Pangea

Minden, ami földtudomány

Pillantás az országra - 7. forduló

2015. szeptember 16. 21:14 - Tranquillius

A tavalyi hat fordulót megélt, hamar népszerűvé vált zászlós játékunk után idén újítunk és a Földmérési és Távérzékelési Intézet által létrehozott fentrol.hu honlapról válogatunk Magyarországról készült légifotókat. Ezúttal szeretnénk túllépni a mi látható a képen szintű játéknál, lenne benne egy kis csavar is. Próbálunk olyan képeket válogatni, ami mondjuk nem a Nagykunság egyik kukoricatábláját ábrázolja, esetleg a Balaton kellős közepét, hanem olyan légifotókat, amelyek egymagukban is megállnák a helyüket feladvány nélkül is. Úgy tervezzük összesen 9-10 forduló lesz összesen, az eredményhirdetés majd a decemberi Pangea szülinapon lenne. A díjazás alakul, a megérdemelt korsó sör mellé egyelőre két Gemenc térképet tudunk felajánlani az első két helyezettnek! 

A trollkodás elkerülése végett a kommentelést letiltottuk, komoly versenyzőink kérdéseinkre a többnyire egyszavas választ (sorszám + megfejtés) erre a címre küldjék:

pangea.geography@gmail.com

Hogy a későn érkezők is csatlakozhassanak a megfejtéseket folyamatosan várjuk majd az év folyamán, egészen az eredményhirdetésig. Éppen emiatt csak akkor fog fény derülni valamennyi megfejtésre.

Kellemes fejtörést! :)

61_fentrol.jpg

61. kérdés. Melyik városba került a képen látható városka egykori földbirtokosának előnevében szereplő vár harangja?

62_fentrol.jpg

62. kérdés. Hány kilométert kell megtennünk e városszövetbe vágott nyiladék 0 km-es pontjától, hogy elérjük a 61. képen látható városhoz vezető leágazáshoz? 

63_fentrol.jpg

63. kérdés. Hol található az ősi otthona annak a családnak, amelynek ezt az ipartelepet köszönhetjük?

64_fentrol.jpg

64. kérdés. Melyik nemzetiségünk központja az a település, ahol ez a két völgy találkozik egymással?

65_fentrol.jpg

65. kérdés. Mi volt az eredeti funkciója a vízfolyásnak, mely a remek környezetben elhelyezett sportpályát kerüli meg "alulról"? 

66_fentrol.jpg

66. kérdés. Hé, paraszt, melyik út megyen az apátságba?

70_fentrol.jpg

67. kérdés A közhiedelemmel és az iskolában tanultakkal ellentétben nem ezen a képen találjuk hazánk legmélyebb pontját. Kérdésünk, milyen felszínformáló tevékenységhez kötődik Magyarország valójában legmélyebb pontjának kialakulása? 

69_fentrol.jpg

68. kérdés Hol született a vezetőedzője a faluszéli hiper-szuper stadion gyepét utoljára elhagyó győztes csapatnak?

68_fentrol.jpg

69. kérdés. A hideg köti össze ezt a települést egykori vármegyéje másik, főként németek lakta településével, melynek legnevezetesebb fölrdrajzi képződményére lennénk kíváncsiak.

67_fentrol.jpg

70. kérdés. Hogy hívják azt a talajt, mely a legjellemzőbben az ilyen hegyek alapkőzetén alakul ki? 

 

A helyzet a hatodik forduló után, szeptember 16-án: 

  1. 51 pont Nagy M.
  2. 47 pont Bibó Z., Németh T. 
  3. 45 pont Benyó D.
  4. 39 pont Szalai K.
  5. 27 pont Szabó E., Csányi T.
  6. 25 pont Jakab Cs.
  7. 24 pont Ruzsa T.
  8. 23 pont Lőrincz Cs.
  9. 18 pont Chikán G.
  10. 17 pont Hodossy G., Kelemen M.  
  11. 10 pont Vince K.,  
  12. 9 pont Lukovszki-Szüts J., Takács Sz. 
  13. 8 pont Pitcairn 
  14. 4 pont Dávid G.
  15. 3 pont Bereczky B.
  16. 2 pont Soós A. 
  17. 1 pont Végh Á.
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr637781110
süti beállítások módosítása