Pangea

Minden, ami földtudomány

Csanád, merre vagy?

2017. október 15. 20:00 - Tranquillius

A 2017. október 3-i döntés értelmében, miszerint Trianon 100. évfordulóján Csanád vármegye (neve) visszakerül a térképre  több kérdés merült fel bennünk, mint amit magunk meg tudnánk válaszolni. Ezért egy rövid történeti-földrajzi áttekintés után megosztanánk az átnevezéssel kapcsolatos kételyeinket. 

csanad-arad-torontal-varmegye-terkep-1934.jpgCsanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék (forrás)

Már megint mire költik el az adófizetők pénzét? Tényleg az a legfontosabb ma Magyarországon, hogy megyenév-táblákat cserélgessünk? Talán ez a két leggyakoribb komment mostanában Csongrád-Csanád megye tervezett neve kapcsán, holott földrajzi szempontból is vitatható lenne a döntés. Történelmi szempontból már nem annyira, hiszen amit Rákosi Mátyás csinált, azt nem szoktuk szeretni. Több más történelmi megyenévvel együtt Csanádot is ő tüntette el a térképeinkről 1950-ben. 

A megye átnevezési ötletelésnek sajnos vannak vadhajtásai is, ami mellett geográfusként nem mehetünk el szó nélkül. Ilyen például Nógrád-Hont megye ötlete, amely földrajzilag nagyon sántít, tekintve, hogy Ipolyvece, Drégelypalánk és Hont települések kivételével Hont vármegye Pest megyéhez került Bernecebarátitól Nagymarosig. Tehát itt éppen a Pest-Hont megye lenne indokoltabb. A Nógrád-Hont csak úgy valósulhatna meg, ha a szobi járást Nógrád megye visszakapná, hiszen az 1923-1950 között is oda tartozott. 

Csanád vármegye (1030-1950†) egyike volt Magyarország legrégebbi vármegyéinek. Alapítása még Szent István király uralkodása alatt megtörtént, a krónikák szerint 1030 körül az Ajtonytól átpártolt Csanád vezér szervezte meg Ajtony egykori szállásterületén, vagy annak egy részén. Ugyancsak Szent István uralkodása alatt szervezték meg a csanádi püspökséget, amely az egész Bánságon kívül Arad vármegyére is kiterjedt, azaz jóval nagyobb volt Csanád vármegyénél. Első püspöke a Gellérthegy névadójaként ismert velencei származású Szent Gellért volt. 

csanad1510.jpgCsanád vármegye székhelyét eleinte Marosvárnak hívták, később a vármegye neve átöröklődött rá és Csanádnak kezdték hívni.  Csanád vármegye a középkorban kiterjedt a Maros mindkét partjára (lásd a bal oldali ábrát - forrás: Cartographia Történelmi világatlasz), nyugati határa a Tisza volt, azaz a mai Kelet-Csongrád déli része Lázár János szűkebb pátriájával, Hódmezővásárhellyel együtt is hozzá tartozott. Ugyancsak hozzá tartozott Dél-Békés, Nyugat-Arad, Észak-Torontál és Északnyugat-Temes vármegye is, ha kiterjedését az 1914-es állapot szerint nézzük. A török 1551-ben foglalta el a vármegye székhelyét és csak 1685-ben szabadult fel. Ekkor mindössze 7 lakott település állt az 1914-es vármegye határain belül, úgymint Battonya, Földeák, Makó, Tornya, (Magyar)Csanád, Nagylak és Sajtény. Utóbbi három nem is a vármegye, hanem a marosi katonai határőrvidék igazgatása alatt állt. A települések java részében ekkor már nem magyarok hanem főként szerbek éltek. A megye helyreállítása nagyon elhúzódott és nem is valósulhatott meg régi határai között. Az első megyegyűlésre csak 1731-ben kerülhetett sor Makón, amely átvette a székhely szerepét a Torontálba szakadt Őscsanádtól. Ekkoriban Csanád vármegye sorozatosan perben állt a szomszédos vármegyékkel. Békéstől Tótkomlóst követelték, Torontáltól és Temestől pedig a "Maroson túli" területeket. Mivel a Bánságot ekkoriban közvetlenül Bécsből irányították, a helyreállításról szó sem lehetett. Már annak is örülni lehetett, hogy a határőrvidék 1745. évi feloszlatása után néhány keleti települést sikerült Csanádba visszakebelezni. 

1502_nagykep.jpgCsanád vármegye 1802-ben rajta a vitatott Tótkomlóssal és a később elvesztett Pusztaföldvárral

A vármegye területe a kiegyezés utáni vármegye rendezéskor is változott némiképpen. Pusztaföldvár átkerült Békés vármegyéhez, feltehetően azért, hogy fizikai kapcsolat jöhessen létre a Tótkomlósi exklávéval. Cserébe Arad vármegyétől megkapták a Mezőhegyes és Battonya közé beékelődő Peregi pusztákat, valamint a Battonya és Tornya közötti pusztákat. Így jött létre Magyarország vármegyéi közül a hatodik legkisebb, 1446 négyzetkilométeres területtel, amihez esetleg hozzá lehet még számolni Makó rendezett tanácsú város tekintélyes 269 négyzetkilométeres területét. Lakóinak száma 1910-ben Makóval együtt 144453 fő volt, akik közül 103242 magyar (71,4%), 17247 szlovák (11,9%) és 13982 román (9,7%) nemzetiséget írt be a népszámláláson. 

csanad_county_map.jpgCsanád vármegye térképe (Gönczy Pál, Pallas nagylexikon)

A következő jelentős változás 1920-ban érte Csanád vármegyét, amikor Nagylakot (10% magyar lakos), Sajtényt (3% magyar), Tornyát (59% magyar) és Kisiratos (97% magyar) településeket (összesen 245 km², 23326 lakos) Romániának ítélték. Csanád vármegye elveszítette területének 14,3%-át, lakosságának 16%-át. A vármegyerendezésre a területveszteség még egymagában kevés ok volt, más körülmények azonban ezt szükségessé tették. Arad és Torontál vármegyékből csupán törmelékek maradtak Magyarországnál (270 és 258 km²), ezeket 1923-ban hozzácsatolták Csanádhoz. Az új közigazgatási egység a Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített (k.e.e.) vármegye nevet kapta a keresztségben és ezzel még nem is volt a leghosszabb nevű új magyar megye (térképe a kezdő képünkön).  

megyerendezes_1923.pngAz 1923-as vármegyerendezés változtatásai (wikipédia)

A korabeli kormányzat az elnevezéssel jelezni kívánta, hogy itt valami ideiglenes félreértés következtében kell átszabni a vármegyehatárokat, és minden egyes törmelék vármegye nevét meg kívánták tartani. A legszélsőségesebb eset Ugocsa vármegye nevének megtartása volt, amelyből mindössze néhány négyzetméter maradt Magyarországon, de a nevet belefoglalták Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyébe. Az 1938-1941 közötti revíziós sikerek nem változtattak Csanád vármegye kiterjedésén. Bár 1941-ben a Vajdasággal együtt Torontál szerb részét is Magyarországnak ítélték, ezt a területet a német hadsereg szállta meg. 1944 szeptemberében a román átállást követően a magyar seregek pár napra helyreállították Csanád vármegye területi integritását, elfoglalták Aradot és egészen a Világosi dombokig nyomultak előre, de ez a 8 nap nem módosította a vármegyék határait.  

megyerendezes_1950.jpg

Az 1950-es megyerendezés változásai (wikipédia)

1945 után a vármegye területe nem változott, megmaradt a vármegye elnevezés is, mindössze az irredentának nyilvánított Arad és Torontál szavakat száműzték belőle. 1949-ben a vár szócska tűnt el a megye elől, majd 1950-ben a Rákosi-féle közigazgatási reform során területét felosztották. Békés kapta a battonyai, eleki (ex-Arad vm.) és mezőkovácsházi járásokat, Csongrád megye kapta Makót, a kiszombori (ex-Torontál vm.) és a központi járást. A Heti Válasz térképrajzolója fektette a legtöbb energiát a változások illusztrálásába, ezúton köszönjük neki az alábbi ábrát, de a bennünk szunnyadó történelem-földrajznáci pontosítaná a Romániának kedvezően megrajzolt magyar-román határt (vö. kezdőtérkép) és azt is hozzátenné, hogy a központi járás kopáncspusztai része Tótkomlóshoz, azaz Békés megyéhez került.

