Pangea

Minden, ami földtudomány

Tűzgömb a tajga felett

2019. szeptember 06. 22:15 - Tranquillius

Száztizenegy éve egy mindmáig azonosítatlan égi objektum mintegy 8 millió fát döntött ki Szibéria szívében, a Köves-Tunguzka folyótól északra. Csodával határos módon csupán az élővilág sínylette meg az eseményt, belegondolni is rossz, mi lett volna ha lakott terület felett robban fel ez a tűzgömb. A terület elszigeteltsége azonban azt is eredményezte, hogy a helyszín felderítésére szervezett első expedícióra 12 évet kellett várni, de további hét év kellett, hogy a kutatók a robbanás helyszínére is eljuthassanak.  

tass_tunguzka_blast.JPG

1908. június 30-án, helyi idő szerint reggel negyed nyolckor a Tunguzka folyó körül elterülő vidék felett áthúzott egy tűzgömb. Az égi tünemény mindössze negyed órát tartózkodhatott a légkörben, ebből öt percen keresztül volt látható, hallható és érezhető, mielőtt eltűnt a lakatlan erdő felett. Szemtanúk több hullámban számoltak be az eseményekről, attól függően, hogy a becsapódás helyszínére tartó kutatók mikor találkoztak velük. A legelső beszámolók rögtön az esemény után megjelentek a helyi lapokban, míg mások az 1920-1930-as években ide látogató Kulik-féle expedícióknak meséltek. Adatgyűjtés még az 1960-as években is történt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szemtanúk, köztük a Transzszibériai Expressz utasai sem egyformán emlékeztek a történtekre, azonban az eltérések fakadhattak abból is, hogy milyen irányból látták Tunguzka felett felrobbanó "meteoritot". Mindannyian erős fény és hangjelenségről számoltak be, valamint a robbanás és a hanghatás által generált hő és lökéshullámokat a saját bőrükön is érzékelték.

Abban minden szemtanú egyetértett, hogy aznap reggel az ég ragyogóan tiszta és napfényes volt. Először egy távoli moraj hallatszott, mintha vihar közeledne majd az ég kettéhasadt és egy vakítóan fényes fehér csóva eltakarta a napot (függően a szemtanú földrajzi pozíciójától). A jelenség egy gömb alakú homályos felhőnek írták le, amely "akkora volt, mint egy szénakazal" ill. "nagyobb volt a Holdnál". Mások inkább tűzszínű, ill. fekete égtestet láttak, amely sűrű ködként elhomályosította a Napot és egy tűzcsóvát bocsátott ki magából. Délről tartott észak felé. A tajga fölé érve 5-6 hatalmas robbanást követően darabjaira hullott. A hanghullámok a távolságtól függően megrezegtették vagy éppen ki is törték az ablakokat. Azok, akik a legközelebb voltak a robbanáshoz esetenként a földre estek a lökéshullámok miatt és égető érzésről számoltak be, mintha a "rajtuk lévő ing meggyulladt volna". Percek alatt általános pánik tört ki, valamint világvége-hangulat lett úrrá a tajgán élő politikai foglyok és evenkik között, akik közül sokan felvették a legszebb ruhájukat és úgy várták a halált. 

Lehet, hogy ez már csak utólagos képzelődés, de a tűzgömb megjelenése előtt egy héttel Szibéria nyugati részén, valamint Európában meglehetősen világosak voltak az éjszakák. Állítólag éjfélkor is kényelmesen lehetett lámpa nélkül újságot olvasni, kinn a szabadban. Sokfelé szokatlanul színpompás légköri jelenségeket jegyeztek fel. Előfordulhat, hogy ezek a légköri anomáliák kapcsolatba hozhatók a Tunguzka felett felrobbant égitesttel. 

Szemtanúkon kívül tudományos jelzőberendezésekkel is észlelték a Tunguzka felett lezajlott eseményt, az irkutszki obszervatórium földrengésként rögzítette, sorozatban az 1536-os sorszámot kapta. A. V. Voszneszenszki professzor ez alapján számította ki az epicentrumot az északi szélesség 61, keleti hosszúság 101 fokának metszéspontjában.

