A globális helyzet-meghatározó hálózatok fejlődése a ’90-es évek folyamán rohamosan felgyorsult, aminek köszönhetően mára lényegében bárki számára olcsón elérhetővé vált a technológia. A GPS-ek segítségével ismeretlen országrészekben, vagy országokban is kényelmesen el tudunk jutni A pontból B pontba térképpel való bajlódás nélkül is. A helyzetmeghatározás kapcsán sok elmélet és disztópia lát napvilágot évről évre, melyek nagy része talán kissé elrugaszkodott a valóságtól, de nem kell összeesküvés elmélet hívőnek lennünk ahhoz, hogy belássuk, életünk nagy részében egy orwelli nagy testvér valóban folyamatos megfigyelés alatt tart bennünket. A folyton magunkkal hordott mobiltelefonjaink könnyen lekövethetőek, a fejlett világban ennek technikai korlátai nincsenek, legfeljebb etikaiak. De lássuk, hogy a földrajz hogyan használja a mobiltelefonok helyzetéről szerzett információt!

Észtország egy olyan állama Európának, amiről mi magyarok igen keveset tudunk. Tudjuk, hogy valamilyenfajta távoli rokonsági kapcsolat fűz hozzájuk, kb. szűk egy millióan lehetnek, és a legészakabbi Balti állam. Ha kicsit mélyebben belekóstolt már valaki a Skandináv országok világába, akkor tisztában van vele, hogy kiváló a felső oktatási rendszerük, s a technikai újítások szülőhelyei, vagy azok első befogadói. Erre a fejlődési pályára állt Észtország is. A felhalmozott magas szintű szakmai tudásnak köszönhetően jött létre, a mára fogalommá vált videotelefon alkalmazás a Skype - csak hogy egyet említsek a számos példa közül. Az ország tehát az északi szomszédjait követve, igyekszik minden területen alkalmazni a modern informatikai és számítástechnikai újításokat. A nem rég lezajlott Európai Uniós választásokon az észtek már interneten is leadhatták szavazataikat. Tehát annyira nem meglepő, hogy a mobiltelefonos helyzetmeghatározás, mint kutatási módszer egyik első alkalmazói között tarthatjuk őket számon.

Egy hétvégi kiránduló képzeletbeli mozgáspályájának meghatározása mobiltelefonja segítségével

A mobiltelefonok beméréséből számos tudományterület, köztük a földrajz is nagyot profitálhat. A társadalom földrajzosok kutatási témái között található például a turisták térbeli mozgásának vizsgálata, de az elővárosi ingázás nagyságának mérése is. Ez utóbbit legtöbbször buszmenetrendek áttekintésével, forgalombecsléssel vagy számlálással igyekeznek számszerűsíteni a kutatók. De mennyivel egyszerűbb lenne, ha a mindennap az elővárosokból a központi település munkahelyeire özönlő ingázók számlálását egy komputerre bíznánk, ami csak begyűjti az ingázók mobiltelefonjainak koordinátáit, s a vizsgálati időszak végén megrajzolná az egyes telefonok, s tulajdonosuk „útvonalát”. Hát így biztos könnyebb lenne, viszont jelenleg a kutatóknak be kell segíteniük, nagyarányú szelektálást kell végezniük a beérkező adatok között. Csak gondoljunk bele mekkora adat tömeget rögzítenie a számítógépnek 24 óra alatt, ha minden egyes másodpercben kapná a koordinátákat.

Tallinn modern üzleti központja (forrás)

Az észt kutatók Tallinn vonzáskörzetében végeztek egy 8 napot felölelő kutatást az elővárosok lakosainak ingázási szokásairól. Eredményiek alátámasztották az ismert tényt, miszerint az ingázók napközben a városközponthoz közelebb tartózkodnak, mint hétvégén. Emellett igazolták, hogy a háziasszonyok, vagyis akik a gyerekek miatt nem dolgoznak, ugyanúgy kötődnek a városhoz és ingáznak, mint azok, akik a városban dolgoznak. Meglepő módon a dolgozó nők átlagosan rövidebb távolságot tettek meg egy nap, mint azok a nők, akik nem dolgoztak. A nem dolgozók ugyanis rá vannak utalva a nagyvárosra, Tallinnba viszik a gyerekeket óvodába, iskolába, de bevásárolni és más szolgáltatásokért is oda járnak, míg a munkavállaló nők általában a lakóhelyükhöz közelebb keresnek munkát. Tallinn esetében ők átlagosan 15 km-re dolgoznak otthonuktól, míg a férfiak 25 km-re. További érdekesség, hogy megcáfolták azt az elméletet, hogy az elővárosi övezet lakói a távolság miatt ritkábban veszik igénybe a városi szolgáltatásokat, valamint megszűnnek - életmód szerinti értelemben, városi népességnek lenni. A kutatásból kiderült, hogy az ingázók a szombatokat ugyanúgy rászánják a városra, mint a munkanapokat. Ekkor végzik el például a bevásárló körútjaikat, mennek uszodába vagy konditerembe, ebédelnek valamelyik belvárosi felkapott vendéglőben, de más szórakozási tevékenységet is ekkor végeznek. A vasárnapok általában a legnyugisabbak, a kutatásban résztvevők átlagos távolsága a központtól ekkor volt a legnagyobb, legtöbben az elővárosi övezetben tartózkodtak, de voltak akik egyéb okokból vidéki területekre utaztak el.

