A Pangea ismét új vizekre evez (vagy éppen téved): könyvismertető eddig csak kétszer volt nálunk, azok sem recenzió formájában - de most megpróbálkozunk ezzel is Csizmadia Norbert Geofúzió című munkájával kapcsolatban.

Annak, hogy eddig nem igazán próbálkoztunk ezzel a műfajjal, számos oka van. Egyrészt a szélesebb nagyközönségnek szánt magyar földrajzi ismeretterjesztő kötet ritka, mint a fehér holló, a kevés kötet többsége pedig nem feltétlenül igényel bővebb ismertetést vagy bírálatot: általában egy jól körülhatárolt, kevés vitára okot adó témát mutatnak be megbízható színvonalon. Itt azonban egy geopolitikai témájú munkáról van szó, ami természetesen mindig vitára ad okot, egy egyre inkább éleződő világpolitikai helyzetben pedig különösen figyelemre érdemes - mindez egyben is óvatosságra inti a "recenzort". Véleményem szerint a geopolitika mindig is ingoványos talaj volt, ahol sajnos elég gyakoriak az alig megalapozott ("talán bejön" típusú) elméletek, az aprópénzért politikusokhoz dörgölőző tudósok, vagy tragikus sorsú figurák, esetleg a népek önrendelkezését, a nemzetközi jogot és egyéb politikai tényezőket hírből sem ismerő, térképen vonalakat húzogató sötét alakok. Szóval nem egy könnyű terület, ezért is értékelendő Csizmadia bátorsága, hogy ebben a témában aktivizálódott.

Ahogy a recenzió sem egyszerű műfaj, nagyon könnyen lehet vele vérig sérteni jószándékú és szorgos szerzőket, illetve visszakapni az "akkor csináljátok jobban, ha ennyire okosak vagytok" választ. Mivel így nagyjából 350 blogbejegyzés után talán már sejtünk valamit arról, hogyan kellene a tágabb közönségnek számára is érthető írásokat letenni az asztalra, most már megpróbálkozunk a könyvbírálattal is. 

A mellékletekkel együtt 277 oldalas Geofúziót 2020-ban jelentette meg a Pallas Athéné Könyvkiadó Kft, "A földrajz szerepe a 21. századi gazdasági és geopolitikai világrendben" alcímmel. Mint a könyvből kiderül, a Geofusion a British Airways térképes utastájékoztató rendszere, ami a repülésért láthatóan rajongó szerzőt arra ihlette, hogy így nevezze el kutatási irányát és legújabb könyvét. Csizmadia értelmezésében a geofúzió a földrajz szintézisét és a gazdaságpolitika, a közgazdaságtan, a technológia valamint a dizájn és a vizualizáció fúzióját jelenti, többek között az úgynevezett "fúziós térképek" révén. (Ez a más tudományágak felé nyitás, azokkal való összekapcsolódás véleményem szerint jó irány, a helyét kereső társadalomföldrajznak elég nagy szüksége van rá.)  A szerző az említett fúziós térképekkel korábban már sikert aratott: 2016-ban megjelent "Geopillanat - a 21. század megismerésének térképe" 2019-ben angolul már Geofusion - The Power of Geography and the Mapping of the 21st Century címmel jelent meg, és jó kritikákat kapott, például a hálózatkutató Barabási-Albert László is ajánlót írt hozzá. Emiatt a legújabb könyv olyan munka amire érdemes odafigyelni - a 2020-as Geofúzió a korábbi továbbgondolása, ami a szerző ugyanebben az évben a Pécsi Tudományegyetemen megvédett doktori disszertációján alapul - egész pontosan a könyv és a disszertáció szinte teljesen megegyezik, ami véleményem szerint nem a legszerencsésebb megoldás, lévén más közönségnek szóló, eltérű "műfajú" munkák - és ez bizony okozhat is gondokat a könyvet olvasóknak.