A tudományos kutatást több dolog is hátráltatta. Elsősorban a terület elszigeteltsége. Szibériának ez a része, a Köves-Tunguzka folyótól északra egy áthatolhatatlan és feltérképezetlen tajga volt, ahol több száz kilométeren belül egyetlen emberi település sem létezett. A robbanástól kb. 65 kilométerre eső Vanavara is csupán néhány házból állt, ahonnan semmiféle út nem vezetett észak felé. Már 1908-ban szerették volna felkutatni az égből hullott "meteoritot", de mivel a tudományos expedíció felszerelését a cári Oroszország fővárosából, Szentpétervárról, vagy Moszkvából kellett volna megszervezni, az esemény helyszínétől 3700 kilométernyire ez a törekvés hamarosan elhalt. Azután közbeszólt 1914, a világháború, majd 1917, a bolsevik hatalomátvétel. Érdekes módon éppen ez utóbbi tette lehetővé az első expedíció elindítását. Ezt az orosz tudományos akadémia szervezte, Leonyid Alekszejevics Kulik professzor vezetésével 1921/21-ben. 

Kulik professzor sokoldalú ember volt, az Észtország területén található Dorpatban (Tartu) született, erdészetet tanult, katonáskodott az orosz-japán háborúban és az első világháborúban, foglalkozott ásványtannal és nem meglepő módón forradalmi nézeteket vallott. A második világháborúban partizánként harcolt, végül 1942-ben egy német hadifogolytáborban halt meg, tífuszban. De ne szaladjunk ennyire előre...

leonidkulik.jpgLeonyid Kulik (forrás: wikipédia)

Az első expedíció idején, 13 évvel a jelenség után a pusztítás még mindig szembeötlő volt. Utólagos számítások szerint körülbelül 8 millió fa dőlt vagy pusztult el másként 2200 négyzetkilométeren. A legelső expedíció végül nem érte el a célját, ugyanis nem volt megfelelő felszerelésük, hogy átvágjanak az újból kisarjadó tajgán. Ezért beszámolókat gyűjtöttek és igyekeztek a lehető legjobban dokumentálni a nyomokat. A hiábavaló próbálkozás azt eredményezte, hogy az akadémia felesleges pénzkidobásnak ítélte a vállalkozást.

1927-ben azonban egy cikk nyomán — mely a helybéli tunguz nyelven beszélő evenki népcsoport vallomásait gyűjtötte össze — a közvélemény figyelme ismét a jelenség felé fordult. Ekkor már magánszemélyek is jelezték, hogy hajlandók finanszírozni egy második expedíciót, melynek vezetésével a már helyismerettel rendelkező Kulik professzort bízták meg. Végül az akadémia is beadta a derekát és 1927 márciusában útnak indulhatott a második expedíció az Uráltól a Csendes-óceánig megszakítás nélkül húzódó őserdőben. 1927 február elején hagyták el Leningrádot a transzszibériai vasúttal. Ez a vonat február 12-én tette le őket az esemény helyszínétől körülbelül 900 kilométerre, innen szekéren kellett továbbmenni gyakori hóviharok közepette. Több mint egy hónapba került míg elértek Vanavarába, a legészakibb lakott településig, melyen túl egészen a Jeges-tengerig már semmi más nem volt mint a tajga meg a tundra. Vanavarában csak nehezen sikerült evenki vezetőket szerezni, ők ugyanis igencsak babonások voltak, mivel a 20 évvel ezelőtti eseményt Ogdy viharisten látogatásaként értelmezték.

tunguska_event.jpgA robbanás által keltett lökéshullám következtében kidőlt erdő

Először lovakkal vágtak neki a még mindig hóval borított tájnak, de vissza kellett hamarosan fordulniuk, mert a lovak nem bírták a terepet és a mély havat. Másodszorra, április 8-án már rénszarvasokat vittek magukkal és a Köves Tunguzka folyó, majd annak mellékfolyóinak futását követve jutottak el a katasztrófa sújtotta terület határáig. Itt egy hegyre felkapaszkodva Kulik beláthatta körös-körül az kidőlt és megkopasztott erdő maradványait. 50-75 centi vastag törzsű fák hevertek kettétörve a földön fogpiszkálóként, mind egy irányba dőlve. A látvány lenyűgöző volt, hiszen amíg a szem ellátott hóborította, kopár dombokat láttak, ami a végtelen fenyves közepén igencsak megdöbbentő lehetett. Ez alkalommal már 30 kilométernyire közelítették meg az epicentrumot, de ekkor ismét vissza kellett fordulniuk, ezúttal lélektani okok miatt. Az expedícióhoz csatlakozott babonás evenkik ugyanis egyre jobban rettegtek a letarolt erdőben és nem voltak hajlandóak továbbmenni. Ami nem volt véletlen, közülük annak idején sokakat földhöz vágott a robbanás, de volt, akinek az egész rénszarvasnyáját kipusztította. 