A kutatásban a telefonok bemérési helyének területi különbségeit is megvizsgálták. A térképen jól látható, hogy egyes egységekben milyen gyakran történt a mobilok helyzetmeghatározása. Az emészthetőség érdekében elmondom, hogy csak annyit kell megvizsgálnunk a térképen, hogy a sötétebb oszlopok alacsonyabbak-e mint a világosak. Ha alacsonyabb az azt jelenti, hogy hétvégén kevesebb bemérés történt, mint hétközben, vagyis a munkanapokon többen tartózkodtak ott, mint hétvégén. Ergo a területi egység az ingázók egyik célpontja, amely számos munkalehetőséget kínál. Tehát ez segít kideríteni, hogy Tallinn környékén melyek az alvótelepülések, és hol dolgoznak az ingázók. Természetesen nem meglepő, hogy a legtöbb ingázó Tallinn központjában dolgozik, ahol a legtöbb székház és modern irodaépület található.

A bemért telefonok elhelyezkedésének gyakorisága a vizsgálati időszakban különböző területi egységeken belül

Egy másik számos munkahellyel bíró terület a tengerparti Pöhja-Tallinn. A Tallinnba járó utazónak könnyen feltűnhet, hogy a tengerparti övezet szinte kizárólag ipari funkciót lát el, vagy láthatott el fénykorában. A szovjet időkben a város Finn-öbölre néző félszigete katonai övezetnek számított, vagyis teljesen le volt zárva. Csakis ipari és katonai létesítmények épülhettek e elzárt területen, s azok az észtek, akik nem ott dolgoztak be sem tehették a lábukat a területre. A rendszerváltást követően a helyzet enyhült, a szigor megszűnt, a szovjet/orosz katonaság kivonult, a terület egy része elhanyagolttá vált. Majd a 2000-es években a terület presztízse felértékelődött - a kellemes tengerparti elhelyezkedésének köszönhetően, s évről évre egyre több beruházás történik az ingatlanszektorba és szolgáltatásokba, az ipar rovására. Szépen lassan ez a szürke ipar negyed megszűnik, a negyed arculatot és funkciót vált, és a város leggazdagabbjainak lakóhelyévé válik.

Rotermanni, az átalakuló iparnegyed (forrás)

Az elővárosok nagyobb kibocsátói között találhatjuk Rae (Tallinntól keletre) és Harku (Tallinntól nyugatra) közigazgatási területeket. Mindkét közigazgatási egység viszonylag közel található Tallinnhoz, annak 25 km-es vonzáskörzetén belül helyezkednek el, s jó közlekedési kapcsolatok kötik a Tallinn központjához, ami a rendszerváltás után meginduló szuburbanizációnak, vagy elővárosiasodásnak zöld utat adott. Érdemes megemlíteni, hogy a Tallinnra jellemző észt-orosz kettősség az elővárosokba kiköltözők között nem jellemző. A kiköltöző újgazdagok legtöbbje észt, s csak elenyésző számban vannak jelen az oroszok. Az észtek kiköltözése a városból egy érdekes folyamatot indított el. A rendszerváltáskor még fele-fele arányban lévő észtek és oroszok aránya szép lassan kibillent egyensúlyából, és lassan, de még mérhető relatív növekedés következett be az oroszok arányában. Visszatérve az elővárosiasodásra, a folyamat mozgatórugója egyértelműen a jobb környezeti feltételek utáni vágy, vagyis a megfelelő zöld környezet igénye.

Tallinn tágabb vonzás körzete és Harku, Rae térségek (forrás)

A mobiltelefonok elhelyezkedése az ingázós élet velejárójaként egy napi ciklust ír le. A kutatásban résztvevő ingázók közül sokan már reggel 7 órakor elhagyták otthonaikat munkanapokon, legtöbbjük még 7:45-kor is úton volt, s majd csak 8:30-kor volt munkahelyén a többség. Általában délután 5-ig dolgoztak, s a felmérésben résztvevők több mint 50%-a este 6:30-kor otthon is volt, de a túlórázok és a munka után valahova beugrók is legkésőbb este 9-re otthon voltak. Azt hiszem a számos magyarországi ingázónak, köztük azoknak is akik talán éppen útközben olvassák ezt a cikket, nem meglepő az eredmény.

Véleményem szerint számos további kutatást lehetne pontosabban és precízebben elvégezni a mobiltelefonok helyzetmeghatározásának módszerével, de sajnos Magyarországon vagy gyerekcipőben jár a használata, vagy egyelőre nincsenek meg a jogi, technikai és egyéb feltételek. Ellenben mindenféleképpen érdemes és kell is beszélni a témáról, mert a következő földrajzos generáció eszköztárának nagy valószínűséggel szerves részét fogja képezni a mobiltelefonos helyzetmeghatározás.

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról: