Az éleződő orosz inváziós fenyegetés árnyékában szinte eltűnt a hír, hogy 2022. február 20-án megkezdődött az áramtermelés a „Nagy Etióp Reneszánsz Gát” első két turbinája révén. Holott a gátépítés Afrika egyik legélesebb nemzetközi konfliktusához vezetett: egyes egyiptomi politikusok konkrétan a gát lerombolásával fenyegetőztek, miközben egyáltalán nem egyértelmű, hogy a gát valóban a tervezett hasznokat eredményezi vagy éppen károkat okoz majd.

Az öt milliárd dolláros beruházástól sokat várnak Etiópiában, ezt mutatja a gát meglehetősen furcsa elnevezése, mely nem a létesítmény építészeti stílusára utal, hanem arra, hogy az megalapozhatja az ország gazdasági újjászületését.

Az épülő gát 2019 júliusában - (forrás)

Az orosz-ukrán háborúról szóló blogposzt-sorozatunk második része némileg rendhagyó, hiszen nem a blogtól megszokott tudományos ismeretterjesztő bejegyzés, hanem a blog egyik szerzőjének, Segyevy Dánielnek a személyes benyomásokon alapuló útibeszámolója Nyugat-Ukrajnából. Ugyan a sajtóban több hasonló cikkel, beszámolóval lehetett találkozni az elmúlt időszakban, kutatóként valószínűleg még kevesen fordultak meg Ukrajnában február 24-e, az országot ért nyílt orosz háborús agresszió kezdete óta, habár ez gyorsan változni fog.

2022 március végén illetve április elején néhány napot Ukrajnában töltöttem. Az utazásom célja az volt, hogy egy folyamatban lévő kutatásomhoz gyűjtsek térképeket, falfirkákat, óriásplakátokat, és minden olyan ábrázolást, ahol Ukrajnára vonatkozó szöveges vagy térképi területi reprezentációk jelennek meg a nyilvános térben az orosz-ukrán szembenállás és háború kapcsán. Ez a bejegyzés most nem ezekről a kutatásokról fog szólni, hanem arról, hogy mit tapasztaltam a háborúban álló ország nyugati hátországában. 

Lviv-ben 2022 március végén.

Az orosz–ukrán háború kapcsán olyan mennyiségű információ ömlik ránk nap mint nap, hogy gyakran még a konfliktus okainak megértéséhez alapvető fontosságú háttérinformációkra is nehéz rátalálni a nagy hangzavarban. Még nehezebb kiszűrni a kétes eredetű, propagandaszervezetek által terjesztett információkat, melyek egy része még az ukrán nép létezését és Ukrajna államként való létezésének jogát is kétségbe vonja. Ezért most kísérletet teszünk arra, hogy történeti demográfiai szemlélettel némileg rendet vágjunk a káoszban, és segítsünk egy kicsit annak tisztázásában, kik azok az ukránok, kik az ukrajnai oroszok és hogyan is alakult együttélésük egészen a jelenlegi háborúig. Írásunk egy három részesre tervezett, Kárpátalját és a Nyugat-Ukrajnát külön is tárgyaló sorozat első része.

A kezdetek: "kis–" és "nagyorosz" genezis

Kijev, Pecserszka Lavra, háttérben a lakótelepek. Fotó: Segyevy Dániel, 2019 szeptember

Koppenhágától mintegy 50 km-re délre Sjælland keleti partvidéke csaknem 20 kilométer hosszúságban 30-40 méter magas kréta- és mészkőfalakban végződik. A Stevns Klint névre hallgató, a Világörökség részét képző látványos partszakasz nem csak a természeti szépségéről híres: a két kőzetréteg közötti néhány centiméter vastag szürke sáv egy 66 millió 38 ezer évvel ezelőtti tragikus nap (és pár ezer éves utóélete) emlékét őrzi: az irídiumban gazdag réteg a dinoszauruszokat és a földi élővilág jelentős részét kipusztító Chixculub-aszteroida becsapódásának talán legjobb tanúja az eddig feltárt geológiai formációk közül. Olyannyira, hogy ez volt az egyik olyan összlet, ami az aszteroidabecsapódás elméletének ötletét adta Walter Alvareznek...

Stevns Klint Højeruptól délre - az alsó hófehér kréteréteg feletti áthajló mészkőformáció közötti vékony szürke csík a kréta-tercier határ

A Pangea ismét új vizekre evez (vagy éppen téved): könyvismertető eddig csak kétszer volt nálunk, azok sem recenzió formájában - de most megpróbálkozunk ezzel is Csizmadia Norbert Geofúzió című munkájával kapcsolatban.

Annak, hogy eddig nem igazán próbálkoztunk ezzel a műfajjal, számos oka van. Egyrészt a szélesebb nagyközönségnek szánt magyar földrajzi ismeretterjesztő kötet ritka, mint a fehér holló, a kevés kötet többsége pedig nem feltétlenül igényel bővebb ismertetést vagy bírálatot: általában egy jól körülhatárolt, kevés vitára okot adó témát mutatnak be megbízható színvonalon. Itt azonban egy geopolitikai témájú munkáról van szó, ami természetesen mindig vitára ad okot, egy egyre inkább éleződő világpolitikai helyzetben pedig különösen figyelemre érdemes - mindez egyben is óvatosságra inti a "recenzort". Véleményem szerint a geopolitika mindig is ingoványos talaj volt, ahol sajnos elég gyakoriak az alig megalapozott ("talán bejön" típusú) elméletek, az aprópénzért politikusokhoz dörgölőző tudósok, vagy tragikus sorsú figurák, esetleg a népek önrendelkezését, a nemzetközi jogot és egyéb politikai tényezőket hírből sem ismerő, térképen vonalakat húzogató sötét alakok. Szóval nem egy könnyű terület, ezért is értékelendő Csizmadia bátorsága, hogy ebben a témában aktivizálódott.

Abban az évben, amikor Nándorfehérvárt végül elfoglalták a törökök, de még öt év volt hátra a mohácsi csatáig, elkészült az Oszmán Birodalom első ismert földrajzkönyve. Alkotója egy egykori kalóz volt, akit később, közel nyolcvan évesen már török admirálisként végeztek ki. Hadzsi Muhiddin Piri – ismertebb nevén Piri reisz – atlasza a korabeli földrajztudomány és térképészet egyik csúcsteljesítménye. Általa teljes részletességében feltárul Földközi-tenger térsége a kora újkorban. 

Kairó, a Nílus és a piramisok (forrás)

A nyugat-balkáni állam, amellyel az összes szomszédjának kisebb-nagyobb problémája van, amelynek társadalma etnikailag, kulturálisan, politikailag és demográfiailag egyaránt szélsőségesen megosztott, amely a korábbi Jugoszlávia legszegényebb része volt, amelyet súlyos kivándorlás sújt, amelyben néhány éve valóságos polgárháború dúlt, és amely külső kényszer hatására a belügyeit érintő szerződéseket ír alá, sőt a saját nevét is megváltoztatja – mindez Észak-Macedónia. A népesség alig kétharmadát alkotó macedónok és a gyorsan növekvő albán kisebbség közötti ellentét kiéleződése párhuzamos társadalmak létrejötte felé mutat, az albán térnyerés az élet szinte minden területén szembeötlő. A macedón közösség – miközben elszegényedik és elvándorol – aggódva tapasztalja, hogy saját államának ügyeibe mindenki másnak (a helyi albán kisebbségnek, a szomszéd országoknak, az Európai Uniónak vagy a NATO-nak) több beleszólása van.

Zászlók és szimbólumok egymás mellett a skopjei bazárban (saját fotó)

Aki szereti böngészgetni a Google Mapset (vagy más hasonló térképes alkalmazást), annak feltűnhet egy érdekes nevű település Colorado állam északnyugati sarkában. Ha még jobban ráközelítünk Dinosaur városkájára, láthatjuk, hogy a kelet-nyugati utcák többsége számozott, azonban az észak-déli utcák egy-egy őshüllő nevét viselik, lehetőség szerint alliteráló formában: van itt Brontosaurus Bypass, Camptosaurus Crescent és Triceratops Terrace is. (Utóbbi kb. lépcsőzetes házsort akarna jelenteni, de csak ez fordítható némi kompromisszummal alliterálva magyarra - mondjuk az eredeti utcában sincs semmi lépcsőzetes...) A mintegy 250 lakosú városkát 1966-ig Artesiának illetve Baxter Springsnek hívták, a névváltoztatás hátterében az állt, hogy a poros kisváros minél több turistát tudjon elcsaklizni a közeli, de már nagyrészt Utahban lévő Dinosaur National Monumenttől - mely fantasztikus tájakat és egy látványosan kialakított dinoszaurusz-kövület lelőhelyet rejt magában. A nemzeti emlékhely nagyrészt a Montanától Új-Mexikóig húzódó késő jura időszaki Morrison-formációra épül, amelyből a legismertebb (és legnagyobb) dinoszauruszok tekintélyes része előkerült, egy rendkívül bizarr és fordulatos 19. századi tudományos (és vadnyugati) perpatvar során, mely a "csontháborúk" néven vonult be  a történelembe.

A Dinosaur National Monument fantasztikus tájai, a Green és a Yampa folyókkal - (forrás)

A kissé megtévesztő cím egy olyan hegyvidéket takar, melynek legmagasabb tömbje közel 1000 méterrel emelkedik a Északnémet-alföld fölé, és olyan extrém klímával rendelkezik, hogy a fahatár itt csaknem ugyanennyivel van lejjebb, mint az Alpokban. A Harz-hegység legmagasabb hegye (platója), az 1141 méter magas Brocken, jellege,  növényzete és éghajlata alapján akár valahol Közép-Norvégiában is lehetne, környezete pedig rengeteg érdekességet rejt: hegyvidéki tőzeglápoktól kezdve Goslaron, az egykori császárvároson át a belnémet határ mementójaiig.

A Brocken tömbje az Ecker völgyi tározó felől nézve (körülbelül 600 méteres magasságból)

A tálibok afganisztáni hatalomátvételével kapcsolatban bejárta a világsajtót a hír, hogy a hatalom új urai dollármilliárdos ásványkincsre tették rá a kezüket, sőt, ha egy új hatalom (pl. Kína) a tálibokkal partnerségben megkezdi a hatalmas lítium, kobalt és ritkaföldfém készletek kitermelését, azzal uralhatja a klímaváltozás elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó iparágakat, azaz az emberiség technológiaváltását. Sok esetben az "elektromos autók korának Szaúd-Arábiájaként" emlegetik Afganisztánt (mondjuk Kongót is...), és a legújabb politikai fejlemények nyomán némi kétségbeeséssel, mások reménykedve jósolják, hogy az afgán ásványkincs révén Kína lesz a "világ ura", az ázsiai hatalom nyeri korunk geopolitikai játszmáit. Az ilyen leegyszerűsítő geopolitikai elemzések ugyanakkor jellemzően gyorsan kimúlnak a realitás aknamezején, a világgazdaság és ezen belül az ásványkincsek piaca is jóval bonyolultabb annál, hogy egy hatalom uralhassa. Hogy jobban képbe kerülhessünk az említett bányatermékekkel kapcsolatban, nem olyan röviden áttekintjük ezek sajátosságait, eloszlását, kitermelhetőségét, így kontextusba helyezve az afganisztáni ásványkincsvagyon jelentőségét. 

A Dasht-e-Nawur sóstó - az afgán lítiumvagyon zömének feltételezett helye -  (forrás)