„A földrajzos olyan, mint a kalapácsos ember: mindenben szöget (területi különbséget) lát.” – hangzik el gyakran a nem is annyira megalapozatlan kritika. Ma sem teszünk mást: egy bizonyos dimenzió területi különbségeit vizsgáljuk meg, de egy olyan dimenzióét, amin a fejlesztéspolitikai dokumentumok általában nagyvonalúan átsiklanak, pedig esetenként fontos fejlődési tényező lehet: a hazai idegennyelvtudás bizony komoly regionális különbségeket tükröz.

Az 1990-es és a 2000-es évek fejlesztési dokumentumainak egyik gyakori vonása (készítőik végzettségétől, általános szemléletmódjától csaknem függetlenül), hogy a magyar területi fejlettségi különbségek okaiként felsorolnak jópár tényezőt a közlekedéstől az oktatásig, szakképzettségig, de az érdemi részben ezek közül csak néhánnyal foglalkoznak, legtöbbször a jól interpretálható (azaz a politikailag kevésbé kockázatos) és regionálisan is értelmezhető elhelyezkedést, közlekedési helyzetet emelik ki  és tárgyalják. (Mivel a többi tényező jellemzően vagy országos, vagy nagyon is lokális kompetencia, tehát vagy külső tényező a helyi fejlesztést célzó anyagban, vagy túl fájdalmas lenne elismerni a megrendelőnek az adott kompetencia helyi korlátosságát…)

Jó példa erre a bizonyos szakokon alapkönyvként tisztelt Logisztika I. egyetemi jegyzet, amely bevezető fejezetében a magyar területi különbségek tényezőit elég jól összeszedi, aztán megállapítja, hogy a "keleti országrész" relatív fejletlensége vélhetően nagyrészt a rossz közlekedési helyzetnek köszönhető és az autópályaépítéssel minden OK lesz. (Ez még a logisztikai területen sincs feltétlenül így…) Mondjuk nem ártott volna megkérdezni erről a 2016-ban autópályához jutó Szombathelyt, vagy a nyugat felé vezető autópálya 1995-ös befejezésekor már virágzó ipari parkkal, (kis) Audival, síppal, dobbal, nádihegedűvel rendelkező Győrt. Lehet, hogy vannak egyéb tényezők is? Erre szokott jönni a válasz, hogy naná, a fekvés! Ami adott, nehéz rajta változtatni… De biztosan úgy gondolkodik az ide 250-1000 km-ről tőkét hozó nyugati vállalkozó, hogy rögtön lepakoljuk az üzemet/boltot a határ utáni első autópályacsomópontnál? Ha így lenne, Budapest például elég nagy bajban lenne, pedig köszöni, egészen jól van. 

Természetesen nagyon fontos a jó megközelíthetőség, de önmagában sokszor kevés. Kezdjünk el kicsit a külföldi befektető, vagy a külföld felé terjeszkedni akaró magyar cégvezető fejével gondolkozni: hová teszem le a létesítményemet inkább? Ahol legalább a középvezetők/csoportvezetők beszélnek valamilyen idegen nyelven, le tudják fordítani az utasításokat, képesek kifelé tárgyalni, vagy már ezekre a posztokra is expatokat kell hoznom, és néhány tolmáccsal borzasztóan lassan (és drágán) mennek át az infók? Nyilván az első variáció a jobb, a második csak nagyon egyszerű (és jellemzően kis hozzáadott értékű) tevékenységek esetében buli. Nem véletlen, hogy a mostanában „divatos” Business Support Centerek Budapesten és egyes egyetemi városokban (Debrecen, Szeged, Pécs) virágoznak – csak itt találnak elég nyelveket beszélő (és viszonylag olcsó, lekötetlen) munkaerőt. Meglehetősen nyitott gazdaságú hazánk vélhetően továbbra is a termék- (és amiről sokan hajlamosak megfeledkezni) szolgáltatásexportra (pl. idegenforgalom, üzleti, orvosi szolgáltatások stb.) fogja alapozni fejlődését, így egyáltalán nem mellőzhető a külfölddel való kapcsolattartás képessége.

