"It is easy to see how Luther prepared the way for Hitler."
Dr. William Temple,
Canterbury érseke 1941, London
A második világháborút követően kialakult általános nézet szerint a katolikus egyház és a Vatikán legjobb esetben is Hitler kollaboránsai voltak, akik semmit sem tettek a hatalomrajutása, a zsidók elpusztítása ellen, vagy éppen az ellenállás érdekében.
Tulajdonképpen ennek éppen az ellenkezője igaz. A rendelkezésünkre álló adatok inkább azt bizonyítják, ha csak a katolikus vallású német állampolgárokon múlik, Hitler sohasem jut hatalomra.
1. ábra Katolikusok és NSDAP szavazók megoszlása járásonként 1932-ben. Vertikálisan a katolikusok, színezéssel a NSDAP szavazók aránya jelenik meg. (forrás) Minél magasabb az oszlop, annál nagyobb a katolikusok, minél vörösebb a körzet annál nagyobb a náci szavazók aránya. Véletlen lenne?
Ez így elismerem, viszonylag meredek állítás, amit illik tényekkel is alátámasztani. Az eredeti ötletet egy mandiner bejegyzés adta, mely a téma egyházi oldalára koncentrált, a földrajzi vonalat egyetlen térkép képviselte. Először erről a térképről szerettem volna csupán írni, azonban a háttér és a tematikus térképre vitt adatok nélkül az egész csak lógott volna a levegőben, és nem lett volna más, mint egy újabb személyes vélemény a hazai blogszférában. Mivel Magyarországon 1945 után sem cikk, sem tanulmány nem születhetett a témában, ezért a szükséges adatok sem állhattak rendelkezésre. Csak a munka közben kezdett kiderülni mekkora is az a fa, amibe a fejszét vágtam.
Hogy a bevezetőben tett állításokat alá lehessen támasztani két adatsorra volt szükség. A Németországban 1928-1933 között rendezett választások előtti utolsó népszámlálás felekezetekre kiterjedő összeírására, valamint a választási eredményekre, lehetőleg ugyanazon (és legkisebb) közigazgatási egységekre lebontva.
Szerencsére a német statisztikai hivatal igencsak segítőkésznek bizonyult, egy héten belül megvolt minden adat. Mivel szkennelt állományról volt szó egyenként be kellett gépelni a járásokat és a hozzájuk tartozó népszámlálási adatokat. Sajnos 1925 után a közigazgatási határok több helyen nem illeszkednek a választási körzetek határaihoz, sőt az idő előrehaladtával egyre több az eltérés. Éppen ezért a legkésőbbi használható választási adat az 1932. novemberi volt, amelyben még nem volt zavaró a különbség. A változások által különösen érintett területek jellemzően az új határok mellett terültek el, mint Szilézia és Schleswig, de komoly változások voltak a nyugati körzetekben is, ahol Köln, Düsseldorf és a Ruhr-vidék sok 1925-ös járását nem lehetett összevetni az 1932-es választókörzetekkel. Ez annyi eltérést eredményezett, hogy például a disszimilaritási index számítási eredménye bizonytalanná vált. Az 1933. március 5-i utolsó választáson a választókörzetek mégkevésbé estek egybe a népszámlálás idején aktuális járási határokkal, így az azon elért eredmények összevetése már komoly torzulást eredményezett volna.