Csanád tehát eltűnt a térképeinkről, ahogy eltűnt sok más vármegye neve is 1950-ben. 

csanad.jpgCsanád megye felosztása (forrás: Heti Válasz)

A különbség csupán annyi, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése megfogadva Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter ajánlását úgy határozott, hogy 70 év után egy döntő többségű szavazás csókjával felébreszti ezt a földrajzi nevet csipkerózsika-álmából. Az indoklás velős: a vármegye neve kulturális örökség és a lakosság érzelmileg is kötődik hozzá:

A földrajzi nevek nyelvünk és történelmünk számos – esetenként sok száz éves – emlékét őrizték meg. A történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni. Ezen alapvetésből kiindulva merült fel Csongrád megye esetében a megyenév változtatás igénye.

[...]


[...] Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2017. június 30. napján tartott rendkívüli, nyilvános ülésén tárgyalta meg a „Vélemény megyenév változtatásról” tárgyú előterjesztést. A Közgyűlés – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 125. § (4) bekezdése alapján hozott – határozata szerint támogatja, hogy Csongrád megye elnevezése „Csongrád-Csanád” elnevezésre módosuljon.

(forrás: http://www.parlament.hu/irom40/17226/17226.pdf)

A régi (vár)megyenevek felélesztése nem ördögtől való ötlet. 1950-ben nem csak Csanád földrajzi név tűnt el, hanem például Pilis, Solt, Hont, Gömör, Jász-Nagykun, Esztergom, Bereg és Moson is. Utóbbi 4 valahonnan mégis ismerős lehet; a rendszerváltás után e történelmi neveknek szinte azonnal "igazságot" szolgáltattak. Szolnok, Komárom, Szabolcs-Szatmár és Győr-Sopron megye nevei kibővültek és ma már erre nem is nagyon emlékszünk; az új nevek váltak megszokottá. Csanád 1990-ben kimaradt a szórásból, talán éppen azért is, ami ma is a legfőbb gond a vármegye nevének visszahozatalával. Tudniillik Csongrád megyéhez csak a kisebbik része került (igaz a vármegyeszékhellyel Makóval), a nagyobbikat Békés megye kebelezte be. Tehát ha történelmi és kulturális okokból indokolt a Csongrád-Csanád, akkor még indokoltabb lenne a Békés-Csanád elnevezés. Vajon a battonyaiak, csanádapácaiak, bánhegyesiek vagy mezőhegyeseiek identitása miben különbözik a makói, földeáki, apátfalvi vagy pitvarosi emberekétől? A Békés-Csanád elnevezésről jelenleg szó sincsen és két megyenévben szerepeltetni Csanádot nem lenne túl értelmes döntés. Akkor már inkább helyre kellene állítani a teljes Csanád megyét és minden megye hordhatná a saját nevét. Ekkor merülhetne fel a következő kérdés, hogy a helyreállítás az 1923-1950-es Csanád, Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített megye, vagy az 1914-es vármegye területén történjen meg. További kérdés lenne, hogy lenne-e területi korlátja egy régi megyenév visszahozatalának? Szerepeltessük majd Ugocsát is? 

Mindenesetre a makóiak mellett a Komárom-Esztergom megyeiek is örülhetnének a döntésnek, végre lenne náluk is kisebb megye. És Magyarország 20. új megyéje, Makó székhellyel a maga kb. 2000 négyzetkilométerével nem is lenne kirívóan parányi. 

Kedves olvasóink, mit gondolnak a kérdésről?

Kifejezetten örülnénk, ha az egykori Csanád vármegye területén élők fejtenék ki kommentben mi a véleményük a döntésről. Van-e különbség a battonyai és a makói csanádi identitás között? Vannak-e olyanok, akik csak most szembesültek azzal, hol is születtek, éltek? Vagy netán a 2020. június 4-től érvényes változtatás teljesen közömbös számukra?

130 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr8712930993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tranquillius 2017.10.16. 15:10:24

@kakukk123: A vármegyei identitás a vármegyei nemesség körében volt a legnagyobb divat. Ugocsa non coronat, Turóc megyeiek lemészárlása Ónodon, stb. stb. Ez a rendiséggel együtt elenyészett.

lezlidzsi84 2017.10.16. 15:25:26

@Bright side of life: Ez valóban csak kampányfogás, ami még akár vissza is üthet, ha a megye nagyobb részének okoz kellemetlenséget az adatváltozások miatt, mint amekkorának ez érzelmileg jelent bármit is. Kérdés, hogy ki kap még kedvet hasonló "változtatgatásra", illetve tényleg érdekes lenne tudni a helyeik véleményét erről az egészről.

Tomi Vazquez 2017.10.16. 15:35:41

@vwxyz: Pontosan!
Eletem elso 25 evet Szegeden eltem. A felmenoim is tosgyokeres szegediek. A szuleim a mai napig ott elnek. Soha senkit nem hallottam sem a csaladomban se a kornyezetemben Csanad megyet emlegetni.
Apai nagyszuleim 1905-ben szulettek. Nekik is fiatalkori "elmenynek" maradt csak a regi megye. Eletuk nagyobb reszet a csonka/uj megyehatarok kozt eltek.
Meglatasom szerint ez egy baromsag, hogy erzelmileg kotodik a lakossag ehhez a nevhez. Mar ember nincs a Foldon aki valoban elt a trianon elotti megye hatarok kozt.
Mar megint vki nagyon unatkozott egy irodaban. (Bocsi az ekezet nelkulisegert. Kulfoldon elek s itt nincs ekezetes billentyuzet.)

Le Orme 2 2017.10.16. 15:36:27

Szociológusok és geográfusok között régi kutatási téma a területi identitás, melyik területi szint a egerősebb, az utcától a világig. A kutatások alapján minél nagyobb egy település, annál erősebb a megyéhez kötődés, minél kisebb, annál jelentősebb a településhez kötődés. A kistájhoz kötődés mértéke kisebb, mint a megyei kötődés, a regionális pedig még kisebb. Vagyis a két legerősebb szereplő a megye és a település (valamint az ország és magyarság, de ez nagyobb szint).

@Tranquillius: "A vármegyei identitás a vármegyei nemesség körében volt a legnagyobb divat."

Honnan tudod? Van tudomásod 19. századi szociológiai felmérésről, amelyben kérdeztek nemeseket és nem nemeseket is? Mindenesetre egyáltalán nem enyészett el a megyéhez kötődés, ezt szociológiai felmérések bizonyítják.

Le Orme 2 2017.10.16. 15:40:01

@Tomi Vazquez: Szegeden ez természetes. És Makón?
Győr környékén sincs kötődés Sopron megyéhez, míg a Sopron környékiek Sopronhoz, Óváraik Óvárhoz kötődnek.

Tranquillius 2017.10.16. 15:52:07

@Le Orme 2: A nemesség háború esetén vármegyei zászlók alatt gyülekezett, királykoronázás alkalmával a vármegye zászlóival vonultak fel, az országgyűléseken a vármegyét képviselték.

Bright side of life 2017.10.16. 15:53:12

@Le Orme 2: “A kutatások alapján minél nagyobb egy település, annál erősebb a megyéhez kötődés, minél kisebb, annál jelentősebb a településhez kötődés.”
Forrás?
Nem kutattam, így tapasztalataimat nem általánosítom, de eleddig senkivel nem találkoztam, aki pl. debreceniként Hajdú-Bihar megyei vagy szegediként Csongrád megyei kötődését emelte volna ki, vagy akár csak ilyenről említést tett volna.

Terézágyú 2017.10.16. 15:56:17

Hódmezővásárhely Csanád megyei volt?

Le Orme 2 2017.10.16. 16:08:13

@Tranquillius: Tehát nincsen forrásod állításod alátámasztására, köszönöm, ennyi elég.

Terézágyú 2017.10.16. 16:12:22

@Le Orme 2:
Tőled is éppen forrást kértek fentebb ... :)

Le Orme 2 2017.10.16. 16:15:13

@Bright side of life: Ennek nem egy forrása van, hanem ez számos kutatást feldolgozó metakutatások következtetése. Nem spekulálni kell egy témáról, hanem utána kell nézni az empirikus kutatásoknak.
Pl: Bugovics Zoltán : Társadalom, identitás és területfejlesztés, Budapest: L'Harmattan Kiadó

Terézágyú 2017.10.16. 16:19:33

@Le Orme 2:
És ebben le van írva, hogy márpedig a megyei identitás milyen erős - még akkor is, ha 60 éve megszűnt megyékről van szó?... :-O

metax 2017.10.16. 16:20:29

@Terézágyú: "Hódmezővásárhely Csanád megyei volt?"