crossing-the-river-kushmo-leonid-kulik-and-team-image-4.jpgMéhésznek kellett öltözni a szúnyogfelhők ellen (forrás)

Kulik professzor nem adta fel, új segítőkkel április 30-án harmadszor is nekivágott az útnak. Ekkora már nagyrészt a hó is elolvadt, ezért újra lovakkal vágtak neki a tajgának. Pontosabban lovakkal és tutajokkal. A hóolvadástól megolvadt folyók jelentették ekkor a legegyszerűbb módját az utazásnak. Nem kellett gázlók keresésével bajlódni, nem kellett fejszékkel utat vágni magukkal. De így is három hétbe telt míg újra elérték a letarolt tajga peremét. Innen már szárazföldön folytatták az útjukat. Az irányt nem volt nehéz belőni, hiszen a kidőlt fák mutatták az irányt az epicentrum felé. Kulik expedíciója felfedezett egy 5-7 kilométer átmérőjű mocsaras mélyedést, ahol a pusztítás meghaladott minden korábban látottat. Ezen a területen a fenyőfák nem dőltek ki, hanem csupaszon meredtek az ég felé, a hőhullám miatt elszenesedett kéreggel, ágaiktól megfosztva. Ez volt a híres Telegráf-erdő, amely Kulik tudta nélkül ugyancsak a Tunguzka-"meteor" megsemmisülése irányába mutatott, azaz az égbolt felé.

ground-zero-the-south-swamp.jpgA Telegráf-erdő (forrás)

Kulik azt gondolta, hogy az általa meglelt mocsár egy kaldéra, melyet a becsapódás hozott létre. A "távíró póznák" véleménye szerint ellentétes lökéshullámok következtében maradhattak állva. Elméletéhez kereste és kutatta a bizonyítékokat, miközben egy központi táborhelytől kiindulva bejárta az egész környéket. Talált néhány 10-50 méter átmérőjű, tölcsér alakú mélyedést a mocsárban, ezekről azt gondoltam, hogy a meteor darabjai ütötték a talajba. Csak két évvel később derült, ki, hogy ezek mind mocsárba süllyed fatuskókat rejtettek, miután Kulik a következő látogatása alkalmával lecsapolta a mocsarat. Kulik mindvégig kitartott amellett, hogy meteor becsapódás történt, de hiába is kutatott, egy apró darabot sem talált a lehullott égitestből. Élelmük már fogytán volt és erejük vége felé jártak. 1927-es expedíciójuk sokkal inkább volt felderítő utazás, mint tudományos kutatómunka, de a beszámolójuk alapján ismerhette meg a világ mi is történt a Köves-Tunguzka mentén, a végtelen szibériai tajgán. Az első nemzetközi reakció mindenhol a megkönnyebbülés volt, hogy ez a hatalmas pusztítás nem az ő országukban, hanem a Föld egyik legritkábban lakott szárazföldi területe felett történt. 

trees.jpgA "kaldéra" (forrás)

1927 után számtalan kutató nézte át a területet, meteorkőzet-darabkát egyikük sem talált. Kulik érdemei elismerése mellett elméletét ki kellett zárni megalapozatlansága miatt. De akkor mi történt azon a nyári reggelen 1908-ban, Vanavarától 65 kilométerre északra? A tudósok között egyetértés van abban, hogyan történt az esemény, de még mindig nem tudják bizonyítani, hogy miféle égitest lépett be a légkörbe és mi lett vele. Nézzük azt amit tudunk; hogyan történt az esemény: 

A legújabb kutatások szerint a tűzgömb nem déli irányból, hanem Kelet-délkelet felől érkezett viszonylag lapos szögben.

tass_tunguzka_place2.JPGA tűzgömb röppályája (forrás)