Optikai csalódás - "Das Hakenkreuz muss hängen bleiben"
E bejegyzésben elsősorban a kérdést földrajzi szempontokból vizsgáljuk, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a társadalmi hátteret sem. Dick Geary írt erről egy részletes tanulmányt még 1998-ben. Nézzük, hogyan festett egy tipikus NSDAP szavazó a múlt század harmincas éveinek elején? Elsősorban
vidéki
volt, annak ellenére, hogy ez meglehetősen furcsa egy városi szocialista munkáspárttól. Az NSDAP nagyvárosi választási eredményei rendre alulmúlták a vidékieket. Ennek sok oka volt, most kettőt emelnék ki. A nagyvárosokban nagyon erős beágyazottsága volt a másik két munkáspártnak, a kommunistáknak és a szocdemeknek. Évtizedek óta kiépített infrastruktúrájuk (jótékonysági szervezetek, egyesületek) azonban hiányoztak vidékről. Itt régen a nacionalista Német Nemzeti Néppárt (DNVP) söpörte be a szavazatok nagyrészét, idővel azonban a náci párt átvette a helyüket. Nem csupán a parasztok és a földmunkások áramlottak tömegesen a párthoz, hanem a többi
alsó-középosztálybeli
szavazók is, úgymint a kiskereskedők, kisiparosok, közalkalmazottak, magánosok, és az ún. "fehér galléros" munkások. Ők alkották a párt kemény magját és mint társadalmi réteg felülreprezentáltak voltak a pártban. Közös jellemzőjük, hogy
munkások
voltak, abban az értelemben, hogy nem voltak munkanélküliek. A náci párt jó szereplését sokan indokolják a gazdasági válság nyomán beköszöntő tömeges létbizonytalansággal és munkanélküliséggel, azonban ez csak részben volt igaz. Különösnek tűnik, de igaz: a ruhr-vidéki munkanélkülieknek mindössze 13%-a szavazott Hitler pártjára. Különbség mutatkozott a nemek szerinti megoszlásban, ugyancsak kevesen gondolták volna, de az NSDAP szavazói közül a
nők
voltak többségben. Ekkoriban már nem volt jellemző, hogy a nők a férjük, családjuk kívánalma szerint szavaztak, így fordulhatott elő, hogy míg a baloldali pártokra, mint az SDP, de főleg a KPD elsősorban férfiak szavaztak, addig a jobboldali pártokra elsősorban nők. Aachen-Köln körzetben a nő-férfi arány 33-19% volt a Centrum párt, míg Augsburgban 39-25% a katolikus Bajor Néppárt szavazói között, azaz másfélszer annyi nő szavazott rájuk mint férfi. Az NSDAP a '30-as évek elején még több szavazatot kapott a férfiaktól, de 1932 júliusára ez az arány megfordult és többségbe kerültek a nők. Életkor szerint a tipikus NSDAP szavazó a
fiatalok vagy nyugdíjasok
köréből, azaz a 29 évnél fiatalabb és a nyugdíjas korosztályokból került ki. A fiatalokért komoly küzdelmet vívtak a kommunistákkal, míg a nyugdíjasok közül a nőktől és a veterán katonáktól kaptak sok szavazatot. Végül elérkeztünk a bejegyzés témájához, az NSDAP szavazói között arányaiban több mint kétszer annyian voltak a
protestánsok
mint a katolikusok. Semelyik másik vizsgált jellemző között nem tapasztalható ekkora eltérés.
A fentiek alapján megrajzolhatjuk a tipikus anti-náci szavazó profilját, aki egy nagyvárosi, középkorú, munkanélküli, templombajáró katolikus férfi.
Természetesen ez a profil egy állatorvosi ló, néhány tulajdonság inkább szocdem ill. kommunista szavazókra jellemző, míg a többi inkább a maradék jobboldali pártra.
E jelenség okait és földrajzi vonatkozásait sokan vizsgálták már Németországban, hazánkban azonban szinte semmilyen cikk, adat, tanulmány nem jelent meg a témában. Nem árt tehát pótolni ezt az adathiányt.
Nézzük először, hogyan helyezkedett el térben a katolikus lakosság a weimari Németországban.