Vizsgáljuk meg ezzel a szemüveggel a magyarországi idegennyelvtudás területi különbségeit – mert lehet hogy nem feltétlenül a négysávos utak hiánya és a rossz fekvés miatt maradnak üresen egyes területeken a támogatásból (vagy egyéb forrásból) kialakított ipari parkok, illetve nem biztos, hogy jó területre irányítjuk azokat a bizonyos uniós pénzeket…

Hogy ezt számszerűsíthessem a 2011-es népszámlálás idegennyelvtudásra vonatkozó adatait fogom feldolgozni. Sajnos ezeket a KSH csak megyei szintre lebontva tette közzé 1960-ra, 1990-re, 2001-re és 2011-re, de már ezen a szinten is találkozhatunk értelmezhető különbségekkel. Természetesen az  önbevalláson alapuló adatok nem teljesen tükrözik a valós (használható) nyelvtudást, de véleményem szerint jól közelítik azt. Hogy az önbevallás "bátorsága" milyen területi különbségeket okozhat, nehéz megbecsülni, de van rá esély, hogy egymást legalább részben kiegyenlítő hatásokról lehet szó. Például a keleti megyékben - általában - kisebb mértékben használt német esetében lehetséges, hogy nagyobb mértékben becsülik le a tudásuk szintjét a megkérdezettek, mint a nyugati megyékben, ahol több alkalmuk van a gyakorlatban használni azt. Egyben az is lehet, hogy nyugaton pont ezért sokaknak reálisabb képük van valós nyelvtudásukról, így kevésbé hajlamosak bemondani azt a kérdezőbiztosnak.

Fontos megjegyezni, hogy a KSH az idegennyelvtudási kimutatásaiban a magyart is potenciális idegen nyelvként szerepelteti a nem magyar anyanyelvű lakosokra gondolva. Mivel a több idegen nyelvet beszélők miatt nem vonható ki a számuk automatikusan az összes idegen nyelvet beszélők számából, szerepeltetni fogom őket is a vizsgálatban, különösen azért, mert a magyar idegen nyelvként beszélése feltételezi egy egyéb nyelv bírását. Ez a módszer ugyanakkor némileg módosíthatja a nemzetiségek által lakott területek idegennyelvtudását, igaz, a jelenleg munkaerőpiacon lévő generációk java már anyanyelvként általában a magyart adja meg, így viszonylag kicsi zavaró hatással számolhatunk. (A magyart idegen nyelvként beszélők gyors fogyása az elmúlt 20 évben az érintett generációk lassú eltűnésének köszönhető...) Természetesen vizsgálhatnánk az egyes nyelveket beszélők összes számát is függetlenül attól, hogy idegen nyelv-e vagy nem, ez azonban nem minden esetben adna "fejlesztési" szempontból épkézláb eredményt.

A magyarországi nyelvoktatás 1990 előtti tragikus helyzete viszonylag közismert, a kötelező, de valójában elterjedni nem tudó orosz mellett a legtöbb helyen a múlt örökségeként németül tanultak a diákok, az angoloktatás jellemzően igen korlátozott volt. Idegen nyelvet elsajátítani gyakorlatilag csak egyes (pl. idegenforgalmi) szakiskolákban, a főváros és nagyvárosok topgimnáziumaiban, valamint a határmenti/nemzetiségekkel jobban ellátott térségekben volt reálisan lehetőség. Feltételezésünk szerint mindez 1990-ben és azt követően pontszerűen elég nagy különbségeket eredményezett az idegennyelvtudás általánosan alacsony szintje mellett.

Elsőként nézzük meg az évtizedes oroszoktatás "sikerességét". A népszámlálási adatok alapján a magyarországi "orosztudás" csúcsát nem 1990-ben, hanem 2001-ben érte el, a kifutó oroszul tanuló osztályok, illetve az oroszul tudók ekkor még viszonylag fiatalosabb korszerkezete miatt. A legkiugróbb érték (Budapest) is csak 3,57%-os, ennél minden vizsgált időpontban jóval többen beszéltek idegen nyelveket Magyarországon. A fővároson kívül jellemzően 1-2% vélte úgy, hogy elsajátította az oroszt,  jellemzően a keleti megyékben (közelség és szorosabb gazdasági kapcsolatok), illetve a Honvédség főbb irányítóközpontjaival büszkélkedő megyékben (Fejér, Veszprém) volt magasabb az érték, a legalacsonyabb pedig az idegennyelvtudásban jellemzően gyengén teljesítő Nógrádban.

