Ha esetleg úgy tanulta, hogy 1453-ban Bizánc elfoglalásával megszűnt a Bizánci Birodalom akkor van egy rossz hírünk: nem Bizáncot foglalták el a törökök, ezért a Bizánci Birodalom sem szűnhetett meg és az sem 1453-ban történt. Történeti-földrajzi írásunkban találkozhatunk az utolsó római hadvezérrel valamint ellátogatunk a Római Birodalom két legutolsó erősségéhez.
Az utolsó római erőd (forrás: wikipédia)
Célszerű a félreértéseket még rögtön a legelején tisztázni. Bizánc egy jelentéktelen görög gyarmatváros volt azon a dombon, ahol 330-ban Nagy Konstantin császár megalapította a szerényen saját magáról elnevezett várost Constantinopoliszt, magyarosan Konstantinápolyt, a mai Isztambult. A Nyugatrómai Birodalom bukása után a település hivatalos neve Új-Róma, azaz Nea Roma lett, bár a Konstantinápoly név jelent meg inkább hétköznapi földrajzi névként. További érdekesség, hogy az Isztambul név csak 1930 óta vált hivatalossá, addig a törökök használták a Konsztantinije névváltozatot. Mivel az égvilágon senki nem hívta Bizáncnak Konstantinápolyt, a Bizánci Birodalom elnevezés is értelmetlen, főképp annak az ismeretében, hogy a kifejezést egy német használta először 104 évvel a város bukása után, majd a felvilágosodás tette általánosan elfogadottá. Ugyancsak a felvilágosodás felelős a "bizánci" jelző mai abszolút negatív megítéléséért.
De akkor mégis hogyan hívták ezt az államalakulatot? Használatban van még a Keletrómai Birodalom, melynek mindaddig volt létjogosultsága, amíg a nyugati résztől meg kellett különböztetni. Mivel ez a kifejezés legkésőbb 476-ban értelmét vesztette nem marad más hátra, minthogy mi is a Római Birodalom kifejezést használjuk. Ugyanazt amit ez az állam és annak polgárai - görög nyelven (Baszileia tón Rómaión, a nép nyelvén Rómania) - használtak egészen a bukásig, amiről a bevezetőben is volt már említés nem 1453-ban következett be.
Morea átnézeti térképe (forrás: wikipédia)
Mi ott vesszük fel a fonalat, amikor a város már elveszett és egy angyal márvánnyá változtatta az utolsó római császárt XI. Konstantint, majd elrejtette egy barlangba az Aranyszarv-öböl mellett. A császár (és a görögök) azóta is várják, hogy felébredjen álmából és visszahódítsa a második Rómát a pogányok kezéből. XI. Konstantint azonban nem Konstantinápolyban koronázták császárrá (ami miatt a kortársak megkérdőjelezték uralmának legitimitását), hanem egy Misztrasz nevű városkában a Peloponnészosz-félsziget déli részén. Hogy jobban be tudjuk lőni a helyszínt ez a városka ókori Spártától néhány kilométerrel nyugatra lévő hegy oldalában emelkedett. A frank hódítás, azaz 1204 óta a Peloponnészosz-félsziget új nevet kapott, ettől kezdve Moreának hívták. A XIV. századi görög reconquista után is megmaradt a név, uralkodói a deszpotészek a császári család oldal-, vagy egyenesági leszármazottai voltak.
Misztrasz romjai odafentről.(forrás)
1453-ban Konstantinápoly elestekor a Peloponnészosz-félsziget két velencei erődtől eltekintve a Római Birodalom utolsó tartománya volt néhány főváros környéki faluval és pár égei-tengeri szigettel egyetemben. Konstantin császár testvérei osztoztak a félszigeten Thómasz és Demetriosz Palaiologosz. Thómaszé volt észak, Demetrioszé dél, Misztrasz fővárossal. Demetriosz azért került ide, hogy minél messzebb legyen a fővárostól, mert annak idején sikertelen puccsot hajtott végre bátyja ellen a császári trónért. Ez a távolság 1453-ban azt eredményezte, hogy egyetlen katonát sem küldtek az ostromlott főváros megmentésére.
A város eleste után hűséget esküdtek a győztes II. Mehmed szultánnak, aki súlyos adó fejében békén hagyta őket. Birtokaik így helyezkedtek el a félszigeten:
Talán szebb vége is lehetett volna a Római Birodalomnak, ha nem két viszálykodó testvér osztozott volna az utolsó tartományon. 1453-54 között lázadás tört ki a félsziget albán lakossága körében, akiket a háttérből Velence támogatott. A két testvér a hűbéruruk a szultán segítségét kérték, aki le is verte egy év alatt a lázadást, miközben azért fosztogatták is a környéket. A nándorfehérvári diadal idején elfelejtették megfizetni a rájuk kirótt adót, ezért a szultán 1458-ban maga vezette a megtorló hadműveletet. Ekkor esett el Athén is, ahol egy firenzei család uralkodott a keresztes államok kései utódjaként. A rendteremtés után a félsziget felét elvette tőlük a szultán. Azt gondolhatnánk, hogy eztán békében uralkodtak, tanulván az esetből, de Thómasz a pápa segítségével kísérelte meg keresztény fennhatóság alatt tartani a Peloponnészoszt, míg testvére a török pártján maradt és egymás ellen kezdtek harcolni. Mivel mindketten ismét elmaradtak az adóval 1460 nyarán újabb büntetőhadjárat indult ellenük, melyet a szultán ironikusan renegát görög hadvezéreire bízott, akik gyakorlatilag törökebbek voltak a töröknél és még a magukat megadó városok lakosságát is kardélre hányták. Egyetlen erőd tartott ki északon, Szalmenikon erődje Patrasz közelében, melyet egy császári oldalágból származó hadvezér, Konsztantinosz Graitzas Palaiologosz védett egy éven keresztül. A legenda szerint a vár védői a végén már zsinórokra kötött szivacsokat dobáltak a folyóba, hogy némi vízhez jussanak, amikor sikerült tisztes elvonulás fejében feladni a várat. Az egyezséget a török megszegte, ezért az ostrom folyt tovább. Graitzas 1461 júliusában egy sikeres kitörés után élve eljutott embereivel a velencei Lepanto kikötőjébe, az utolsó római erőd pedig teljes katonai tiszteletadással a török zsákmánya lett. Mehmet pasa későbbi vissszaemlékezéseiben úgy említette Graitzast, mint az egyetlen férfit, akivel az 1460-61 évi hadjárat során találkozott.
Trapezunt városa (forrás: wikipédia)
Szalmenikon 1461. júliusi elfoglalásával egy időben messze Kis-Ázsia pontoszi tengerpartján is pályafutása végéhez közeledett egy római töredék állam, a Trapezunti Császárság, mely 1204 óta önálló állam volt a Komnénosz dinasztia uralma alatt. A Fekete-tenger keskeny partvidékén elhelyezkedő állam fővárosa számos konstantinápolyi menekültnek adott új otthont, és egyben őrizte a anyaállam emlékét. Egy ilyen tüskét a török nem hagyhatott meg birodalma hátában. 1461 nyarán a török flotta és hadsereg kihajózott, hogy a császárság utolsó maradékát is elpusztítsa. Trapezuntot egy hónapnyi ostrom után 1461. augusztus 15-én adta át egy török szolgálatba állt görögnek Dávid császár. A törökök sorra foglalták el a partmenti várakat, utolsóként Kordülé erődjét (ma: Görele), mely egy környékbeli parasztlány vezetésével hetekig állta a török reguláris hadsereg ostromát. Hőstettéről, mint a peloponnészoszi társáról legendákat zengtek, de őszre a 2214 éves római állam utolsó bástyája is elesett a távoli Fekete-tenger partján.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
- Steven Runciman: Mistra, byzantine capital of the Peloponnese
- Steven Runciman: Konstantinápoly eleste
- Louis Bréhier: Bizánc tündöklése és hanyatlása