2018. november 4-én függetlenségi népszavazást tartottak a Franciaországtól 16,700 kilométerre található Új-Kaledónia szigetén, melyet elsősorban az őslakos kanak kisebbség támogatott, miközben a francia fegyencek leszármazottai inkább lojálisak maradtak az anyaországhoz. Bejegyzésünkben áttekintjük a világ egyik utolsó gyarmatán a szavazáshoz vezető hosszú és néhol erőszakkal terhes utat.
Népszavazási plakátok a fővárosban, Noumeában. Kép: Theo Rouby/AFP/Getty Images
Gyakran előfordul, hogy egy konkrét téma megírása közben olyan dolgok kerülnek elő, melyek sokkal érdekesebbek az eredeti elképzelésnél, így a cikk végül teljesen más hangsúlyt kap. Így volt ez az új-kaledóniai függetlenségi népszavazás esetében is, amikor az egyes mellékszálak elvarrása jóval több földrajzos, sőt geopolitikai érdekességet rejtett, mint leírni azt, hogy az Új-Kaledóniai függetlenségi népszavazás 80,63%-os részvétel mellett 56,4 nem és 43,6% igen szavazat mellett elbukott.
Fény derült a szomszédos Vanuatu mesterkedéseire, lakatlan szigetek meghódítására, az őshonos kanak nép francia adminisztrációval vívott hosszas küzdelmére és a nikkelbányászat által tönkretett tájképre, amely vörösre festette a trópusi zöld szigetet.
Új-Kaledónia a Zélandia nevű nemrég felfedezett kontinens legészakibb, 1628 méteres magasságig emelkedő hegygerince, mely a Csendes-óceánból, pontosabban a Korall-tengerből bukkan elő. Eredetileg Gondwana kontinens déli részét alkotta. Miután valamikor 85-130 millió éve Ausztrália és az Antarktisz útjai elváltak egymástól Zélandia is leszakadt Ausztráliáról mintegy 66 millió éve és sodródott fokozatosan a mai helyére. Valószínűleg Új-Kaledónia is jóval nagyobb sziget lenne manapság, ha 23 millió éve Zélandia nem kezd el süllyedni a Csendes-óceán habjaiba. Mivel ez a kontinens elsüllyedt, területének csupán 7%-a látszik ki a vízből, amiben már benne van a névadó Új-Zéland két nagy szigete is.
Geológiai felépítése párját ritkítja a világon, ugyanis a Föld köpenyéből származó ércekben gazdag ultramafikus kőzetek építik fel. Ez a legnagyobb ismert köpenyintrúzió mely felszínre bukkan. Hatalmas mennyiségű nikkel (különféle források szerint a világ nikkeltartalékának 10-25%-a található a szigeten), króm, vas, mangán, ezüst arany, ólom és rézérceket rejt magában, amely magyarázattal szolgál a repülőről látható letarolt erdők helyén vöröslő külszíni bányákra. A különleges kőzeten különleges talaj, a különleges talajon pedig különleges élővilág alakult ki. A nehézfémekkel is szennyezett talajon olyan endemikus növényzet fejlődött ki az Ausztráliával való szakítás után, amely csak itt képes megmaradni. Ez egyben védelmet is nyújt, hiszen ez a talajt a betelepített növények sokkal nehezebben viselik el.
Új-Kaledónia földrajzilag és néprajzilag a három csendes-óceáni régió, Polinézia, Mikronézia és Melanézia közül az utóbbihoz tartozik, annak is a legdélebbi szigete. Őslakói a kanakok, akik az ausztronéziai nyelvcsalád óceániai ágához tartoznak, a fidzsi, maori, hawaii, szamoai és más polinéziai nyelvekkel együtt. Jelenleg 28 különálló nyelvet beszélnek Új-Kaledónia őslakosai és azok a bevándorlók, akik hajlandóak voltak valamelyik helyi nyelvet megtanulni. E 28 nyelv közül 13 veszélyeztetett kategóriába tartozik, ezernél is kevesebben beszélik, miközben a legnépesebb nyelvet, a drehu-t is csupán 13 ezer ember beszéli, a második negonét pedig 8700-an. Tekintve, hogy Új-Kaledónia kanak népessége 105 ezer fő, várható, hogy ezen nyelvek többsége belátható időn belül el fog tűnni.