A disszertáció és a könyv alapanyagát képző kutatás célja az "új világrend" bemutatása ami kissé baljósan hangzik, bővebben kifejtve már szerencsére kevésbé: egyrészt hangsúlyos helyet kap benne a kínai "geopolitikai törekvések" zászlóshajója, az Út és Övezet Kezdeményezés, másrészt ezt az új világrendet a szerző 21, néhol kissé "keleties" tézisben igyekszik összefoglalni - ezek egy része teljesen reális folyamatokat fog meg, mások inkább célok és "vágyak", esetenként kissé meghökkentő megfogalmazásban - utóbbiakról néha nehéz eldönteni, hogy Matolcsy György, vagy Mijagi mester mondta őket eredetileg. Mindenesetre nem mindegyik tűnik megalapozottnak, ami nem a legjobb indítás - főleg, hogy a tanulmány nem alapvetően ezek igazolását célozza: a szerző a geofúzió módszerével szeretné meghatározni a gazdasági erőtereket és azok központjait kijelölő tényezőket, valamint az ezek által definiált központokat, és ennek segítségével bebizonyítani Eurázsiának a 2013-ban meghirdetett Övezet és Út Kezdeményezésnek köszönhető felértékelődését.

A szerző a kutatási célokat a szakirodalom és a vonatkozó elméleti háttér összefoglalása után alapvetően három módszerrel kívánja elérni: statisztikai adatok és nemzetközi rangsorok adatainak skálázásával igyekszik meghatározni az egyes országok és globális nagyvárosok világgazdasági (és - politikai) súlyát és szerepét, illetve egy 36 régióból álló, Saul Bernard Cohen geopolitikai térbeosztását továbbfejlesztő modellt alkotott meg a fúziós térképek, és az előzőekben említett ország és városbeosztás alapján.

A felvezető rész, mint már említettem, helyenként kissé zavarbaejtő nyelvezetű, főleg, hogy egyes mondatokat és gondolatokat nem sikerült teljesen befejezni. Ennek az lehet az oka, hogy a szerző próbálta a könyvben áttekinthetőbben tagolni mondanivalóját. Sajnos a törekvés kicsit félrement - igaz a könyv lényegi részében szerencsére már nem tapasztalható ez a hiányosság.

A bevezető részt egy kifejezetten érdekes és tartalmas rész követi: Csizmadia Norbert áttekinti a lényegesebb geopolitikai elméleteket, többhelyütt (pl. a második világháború utáni amerikai külpolitika esetén) kitérve azok valós politikai következményeire is. Máshol sajnos elmulasztja ugyanezt, pedig még húsbavágóbb következményekről beszélhetünk: ennek oka az lehet, hogy a magyar szakirodalom máig kissé kesztyűs kézzel kezeli Karl Haushofert és tágabb körét. (Ez talán lassan változóban van.) Emellett egy igen érdekes összehasonlítás lehetősége marad ki a fejezet végén (ezt akár érdemes lenne egy külön írásban pótolni): a szerző itt röviden bemutatja Daron Acemoglu és James A. Robinson divatos elméletét, mely a sikeres és sikertelen nemzetek közötti valódi különbséget intézményeik fejlettségében, minőségében ("befogadóságában") véli megtalálni. Bár érthető, hogy a földrajz "reneszánszát" és a jórészt Kína felől meghatározott új világrendet hirdető szerző számára a földrajzi tényezők szerepét kevéssé jelentősnek tartó elmélet talán kevéssé vonzó, így eléggé leegyszerűsítve ismerteti, de itt nyílt volna remek alkalom a különböző modern fejlődéselméletek erős magyar relevanciával bíró összehasonlítására. A szerzőpáros elmélete egyrészt nem mindig működik jól azokban az átmeneti jellegű vagy kaputérségekben (pl. Magyarországon és környezetében), melyekkel Csizmadia könyve későbbi részében kiemelten foglalkozik, másrészt általánosságban tényleg releváns fejlődési problémákat vet fel - és az elmélet talán legnagyobb próbája Kína következő évtizedei lesznek. Ha Acemoglunak és Robinsonnak van igaza, akkor a politikai-gazdasági intézményrendszereit a 80-as években átalakító ("befogadóbbá tevő"), és ezáltal szédületes fejlődést produkáló Kína előbb-utóbb beleütközhet a saját politikai rendszere jelentette intézményi korlátokba. Innen már sejthető, hogy a nem igazán demokratikus rendszerek (talán Szingapúr kivételével) általában kevésbé kedvelik ezt az elméletet, így jól ütköztethető az ottani szerzők elgondolásaival - erre itt is lenne lehetőség, hiszen Csizmadia ezután egy kínai és azeri szerző geopolitikai elgondolásait ismerteti.