Ahogy áthaladt a légkörön ballisztikus hullámokat keltett, amelyet a szemtanúk is érzékeltek. Ezt követte a robbanás által keltett lökéshullám, amely kidöntötte az erdőt. (Majd érkezett a hőhullám, amely megperzselte a fákat). Az alábbi ábrán keresztirányú sávozással látható területen a fák nem egy irányba dőltek, hanem összevissza, ez annak volt köszönhető, hogy ezen a területen ez a két hullám átfedésben volt egymással. Ahol a fák sugárirányban dőltek ott csak a robbanás hatása érvényesült. 

tass_tunguzka_blast_trees.jpgA fák dőlésiránya a tűzgömb által letarolt 2200 négyzetkilométeres területen (forrás)

Az 1990-es évekig rengeteg teória keringett, földönkívüli űrhajóktól kezdve szupertitkos fegyver teszten keresztül a geomágneses jelenségig bezárólag. Tudósok szerint azonban a legvalószínűbb a tűzgömb, más néven  (szuper)bolida-elmélet. Bolidának azokat a rendkívül fényes meteorokat nevezzük, amelyek fényessége meghaladja a -5 magnitúdót (ez kb. a Vénusz bolygó látszólagos fényessége). Körülbelül minden ezredik meteor bolida, de vannak szuperbolidák is, ezek fényessége a -17 magnitúdót is meghaladhatja.  

Szerencsére vannak remek felvételek bolidákról, itt van például a cseljabinszki: 

2013 február 15-én Cseljabinszk felett a légkörben 19-24 km magasságban megsemmisült egy tűzgömb. A robbanás erejét 300-500 kilotonna közé tették. Ezzel szemben a Tunguzka felett 8,5 kilométeres magasságban felrobbanó tűzgömb erejét 10-15 megatonna, azaz 10000-15000 kilotonna közé saccolják. A különbség majdnem ötvenszeres volt. Ha csupán néhány órával többet tölt a légkörben röppályája alapján elérhette volna Szentpétervárt is. 

 

 Ajánlott és felhasznált irodalom:

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr4614933406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.09.07. 09:26:11

Hogy mi volt, azon lehet vitázni.
Egyesek szerint jégtömb volt és fellépett a hidrogén robbanás.
Ami a szentpétervári becsapódást illeti. Ha, ha, ha...
Mehetett volna más irányba is.
Így jött, ekkor. Pont. 10 órával késöbbb leseperte volna AEÁ kelet partját.
Ha laposabb ívben jön, akkor tovább tudott volna égni, morzsolódni és több kisebb robbanás lett volna.

Opus P. 2019.09.08. 00:54:24

"mindössze negyed órán keresztül volt látható"
"ha csupán néhány órával többet tölt a légkörben"

Ezt jól olvasom?
Ahogy nézem a meteorbecsapódásokat, mindössze néhány másodperc alatt lezajlik a dolog. Már a negyed óra is marhasoknak tűnik egy ilyen sebességgel haladó valami esetén, nemhogy az órák.
Hogy van ez?

András Sebestyén 2019.09.08. 11:58:49

Az egészvita! Hollesz már az emberiség akkorra mire egy valamirevaló meteor becsapódik, azért a mármilliárdosért aki a saját bnkerjában tulélte az atomháborut azért meg nemkár!

Első mohikán 2019.09.09. 05:05:29

@Opus P.: Szerintem is elírhatták, a meteorok sokal nagyobb sebességgel szàguldanak, minthogy negyed óráig láthatóak legyenek, pláne nem órákig. Jellemzően 40.000-150.000 km/órával repülnek amikor belépnek a légkörbe, ahol nem lassulnak le annyira, hogy a cikkben említett ideig repülhessenek. A Szentpétervárig tartó utat kb 2-5 perc alatt abszolválná, nem néhány óra alatt. Ez a része -is- egyszerűen hülyeség a cikkben.

Borathan 2019.09.11. 00:01:42

Hullócsillagot néha fényes nappal is lehet látni.
Csak az szopacs

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.09.13. 18:41:19

Lehet, hogy becsokiznék egy ilyen látványtól, hogy vajon miféle atomfegyvert lőttek ki rám, van e még értelme mély levegőt venni a hátralévő 10-20 másodpercre...
:D

gigabursch 2019.09.24. 08:26:11

@geegee:
Régen volt a seregben:
- Katona! Mit kell tenni, ha atomvillanást lát?!
- Jól megnézni, mert többet úgysem fogok.
süti beállítások módosítása