Az orosz nyelvet idegennyelvként beszélők aránya 2001-ben (%)

A magyar idegennyelvtudásnak egyébként sem volt jó időszaka az 1960 és 1990 közötti időszak:  a bevallásuk szerint idegen nyelven megszólalni tudók aránya gyakorlatilag stagnált, csak négy tized százalékponttal nőtt országosan. Ha megyei szinten vizsgálódunk rögtön világossá válnak az okok: 1960-ban a térkép alapján igen nagy szórást mutatott az idegennyelvtudás, a legmagasabb értéket a jelentős nemzetiségi lakossággal rendelkező megyékben (Baranya, Békés, Tolna, Komárom-Esztergom) vette fel, ahol egyébként a fő idegen nyelv jellemzően a magyar volt, ezen felül még a fővárosban volt magas az érték. A legalacsonyabb értékeket a szinte teljes egészében magyar anyanyelvű északkeleten tapasztalhattuk. (Természetesen nem mehetünk el amellett a kérdés mellett, hogy mennyire volt pontos ebben a tekintetben az 1960-as népszámlálás, azaz hányan titkolhatták el idegennyelvtudásukat politikai okokból - a németek kitelepítésével érintett területeken vélhetően sokan. Ugyanakkor bizonyos tendenciákat még az 1960-as eredmények is jól mutatnak.)

Idegen nyelveket beszélők aránya 1960-ban (%)

1990-re azonban a korábban magas értékekkel jellemezhető megyékben igen erősen csökkent az idegyennyelvtudás. Ennek fő oka, hogy lassan "kihalt" az a jellemzően a második világháború előtt felnőtt generáció, amely még nem magyar anyanyelvű vagy kétnyelvű volt, hiányukat viszont az iskolai nyelvoktatás képtelen volt pótolni. Ezt támasztja alá, hogy a többi megyében nagyjából stagnált, esetleg kis mértékben nőtt csak ezalatt a 30 év alatt az idegen nyelveket beszélők aránya. Nagyobb mérvű növekedés csak a fővárosban (és vélhetően a nagyobb városokban) valamint a jelentős külföldi idegenforgalommal rendelkező megyékben (Veszprém, Somogy) történt. Ennek megfelelően valóban volt némi szórás 1990-ben  az egyes területek nyelvtudását illetően: a kivételezett helyzetét kihasználni tudó Budapest valamint a nemzetiségi "örökséggel" rendelkező megyék (különösen a "bajnok" Baranya) jóval magasabb értékekkel rendelkeztek mint a többiek, ezen belül megfigyelhető volt a keleti illetve az ország belsejében fekvő megyék (pl. Fejér) némi hátránya, ugyanakkor az 1990-es állapotot rögzítő térkép korántsem vált később "Magyarország fejlettségi térképévé", sőt 10-20 év alatt jelentősen meg is változott...

Idegen nyelveket beszélők aránya 1990-ben (%)

Amennyiben a 2011-es (vagy a 2001-es) adatokat tanulmányozzuk, egy alapvetően más felállással találkozunk. Budapest dominanciája megkérdőjelezhetetlen, a második helyen Baranya és Győr-Moson-Sopron áll. Jól áll még Pest megye és a Dunántúl jelentős része, de 2001 és 2011 között az ország többi része is erősen felzárkózóban volt (a nagy nyelvvizsgaboomra nyugaton valamivel előbb került sor). Ugyanakkor feltűnően alacsony értékkel rendelkezik Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és különösen Jász-Nagykun-Szolnok megye, ha pusztán a német és angoltudást nézzük, akkor Békés megye is.