Mint azt az egyik képen is láthatod, az akkori Hódvásárhely a középkorban még igen. És török hódoltság ide vagy oda: a XVII.sz.-ban került át Csanádtól Csongrád vármegyéhez.

Tranquillius 2017.10.16. 16:21:21

@Le Orme 2: rendi országgyűlések jegyzőkönyveit nézegesd.

Terézágyú 2017.10.16. 16:24:58

@metax:
Köszi. 5 perc gugli után sem találtam erre adatot, azért kérdeztem meg.

Csak mert ugye Lázár is vásárhelyi meg vásárhelyi blogok nyomatják nagyon, hogy mekkora öröm ez a névváltozás... szóval akkor nekik nem is Rákosival, hanem a törökökkel van bajuk? :))

Le Orme 2 2017.10.16. 16:28:41

@Tranquillius: Akkor megismétlem: azt írtad, a nemesség körében volt csak megyei identitás, ami megszűnt.
Azt elfogadom, hogy a nemesség körében erős volt a megyei identitás.
De változatlanul nem igazoltad két másik állításodat, ami így ex katedra maradt:
1. A nemességen kívül másoknak nem volt megyei identitása.
2. Megszűnt a megyei identitás.
Ellencáfolat viszont van, a megyei identitás nem szűnt meg.

Terézágyú 2017.10.16. 16:28:47

@Le Orme 2:
Netalán még konkrétan Csanád megyét is említi...? :)

Conchobar 2017.10.16. 16:39:10

@Tranquillius: " Én sunyin arra biztatlak, hogy fuss neki még egyszer a cikknek, hátha sikerül értelmezni mi benne a tény" - Attól, hogy mások véleménye mögé próbálsz bújni, nem leszel becsületesebb. Ha volt képed azt a mondatot leírni, hogy "Tényleg az a legfontosabb ma Magyarországon, hogy megyenév-táblákat cserélgessünk?", akkor az lett volna a konzekvens magatartás, hogy a továbbiakban hallgatsz (és írsz valami más témáról)

metax 2017.10.16. 16:42:15

@Terézágyú: "Csak mert ugye Lázár is vásárhelyi meg vásárhelyi blogok nyomatják nagyon, hogy mekkora öröm ez a névváltozás"

Lázár az úr Csongrád megye keleti-délkeleti felében. Az van, amit ő akar. Mióta összevonták a vásárhelyi és a makói választási körzetet, már nem csak a vásárhelyi, hanem a makói térség felett is hatalmat gyakorol. Makón is, ahol 2014 óta már fideszes a polgármester. Ez az egész névváltás a feltűnési viszketettségben szenvedő Lázár agyszüleménye, a megyei közgyűlés fideszes többsége meg persze majd bolond lenne ellentmondani neki.

Más nagyobb városokat illetően azt nem tudom például tudod-e, hogy Debrecen egész sokáig bihar megyei város volt, és csak 1870-es években, a hajdú kerület vármegyévé szervezésével tették meg a frissen megszervezett Hajdú vármegye székhelyévé?

Tranquillius 2017.10.16. 16:43:49

@Le Orme 2: Az az érzésem magaddal vitakozol, én ugyanis ezt írtam: A vármegyei identitás a vármegyei nemesség körében volt a legnagyobb divat. Hol láttad azt a "csak"-ot? Utána azt írtam, hogy ez a vármegyei nemesi identitás a rendiséggel együtt lassan elenyészett.

Tranquillius 2017.10.16. 16:49:18

@Conchobar: Ez a "konzekvens magatartás" szerencsére számodra is egy opció.

Le Orme 2 2017.10.16. 17:17:12

@Tranquillius: Veled vitatkozom, mert te szűkítetted mondandódat a vármegyei nemességre, nem én, valamint te rtad, hogy kihalt a megyei identitás. Utólag meg nekem támadva átértelmezed a mondandódat.

A cikk felütése is hátborzongatóan jellemtelen, a későbbi kifarolást lehetővé tévő, miszerint másokat idéztél csak, nem saját véleményedet írtad:

"Már megint mire költik el az adófizetők pénzét? Tényleg az a legfontosabb ma Magyarországon, hogy megyenév-táblákat cserélgessünk? Talán ez a két leggyakoribb komment mostanában Csongrád-Csanád megye tervezett neve kapcsán, holott földrajzi szempontból is vitatható lenne a döntés."

Miközben egyetértesz a vitatókkal, és még földrajzi érveket is szeretnél pluszban adni.

Bright side of life 2017.10.16. 17:19:25

@Le Orme 2: Elegáns lett volna, ha megadod az oldalszámot is :), de így sem rossz.
Más helyen Bugovics viszont pont azt írja, hogy a lokalitás (település) és az ország az amely magas indentitástudat kialakító hatással bír. A megye vagy egyéb közigazgatási egység, pl. régió - ő kvázi közösségnek írja - csak módosító hatással rendelkezhet az identitástudat kialakításában. A módosító hatás alapja, hogy miként működik a mindennapokban egyik vagy mási megye igazgatása, milyen érdekérvényesítő képességgel bír stb. Példaként hozza azon Veszprém megyei településeket, amelyek Győr-Moson-Sopron megyéhez csatlakoztak és amelyek ennélfogva jobban reagáltak a megyei szintű kérdésekre, problémákra, mint más települések. (Bugovcs Zoltán: Phd értekezés, 2004. 155-157. o.)

Bright side of life 2017.10.16. 17:33:51

@Le Orme 2: Korábban már feltettem a kérdést "őfelségének" a Tenkes Kapitányának, de sajnálatos módon nem válaszolt; hátha Te megteszed.
Te hogyan éled meg, hogy melyik megyében születtél/élsz? Milyen, csak az adott megyére (közig. egységre és nem népcsoportra!) jellemző szokásokat gyakorolsz, hagyományokat ápolsz? Miben korlátoz/sért stb. Ha esetleg a megye elnevezése nem esik egybe a történelmi nevével? Tényleg, a születési helyed vagy a lakóhelyed esetleg munkahelyed megyéje jelenti az erősebb kötődést (feltéve, hogy nem esik egybe)?
Hálás lennék a válaszért, tényleg érdekel, nem kötekedni akarok.
Évente talákozom és beszélgetek kb. 50 olyan emberrel, akit korábban nem ismertem és a beszélgetés mélysége, témája is lehetővé tenné a megyei kötődés megemlítését. Ha az eddig (többé-kevésbé) tudatosan leélt éveim számát tekintjük mintegy 1500 emberről van szó, akik közül senki említette azt, hogy bármely megyéhez bárhogyan kötődne.

Le Orme 2 2017.10.16. 17:43:14

@Bright side of life: A megyei identitás nem túl erős, ezt mutatják a kutatások. De te és a bloggazda ennek teljes hiánya mellett kardoskodtatok, errefel írtam, hogy azért a kutatások szerint mégis van.
Mivel ez statisztikailag kimutatott (vagyis többezer ember véleményének összegzésén alapul) ezért térdektelen, hogy egy-egy véletlenszerűen kiválasztott ember mit gondol róla. Ha néhányan éreznék, már akor is lenne.
Számomra a Kárpát-medencéhez és a magyarsághoz fűződő kötelékek a legerősebbek, a települési, megyei kötődésem nem erős. (Nyilván a család, személyes ismerősök köre más kérdés, az nem a területi identitáshoz tartozik.)

Bright side of life 2017.10.16. 18:01:28

@Le Orme 2: Ha visszanézed a kommentjeimet láthatod, hogy alapvetően - amellett, hogy a véleményemet megfogalmaztam - kérdésként tettem fel, amit az előbb Neked is. Megjegyzendő, hogy - teljesen normálisan és az eddigi tapasztalataimmal egyezően - Te is azt válaszoltad, hogy nem jelent számodra többlet identitást a megye.
Nem tisztem és valószínűleg nem szorul rá, hogy a bloggzadát védjem, de az én olvasatomban ő is ezt a kérdést tette fel.
Érdekes, hogy eddig a konkét átnevezéssel érintettek nem nyilvánítottak véleményt, pedig jó lenne tudni, ők mit gondolnak.