1925-ben Németország 62,5 millió lakosának 2/3-a tartozott az evangélikus, 1/3-a pedig a katolikus egyházhoz. A térbeli eloszlás kialakulásának okaira sajnos hely és idő hiánya miatt nincs mód kitérni. Az 1925-ben megtartott népszavazás pillanatfelvétele idejében ez volt a helyzet:
2. ábra Katolikusok aránya Németországban 1925-ben (fehér: <30%, rózsaszín: 30-40%, piros: 40-50%, vörös: abszolút többség)
Egyedül a megszállt Saar-vidékről nincsen adat, de az ott élők a szavazásokon sem vehettek részt. A mellékelt tematikus térkép alapján könnyű megállapítani, hogy amely járásban (Kreis) katolikusok éltek, ott általában abszolút többségben voltak. A településterületük azonban kifejezetten fragmentált volt. Nagy összefüggő területben éltek Dél-Németországban a Rajnától Passauig, Dél-Baden, Dél-Württemberg, Svábföld és Bajorország területén. Innen egy kisebb katolikus terület nyúlt nyugat felé Észak-Frankóniában, Würzburg környékén. Egy különálló terület volt Nyugat-Németország Koblenz-Trier vidékétől egészen a Weser-Ems körzet déli részéig egy vesztfáliai nyúlvánnyal, mely körbeölelte a Ruhr-vidéket. Olyan katolikus fellegvárak álltak itt, mint Köln, Mainz, Trier, Düsseldorf és Aachen. Katolikus vidék volt Felső-Szilézia is, ahol a németek lengyelekkel vegyesen éltek, és ez az elkülönülés a Reichstag választásokon leadott szavazatokban is megmutatkozott. A legérdekesebb katolikus zárvány Ermland (Warmia) püspöksége volt Kelet-Poroszországban. Ez a terület kicsiben leképezte az egész országra jellemző, kölcsönös katolikus-náci taszítást.
A taszítást jól jellemzi a "top 10" járások vizsgálata. Nézzük hogyan szavaztak a derék választópolgárok 1932. november 6-án a 10 legkatolikusabb járásban:
A tíz legkatolikusabb járás Németországban (Bez.-A. = Bezirksamt)
1932. november 6-án az NSDAP országos eredménye 33,1%, a Centrum és a BVP együttes eredménye pedig 15% volt. Annak ellenére, hogy a fenti táblázatban szereplő alsó-bajor és felső-pfalzi (Passau és Regensburg környéke) járásokban viszonylag sokan, majdnem minden ötödik választó szavazott az NSDAP-ra még mindig 14,5% százalékkal maradtak el az országos átlagtól. Amennyiben a 99% feletti katolikus járásokat vizsgáljuk, az NSDAP eredménye 17,13%-ra csökken. Ahogy a katolikusok aránya csökken, úgy emelkedik a náci szavazatok száma; a 90% feletti járásokban 19,6%, 50% felett pedig 22,5%-ra.
Most nézzük a lista ellenkező végét:
A tíz legkevésbé katolikus járás Németországban (Kr.= Kreis)
Elsősorban Észak- és Kelet-Németországra jellemzőek azok a járások, ahol a katolikusok számaránya az egy százalékot sem éri el. Ezek jellemzően azok a vidéki körzetek, melyekre a náci szavazók tipizálásakor utaltunk. Így hát nem is meglepő az eredmény, a masszívan protestáns járásokban Hitler pártja 23%-kal teljesített az országos átlag fölött. Amennyiben a protestáns lakosság aránya csökken, úgy csökken az NSDAP szavazók aránya is. Azokban a járásokban ahol a katolikusok aránya nem éri el az 1%-ot, az NSDAP 51%-ot szerzett. Amennyiben tovább emeljük a katolikusok számarányát 10%-ig, drasztikus - 10%-os - visszaesés mutatkozik a szélsőjobb szavazói között.
