háborúban harcoló lengyelek túlnyomó többsége az eredeti varsói és az emigráns lengyel kormány irányítása alatt harcolt. Másrészt a német területeket a keleten a szovjetek által elcsatolt területekért "kárpótlásul" kapták, ami azért is volt nagyon fájó, mert a nyugaton harcoló lengyel hadseregben erősen felülreprezentáltak voltak az elvesztett keleti (és főleg a délkeleti) területeken élő lengyelek. Egyrészt az 1939-es vereséget követően a Lwów környéki csapatoknak volt a legkönnyebb átlépni a magyar vagy a román határt, illetve 1941-ig erről a részről lehetett a legnagyobb eséllyel nyugatra szökni, másrészt az 1942-ben Irán felé kiengedett Anders-féle hadsereg is nagyrészt a keleti lengyel területeken szovjet fogságba esett (nagyrészt helyi) katonákból állt, ráadásul a felszabadított foglyok közül is nagyon sok volt a keleti - esélyes volt, hogy ők nem akarnak majd annyira hazamenni...
A brit vezetés tehát a növekvő feszültség levezetésére úgy döntött, hogy a lengyeleknek egy "mini-övezetet" ad, ahol egyrészt gondját viselhetik felszabadult honfitársaiknak, másrészt más britek alá rendelt haderőkhöz képest sokkal nagyobb jogokkal rendelkeznek - tulajdonképpen formális brit fennhatóság alatt szabad kezet kaptak a terület irányításában.
Önmagában persze sem a katonai igazgatás, sem az idegen csapatok általi hatalomgyakorlás nem volt szokatlan ekkor: egy-egy kisebb körzetet (pár falut vagy kisvárost) az első hónapokban sokszor irányított egy néhány fős brit vagy amerikai kontingens, mely fokozatosan adta át a hatalmat a német polgári irányításnak (a nagyvárosokban mindez sokkal inkább formalizáltan ment végbe) A britek kisebb-nagyobb övezeteket szövetségeseikre bíztak: belga felügyelet alá került például a belga határtól nagyjából Kasselig tartó közlekedési tengely legtöbb helyőrsége, norvég felügyelet alá Hannover városának egy része (igaz a "norvég" katonák részben német emigránsok voltak), ugyanakkor ezek a megszálló egységek a rend általános fenntartásán és a helyőrségi szolgálat ellátásán kívül semmilyen extra jogosultsággal nem rendelkeztek, míg a lengyelek a nagyszámú hontalan jelenléte miatt a mindennapi élet nagyon sok területére kiterjedő befolyással bírtak.
A "belga megszállási övezet" hozzávetőleges kiterjedése - (forrás)
A brit döntésben a források szerint egymással gyakran ellentétes megfontolások is szerepet játszottak, ami jól tükrözte a háború végének káoszát és a Németországgal (és Lengyelországgal) kapcsolatos elképzelések gyors változását. Politikailag roppant mód kockázatos volt egy a szovjetekkel szembenálló kormányzatnak ekkora hatalmat adni, ugyanakkor Churchill erősen tartott attól, hogy Sztálin szeretne még kicsit nyugatabbra jönni, ennek megakadályozásában viszont számított a lengyel erőkre - ahogy az esetleges náci földalatti mozgalom elnyomásában is élesebb késnek vélte őket, mint mondjuk a belgákat. Eközben persze a németeket is "pacifikálni" kellett valahogy, mivel egy esetleges szovjet invázió megállításához kellett volna az ő segítségük is.
Az ellentmondásos szándékok komoly kockázattal jártak, volt ugyanis némi kétely azzal kapcsolatban, vajon hogyan is fognak bánni az alárendelt németekkel a lengyelek? Az ezzel kapcsolatos félelmeket enyhítette néhány különleges tényező: a túlnyomórészt katolikus Ems-vidék volt talán a Német Birodalom legkevésbé náciszimpatizáns területe, a helyiek a német átlagnál nagyobb megkönnyebbüléssel fogadták a háború végét, és kezdetben (azaz az első egy-két napban) nem igazán voltak ellenségesek a lengyel katonákkal, sőt korábban a hozzájuk beosztott lengyel kényszermunkásokkal is többnyire jól bántak, amit a felszabadítók is észrevettek. Másrészt a lengyel katonák jelentős része a gulágot is megjárta, ezért gyakran a szovjeteket jobban gyűlölte a németeknél.
Mindenesetre a lengyelek erősen kezdték a berendezkedést frászt hozva a helyi lakosságra és kisebb részben a britekre: a zóna közepe táján található Haren kisvárost, valamint néhány a táborokhoz közeli falu lakosságát néhány óra alatt kitelepítették, a várost parancsnokukról Maczkównak nevezték el, utcáit pedig az elveszni látszó kelet-lengyel városokról illetve lengyel hírességekről és intézményekről: láthatóan nem két napra terveztek... Az új "főváros" lakosságát kezdetben elsősorban a katonák adták, de idővel a hazatérni nem annyira akaró lengyelek (DP-k, displaced person-ök) is egyre nagyobb számban költöztek ide, igaz nagyobb részüket jellemzően a korábbiaknál komfortosabb táborokban igyekeztek elhelyezni, és a kezdeti felbuzdulást követően ebből a célból már németeket sem nagyon telepítettek ki (persze ez a hareniakat nem nagyon vigasztalta). Tegyük hozzá: a lengyelek nem jókedvükben és nem feltétlenül bosszúvágyból cselekedtek így: fedélt szerettek volna tudni sokat szenvedett honfitársaik feje fölé, és a "kisajátításoknak" is igyekeztek "praktikus" határt szabni: bár a németeknek el kellett hagyniuk házaikat, kertjeiket tovább művelhették (ami persze további feszültségeket szült, hiszen közelről láthatták, mit tesznek lakásaikkal a "bitorlók"). Szintén nem kedvezett a harmonikus viszonyoknak, hogy a lengyel igazgatás "pedagógiai célzattal" néhány olyan szabályt is bevezetett, amit a németek alkalmaztak a megszállt Lengyelországban: például a német polgároknak ki kellett térniük a lengyel katonák útjából (a gyakorlatban át kellett menniük az utca túloldalára). Mondjuk messzebb nem mentek, és bár a megszálló erők és a kitelepített személyek itt voltak a legnagyobb arányban jelen az "őshonos" lakossághoz képest, az erőszakos cselekmények aránya nem haladta meg a Németország nyugati zónáiban ekkor megszokott mértéket
Maczkow,/Haren belvárosa - csak az Ems nevét tartották meg - (forrás)
Hamarosan korlátozott barátkozás is megindult, amelyet a lengyel hatóságok megtűrtek, a németek inkább tiltottak. A folyamatban a korábban a parasztgazdaságokban dolgozó kényszermunkások játszották a főszerepet: a környéket "nácitlanító" lengyel csapatoknak általában elég volt egy-két mondat "házigazdáik" megbízhatóságáról, hogy ne nagyon zargassák a későbbiekben a parasztokat. A jellemzően idegállapotban várakozó gazdákat pedig a pedigrét összefoglaló "Bauer gut" mondattal igyekeztek megnyugtatni lengyel munkásaik. (Nyilván volt példa kevésbé hízelgő bemutatásokra is, melyek az első napokban általában nem maradtak következmények nélkül.)
Németes házsorok, lengyel helységnév - nem csak keleten volt ilyen - (forrás)
Ugyanakkor a lengyel és német közösség, néhány párkapcsolatot leszámítva eléggé elkülönült egymástól (ebben mondjuk a lengyelekkel kapcsolatban álló nők névsorát "közhírré tevő" német hatóságok is komoly szerepet játszottak), a lengyelek gyakorlatilag egy kisebb államot alakítottak ki maguknak a zónán belül, Maczkówban lengyel önkormányzati szervekkel, színházzal, mozival iskolákkal, ahol az Észak-Németországba szakadt lengyelek magukra találhattak. 50-70 ezres közösségük azonban nagyrészt elvonta az erőforrásokat megszállási zónájuk újjáépítése elől (a terület német lakossága 450-500 ezer körüli volt, ami a keleti menekültekkel erősen felduzzadt), ráadásul a lengyelek alapból nem voltak annyira eleresztve anyagilag mint a britek és különösen az amerikaiak. A zóna német lakosai emiatt 1946-47-ben egyre nagyobb elkeseredettséggel vették tudomásul, hogy a brit zóna többi része és az amerikai zóna egyre lendületesebben épült újjá, míg az ő alapvetően sem túl fejlett régiójuk csak egy helyben toporgott.
A rossz viszonyt csak fokozta minkét fél bizonytalansága: a lengyel zónának főleg a külföldre szakadt lengyelek hazatérését kellett volna előkészítenie, de ez a lehetőség egyre kevesebbeknek volt vonzó, és a szovjetek szemét is szúrta a lengyel zóna (na meg a londoni kormány és hadserege) léte, ezért például fokozatosan le kellett szerelniük fegyveres erőiket. Ez persze a németeket is felbátorította némileg, ugyanakkor csak azt tudhatták, hogy a lengyelek pozíciója gyengül (emiatt például még kevésbé tudják fejleszteni zónájukat), de hogy a folyamat meddig tart és mi lesz a vége, azzal kapcsolatban csak bizonytalanság volt.
A helyi németség párhuzamosan egy másik, rájuk nézve sokkal veszélyesebb terv miatt is aggódhatott. A közel öt éves német megszállás nyomán Hollandiában is némi bosszúhangulat alakult ki, a hagyományos Dollart-öbölbeli német-holland határvitán felül felerősödtek azok a hangok, miszerint "kárpótlásul" a holland határtól számított nagyjából 50-60 kilométeres sávot Hollandiához kellene csatolni.
"Nagy-Hollandia" egy annexióra és kitelepítésre felhívó plakáton - (forrás)
Bár elsőre megdöbbentőnek tűnik a terv, ha kicsit tanulmányozzuk a településneveket a határ két oldalán, és neadjisten plattdeutschul halljuk beszélni a német oldal lakosait, akkor már láthatunk némi ésszerűséget a dologban: a két ország közötti határ inkább történelmi és vallási (katolikus vs. protestáns) alapon alakult ki, mint nyelvi vagy kulturális alapon. (Nem meglepő módon a tervet inkább a katolikus Dél-Hollandiában támogatták.) Ugyanakkor az ezzel foglalkozó holland kormánybizottság által kidolgozott tervek több mint ijesztően hathattak a határvidék lakosságára: az A, B és C változat mindegyike elég széles sávot mart volna ki Németországból, a legtágabb (A jelű) elképzelés szerint holland lett volna Keulen, Aken és Monniken-Glaadbeek is, azaz a németek elbúcsúzhattak volna Kölntől, Aachentől és Mönchengladbachtól városától is.
Az előző plakáton látott Bakker-Schut terv különböző verziói - (forrás)
Arra nézve, hogy mi történt volna az átcsatolt területek német lakosságával, nem volt hivatalos álláspont, a kiszivárgott részletek viszont némileg hasonlítottak a németek Nyugat-Lengyelországban korábban alkalmazott rendszeréhez (azzal a lényeges különbséggel, hogy senki meggyilkolását nem tervezték): a városi lakosoknak (!), a náciknak és az 1933-után beköltözötteknek menniük kellett volna, a plattdeutschot beszélők választhattak volna a holland állampolgárság és a kitelepítés között, a többiekre vonatkozóan nem volt kialakult elképzelés, vélhetően ők is valamiféle választás elé lettek volna állítva. De miért kellett volna annyira a hollandoknak ez a terület? Egyrészt az ország tényleg nagy károkat szenvedett el a háborúban, és valamilyen módon kárpótlásra volt szükségük, másrészt a meglehetősen túlnépesedett országnak jól jöttek volna a határmenti német mezőgazdasági területek (ahol "csak" 70-100 fő körüli volt a népsűrűség), harmadrészt ekkor már jelentős kőolaj- és földgázkészleteket sejtettek a környéken.
Hollandia legnagyobb - de csak átmeneti - területi nyeresége, Selfkant/Zelfkant - (forrás)
A szövetséges nagyhatalmak ugyanakkor egyáltalán nem támogatták a holland terveket, arra hivatkozva, hogy a Németország már így is túlterhelt a keletről elűzöttek/elmenekültek és a háborús károk miatt, a további területveszteség csak tovább feszítené a húrt. A holland kormányzat végül is csak a Dollart-öbölbeli helyzet rendezésére (pl. néhány sziget átcsatolására) és néhány kisebb "szárazföldi" határmódosításra nyújtott be igényt, utóbbiak 1949-ben léptek érvénybe: nagyjából 65 négyzetkilométernyi területet csatoltak Hollandiához, 9300 lakossal (nagyrészt Selfkant és Elten községekben), azonban ezeket a hollandok 1963-ban egy kisebb lakatlan "hegy" kivételével 1963-ban visszaadták az NSZK-nak), azóta más módon dolgoznak országuk területének gyarapításán.
Az Ems-vidék lakossága 1947-48-ban más miatt is fellélegezhetett: a britek szovjet nyomásra fokozatosan felszámolták a "lengyel-zóna" önállóságát: több mint 20 ezer lengyel az anyaországba tért haza, a többiek pedig brit állampolgárságot kaptak (jelentős részük pedig - részben az írásunk elején említett kanadai hadseregbeli kapcsolatait felhasználva - továbbállt Kanadába), helyben alig néhány tucatnyian maradhattak: 1948 szeptember 10-i végleges távozásukat követően kisebb népünnepély tört ki az ismét Harennek hívott városban, hiszen mindenki visszaköltözhetett korábbi ingatlanjába (igaz néha keleti menekültekkel együtt). A lengyel csapatok jelenléte és tevékenysége sokáig tabutémának számított a büszkeségükben (és esetenként tulajdonukban) sértett németeknek, sokáig inkább "brit" megszállókként emlegették őket, csak az elmúlt években kezdték újrafelfedezni a helyiek történelmük e különleges fejezetét.
Felhasznált források:
- https://www.welt.de/geschichte/article115953464/Bauer-gut-Polens-Besatzungszone-in-Deutschland.html
- https://de.wikipedia.org/wiki/Polnische_Besatzungszone
- https://www.tagesspiegel.de/kultur/ein-verdraengtes-nachkriegskapitel-die-polnischen-besatzer-im-emsland/11722512.html
- https://www.goettinger-tageblatt.de/Nachrichten/Der-Norden/Vor-70-Jahren-Die-letzten-Polen-ziehen-aus-Haren-an-der-Ems-ab
- https://taz.de/!430242/
- https://de.wikipedia.org/wiki/Belgische_Streitkr%C3%A4fte_in_Deutschland
- https://dziennikpolski24.pl/polska-tez-miala-swoja-strefe-okupacyjna-niemiec/ar/2703174
- https://en.wikipedia.org/wiki/Allied-occupied_Germany#Belgian,_Polish_and_Norwegian_Zones
- https://www.diz-emslandlager.de/reihe04.htm
- https://historum.com/threads/when-the-emsland-became-polish-polish-towns-at-the-dutch-border.44291/
- https://de.wikipedia.org/wiki/Landkreis_Emsland#Zeit_ab_1945
- https://de.wikipedia.org/wiki/Niederl%C3%A4ndische_Annexionspl%C3%A4ne_nach_dem_Zweiten_Weltkrieg
- https://pl.wikipedia.org/wiki/Polska_strefa_okupacyjna_w_Niemczech
- http://www.haren.de/haren_ems_erleben/geschichte/maczkow_-_eine_episode_polnischer_geschichte/art_361.html