Norden 2017.10.16. 18:35:08

Mondjuk a megyék helyett értelmesebb volna körzeteket szervezni az úthálózat mentén. De ha marad a megye akkor azokra is ráférne egy kis rendezés. Pl.:Szolnok mellett Abony, ami gyakorlatban Szolnok agglomerációja másik megyéhez tartozik. Nagykőrös -Kecskemét dettó hasonló szitu.

lezlidzsi84 2017.10.16. 18:37:30

@Le Orme 2:
A cikk felütése is hátborzongatóan jellemtelen, a későbbi kifarolást lehetővé tévő, miszerint másokat idéztél csak, nem saját véleményedet írtad:"

"Miközben egyetértesz a vitatókkal, és még földrajzi érveket is szeretnél pluszban adni."

Csak én értek valamit nagyon félre? Arról volt szó, hogy vannak akik vitatják és feleslegesnek tartják az átnevezést, és a poszt bemutatja, hogy földrajzi alapon mennyiben jogos illetve vitatható az átnevezés, illetve megkérdezi a helyieket, ők mit gondolnak.

Azt hiszem túlzottan a fekete-fehér kinyilatkoztatásokhoz lettünk szokva az utóbbi időben.

FF 2017.10.16. 18:43:58

@Tranquillius: akkor az továbbra is 63 plusz egy corpus separatum...

FF 2017.10.16. 18:44:49

@Norden: Nagykőrös már pedzegette is, hogy átigazolna. Főleg azért, mert Pest megye alig kap uniós forrást.

lezlidzsi84 2017.10.16. 18:47:09

@Bright side of life: Nálam például sokkal erősebb a városhoz való ragaszkodás, mondjuk ehhez valószínűleg az is hozzájárul, hogy az egyik "mozaik" megyéből származok (Győr-Moson-Sopronból). Győriként viszont sokkal közelebb állónak érzem pl. Komáromot, Bábolnát, mint az Alpokalját. Az már másik táj. Nagyon nem is tudnék megyespecifikus dolgokat mondani, de még a szomszédos, általában szervesebben kialakult megyékről sem. Max annyit, hogy Veszprémben Leónak hívják a vadászt (az ország közepén meg VBK-nak). Inkább régióspecifikus dolgokat tudnék mondani, pl Dunántúlra, Észak-Dunántúlra vonatkozóan, de ezek jelentős része az eltérő természeti és gazdasági környezetre vezethetőek vissza, és szerintem különösebb mértékben nem is különböztetnek meg az ország más részeiben felnevelkedettektől.

Tranquillius 2017.10.16. 19:10:10

@FF: Tökéletesen igazad van, javítottam. Ráadásul Fiume is kisebb lenne Csanádnál, szóval a számozás is borulna.

G. Wolf 2017.10.16. 20:55:08

Még egy indok arra, hogy miért szabad, sőt kb kötelező adót csalni. Nem elég hogy az úgynevezett nemzeti tőkéseket finanszírozza a rendes magyar (vagy épp német/francia EU-s) adófizető, de még idióta faszságokra költik a pénzt. Majd ha norvég szociális rendszer, luxembourgi életszínvonal lesz, és Finnországból ide járnak tanulmányozni az oktatási rendszerünket, miközben a Dubaiak irigykednek a gazdagságunkra akkor lehet ilyen dolgokra költeni.

Kánikula 2017.10.16. 21:06:45

@Tenkes Kapitánya: Hát jó nekik ha ilyen komoly problémákról kell elmélkedjenek naphosszat. Egy 67 éve megszűnt megye névhez ki tud érzelmileg kötődni és miért? Ez lenne a kérdésem.

A jelenlegi Csongrád megye hány százaléka lehet az akinek ez érzelmileg fontos? Most komolyan. Meggyőzhető vagyok.
---

Void Bunkoid 2017.10.16. 22:17:38

@Kánikula: Ennyi erővel - igaz, ezt már feljebb is említette valaki - igazából a trianonozásnak sem nagyon van már értelme, tekintve, hogy az a terület 97 éve nem tartozik az országhoz, és már valóban nagyon nagyítóval kellene keresgélni olyan vén székelyt, aki még magyar papírokkal rendelkezett (nemhogy az eredeti, még monarchiás korból, de mára bécsidöntéses időlegesen visszakapott korszakból is).

Az identitásuk megvan, de szerintem azt már marhára nem az határozza meg, hogy milyen személyi igazolványuk van.

Ja igen, a székelyek "buletin"-nek hívják a személyi igazolványt, ami - tekintve hogy Trianon előtt nem nagyon volt ilyesmi, azóta meg ugye elszakadva nem az anyaországi szóhasználatot követik - egy magyarul ragozott _román_ szó.

vwxyz 2017.10.16. 23:21:55

@tutifruti22: Mesélj, melyik sikeres országban foglalkozik közel 30 évvel a rendszerváltás és 20 évvel az első kormányra kerülésük után a miniszterelnök (jobbkeze) és az országgyűlés megyenév-revízióval? A folytonos múltba révedés helyett nem kellene esetleg egy kicsit a jelen problémáival és a jövő megoldásaival foglalkozni? Nem lenne előrevalóbb kérdés, hogy ne maradjon le még jobban ez az ország? Ha egy kicsit gondolkodnának, biztos nem találnának valami lehetőséget, amivel előbbre juttathatják a hazájukat?

Gandosz 2017.10.16. 23:34:35

@vwxyz: Mesélj, mennyi lélegeztetőgépbe került ez a megyenévváltoztatás?
Mesélj, mit lehetett volna helyette csinálni?
Ezt kérdezem az aggódó, kétkedő, tépelődő bloggertől is.
Vagy csak simán kötözködtök?

Gandosz 2017.10.16. 23:47:03

@Conchobar: "Mondja 'geonáci', miközben sunyin nekilátott biztatni a Békésieket, hogy ők is követeljék a nevükbe a Csanád kiegészítést."

Az okoska több más példát is hozhatott volna az ilyen típusú kiegészítésre (pl. Somogy-Veszprém, Fejér-Veszprém, Veszprém-Zala, jász-nagykun-Szolnok-Heves) de fontoskodáson, kötözködésen, értelmetlen kritikán és zavarkeltési szándékon kívül mást nem érzékelek a cikkében.

lezlidzsi84 2017.10.17. 01:16:52

@Gandosz: Akkor a Nógrád-Hont, Pest-Hont illetve " Szolnok, Komárom, Szabolcs-Szatmár és Győr-Sopron megye nevei kibővültek és ma már erre nem is nagyon emlékszünk; az új nevek váltak megszokottá" mégis mi volt, ha nem példa? Na meg mivel foglalkozzon, ha éppen ez van hivatalosan is terítéken? Ez a "zavarkeltési szándék" meg elég rossz kort idéző megfogalmazás, remélem nem megyünk tovább még egy lépéssel.

Gandosz 2017.10.17. 07:34:00

@lezlidzsi84: Félreértetted. Arra van sok példa, hogy egy jelenlegi megye területének egy része (pl. Veszprém) korábban egy másik ma is létező megye területéhez tartozott (Zala), nem pedig a megyeegyesítésre. Ez a zavarkeltés, hogy Békésnek is Békés-Csanádnak kellene lenni; mert akkor Fejér-Veszprém és Somogy-Veszprém is lehetne. A "zavarkeltési szándék" nem idéz rossz kort, csak neked, éppen ez akifejezés illik rá.

vwxyz 2017.10.17. 07:40:11

@Gandosz: Nem kell ilyen bonyolult gondolatokkal túlterhelned magad, mint a lélegeztetőgép-egyenérték számítás, mondok neked egyszerűbbet: a rendszerváltáskor messze a legfejlettebb országunk volt a visegrádi négyek közül. Ma nemhogy őket nem látjuk már, olyan messzire elhagytak, de épp a végletekig lesajnált Románia hagy el bennünket. Ide vezetett a jövőkép nélküliség, a közéleti impotencia, a valós problémák kerülése, a lényegtelen témák sulykolása. Mint ez. Tudok még valamiben segíteni?

Gandosz 2017.10.17. 07:53:29

@vwxyz: Ne nem igaz kliséket írj (mert van jövőképl Románia távol van tőlünk, a részleges leszakadás gazdaságpolitikai intézkedések - a medgyessy-gyurcsány féle állameladósítás - következménye stb.), próbálj meg konkrétumokat. Hogyan csökkenti a gazdasági teljesítményt a megyenévváltoztatás?

lezlidzsi84 2017.10.17. 08:07:02

@Gandosz: OK, értem mire gondolsz. De a gondolatmenet lényege az volt, hogy az egykori Csanád megye nagyobb része került Békéshez, mint Csongrádhoz, ezért lenne jogosultsága egy esetleges békési változtatásnak, ha már Csongrád változik. Illetve vannak egyéb átnevezési törekvések is (pl. Pest és Nógrád esetében), amelyek miatt úgy általában jogos lehet foglalkozni az üggyel. De a kérdés továbbra is nyitott: valóban olyan fontos ez a helyieknek? Mivel Békés esetében nem nagyon hallani hasonló kezdeményezésről, ott valószínűleg nem az, de nem kizárt, hogy valamelyik politikus most vagy később "lehetőséget" lát majd a dologban. És ez állhat más megyékre is.

Tranquillius 2017.10.17. 08:35:45

@Gandosz: Mi abban a zavarkeltés, ha valaki feltesz egy egyszerű kérdést, miszerint, ha Csongrád megye nevébe szükségszerű felvenni Csanádot, akkor Békésébe miért nem?

Tranquillius 2017.10.17. 08:39:15

@vwxyz: Sikeres országokban az igazgatási szervek párhuzamosan képesek foglalkozni fontos politikai-gazdasági kérdésekkel, kevésbé fontos lokális ügyekkel és szimbolikus döntésekkel, mint például közterületek, közigazgatási egységek elnevezései.

vwxyz 2017.10.17. 12:42:33

@Tranquillius: A kérdés továbbra is: "melyik sikeres országban foglalkozik közel 30 évvel a rendszerváltás és 20 évvel az első kormányra kerülésük után a miniszterelnök (jobbkeze) és az országgyűlés megyenév-revízióval? "

Tranquillius 2017.10.17. 13:48:15

@vwxyz: Ha kettőnél kevesebb ilyen ország létezik, akkor felesleges a kérdés.

vwxyz 2017.10.17. 14:08:12

@Gandosz: Ha szerinted Románia távol van még tőlünk, akkor vagy csúnyán le vagy maradva, vagy lövésed sincs a gazdasági folyamatokról.
Ha nem érted, hogy miért lesz alacsonyabb a gazdasági eredmény attól, ha értelmes feladatok helyett hülyeségekkel kötik le magukat, akkor egy egyszerű példa: ha én tovább magyaráznék neked logikai alapokat, és nem mennék vissza dolgozni, amivel hasznot is hajtok, akkor a munkáltatómnak kevesebb eredménye lenne, amiből nekem is csak kevesebbet tudna és akarna visszaosztani, Eddig tudtál követni? Ha igen, akkor helyettesíts be az én helyemre a kormányzatot, a munkaadó helyére pedig a magyar nemzetet. Érted már?

vwxyz 2017.10.17. 14:11:00

Én egyet sem tudok. Csanádozással még egy ország sem jutott előrébb.

Gandosz 2017.10.17. 14:38:50

@vwxyz: Romániában kb 30%-al kisebbek a jövedelmek, roszabbak a laksákörülmények, és minden más fejlettségi mutató rosszabb. Ezek tények. Valamint az, hogy 2000-2008 között relatíve közeledett Románia Magyrországhoz, és így már csak valóban kb 30%-os a különbség.
Attól egyetlen munkásnak sem változik a teljesítménye, hogy átneveznek egy megyét, ami pár perces szavazási procedúrával járt. De hiába mondom neked, ez nálad vallási kérdés.

Hód Ödön · kudarckft.blog.hu 2017.10.17. 14:53:58

@vwxyz: Ha alkalmazol egy embert, hogy ásson egy gödröt, majd egy másikat, hogy temesse be, az közgazdaságtanilag pörgeti a GDP-t. ;)

vwxyz 2017.10.17. 15:31:53

@Hód Ödön: Ezzel mit próbáltál kifejezni?

Hód Ödön · kudarckft.blog.hu 2017.10.17. 15:45:21

@vwxyz: Hogy a megyenév-tábla cserélgetés pörgeti a gazdaságot, növeli a GDP-t, javítja a gazdasági mutatóinkat.

vwxyz 2017.10.17. 17:16:51

@Hód Ödön: Gazdasági téren impotens a kormányzatunk, de azért ennél még talán nekik is vannak hasznosabb ötleteik.

Bright side of life 2017.10.18. 01:26:44

@Gandosz: “Mesélj, mennyi lélegeztetőgépbe került ez a megyenévváltoztatás?”
A kérdés nem ez. Amúgy nyilván van nem kevés költségvonzata, a névjegykártyák újranyomásától a különböző adatbázisok módosításán át a hivatali táblacserékig stb. Azt is elfogadom, hogy ezek a költségek nem tragikusan magasak.
Attól azonban, hogy egy döntés elvileg meghozható és az ezzel járó költségek éppen nem súlyosak, maga a döntés még nem lesz szükséges, indokolt, nem lesz jó vagy megalapozott.
Sajnálatos, hogy a döntés, azaz az átnevezés szükségességéről, indokairól, arról, hogy milyen valós igényt elégít ki, vajmi keveset tudunk és a támogató kommentekből sem derült ki semmi érdemi.

“Mesélj, mit lehetett volna helyette csinálni?”
Ha úgy gondolod, hogy ez az utolsó megoldandó probléma az országban, akkor pl. meginni egy sört...:)

vwxyz 2017.10.18. 07:53:00

@Gandosz: 2008-as adatokat találtál? Tudtad, hogy már 2017 van? Neked tényleg semmi közöd gazdasági kérdésekhez. Egy kicsit még próbálgasd azt a Google-t, lesz ott még több érdekes infó is.

"pár perces szavazási procedúra": Hát, a döntéshozatali, végrehajtási mechanizmusokat sem ismered. Már bocs, de mivel foglalkozol, hogy ennyire nem bírsz gyakorlatias lenni?

vwxyz 2017.10.18. 08:00:22

@Tranquillius: Picit olvass utána, hogy hagytak állva minket a környező országok, akik nem a Csanádozással kötötték le magukat, és máris megbánod a felelőtlen kijelentésedet.
Pro tipp: adatokat ne a Habony-médiában keress, mert a "Magyarország jobban teljesít" hazugsághoz még ők sem találtak olyan mutatót, amivel alá tudták volna ezt támasztani.

Tranquillius 2017.10.18. 08:12:35

@vwxyz: Az 1990-es megye-átnevezések után mi voltunk a régió legjobban teljesítő gazdasági hatalma, de amióta nincsenek megye-átnevezések valóban tapsztalható némi visszaesés.

Gandosz 2017.10.18. 08:19:13

@vwxyz: Eurostat adat, 2016, vagyis a legfrissebb adat:
Magyarország GDP/fő,vásárlóerőparitáson, az EU átlag 67%-a; Romániában 59%
tehát a különbség 67/59 - 13,6% Magyarország javára
Folyóáras GDP adat: Magyarország 11600 euró per fő
Románia 8600 euró per fő
A különbség 34,9% Magyarország javára.
Ennyit a lekörözésről.
A vásárlóerőparitásos és a folyó áras adat is érdekes.

Gandosz 2017.10.18. 08:21:26

@vwxyz: Böngészheted még az eurostat honlapját, a sokszáz indikátor közül egy-két olyat találhatsz legfeljebb, amiben a románok jobbak nálunk.
ec.europa.eu/eurostat/web/national-accounts/data/main-tables

vwxyz 2017.10.18. 11:28:10

Kezdhetjük a GDP-vel ha már azt erőlteted: 2010, a legutóbbi magyar kormányváltás óta a magyar GDP 15%-kal nőtt, a román 34-gyel. Euro alapon, mert ha USD-re nézem, akkor a magyar még csökkent is. A mi kis "jobban teljesítő", minden bokornál megálló személyvonatunkat sorban hagyják le a környékbeli gyorsított személyvonatok, sebesvonatok, IC-k, expresszek, TGV-k. A bukaresti gyors még nem ment el mellettünk - olvasd csak vissza, hogy mit írtam - még mögöttünk van, de a lendületéből látszik, hogy pillanatokon belül az is elrobog mellettünk. Bizakodhatsz, hogy majd lelassít a kedvünkért, csak hogy mégse legyen akkora kamu a kormányzati sikerekről szóló hazugságpropaganda, de ha áltatod is magad, ugyanúgy megelőz és állva hagy minket, ahogy bohócot csináltak belőlünk a szlovákok, a csehek, a lengyelek...
És, hogy visszatérjünk az eredeti kérdéshez, akkor mi is a fontos kérdés, mivel is kellene foglalkoznia a miniszterelnök(ség)nek és az országgyűlésnek? A térkép színezgetésével, vagy a nemzet jólétével? Itt látszanak a példák a szomszédainknál, hogy az utóbbi mennyivel értelmesebb és eredményesebb lenne.

Gandosz 2017.10.18. 18:58:03

@vwxyz:
három év (2005, 2010, 2016) adatai a két országra (GDP/fő euróban)
Román: 3800 6300 8600
Magyar: 9000 9900 11600

Tehát 2005-ben Magyarország még 137%-al haladta meg Romániát, 2010-ben csak 57%-al. A tendencia alapján Romániának meg kellett volna előnie Magyarországot 2013-ra. Ezzel szemben 2016-ban Magyarország 35%-al meghaladja Romániát.
Vagyis kedvezőtlen tendencia a magyar stagnálás-bisszaesés 2010 előtt volt. Azóta Románia átlagnál jobban növekszik, de Magyarország is.
Ezek a tényszerű adatok, amiről pedig te írsz, az meg a te agyszüleményed, ahogyan az is, hogy léteznek egymást kizáró cselekedetek, vagyis hogy bármiben is akadályozná a kormányt egy névátnevezés.

G. Wolf 2017.10.18. 21:13:02

@Gandosz: ????

Ne is haragudj, de az hogy nem 100%ig lineáris (egyenes vonalú) attól még ez egy közeledő tendencia. Attól mert akkor gyorsabb volt, most meg lassabb, attól még eltelt majdnem 8 év a kormányváltás óta.

Különbségek:
5200-3600-3000

Szépen de lassan érek utol a románok minket. Lehet hogy legközelebb már kevesebb lesz a különbség mint 3000... Valóban lassul az ütem, azért jobban fájna ha már most 1000 lenne csak a különbség, de várjuk ki 2017 végét.

Egyébként ebben az izzadságszagú érvelésedben az a szép, hogy 100%ig ugyanez a vita ment pár éve (nincs még 10se!) Szlovákiával kapcsolatban. Előbb csak egy két adat jött ami közelített, csak akkor épp a szocik magyarázták ugyanezt, hogy a "közelít az nem jelenti hogy megelőz" vagy hogy "egy adat még nem jelent semmit" - valóban nem, és nem jelentette akkor épp akkor jobb, de szépen lassan megelőztek minket. Ma már alig találsz olyan adatot amiben hazánk jobban teljesít mint Szlovákia...

Fáj kimondani de ha így haladunk következik Románia.

vwxyz 2017.10.19. 11:28:58

@G. Wolf: +1
@Gandosz: Hihetsz a mesékben, de az idő ellened dolgozik.
Egyébként áruld már el, miért hiszel abban, hogy a negyed-ötödrangú és még ennél is lényegtelenebb kérdések (lásd megyenév-igazságszolgáltatás) fókuszba állításával előbbre jutunk, mint az, aki legalább a másod-harmadrendű kérdések fontosságát felismeri, és azokkal foglalkozik?

FF 2017.10.19. 14:48:13

@Tranquillius: Köszönöm.

Nem csak a címke miatt... de éppen a vármegyei identitásról meg hagyományokról is esett szó és hát ezek szegény Fiumének nem juthattak.

pitcairn2 2017.10.19. 15:25:56

@vwxyz:

a román átalakulás "sikerét" leginkább a Ceaușescu iránt érzett hatalmas nosztalgiával lehet jellemezni...

Nicolae Ceausescu’s legacy reconsidered amid nostalgia for communism in Romania
www.washingtontimes.com/news/2016/apr/18/nicolae-ceausescus-legacy-reconsidered-amid-nostal/

pitcairn2 2017.10.19. 15:32:48

@vwxyz:

még Ceaușescu luxusvillája is kegyhely lett...

youtu.be/Rnbey9q468g?t=100

Múzeumot szenteltek nekik!

egy kissé ciki, hogy 28 évvel a román kommunizmus bukása után a románok többsége úgy érzi, hogy jobban élt csau alatt mint ma az EU-ban...

(a legutolsó releváns felmérés 2014-ben volt akkor a válaszadók 60,5% úgy vélte, hogy 1989 előtt jobb volt az élet mint 2014-ben...)

no ennyit arról a hatalmas román "sikerről"...

PS. a román lakosság színe java vendégmunkásként robotol vhol Európa szerencsésebbik részén, mivel otthon nem találtak munkát...

persze sok pénzt utalnak haza az tény

enélkül már rég csődbe mentek volna

gigabursch 2017.10.20. 07:44:14

Nem értem az alapvető károgást, hogy miért baj, ha vissza kapja egy megye - még ha összevont az alak is - az eredeti nevét.
Megkapta ezt Győr-Sopron megye is a módszerváltás környékén, amikor odajött a Moson is.

Más:
Személy szerint azt, hogy Hont és Nógrád egy részét belecsapták Pestbe a létező legfenntarthatatlanabb döntések egyike volt. Minden szempontból (infrastruktúrák, közigazgatás).

Más:
Elnéztem a térképet, ami az 1950-es megyehatár reformot mutatja be.

Zala megye eredetileg Csopakig felnyúlt, azon térképen meg +- Zánka a határvonal. Az a váltás mikor történt meg?

Tranquillius 2017.10.20. 08:48:17

@gigabursch: 1946-ban került a balatonfüredi járás Veszprémhez. 1950-ben Zala megyét alaposan megbüntették, elvették az egész Balaton-partját Keszthellyel együtt. Csak 1979-ben kapták vissza a Balatongyörökig tartó partot.

vwxyz 2017.10.20. 10:20:26

@pitcairn2: A retorgrád Magyarországon sokkal népszerűbb. A legnagyobb párt az ötvenes évek értékrendjét, a szoci utódpártok pedig a nyolcvanas évekét kínálják, nálunk erre van tömegigény.

Vendégmunkásozás vonalon először is gondold végig a domestic és a national product közötti különbséget!

Amúgy a határszélen már megfordult az ingázás iránya, és ma már "Csanád megyéből" járnak át Romániába dolgozni.

pitcairn2 2017.10.20. 10:49:39

@vwxyz:

az 50-es években is Brüsszelben, illetve Basel-ben írták a törvényeinket?:)

akkoriban is transznacionális megavállalatok hada vett körül?

PS. én megértem a kiábrándultságodat, de azért ne veszítsd le a realitásérzéked

a román példa kapcsán is csak arra céloztam, hogy nem érdemes ezzel túlzottan példálózni...

Romania enters the top 20 states with the largest diaspora – according to the UN Report on migration
cursdeguvernare.ro/romania-enters-the-top-20-states-with-the-largest-diaspora-according-to-the-un-report-on-migration.html

egyszerűen nem ér annyit...

gigabursch 2017.10.20. 13:30:01

@Tranquillius:
"alaposan megbüntették"

Ténylegesen volt büntetés vagy jól kiba**(brál)**tak Zala megyével?

vwxyz 2017.10.22. 17:25:00

@pitcairn2: Hogy bírtad ezt a 'Brüsszelben írják a törvényeinket' című ostobaságot pont egy olyan vitába beleírni, ahol az az alapkérdés, hogy a magyar kormányzat feladatai és lehetőségei ismeretében értelmesen jár-e el, amikor megyenév-átnevezési szintű kérdésekkel alibizik ahelyett, hogy értelmesebb kérdésekkel törődne, vagy pedig tényleg nincs már ennél fontosabb feladata? Látom, hogy nem vagy tisztában sem a magyar, sem az uniós jogalkotás hatókörével, de legalább a szövegkörnyezetből levehetted volna, hogy a kritikus tábor épp a komolyság hiányát hiányolja, látván, hogy a magyar kormányzat nem képes felnőni a feladataihoz.

Az emigrációval kapcsolatban: a magyar lakosság mobilitási hajlandósága kritikán aluli, nyelvtudása gyenge, toleranciája, elfogadási hajlandósága alacsony, és a rendszerváltás után jó ideig még sokkal jobban éltünk, mint a szomszédaink. Ezért nem indult be, maradt alacsony szinten sokáig a kivándorlás. A lengyelek vagy a románok mélyebbről indultak, sokaknak nem volt kilátása odahaza, hamarabb felpörögtek. De a gazdasági előnyünk elfogyott, úgyhogy ne vegyél mérget arra, hogy ez így is marad. Publicus: a 18-29 éves magyarok 37%-a tervezi, hogy külföldre megy dolgozni :(

A 600 nézettségű videóval és hasonló színvonalú forrásokkal meg ne égesd magad, kérlek!

Egy költői kérdés: te ugye nem jártál mostanában Romániában?

pitcairn2 2017.10.22. 21:34:09

joghierarchiáról tetszett már hallani?

no ez az amiben a magyar jog az uniós jog alatt van...

ergo

csak olyan törvényeket írhatnak kis hazánkban amik nem mennek szembe az uniós joggal, illetve a hatályban lévő nemzetközi egyezményekkel...

ami pedig a "román kivándorlást" illeti azt a 2000 óta eltelt időszakot tekintve arányaiban csak Szíriából kibontakozott elvándorlás múlta felül...

ott azonban polgárháború van...

ha a "600 fős nézettségű videó" kitétel a Ceaușescu luxusvilláról készült dokumentumfilmre vonatkozik, akkor meg te ne égest magadat ezzel, mivel ez mindössze egy bizonyos "Alina Dima" általi közzétételre vonatkozik és egyáltalán nem vonja kétségbe a Ceaușescu családdal kapcsolatos nosztalgiát...

youtu.be/Rnbey9q468g?t=100

sőt aláhúzza azt, mivel egyszerű román honpolgárok is terjesztik a dokumentumfilmet...

csak úgy belső indíttatásból:)

pitcairn2 2017.10.22. 22:08:10

@vwxyz:

fabrikáltam neked egy összehasonlító chart-ot kis hazánk és Románia kapcsán

knoema.com/atlas/Romania/topics/Demographics/Population/Net-migration-rate?compareTo=HU

persze lehet, hogy az utóbbi évben nagyon feltuningolták magukat, de ezt erősen kétlem, mivel nem ömlenek vissza tömegével a kivándorolt románok

legalábbis nem hallunk efféléről...

Untermensch4 2017.10.23. 00:24:10

@Terézágyú: Felénk helyihülyék még Gutenberg-ről elnevezett közterületet is át akartak nevezni, mer' csak.

Untermensch4 2017.10.23. 00:34:45

" Szolnok, Komárom, Szabolcs-Szatmár és Győr-Sopron megye nevei kibővültek és ma már erre nem is nagyon emlékszünk; az új nevek váltak megszokottá."
Ja, persze. Én pont Szolnokmegyei vagyok, ez a név-restauráció úgy hiányzott mint egy falat kenyér. Már annyira "megszoktam" hogy alig vagyok ideges miatta, tényleg. Meg esztétikailag is qrvajól néz ki hogy JNKSZ megye mert a törvényszaró idiótákkal ellentétben a hétköznapi emberek nem annyira szeretnek terjengősen elnevezni dolgokat.
Ugocsát is vissza kell állítani. Több táblát lehet közbeszerzésből legyártani mint amennyi elfér a területén. Mekkora hungarikum lenne, "A megye aminek a teljes területe a megyehatárt jelző táblákkal van borítva"...

lezlidzsi84 2017.10.23. 10:49:16

@Untermensch4: Nálam ott szokott gond lenni, amikor nagy ritkán a születési datum/hely rovatban kérik a megye megjelölését is a "születési anyakönyvi kivonatnak" megfelelően. Persze utóbbi kitétel nem mindig van odaírva, mivel Budapest neve már majdnem 150 éve nem változott :) Ilyenkor szokott jönni a kérdés, hogy a mostanit vagy a régi megyenevet írjam-e? Erre általában döbbent tekintet a válasz, hogy "miért, az nem ugyanaz?" Hát, jobb helyeken nem :D

vwxyz 2017.10.23. 17:09:14

@pitcairn2: Tetszettem hallani joghierarchiáról, így azt is tudom, mi tartozik uniós hatáskörbe, és mi tagállamiba. A megyéket nevezzünk át, vagy gazdaságot fejlesszünk kérdés meccset Pesten játsszák. Magunkat alázzuk le, aztán megint másra mutogatunk.
Amúgy ez az egész Brüsszelre mutogatósdi az egyagysejtű birkáknak szól. Aki nem lusta az eszét is használni, az utánanézhet, hogy Brüsszel nem a sátán, hanem egy szövetség, amelynek a tagjai vagyunk, javaslatokat tehetünk benne, véleményt nyilváníthatunk és főleg mi is szavazunk a kérdésekről. Csak hát értelmes kérdések, konstruktív javaslatok helyet mi a demagóg hőbörgést választottuk, és deutchtomi szintű kóklereket küldünk az érdekeinket képviselni.
Továbbra sem tudok komolyan venni egy olyan "kutatást", amely szerint a románok 60%-a jobban élt Ceau alatt. Jut eszembe, elsunnyogtad a kérdést, ugye nem jártál az elmúlt években arrafelé, azért hiszel el ilyen butaságokat?
Alina Dima: keresnék én "eredeti" közzétételt, de mindenhol csak azt látom, hogy a csaj a saját videóit töltögeti fel. Rákeresnék, ki ez, a honlapja nem működik, a facebookon 600 követője van.
Szóval egy bukott diktátor palotáját megnyitják a látogatók előtt, egy héten öt napot van nyitva, az is elég, de te rögtön azt hiszed, hogy kegyhely lett, a románok oda járnak a templom helyett. Bő hónapja jártam arra, nem emlékszem, hogy sorba álltak volna az utcán, mint a Terror Háza előtt évekig. 217 értékelése van a TripAdvisoron, 169 a Google-n. Érdekes épület, másfél évvel a nyitás után ennél többet érdemelne, a korábbi lakójától függetlenül is.
A román kivándorlásról sokat lehetne mesélni, a Ceau-féle emberkereskedelem és a 90-es forradalom országában szerintem épp az lenne a furcsa, ha hiányoznának azok a szociális kapcsolatok, amelyek felerősítették az elvándorlást. Itthon pedig kifejezetten hátránynak tekintem azokat az okokat, amelyek miatt az emberek félnek elköltözni vagy akár csak világot látni elutazni nemcsak 1000, de 100 kilométerre is. Egy olyan országban élünk, ahol a szavazásra jogosultak nagy része simán beveszi, hogy a hanyatló nyugatot migráns bandák tartják rettegésben, és no-go zónák vannak szerteszéjjel a városokban.
A keresgélés közben láttam, hogy te máshol is szakmányban tagadod le a román gazdasági növekedés adatait, és ismételgeted a bezzeg-Ceau-alatt dumádat, meg linkeled a híres videót. Ez nálad valami becsípődés?

vwxyz 2017.10.23. 17:10:44

@Untermensch4: Gutenberget tüntessék is el, csak bajt hozott ránk, mennyit kell égetnünk miatta :)

Untermensch4 2017.10.23. 18:54:11

@lezlidzsi84: A születési hely anyámnál is meg szokta volt izzasztani az ügyintézőket, '56 végén született...
Néhol azért volt értelme az átnevezéseknek. Mint utóbb kiderült, a korábbi utcánk névadója úgy lett kommer mártír hogy a szamuely-féle rögtönítélő-álbíróság által felmentett(!) máv-detektívet néhány másik tolvajjal együtt megölték, később ezért nem túl meglepő módon halálra ítélte a bíróság...
A nagy átnevezési láz után mondta néhai apám hogy a legokosabb utcanevek az amcsiknál vannak NYC-ben, pedig ott nem nagyon fenyeget a rendszerváltós-átnevezős káosz. :)

Tranquillius 2017.10.25. 11:15:02

@vwxyz: @pitcairn2: Kérlek ezt rendezzétek le egy parkban, pisztollyal, vagy karddal, ahogy az úriemberek szokták, de a civakodásotokra nem vagyunk kíváncsiak.

Untermensch4 2017.10.25. 18:13:29

@Tranquillius: " Uram, ezért a sértésért párbajra hívom önt. Legyen hajnalban a park keleti kapujánál a dombon."
"Rendben. Mivel ön választott helyet és időpontot, én választok fegyvert. Mivel tüzértiszt vagyok, az ágyút választom..." :)

pitcairn2 2017.10.29. 12:08:38

@Tranquillius:

én a legutolsó kommentemmel már egyszer és mindenkorra lezártam a kérdést:)

vwxyz 2017.10.30. 08:44:17

@Tranquillius: Mesélj, mi fájt a királyi többesnek? Hogy megcáfolom a blogodon megjelenő, 'alternatív tényeket' tartalmazó kommenteket?

A következő mondatodban hány 'hibát' találsz? "Az 1990-es megye-átnevezések után mi voltunk a régió legjobban teljesítő gazdasági hatalma, de amióta nincsenek megye-átnevezések valóban tapsztalható némi visszaesés."

Tranquillius 2017.10.30. 10:20:02

@vwxyz: Nem cáfolatot töröltem, hanem olyan személyeskedést aminek itt semmi keresnivalója.
Az irónia detektálását pedig nem én fogom neked megtanítani.

vwxyz 2017.10.30. 16:15:05

Mutasd meg, mi a személyeskedés abban, ha valakiről, aki különböző fórumokon ismétlődően és tudatosan ugyanazokat a hazugságokat terjeszti, tényszerűen megállapítom, hogy hazudik?

Miből kellene felismernem azt, hogy iróniának szántál egy kijelentő módban, hangulati elemek nélkül begépelt kijelentést, amely nem is ütközik a többi kommenteddel?

lezlidzsi84 2017.10.31. 10:18:22

@vwxyz: Amikor elindult a blog, kialakult egy hallgatólagos megállapodás, hogy a kommenteknél lehetőleg kerüljük a vagdalkozást, személyeskedést (a másik minősítgetését ) mert az kinyírja a vitát, illetve szükségtelen ellencsapásra sarkallja a másikat. (A királyi többes azért van, mert többen írjuk.) Ezt elég sokáig (majdnem 4 évig) sikerült is tartani, de a "nemzetközi helyzet fokozódásával" már egyre inkább azt látom, hogy ez egyre több problémát okoz, mivel ha a tényekkel érvelő kommentelők agya durran el előbb, akkor épp rajtuk csattan emiatt az ostor. Mivel nem szeretnénk elsüllyedni a teljesen lebutított közbeszéd mocsarába, két lehetőségünk van: vagy leállítjuk a kommentelési lehetőséget (esetleg nagyon durván moderálunk, ami ezzel majdnem egyenértékű, csak macerásabb), vagy a korábbinál is erőteljesebben próbáljuk önmérsékletre inteni az ide valóban érvelni jövőket. Ha ebben partner tudsz lenni, azzal elég nagy terhet veszel le a vállunkról :) (Pl. nekem is sok időm elment azzal, hogy az ide időnként bekommentelt valótlanságokat alátámasztottan cáfoljam meg, de ha átmegy az egész vagdalkozásba még nehezebb a dolog.)

vwxyz 2017.10.31. 11:49:43

@lezlidzsi84: Sok sikert kívánok ehhez, még ha nem is értek egyet azzal, hogy konfliktuskerülésből szabad utat adtok a médiában egyre nagyobb teret szerző, tudatos és szándékos hazugságterjesztésnek, manipulációnak. Ez egy rettentő káros folyamat, ami ellen küzdeni kellene, mielőtt Európában is kialakulnak az észak-koreai típusú "alternatív valóságok".

lezlidzsi84 2017.10.31. 12:02:23

@vwxyz: Pont, hogy nem szeretnénk szabad utat adni, csak sokkal könnyebb dolgunk van, ha sikerül nyugodt mederben tartani a vitát. A "bizonytalanok" akik még akár el is hihetik a kamu állításokat sokkal jobban hisznek a másik állításait nyugodtan "megsemmisító" embernek, mint annak aki belemegy a vagdalkozásba, főleg, hogy ilyenkor könnyebben becsúszhat valami hülyeség is, amit persze az ellenfél nem mulaszt el kihasználni. Hiába van 90%-ban igazad, ő a 10%-kal fog villogni, aztán aki elolvassa, egy kalap alá vesz benneteket.

vwxyz 2017.10.31. 14:29:26

@lezlidzsi84: Mondd csak, tudod te, hogy én mit írtam, és mit cenzúráztatok?

Tranquillius 2017.10.31. 16:07:41

@vwxyz: Mindenki a saját posztjai alatt cenzúrázhat, úgyhogy lezlidzsi kollégát kár ilyen kérdésekkel zaklatni.

vwxyz 2017.10.31. 18:07:26

@Tranquillius: Tehát te nem tudod megvédeni a saját álláspontodat, és inkább nem is reagálsz a neked feltett kérdésekre, ő pedig kéretlenül úgy válaszol, hogy azt sem tudja, mit akar helyetted megmagyarázni. És ezt az egészet te úgy összegzed, hogy én zaklatom őt. Vadász, vadász...

lezlidzsi84 2017.10.31. 19:07:40

@vwxyz: Akarja a halál megmagyarázni. Valószínűleg nem láttam a konkrét kimoderált kommentet, segítő szándékkal próbáltam összefoglalni, hogy nagyjából mire törekszünk. (A 90-10%-os arányt eddig tapasztalataim alapján írtam.) Ha ezt nem veszed észre, akkor így jártunk.

FredPiszkos 2017.11.06. 20:32:36

Mint makói illetőségű, fontosnak tartom Csanád név "rehabilitációját". Igenis van ilyen identitás, első sorban a városban, kisebb mértékben a környező településeken. A sors fintora lehet, hogy mire megvalósul, megszünhet az amúgy is kiüresített, alibiből létező megyei önkormányzatiság és csak a kormányhivatal nevében marad meg az elnevezés. Annak a kormányhivatalnak, aminek havonta változik a szervezeti felépítése és csak addig marad meg, amíg végül be nem olvasztják valami központi hivatalba vagy minisztériumba. Éppen ezért nincs szükség fintorgásra, mert mire valamit is átkellene cserélni Csongrádról Csongrád-Csanádra már nem lesz mit átnevezni.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.05.23. 22:11:51

Most voltam Makón. Láttam a nagy megyeházat, és hamar levettem, hogy itt valami nem kerek. Köszönöm a jó összefoglalót, most már nagyjából értem a helyzetet.

1. A helyiek nagyon szeretik a városukat, és biztos vagyok benne, hogy örülnek a Csanád átnevezésnek.
2. A történelem alapján a legigazságosabb az lenne, ha visszaállítanánk Csanád megyét. Szinte teljes egészében megmaradt Trianon után. Rákosi elmebajának esett áldozatul. Egy értelmetlen lépés.
3. Óriási demagógia, hogy mekkora pénzkidobás a megyenévtáblák cseréje. A költsége összevethető szerintem egy Gripen egy havi tankolási költségével. Ne vessük már el a sulykot, egy ekkora ország GDP-jében még az ennél ezerszer nagyobb kiadások is szinte kimutathatatlanok.
4. Az is demagóg ostobaság, hogy "nincs ennél fontosabb dolguk?". Először is ezzel a kérdéssel a helyiek foglalkozhattak sokat, mondjuk pár tíz ember 20 munkaórát, Budapesten meg kb. 10 percet.
Másrészt ezen logika mentén semmivel sem szabadna foglalkozni, amíg a "legfontosabb" kérdést meg nem oldottuk. Ezzel analóg kb. az a vélemény, hogy minek építenek nemtommit, amíg vannak éhezők. Tehát a Hősök terét sem kellett volna megépíteni meg az Országházat anno, mert akkor is voltak éhezők. Egybites gondolkodás.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2024.07.20. 08:39:10

Hiányoltam a megye történetéből, hogy a Habsburg-racionalizálás -- átmeneti időre -- többször is egyesítésekben öltött testet ezen (a török után valóban ritkán lakott) területen. Így II. József Csanádot Csongráddal és Békéssel vonta össze, a Bach-rendszerben pedig néhány évig Békés-Csanád megye létezett.

Mondani se kell, hogy mindkét rendezés éles "nemzeti", majd a második esetben talán már idézőjel nélküli nemzeti ellenérzést váltott ki, így megbukott, pedig mindkettőnek voltak olyan racionális elemei túl kicsi megyék egyesítésére, amelyek később a nemzet szuverén döntésével megvalósultak. Legyen példa a jozefinista döntések közül Abaúj és Torna, az 1849 utáni önkényuralmiak közül pedig az a kevéssé ismert tény, hogy ekkor alakult meg először Hajdú megye, igaz, még Észak-Bihar néven.
süti beállítások módosítása