1774-ben körülbelül 70 ezer kanak értesülhetett két hatalmas hajó felbukkanásáról, melyek az Adventure és Resolution nevet viselték a brit Cook kapitány parancsnoksága alatt, aki vajmi keveset törődve a helyi lakosság preferenciáival elnevezte a nagy szigetet Skócia latin neve alapján Új-Kaledóniának. A szomszédos szigetek sem jártak jobban, azok az ugyancsak "skót" jellegük miatt az Új-Hebridák nevet kapták. Az őslakosok valószínűleg még jó ideig azt sem tudták mi az a Skócia, se azt, hogy kik azok a latinok, sőt azt sem, hogy egy elsüllyedt kontinensen élnek, amit egy 2300 kilométerre lévő szigetről neveznek majd el, amit korábban egy ugyancsak pár tízezer kilométerre fekvő holland tartományról neveztek el.
Valószínűleg azt sem látták előre, hogy ez a felfedezés mivel jár majd...
Időnként felbukkant néhány más hajó is; a szerencsésebbek vizet, élelmet vettek fel, majd folytatták útjukat a messzeségbe, miközben a szerencsétlenebbek, mint pl. az amerikai Cutter hajó 1849-ben a kanakok vacsorájaként végezte. 1853. szeptember 24-én aztán Febvier Despointes admirális III. Napóleon császár parancsára francia fennhatóság alá vonta a szigetet (Grande Terre) és a környező szigetvilágot. 1854-ben Nouméa helyén felépült Port-de-France, ahová az elkövetkező pár évben pár tucat telepes érkezett csupán. Új-Kaledónia nem sok hasznot hozott Franciaországnak az első tíz évben, ennyi ideig tartott míg az anyaországban találtak egy funckiót a szigetnek. 16,700 kilométer elegendő távolság kell, hogy legyen a bűn távoltartásához, így a szigetből 1864-ben fegyenctelep lett. 1897-ig 21600 főt deportáltak ide, többen a halálbüntetést úszták meg így, mint a Maghreb lázadó arabjai, vagy éppen a levert párizsi kommün forradalmárai. Szabadulás után azonban nagyon kevesen maradtak meg a trópusi éghajlaton, a legtöbben az első adandó hajóval visszatértek Franciaországba. Nem csoda, Grande Terre északnyugati csücskében évente két méter eső esett, ami a délkeleti részen 1 méterre szállt alá.
Külszíni nikkelbánya (forrás:)https://www.chathamhouse.org/publications/twt/new-caledonia-s-time-decide
Az sem segített az európai megtelepedésnek, hogy 1864-ben az első fegyencektől függetlenül felfedezték a nagy sziget elképesztő ércvagyonát. A hamarosan beinduló nagyipari erdőirtás, a több millió tonna talaj elhordása és a meddőhányók elhelyezése viszonylag területigényes tevékenység volt, így a helyi kanak lakosságot arrébb tették, lehetőleg olyan helyre, ahol nem zavarják a bányaművelést és nem reklamálnak a zaj és szennyezés miatt. Mivel a sziget egyharmadán található kitermelhető érc, a telepítés viszonylag nagy volumenű volt, a benszülötteket elszigetelt völgyekbe dugták el. A létrehozott rezervátumok a sziget 10%-ra terjedtek ki csupán. A helyiek válasza erre a gerillaháború és általános felkelés volt, de 1878-ban leverték őket, 1887-ben pedig azt is megtiltották nekik az ún. Benszülött törvényben (le code de l’indigénat), hogy engedély nélkül elhagyják a rezervátumokat. A törzsfőnökök uralma alatt élő kanakok társadalma ekkor kissé átalakult, a renitens törzsfőnököket leváltották, helyükre a francia adminisztráció került, akiknek két dolga volt; az adóztatás és az ingyenes munkaerő biztosítása a bányavállalatok és ültetvények számára. Előbbiek azonban inkább bevándorlókat alkalmaztak a szomszédos szigetekről, sőt érkeztek megbízható bányászok Ázsiából is. Mindeközben jutott a kanakokból külföldi exportra is. Ennek a kényszermigrációnak valamint a behurcolt betegségeknek "hála" a kanak népesség az 1878-ban összeszámolt 60 ezerről 1900-ra 30 ezer főre csökkent.