Mindezt meg lehet vizsgálni fordítva is, nézzük a top 10 járást, ahol a nácik taroltak:
Tíz járás, ahol az NSDAP a legtöbb szavazatot szerezte
A számadatok ellenére ebben az esetben Frankónia és Felső-Hessen kiugróan magas értékei nem feltétlenül a tartományok protestáns mivoltából származnak. Németország közepe - különösen Hessen - hagyományosan antiszemita vidék, ahol már az 1912-es választásokon is zsidóellenes pártok vitték el a szavazatok többségét. Ez az eredmény összefüggésben lehet a zsidók hesseni és frankföldi számarányával, amely ugyan nem volt kiugróan magas a maga 4-6 százalékával, de mindenképpen az országos átlag fölött volt. A zsidók jelenlétével meg lehet tehát magyarázni az NSDAP regionális kiugró eredményeit, de az országost (pl. Schleswig, Pomeránia, Kelet-Poroszország) semmiképpen. Az sem mellékes, hogy ebben a tíz járásban a katolikusok számaránya a 4%-ot sem éri el. További érdekesség, hogy azokban a járásokban, ahol az NSDAP jobban szerepelt az országos átlagnál 14,5%, ahol ezt nem érte el 61% volt a katolikusok számaránya.
Ennek az adatsornak is van másik vége, nézzük hol szerepelt Hitler pártja különösen siralmasan:
Tíz járás ahol az NSDAP a legkevesebb szavazatot szerezte (Stkr.=Stadtkreis)
Nos, úgy tűnik az antináci szavazó fentebb megrajzolt profilja szinte tökéletesen passzol Észak-Vesztfáliára, ahol egyszerre van jelen a katolikus, városi és gyakran munkanélküli lakosság. Talán ez lehet az oka, hogy a masszívan katolikus, de inkább földműves Bajorország csak két járással képviselteti magát ebben a listában.
Mivel a "top 10"-es listákat könnyedén lehet azzal kritizálni, hogy az ezernyi választókörzetből ezek csupán kiragadott példák nézzük az alábbi összesítő diagramot. 855 adatpontot tartalmaz, azokat a választókerületeket, amelyeket sikerült megfeleltetni az 1925-ös népszámlálás idején aktuális járásokkal. Sajnos ez a lista nem teljes, de mindenképpen reprezentatív. Különösen itt szembeötlő, hogy a vizsgált területek többsége vagy túlnyomórészt katolikus, vagy túlnyomórészt evangélikus. Kevés a köztes terület. A diagram pontfelhője ezért különül el két külön "sarokba".
Y tengelyen látjuk az NSDAP szavazókat, akik a protestáns területeken jobbára átlag fölött szerepeltek. Természetesen voltak olyan választókerületek, ahol annak ellenére, hogy protestáns többség élt az átlag alatt szerepeltek. Ilyen volt a Ruhr-vidék, Szászország és főleg Berlin, valamint annak környéke. A főváros egy külön "clustert" alkot a 0-10% katolikus és a 20-30% NSDAP szavazat metszésében.
3. ábra X tengely: katolikusok aránya, Y tengely: NSDAP szavazók aránya azokban a járásokban, ahol az 1925 és 1932 novemberi közigazgatási beosztás egyezett a választási körzetekkel. Vízszintes kiemelt vonal az országos NSDAP eredmény: 33,1%, dőlt vonal: lineáris trend.
A lineáris trendvonal (y=-0,234x+43,073) 43,073%-nál metszi az Y tengelyt (100% protestáns) majd ereszkedik a katolikus oldal felé és 19,673%-nál éri el legalacsonyabb értékét (100% katolikus). X=0-nál vett érték 10%-kal haladja meg az NSDAP országos eredményét, X=100-nál ugyanez 15,5%-kal marad alatta.
Felmerülhet az ellenvélemény, hogy ez a katolikus-náci elkülönülés csupán egyszer fordult elő a két világháború között, de akárhány tematikus térképet nézünk meg ezzel kapcsolatban nagyon kis változásokkal ugyanezt látjuk. Az alábbi térkép a négy hónappal ezelőtti (1932. július) Reichstag választás eredményeit mutatja:
4. ábra A barna áradat - az 1932. július 31. Reichstag-választások eredménye
Mégis melyik pártra szavaztak a katolikusok?