Idegen nyelveket beszélők aránya 2011-ben (%)

Mi okozza ezeket a különbségeket és mivel is járnak az adott területek fejlődése szempontjából? Ehhez nem árt kicsit jobban megvizsgálni, hogy milyen nyelveket is beszélünk az egyes megyékben, illetve, hogy milyen volt a fejlődés dinamikája.

A beszélt nyelvek összetétele elsőre talán nem meglepő: 2011-ben az angol már átvette a vezető helyet a némettől, 13 megyében és a fővárosban már ez az első beszélt idegen nyelv, míg 6 megyében még őrzi előnyét a német. Talán az sem meglepő, hogy ezek kivétel nélkül dunántúli megyék és a fővárossal együtt itt beszélnek legtöbben németül az országban. Egyéb nyelvek csak a harmadik helyre tudtak feljönni: a fővárosban a francia, 13 megyében az orosz, két megyében (Vas és Baranya) a magyar, Nógrádban a cigány, Békésben a szlovák, míg Csongrádban a szerb, Pest megyében pedig a román. Utóbbi kettő nagy valószínűséggel a határon túlról beköltöző magyaroknak köszönhető. Az is megállapítható, hogy a beszélt idegen nyelvek a legtöbb megyében az angolra és a németre korlátozódnak, az orosz 1% körüli értékével igen sok helyen viszi a harmadik helyet.

A beszélt idegen nyelvek sorrendje 2011-ben

Szintén feltűnő, hogy ha összeadjuk az egyes idegen nyelveket beszélők számát, a legtöbb megyében alig kapunk nagyobb számot az összesen idegen nyelvet beszélőkénél, míg a fővárosban a kumulált érték jóval nagyobb - azaz a fővároson kívül viszonylag ritkán beszélnek több idegen nyelvet, ami Budapestnek (és vélhetően a nagyobb egyetemvárosoknak) jelent versenyelőnyt. 

Amennyiben a két valóban elterjedt idegennyelv bírásának területi különbségeit vizsgáljuk, a nemzetközi gazdasági együttműködésben alapvető fontosságú angol esetében feltűnő Budapest hatalmas előnye: 2011 a lakosok negyede vallotta, hogy beszél angolul, míg a legtöbb megyében ennél 10-15 százalékponttal kevesebb. Viszonylag sokan beszélnek angolul a nagy egyetemvárosok megyéiben (Csongrád, Baranya, Hajdú-Bihar) valamint Pest megyében. Őket jellemzően dunántúli megyék követik átlag közeli értékekkel, a lista végén pedig Magyarország viszonylag elszigeteltebb, illetve hagyományosan gyengébb világnyelv-tudással rendelkező megyéi állnak. Hozzá kell tenni, hogy az ország számos vidékén a 80-as évek végén gyakorlatilag nullával volt egyenlő az angolnyelvtudás, így azért a 10% körüli értékek is jelentős fejlődést jelentenek. Az angol tekintetében nem olyan jelentősek a különbségek Budapesten kívül, azaz mindenhol elég alacsony értékekkel találkozhatunk, ami a jelentősebb egyetemi központok kivételével nem ígér sok jót a modern gazdasági ágakba való bekapcsolódás reményével kapcsolatban sem keleten, sem nyugaton - főként, hogy a releváns felmérések alapján szinte valamennyi szomszédunk esetében nagyobb az angolul beszélők aránya, mint hazánkban.

Az angolt idegen nyelvként beszélők aránya 2011-ben (%)

A magyar gazdasági életben kiemelten fontos német esetében Győr-Moson-Sopron átvette a vezető szerepet Baranyától, a legjobb értékekkel rendelkező megyék (a fővároson és Pest megyén kívül) jellemzően dunántúliak, az ország keleti felében pedig már viszonylag alacsony értékekkel találkozhatunk (jellemzően a német befektetések nagyságának függvényében). Szintén jellemző, hogy az ország jelentős részén (a nyugati határszél és néhány jelentősebb német beruházásokkal érintett megye kivételével csökkenőben van a német nyelvtudás aránya.