Ezt követően sajnos a könyv kicsit leül, a szerző elköveti a magyar földrajzos kutatók egyik gyakori hibáját: a sokat ígérő bevezetés után, de a lényegi részt megelőzően, a kutatás tárgyához tágan kapcsolódó módon kezd gigantikus adatfelsorolásba (a geopolitikai tényezők és struktúrák révén) - ez elég unalmas tud lenni, még mielőtt eljutna az érdekes részekhez. Tekintve, hogy a könyv egy disszertáción alapul, mindez nem meglepő, azonban egy ismeretterjesztést is szolgáló könyvben ez a rész feszesebb szerkesztést kívánna, és úgy jól is működhetne. Főként azért mert az ábraanyag szinvonalas, kifejezetten informatív, valamint azért több ponton is sikerült jól eltálálni az ábrák és a szöveg egyensúlyát, ilyen például a katonai kiadásokat tárgyaló és a soft power mutatóiról szóló rész, valamint a hálózatosodást/komplexitást bemutató könyvrész is. Az elmúlt 5-10 év hasonló témájú könyveinek bevett húzása, hogy a szerző időnként személyes gondolatokat, élethelyzeteket felvillantva narrál, erre itt is történik egy kísérlet, mégpedig a repülés kapcsán, ami szintén jó pont - kizökkenti ugyanis a sok infótól kissé elkábuló olvasót.

Ugyanakkor az infóhalmozásnak egyéb hátulütői is vannak: például könnyen felületesre sikeredhet - sajnos erre itt is sor kerül a nagy gazdasági hatalmak gazdasági szerkezetének összehasonlításánál, de még a légiközlekedésnél is becsúszik ilyesmi: az Emirates légitársaság hálózatát bemutató térképről lemaradt a túl sűrű európai hálózatrészt bemutató melléklet, ami kissé félrevezető, főleg, ha épp Ázsia "felemelkedését" ecseteljük mellette a szövegben. Szintén kissé megkérdőjelezhető a Kína és az USA más országokkal való kereskedelmi forgalmának Kína javára való eltolódását mutató térképmelléklet, ugyanis nem igazán látható az egyes országok és kereskedelmi kapcsolataik súlya - és az sem, ha esetleg egy harmadik entitás (pl. EU) fontosabb partner a másik kettőnél. Tekintve, hogy eközben 2-3 oldalanként feltűnik a kínai "Övezet és Út Kezdeményezés" prodzsekt, valamint ritkábban az (orosz gyökerű) "Eurázsia felemelkedése" fogalom, az említett problémák a könyvben előrehaladva egyre inkább tendenciózusnak tűnhetnek.

Szintén rontja az összhatást néhány bosszantó hiba, - például a 97. oldalon és a 108. oldalon is ugyanazt az idézetet sikerült bevágni, de két különböző szerzőt forrásként megjelölve. A 104. oldalon pedig Barabási Albert László "A hálozatok tudománya" című könyvének csaknem egyoldalas könyvajánlója foglal helyet. Ez nem tudom honnan lett bevágva, de mondatszerkesztése révén kilóg a munkából - vagy idézni kellett volna, vagy egyeztetni a környező szövegrészekkel. Mindez számomra némileg megkérdőjelezi a lektori/témavezetői munka alaposságát - illetve ha ezek a hibák helyet kaptak a disszertáció bírálatában, akkor jó kérdés, miért kerültek be a könyvbe. 

Ezt következően viszont már tényleg a kutatás lényegi részét tárgyalja a szerző - egyrészt a különböző hálózatok sűrűsége alapján elkülönített geopolitikai régiótípusokat mutatja be, majd egy komplex mutatórendszer alapján felállítja az egyes országok és nagyvárosok "erősorrendjét". A mutatórendszer követhető, módszertanilag innovatív - nyilván lehet szakmai vitát folytatni arról, hogy más mutatók jobbak lettek volna, de a lényeg úgyis az bármilyen hasonló vizsgálatnál, hogy a szerző helyes/megalapozott következtetéseket von-e le vizsgálati eredményeiből.