Johannes Schauff 1929-es "Die deutschen Katholiken und das Zentrum" c. munkájában - melyet egy 1975-ös kiadásban egészítettek ki az 1929-1933 évek szavazási eredményeivel - két csoportra osztotta a katolikus népességet: "sima" katolikusokra, akik a népszavazáson katolikusnak vallották magukat, és a "hithű" katolikusokra, akik akitívan részt vesznek az egyház életében és évente legalább egyszer áldoznak. E két csoport pártpreferenciáit külön vizsgálta. Területi vonatkozásban ugyancsak külön vizsgálta az ún. katolikus körzeteket, ahol a lakosság legalább 90 %-a katolikusnak vallotta magát és Németország egészét.
5. ábra A Centrum-párt regionális erdménye az 1932 novemberi Reichstag-választáson
A katolikusok elsősorban a katolikus pártokra, a Centrum és a Bajor Néppárt (BVP) listájára szavaztak (5.ábra). E két párt 1920 óta közös listán indult. A Weimari köztársaság kezdetétől megfigyelhető, hogy folyamatosan csökkent a pártszövetség támogatottsága mind a katolikus, mind a hithű katolikusok között. Ennek oka abban keresendő, hogy míg a bismarcki Kulturkampf fenyegetése által összekovácsolt német katolikusokat 1920 után már nem zaklatta tovább az állam, azaz megszűnt az "ostromlott vár" egy táborba szorító érzése. 1924-ben a katolikusok 56,1%-a adta voksát a Centrumra, míg a hithű katolikusok 69,3%-a. Utóbbi szavazócsoport folyamatosan megtartotta előnyét az 1933-as utolsó többpárti választásig, bár az olló kissé záródott a két csoport között, 13-ról 8 % különbségre. 1933-ban a hithű katolikusok közül még mindig az abszolút többség szavazott a Centrum/BVP-re (53,2%). A folyamatos csökkenésben az 1932 júliusi választás egy kisebb töréspontot jelentett, amikor a Centrum/BVP-re leadott szavazatok aránya ismét növekedett.
A Centrumra leadott szavazatok csökkenésének hátterében ott húzódott a weimari rendszer válsága. A Centrum - nevéhez híven - magába foglalta a katolikus szavazók szinte teljes vertikumát a baloldaltól a jobboldalon át. Éppen ezért a párt különösen könnyen talált koalíciós szövetségeseket a Reichstagban legyen szó akár a baloldali szocdemekről, vagy a jobboldali monarchista és nemzeti liberális pártokról. Nem volt véletlen tehát, hogy sok szavazó, még a katolikusok is összefüggésbe hozták pártjukat a weimari köztársaság morális eróziójával és tehetetlenségével és emiatt fokozatosan elfordultak a Centrumtól.
Ellenségképek katolikusok számára, a Bajor Néppárt plakátján
Érdekes módon a Centrum/BVP pártszövetség nem a színkatolikus területeken szerepelt a legjobban, hanem ott ahol protestánsokkal keveredve éltek katolikusok. Ezeken a "szórvány-területeken" néha másfél-kétszer annyi szavazatot kaptak arányaiban, mint a masszívan katolikus körzetekben. Tipikusan ilyen terület volt a protestáns tengerben úszó kelet-porosz Ermlandi püspökség, amely mindegyik mellékelt térképen igencsak szembeötlő módon elüt a környezetétől.
A fenti adatokból értelemszerű, hogy a német katolikusok más pártokra is szavaztak, nem csak a Centum/BVP-re. Annak ellenére, hogy az római katolikus egyház erősen szocializmus-ellenes volt - értve ezalatt a nemzeti és nemzetközi szocializmust is - viszonylag sokan szavaztak az NSDAP, SDP és KPD pártokra. Különösen az NSDAP előretörése volt érzékelhető, amely azonban nem érintette egyformán az összes katolikus többségű választókörzetet. Ott szerepelt jól a náci párt, ahol a katolikus-protestáns szembenállást felülírta más szempont, mint például a német-lengyel szembenállás Oppeln környékén Felső-Sziléziában. Ugyancsak jól szerepeltek ott, ahol a katolikusok már az NSDAP előtt is (szélső)jobboldali pártokra szavaztak, mint például a DVP és DNVP. És sajátos eset a masszívan katolikus Felső-Bajorország, ahol a Centrummal sokszor egymással szemben politizáló helyi Bajor Paraszt Szövetség elsorvadását követő űrt az NSDAP-nak sikerült betöltenie. Katolikus vidékeken jellemzően az számított jó eredménynek a náci párt szempontjából, ha sikerült alulról megközelíteniük az országos átlagot.