A németet idegen nyelvként beszélők aránya 2011-ben (%)

De hol beszélnek viszonylag nagy számban németül és angolul is, illetve hol igen gyenge a két nyelv elterjedtsége? Ebben az alábbi kereszttábla segít - a táblában a 20 közigazgatási egységet 4 darab 5 tagú csoportra osztottam az egyes nyelvek elterjedtségének függvényében. A legjobb helyzettel a jobb alsó sarokban szembesülhetünk (mindkét nyelv elterjedt, a bal felső sarokban pedig egyik sem az. Mindezek alapján Budapesten és Baranyában a legjobb a helyzet (mindkét nyelv esetében a legjobb negyedben találhatóak), és csak kicsit rosszabb a helyzet Győr-Moson-Sopronban és Pest megyében. A megyék többsége a módszerből következően a középmezőnyben található, nyugaton inkább a német hoz jobb helyezést, keleten az angol. Figyelemreméltó, hogy a nemzetközi versenyképességet adó mindkét nyelv szempontjából az ország viszonylag fejletlenebb megyéi (Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés) vannak a legrosszabb helyzetben, Jász-Nagykun-Szolnok megyével egyetemben.

Itt már szöget üthet a fejünkben a gondolat: valóban ekkorák a különbségek a viszonylag egységes közoktatással megáldott országon belül a nyelvtanítás eredményességében? A válasz természetesen nem, az idegennyelveket helyben megtanulók között vélhetően jóval kisebbek a különbségek, ugyanakkor az ország fejlettebb részei (legfőképpen Budapest) jobb képzési és álláslehetőségeik révén magukhoz vonzzák a nyelveket beszélő fiatalokat, akiket a fejletlenebb területek nem tudnak megtartani. Természetesen a beruházót a végeredmény érdekli, így inkább a "külföldiül" beszélni tudókkal jobban ellátott területekre megy. Ördögi kör. 

Természetesen a különbségeket nem magyarázza kizárólag a belső vándorlás, mely épp az 1990-es és 2000-es években igen alacsony volt Magyarországon, a nyelvtanulás lehetőségeiben és motivációjában lehettek komoly területi különbségek is. Ennek érzékeltetésére nézzük meg, hogy hogyan változott az egyes megyék országos átlaghoz viszonyított pozíciója 1990 és 2011 között:

A Budapest miatt magas átlagérték miatt kategóriáink némileg torzak, de látható, hogy a jó pozícióját őrző Baranya és Budapest mellett csak Pestnek és Győr-Moson-Sopronnak sikerül átlag feletti helyzetbe kerülnie, és pont ezek a megyék tudták a tárgyalt időszakban érzékelhetően növelni lakosságukat - igaz Győr-Moson-Sopron csak viszonylag csekély mértékben, tehát a belső vándorlás önmagában tényleg nem magyarázat. A korábban jó pozíciójú nemzetiségi hátterű megyék visszaestek, a többség pedig maradt átlag alatt, igaz a vastagbetűs megyék erősen közelítik az országos átlagértéket.

Érdemes a megyei szintű fejődést kicsit részletesebben megvizsgálni, mind az 1990 utáni teljes időszakra, mind az egyes évtizedekre. Ami egyből kitűnik táblázatunkból, hogy a "nagy robbanás" mindenhol 1990-2001 között történt, a következő évtizedben mindenhol sokkal szerényebb volt a növekedés. Ez vélhetően több ok eredőjeként alakult így:

- Egyrészt a folyamat fő motorja a középiskolások nyelvtanulása, 2001 után viszont kisebb létszámú korosztályok váltak megfelelő korúvá, ami csökkentette a lendületet.

- Az idősebb emberek nehezebben adják nyelvtanulásra a fejüket, a viszonylag fiatalabb felnőttek egy részét pedig már a 90-es években sikerült bevonni a folyamatba, így "felmenő rendszerben" igencsak megcsappant a potenciális tanítványok száma.

- A 2000-es évek elején lendületet vevő külföldre vándorlás nagyrészt épp a több nyelvet beszélők számát csökkentette, ez is hozzájárulhatott a kedvezőtlen számokhoz.