Ezzel kapcsolatban viszont komoly hiányérzetem van: Csizmadia Norbert vizsgálata ugyanis egy pillanatképet mutat, kutatási céljai alapján viszont legalább részben folyamatokat vizsgál, mi több a következtetései is sok esetben folyamatokra vonatkoznak: a többpólusú világrend kialakulására, és Kína (Eurázsia) további erősödésére, mely a még igencsak folyamatban lévő "Út és Övezet" révén még lendületesebb lesz. Azt a szerző is elmondja, hogy az alkalmazott módszer erőssége, hogy pár évvel később a vizsgálatot újra megismételve valószínűleg jól mutatja majd a geopolitikai erősorrend változásait - azonban most csak egy egyszerű sorrend - amiből természetesen le lehet vonni következtetéseket - pl. hogy a világ többpólusúnak látszik, Kína erős - de folyamatokra (pl. Eurázsia erősödése) csak akkor következtethetnénk, ha ezt a vizsgálatot mondjuk 2010-re is lefuttatta volna a szerző. Ennek akadálya, hogy a mutatók egy része viszonylag új, vélhetően inkább a jövőben lehetséges a vizsgálatot megismételni. Ez persze nem gond, csak én az eredményekkel azért óvatosabban bántam volna - a szerző három fő kutatási kérdéséből csak egyre ad a kutatása révén egyértelmű választ, az új világgazdasági központokat valamint "Eurázsia megerősödését" csak egy több időpontra kiterjedő vizsgálat tudná meggyőzően bemutatni. (Ettől persze ezekben a kérdésekben még lehet igaza a szerzőnek, csak ezt a kutatása számomra nem támasztotta alá teljesen.)

Így viszont a kutatási eredmények/következtetések egy része egy politikai (pre)koncepció helyenként kissé zavaros erőltetésének tűnnek. A szerző ugyanis sajnos a kötet vége felé közeledve egyre inkább használ axiómaként bizonyos egyáltalán nem magától értetődő, helyenként ellentmondásos fogalmakat. A gyakran hangoztatott új világrend koncepciójával kapcsolatban számomra még jóval több a kérdés és a bizonytalanság, mint a megnyugtató válasz. A könyvben vázolt világrend ugyanis Eurázsia felemelkedésével számol, melyben Kína, és az általa az "Övezet és Út" révén bevont államok (pl. többek között Kelet-Közép-Európa) játszák a vezető szerepet, jelentőségük ugyanis tovább nő, miközben a korábban vezető Atlanti-térség (beleértve Nyugat-Európát) viszonylagosan hanyatlik. Ezen kívül feltűnik egy új "Fenntartható-Eurázsia" koncepciója is - ugyanekkor nem igazán sikerül megindokolni, miért is lenne fenntartható ez.

Ahogy írtam, ezzel kapcsolatban azért jópár kérdés felmerül, például, hogy a szovjet utódállamok zöme leértékelődő nyersanyagaival a tranzitutak biztosításán kívül mivel is tudna beszállni ebbe a fellendülésbe, valamint, hogy a gazdaságilag Nyugat-Európához becsatolt Kelet-Közép-Európa pontosan milyen kilátások elé is nézne, miközben a nyugat "hanyatlik"? Különösen, hogy maga a kutatás azt mutatja, hogy régiónk kétségtelen fejlődése ellenére még igencsak izmos gazdasági erőközpontok találhatóak Nyugat-Európában. Szintén nagy kérdés, hogy mi történik akkor, ha mondjuk ezeknek az erőközpontoknak (és mondjuk pl. Indiának) más elképzelésük van a jövőről, mint a kínai politikai vezetésnek? A kérdések egyébként a szerzőben is felmerülnek, mivel alapvetően egy olyan (gazdasági) erőalapú világrendet jelez előre, ahol inkább a regionális, mint a globális együttműködések fognak dominálni (a szerző egyben tesz is egy kifejezetten érdekles kísérletet a potenciális régiók bemutatására), valamint "a gazdasági hadviselés aláássa a gazdasági integrációt". Ebben jó eséllyel igaza van, ugyanakkor ez némileg megkérdőjelezi a vázolt Eurázsia-koncepciót (pl. mi lesz a koncepcióban kulcsfontosságú, de sebezhető szárazföldi útvonalakkal a regionális konfliktusok során), másrészt azért itt érdemes lenne megemlíteni, hogy mindezek alapvetően a kétpólusúságra rímelő kínai célok, és az egyéb szereplők nem biztos, hogy erre fognak majd törekedni (lásd az itt sikersztoriként tálalt Konfuciusz Intézetek bezáratását egyes helyeken). Még érdekesebb kérdés, hogy hogyan jönnek ehhez az intézményi és kulturális különbségek (pl. az EU, Oroszország, Kína viszonyrendszerben)? Hogyan hatnak minderre Kína belső problémái, egyensúlytalanságai? (Utóbbi témáról egyébként születtek kiváló magyar tanulmányok is.)

Ehhez kapcsolódóan szerencsés lett volna, ha sikerül az "Övezet és Út Kezdeményezést" részletesebben bemutatni, és mennyiségileg is elhelyezni a globális logisztikai rendszerekben. Bár a kezdeményezés valóban kiemelkedő mérete révén, valójában a hasonló prodzsektekhez hasonlóan sikeres és kevésbé sikeres fejlesztési programok összessége, melyek megítélése hasonlóképpen vegyes, ráadásul a szárazföldi elemeit teljesítményükhöz képest alaposan eltúlzott felhajtás övezi. Ez a vonatkozás szerintem elengedhetetlen lenne  a következő főbb egység megfelelő tárgyalásához.

Ezzel elérkeztünk a legérdekesebb kérdéshez, amit Csizmadia szerencsére részletesen tárgyal - nevezetesen, hogy mit jelenthet mindez Magyarországnak és szűkebb régiójának. A szerző térségünket a nyugat és kelet közötti kaputérségként jellemzi, és ebben lát komoly geopolitikai lehetőséget Magyarország és Budapest számára is. Kifejezetten érdekes (és hasznos), hogy foglalkozik az EU keleti részének észak-déli kapcsolataival, és ezek politikai és infrastrukturális megerősítésével, mely nem annyira mainstream téma, pedig geopolitikai szempontból abszolút annak kellene lennie, az utóbbi hetek eseményeit figyelembe véve ez valószínűleg nem is lesz elkerülhető.

Ugyanakkor a fejezetben kifejtett álláspont alátámasztása számomra ismét nem teljesen meggyőző: bár a szerző szeretné elsődleges kaputérségnek feltüntetni hazánkat, ezt sem a szöveg, sem az ábraanyag nem támasztja alá teljes mértékben. Nincs szó arról a logisztikai alapvetésről, hogy csak az a terület minősíthető igazán "kapunak", ahol az áru valamiféle transzformációja zajlik, és a széles nyomtávról való átrakás ennek talán a legkisebb hozzáadottértékű formája. A mellékelt, kínai elképzeléseket tükröző térképek pedig inkább Varsón és Lengyelországon áthaladó fővonalakkal ("Vas Selyemút") számolnak. A szerző ráadásul a V4-et is egyfajta kooperációs eszköznek tekinti Kínával - a valóságban azért nem egészen így működik a dolog.

2020 második felében megjelent könyv lévén természetesen van egy fejezet a járványról is, Csizmadia igyekszik óvatosan fogalmazni, és tekintve, hogy az akkor tett jóslatok/elemzések igen nagy hányada bizonyult tévesnek (magyarul kb. senki nem tudta eltalálni, mi lesz), nem élnék az utólagos bölcsességből adódó kritika lehetőségével.

Hogyan vélekedek tehát összességében a könyvről? Mindenképpen jó, hogy elkészült, és hogy a szerző ekkora fába merte vágni a fejszéjét. Releváns kérdéseket vet fel, ugyanakkor kissé tendenciózus, és bár a terjedelem lehetővé tette volna, a fő állítások, eredmények alátámasztása szémomra nem teljesen meggyőző.

A pozitívumok tehát:

- Kiváló témaválasztás

- Igényes ábraanyag, kreatív térképek

- Van egy működőképes módszertan, amivel vizsgálhatóak a nagy gazdasági erőterek, regionális központok - a vizsgálatot mindenképpen érdemes lesz egy későbbi időpontban megismételni (akár a szerző, akár más által)

- Megtudhatjuk, milyen is a Kína-centrikus geopolitikai gondolkodás

A negatívumok:

- Nem szerencsés egy doktori értekezést különösebb módosítás nélkül szakkönyvként vagy ismeretterjesztő könyvként kiadni.

- A lektorálás gyenge minősége miatt bosszantó és feltűnő hibák maradtak a könyvben

- A következtetések egyes esetekben gyengén alátámasztottak, egyes állításokkal, elképzelésekkel kapcsolatos ellenérvek nem, vagy alig kapnak helyet a tanulmányban.

A könyv által boncolgatott geopolitikai kérdésekkel foglakozni érdemes, de szerintem nagyobb alaposság szükséges ehhez - érdemes lenne külön-külön mélységében is foglalkozni az azonosított geopolitikai tényezőkkel vagy akár a vázolt régiókkal - ehhez pedig komoly lökést adhat Csizmadia Norbert munkája. Ahogy blogunknak is adott (és még fog is adni) -  a "világpolitikai jelentőségű" afgán ásványkincseket kontextusba helyező bejegyzés  például részben annak hatására született meg, hogy a vonatkozó oldalak felkeltették a figyelmemet a téma iránt.

 JAKAB LÁSZLÓ