Ellenségképek nemzetiszocialisták számára, az NSDAP plakátján
A legmeglepőbb és sokkal kevésbé megmagyarázható eredményt a kommunista KPD érte el, akik az 1920-1933 között megtartott választások során a katolikus részeken 2-13% közötti eredményt értek el. Ez ugyan az orzágos átlag alatt maradt (9-17%), de főként a katolikus iparvidékeken (Köln, Aachen, Düsseldorf) akár el is érhették az országos átlagot. Ugyancsak országos átlag (18-30%) alatt szerepelt a szociáldemokrata SDP (9-14%). A tanulmány azt feltételezi, hogy utóbbi pártokra elsősorban a "nem hithű" katolikusok szavazhattak, Ez valószínűleg így volt, de konkrét adatok híján ez jobbára csak feltételezés.
Azonban kellett, hogy legyen valamilyen oka, hogy a németországi katolikusok viszonylag immunisak voltak a náci eszmékkel szemben.
"Állítólag a test az államé, a lélek pedig az egyházé, Istené. Ez azonban nem igaz. Az egész ember - testestül-lelkestül - a germán nemzeté, a német államé..." - Alfred Rosenberg
Az immunitásnak gyökereiről könyvtárakat lehetne megtölteni visszamenve az időben egészen a lutheri reformáció koráig. Ekkortól vált fokozatosan az evangélikus vallás "német" vallássá. A katolikus valláson maradt németekre a protestánsok jobb esetben csodabogárként tekintettek, rosszabb esetben a pápaság és az ún. "ultramontanizmus" előretolt helyőrségének tekintették őket. Ez az ellentét 1871 után éleződött ki, amikor a Bismarck és liberális szövetségesei által irányított túlnyomórészt evangélikus porosz állam dominánssá vált a II. Német Birodalomban. A történészek ezt az erőszakos szekularizációs időszakot nevezik "Kulturkampf"-nak, amikor számos területről megtörtént a katolikus egyház kiszorítása. Volt olyan idő, amikor az porosz katolikus főpapok fele börtönben ült. A tömeges letartóztatások, iskolák állami felügylet alá helyezése, szerzetesrendek kiutasítása, polgári házasság bevezetése ellenére a Kulturkampf Bismarck vereségét hozta, mivel döntései egy olyan egységes frontba szervezték a katolikusokat, amely mind a mai napig érezteti hatását.
A Kulturkampf kezdetén a katolikus politikusok még pártállástól függően a politika más-más oldalán álltak. Először egy laza szövetség kezdett kialakulni köztük, majd a Kulturkampf hatására egységes pártba szerveződtek, mely maga mögött tudhatta a német lakosság meglehetősen elkeseredett harmadát. Ekkoriban vált magától értetődővé, hogy aki német és katolikus az automatikusan a Centrumra szavaz.
1920 után mind a katolikus egyház, mind pedig a Centrum párt élesen szembehelyezkedett a nácik által propagált faji vallással, pogánysággal és ateizmussal. Ebben a korban a katolikus szervezetek szociális és alkotmányos kérdésekben viszonylag rugalmasak voltak, de erkölcsi kérdésekben elkeseredett makacssággal ragaszkodtak a krisztusi útmutatáshoz. Ennek egyik legjelentősebb megnyilvánulása a mainzi püspök egyik felhívása volt, melynek záró mondataival
„...Mindezek után azt kérdezzük: Lehet-e katolikus ember bejegyzett tagja a Hitler-pártnak? Megengedheti-e a katolikus plébános, hogy a párt tagjai egyházi temetésnél vagy hasonló egyházi ténykedéseknel résztvehessenek? Járulhat-e az a katolikus, aki a párt alapelveit magáévá teszi, a szentségekhez? Ezekre a kérdésekre csak határozott nemmel válaszolhatunk"
gyakorlatilag kiközösítette a nácikat a katolikus egyházból. Felhívásához csatalkozott a breslau-i bíboros, a bajor püspöki kar, a kölni, paderborni, felső-rajnai és a berlini püspök is.