A szegregáció egészen a második világháború végéig fennmaradt, addig nem tanulhattak a helyiek kanak nyelven, és nem is szavazhattak. A kanak gyerekek csak korlátozottan látogathatták a francia állami iskolákat. A lassú enyhülés során 1951-től szavazati jogot kaptak, 1953-ban az összes szigetlakó megkapta a francia állampolgárságot és szabad költözési jogot elnyerve végre elhagyhatták a rezervátumokat. Egy évig fennállt egy helyi törvényhozó gyűlés, amit De Gaulle számolt fel 1958-ban. 1962-ben felbukkant az első kanak egyetemista is.
Új-Kaledóniát sem kerülhette el a II. világháború utáni induló dekolonizációs folyamat, csakhogy a szomszédos territóriumokkal ellentétben itt ez még 2018-ban is tart. Francia indoklás szerint Franciaország kevésbé lenne szép hely Új-Kaledónia nélkül ami a helyi őslakosságot nem vigasztalja. 1969-től itt is felbukkant a radikális szocialista színezetű függetlenségi mozgalom, fő követelésük a földtulajdon rendezése (visszaszolgáltatása) volt, valamint szerették volna elérni az oktatás reformját, de mivel ez nem sikerült saját iskolahálózatot építettek ki Kanak Népiskola néven.
Péniszvédővel felszerelt kanak harcosok (forrás: wikipédia)
2018-ban élt a valaha összeszámolt legtöbb kanak a szigeten, 105 ezer fő, de ezzel párhuzamosan az arányuk sem volt még soha ilyen alacsony: 39% az összlakosságon belül. A három provinciára osztott gyarmati területen belül arányuk a Lojalitás-szigeten volt a legnagyobb, 94%, a fő sziget északi részén 74% kanak élt, míg a déli tartományban mindössze 27%. A népesség eloszlásáról sokat mond az az adat, hogy a déli tartományban élő 27%-nyi kanak lélekszámban megegyezett a másik két tartományban élő összes kanak számával.
A kanak függetlenségi mozgalom komoly támogatást kapott a szomszédos, rokon népességű Vanuatutól (róluk már ebben a cikkben írtunk), akik 1980-ig brit-francia kondomíniumban éltek. A függetlenség népszavazás általi elnyerése után első dolguk volt nemzetközi támogatást nyújtani a Kanak Szocialista Nemzeti (ebben a sorrendben) Felszabadítási Frontnak. Vanuatu kormánypártjának főtitkára felszólalt volna a KSZNFF gyűlésén, de a franciák nem kívánatos személynek nyilvánították és elvették a vízumát. Cserébe Vanuatu hazaküldte a francia nagykövetet, mire Franciaország abbahagyta a renitens szigetország támogatását. 1986-ban Vanuatu sikeres kampányt indított az ENSZ-ben, hogy Új-Kaledónia kerüljön vissza a gyarmati területek listájára, amire Franciaország gazdasági szankciókkal válaszolt. A politikai szembenállás 1991-ig folytatódott, amikor Vanuatun megválasztották az első franciabarát kormányt. A földrajzi szembenállás azonban folytatódik.
Franciaország ugyanis 1929-ben annektálta a Vanuatu-árok túloldalán lévő Matthew és Hunter rétegvulkáni szigetet és Új-Kaledónia területhez csatolta. A 0,6 ill. 0,7 négyzetkilométeres kopár szirten ember nem él, csupán egy francia meteorológiai állomás található, amelyet rendszeresen francia hadihajók keresnek fel. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a földrajzi viszonyokra apelláló Vanuatu mellett egy Federal Republic of Lostisland nevű mikronemzet is igényt tart a Hunter-szigetre.
Az európai eredetű népesség a közvélekedéssel ellentétben nem egységes, köztük is vannak a Caldochesnek nevezett "őslakosok", a fegyencek és telepesek leszármazottai és a Métrosnak gúnyolt "gyüttmentek" akik fehérek ugyan, de nem Új-Kaledónia szülöttei. És nincsenek is többségben, a lakosságnak csak 27%-át teszik ki. Erősen ellenzik a függetlenedést, de nagy szerencséjükre ugyanígy éreznek a Wallis és Futunáról, Fidzsiről, Indonéziából, Kínából és Vietnámból érkező bevándorlók is. Az összlakosság 97%-a beszél franciául. Talán ebben az anyaországból érkező 1,3 milliárd eurónyi juttatás is szerepet játszhat.
Új-Kaledónia népességének megoszlása etnikai csoport szerint 1996-ban (forrás)
A kanak függetlenségi mozgalom 1976-tól kezdődően egyre erőszakosabbá vált, farmokat foglaltak el, útzárakat vezettek be. A rendezésben az sem segített, hogy miközben a szocialista francia kormányok hajlottak a kompromisszumra, addig az őket követő jobboldali kormányok próbálták fékezni a szeparatista mozgalmat akár szükségállapot bevezetésével, vagy fegyveresen is. 1988-ban kulminálódott a helyzet az azóta megfilmesített Ouvéa incidensben, amikor kanak szeparatisták 4 francia csendőrt megöltek és 27-et elraboltak túszként. A szabadítási akcióban 19 kanak és két francia vesztette életét. Ezt követően a felek a Matignon egyezményben megegyeztek egy 10 éves átmeneti periódusban, amelyben a terület fokozatosan kibővített autonómiát kapott bizonyos területeken, 1998-ban pedig népszavazás döntött volna a terület jövőjéről, amelyet azonban elhalasztottak. 1998-ban ezt követte a nouméai egyezmény ahol egy 20 éves átmenetről egyeztek meg a felek, egy 2018-ban tartandó népszavazással Új-Kaledónia jogállásáról.
Új-Kaledónia jelenleg 2 megbízottal és 2 szenátorral képviseli magát a francia törvényhozásban. Lakói szavazhatnak az EP választáson és a francia elnökválasztáson is. A fővárosban, Nouméában egy 54 fős helyi kongresszus választ egy főmegbízottat az ország élére. Pénzügyekben, munkaügyben és adóügyekben önállóságot élveznek, de a védelem, külpolitika, valamint a csendőrség még francia fennhatóság alatt maradt. Új-Kaledóniában "saját" pénzt, az úgynevezett Francia Tengerentúli frankot használnak (CFP Franc), a Marseilles mellett létezik egy helyi himnusz is, továbbá két hivatalos zászlaja van; a francia trikolor és az új-kaledóniai zászló.
A népszavazás eredménye (forrás: wikipédia)
Új-Kaledónia már rendezett korábban is függetlenségi népszavazást 1987-ben, miután az ENSZ visszatette a szigetet a gyarmati területek listájára. Mivel Franciaország nem tette lehetővé, hogy az ENSZ megfigyelői részt vegyenek a lebonyolításban a kanakok bojkottálták a referendumot. Ennek ellenére viszonylag sokan elmentek szavazni, de 59%-os részvétel mellett csak 1,7% szavazott a függetlenségre.
A Nouméai egyezmény értelmében 2018. év során újabb népszavazást kellett lebonyolítani a szigeten. Ezt a szavazást rendezték meg 2018. november 4-én, amelyen a fentebb már ismertetett eredmény született. A 268 ezer lakosból 175 ezren szavazhattak, 81%-uk látogatott el a szavazófülkékbe.
Nem ad okot különösebb csodálkozásra, hogy a függetlenségpárti szavazatok földrajzi megoszlása szorosan korrelál a kanak lakosság eloszlásával.
A szavazás eredményét Európa tudomásul vette, Franciaországban az elnök örömét fejezte ki, hogy Franciaország november 5-től nem lesz csúnyább ország. Mindeközben Új-Kaledóniában az amúgy békésen lezajlott szavazás után az elbukott függetlenség hívei autókat gyújtogattak, boltokat romboltak, valamint útzárakat emeltek a sziget déli részében. Mivel a domborzat nem teszi lehetővé alternatív útvonalak kijelölését hajókat kellett bérelni, hogy a munkások eljuthassanak a nikkelfeldolgozó gyárakba. Másnap a katonaság helyreállította a rendet.
Új-Kaledónia megtartja mindkét zászlaját - egyelőre (forrás)
Mint minden elbukott függetlenségi népszavazás után, a vesztes fél ebben az esetben is új szavazás kiírását sürgeti. 2022 előtt még két hasonló szavazás várható. Az idő azonban sürgeti a kanakokat; hiszen arányuk a népességen belül fokozatosan csökken. Hacsak a többi népcsoportból nem tudnak meggyőzni másokat, Új-Kaledónia felett még sokáig két zászló loboghat.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
- Gyarmati területek listája
- BBC: New Caledonia: French Pacific territory rejects independence
- Reuters: New Caledonia votes against independence from France
- France-Vanuatu relations
- Matthew and Hunter Island
- Index: Új-Kaledónia úgy döntött, hogy Franciaország része marad
- New Caledonian independence referendum, 1987
- New Caledonia Independence referendum 2018
- Background paper on Kanak Culture
- Balogh János: Érdekes szigetek 1982.