Kiemelkedően nagy volt a növekedés Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Pest megyékben de átlag felletti növekedésről beszélhetünk az észak- és nyugat-dunántúli megyékben, valamint Csongrád megyében is. Mélyen átlag alatt volt a növekedés Nógrádban, Borsod-Abaúj Zemplénben, Tolnában és különösen Békésben.

Az idegen nyelveket beszélők arányának változása 1990 és 2011 között (százalékpontban)

Szintén feltűnhet az adatokból, hogy a keleti megyék jelentős részében viszonylag kisebb volt a bővülés visszaesése 2001 után, ami arra is utalhat, hogy az ezekben a régiókban némileg késve beinduló befektetések is segíthettek a nyelvtanulási kedv fenntartásában (illetve a több nyelvet beszélők megtartásában). Ezzel kapcsolatban  felmerülhet, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Azaz egy bizonyos területen  előbb kezdenek el idegen nyelveket tanulni az emberek annak reményében, hogy így jobb állásokhoz jutnak, és így nem mellesleg bevonzzák a nemzetközi befektetőket, vagy a megjelenő befektetők hatására is növekszik a nyelvtudás szintje? Nehéz megmondani, de vélhetően egymást erősítő folyamatokról van szó, melyek súlya területenként eltérő.

Budapesten és környékén a kiemelkedő színvonalú oktatás az idegennyelveket igénylő munkahelyek korai koncentrációja nyilvánvalóan igen vonzó volt az első nemzetközi befektetőknek, ez pedig tovább növelte mind a nyelvtanulási hejlandóságot, mind az ország többi részére gyakorolt elszívóhatást, ami újabb és újabb cégek letelepedését tette lehetővé, tehát a főváros mindkét folyamatból erősen profitált.  Érdekes Győr-Moson-Sopron megye példája - itt ugyanis egy idegennyelvtudásban nem túl acélos megyéből lett hirtelen az egyik legjobb mutatókkal rendelkező területegység alig 10 év leforgása alatt, a viszonylag kis vándorlási nyereség miatt nagyrészt "saját forrásból". Személyes tapasztalataim alapján itt arról volt szó, hogy a korán megtelepedő, jelentős számú német és osztrák gyökerű vállalkozás viszonylag gyorsan felszívta a németül tudókat, így a nyelvvizsga (és a nyelvtudás) igen gyorsan a siker kulcsává vált, egy olyan kitörési ponttá, amire a sok pozitív példát látva hajlandóak voltak áldozni a helyiek. (2000 körül valóban "ipari" méretekben folyt a nyelvvizsgáztatás arrafelé, Győrben konkrétan a volt Szerszámgépgyár csarnokában lehetett írásbelizni...) Tehát itt is egymást erősítő folyamatokról volt szó.

Természetesen ahol a gazdasági motiváció kevésbé volt erős, mert mondjuk nem érkezett annyi külföldi gyökerű cég vagy a tevékenységek jellege nem igényelte a tömeges idegennyelvtudást (pl. a Dunántúlon Komárom-Esztergom és Tolna megyékben) ott nem tapasztalhattunk akkora növekedést. Szintén befolyásoló tényező lehetett, hogy egyáltalán mennyire volt lehetősége a helyieknek  idegennyelvtanulásra. A falusiasabb, kistelepüléses területeken általában kevésbé, ez  is hozzájárulhat néhány  megye (Vas, Nógrád, Tolna) gyengébb értékeihez.

Miután ennyire körbejártuk a témát, tegyük fel a "szkeptikus kalapácsos ember" kérdését: valójában mennyire erős a kapcsolat a területi fejlettség és az idegennyelvtudás közti kapcsolat Magyarországon?  Viszonylag egyértelmű megfeleléssel csak a legdinamikusabb és a leginkább leszakadó területek esetében találkozhatunk (persze itt sem mindenhol), az "átlagos" tartományban vélhetően más tényezők dominánsabbak. Persze ezt lehet úgy is magyarázni, hogy átlagos idegennyelvtudással csak középszerű fejlettség érhető el, hacsak más tényezők nem módosítják ezt (lásd. pl. Komárom-Esztergom megyét, vagy ellenpéldaként Baranyát) Néhány fejlesztéspolitikai tanulság, gondolat ugyanakkor levonható nem túl mélyreható elemzésünkből:

1. Aggasztó jelenség, hogy egyre csökkenő arányban bővül az országban az idegen nyelveket beszélők aránya, ami a kivándorlási folymatokon kívül arra is utalhat, hogy az idősebb generációkat nem igazán sikerül bevonni ebbe a folyamatba - dacára a jelenség kormányzati felismerésének, az erre hivatott program inkább áll, mint halad. Mindez komoly problémát okozhat az ország további fejlődésében, főleg szomszédaink adataival összevetve.

Önbevallás alapján 2012-ben a lakosság ilyen arányban beszélte az angol nyelvet az EU országaiban - (forrás)

2. Még aggasztóbb, hogy az ország fejlődésben leginkább elmaradó megyéiben nagyon alacsony, jellemzően 10% alatti az idegen nyelveket beszélők aránya. Ezek az emberek többnyire diplomások, ők alkotják a helyi elitet. Mivel az állam- és közigazgatás, a nem piaci alapú közszolgáltatások szinte minden térségben képesek a munkerő 6-10%-át (ezen belül is a képzettebb részét) foglalkoztatni, az idegennyelvet beszélők nagyon nagy része a közsszférában dolgozik. Ennek két igen negatív következménye lehet:

- Az esetleg odatelepülő nagyobb, nemzetközi szinten tevékenykedő, esetleg nagyobb hozzáadott értékű tevékenységekben utazó vállalkozások számára alig marad megfelelő munkaerő. Ha viszont sikerül átvonzani az embereket a közszférából, akkor a közszolgáltatások színvonala kezd esni. (Ugyanakkor ennek az átcsábításnak nem feltétlenül van realitása, elég nagy a bizalmatlanság a közszférában igen hosszú időt eltöltők iránt, illetve sokaknak speciálisan a közszférában kamatoztatható tudásuk van.)

- Amennyiben a helyi elit kis hányada dolgozik a piaci szférában, előfordulhat, hogy az adott közösség jövőképét nem igazán piaci realitással rendelkező megoldásokkal kívánják alakítani, ami konzerválhatja a leszakadást. (Ennek igazolására nézzük csak meg bizonyos térségek fejlesztési programjait, elképzeléseit...)

3. Ugyanakkor, ha központilag támogatjuk a leszakadó területeken élők idegennyelvtudását anélkül, hogy megfelelő munkahelyteremtés (illetve infrastruktúrafejlesztés) folyna, vélhetően csak a potenciális költözők számát gyarapítjuk. De ha csak infrát fejlesztünk, a nem megfelelő munkaerőkínálat miatt, lehetséges, hoz ez nem hoz megfelelő eredményt. Mindenesetre tudatosítani szükséges, hogy a fejlődésnek korántsem csak az eddig mantrázott, meglehetősen egyszerű (fekvés, megközelíthetőség) dimenziói fontosak, hanem többek között a világ megértéséhez, a világgazdaság vérkeringésébe való bekapcsolódáshoz elengedhetetlen képességek is.

Mindezeket figyelembe véve lehetséges, hogy a "regionális fejlesztéspolitikának" kicsit többet kellene foglalkoznia egyes országosan befolyásolt, irányított kompetenciákkal, illetve nem ártana felismerni ezek valós szerepét, helyén kezelni jelentőségüket.  Ehhez hadd fűzzek még egy bennem épp csak megfogalmazódó gondolatot: bár Magyarország egyes régiói tartósan az EU legfejletlenebb régiói között vannak, az utóbbi időben bizonyos (szerény) mértékű felzárkózás tapasztalható. (Legalábbis megállt a leszakadás.) Vajon ez az ezekbe a régiókba pumpált nagy mennyiségű, regionálisan becsatornázott fejlesztési pénznek köszönhető? Vagy kis késéssel, de ezeken a területeken is elkezdtek nagyobb számban megjelenni a munkaerőpiacon az idegennyelveket is beszélő fiatalabb korosztályok, ami egyes szektorokban némi bővülésre adott esélyt (esetleg állami adókedvezmények és infrastruktúrafejlesztés révén)?