Talán éppen emiatt Hitler gyakran kettős beszédet alkalmazott, protestáns vidékeken sokkal szélsőségesebb kirohanásai voltak a katolikusok ellen, míg Dél-Németországban kifejezetten szelíd hangvételű volt és kizárólag a politikai katolicizmust kritizálta.
A katolikus egyház jogait rögzítő, 1933-ban megkötött német-vatikáni Reichskonkordátumot a náciknak eszük ágában sem volt betartani, hiszen az egyház volt az utolsó olyan része Németországnak, amelyet nem gyűrtek még maguk alá (pártjukat a Centrumot éppen két hete tiltották be). A sorozatos jogsértések következtében 1937-ben - amikor az egyházi iskolák államosításának törvényéről már csak az aláírás hiányzott - a német katolikus templomokban felolvasták XI. Pius pápa híres enciklikáját, melyet úgy kellett titokban becsempészni az országba. A Reichskonkordátum felrúgását, a német ateizmust, katolikusellenességet, fajelméletet és újpogányságot és ezáltal az egész új német rendszert igen élesen elítélő, meglepő módon német nyelven íródott "Mit brennender Sorge" hatalmas botrányt kavart Németországban. A nácik egy külső hatalom beavatkozását látták a német belügyekbe. A következő napon a Gestapo minden fellelhető példányát elkobozta az enciklikának. Nem volt könnyű dolguk, a katolikus papok a felolvasás előtti napokban körülbelül 300000 példányt osztottak szét a plébániákon - teljes titokban.
Hitler katolikusok iránt érzett ellenszenve az évek folyamán sem csitult. Valószínűleg ugyanígy tudatában volt a választásokon leadott szavazatok felekezet szerinti megoszlásának. Így az sem lehet véletlen, hogy a dachaui koncentrációs tábor egyháziak számára létrehozott barakkjában fogvatartottak 94,88%-a volt katolikus. Mindeközben Wittenberget átnevezték Lutherstadtra, és a II. világháború alatt az evangélikus egyház munkatáborokat tartott fenn, ahol hadifoglyok tízezrei dolgoztak, természetesen fizetés nélkül. A háború után emiatt komoly pénzeket voltak kénytelenek kifizetni kártérítésként.
Utóhang
A háború utáni kereszténydemokrácia szilárdságának fontos előzménye volt az, hogy volt egy nagy náciellenes keresztény szavazói tartalék, amely nem korrumpálta magát a nácik megválasztásával, s ebben számarányuknál lényegesen nagyobb szerepet játszottak a katolikusok, pontosan az előzmények miatt. Ez a tény a sok évtizedes szilárd kereszténydemokrata kormányzáson túl a katolikusok háború utáni politikai felértékelődéséhez és ezáltal a szélsőségektől mentes új Németország megszilárdulásához is hozzájárult.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
Hitler war ein gläubiger Katholik! Die katholische Kirche hat ihn unterstützt!?
The German churches and the Nazi state
Jürgen Busche: Katholiken wählten Hitler nicht
Johannes Horstmann: Katholiken und Reichstagswahlen 1920-1933
Politikgeschichte: interaktív térképek a választási eredményekről
Dick Geary: Who voted for the Nazis?
Nazi persecution of the Catholic Church in Germany
Kőnig Antal: A német katolikusok és a nemzeti szocializmus. (Magyar Szemle 1932. június)
Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról: