Pangea

Minden, ami földtudomány

Új-Atlantisz

2023. február 22. 08:48 - lezlidzsi84

A globális klímaváltozás tanújelei egyre komolyabb mértékben követhetők bolygónk számos területén, azonban van egy régió, ahol különösen húsbavágók a változások, és az ott élőknek már most komoly következményekkel kell szembenézniük. Ez a terület Mikronézia. Elsősorban Kiribati, a Marshall-szigetek, Tuvalu, valamint a Mikronéziai Szövetségi Államok egyes területei veszélyeztetettek, némely sajtóhír szerint akár el is tűnhetnek a Föld színéről. A jelenben pedig már olyan környezeti hatásokkal szembesülnek, amelyek hozzájárulnak a szigetvilágban tapasztalható kivándorlási hullámhoz, valamint különböző mentőprogramok kidolgozását tették szükségessé. A tervek és intézkedések közös pontja, hogy java részüket a kis népességű államok külső segítség nélkül képtelenek megvalósítani.

1_kep_6.jpgA legtöbb atoll kifejezetten idilli képet mutat a Marshall-szigeteken - (forrás)

Először vizsgáljuk meg, mennyire reálisak azok az újsághírek, melyek egyes államok –általában Kiribati és Tuvalu – eltűnését vizionálják. A jelenlegi kutatások szerint 1900 óta a világtengerek szintje mintegy 15–20 centimétert, azaz évi 1,5–2 millimétert nőtt. A folyamat pedig gyorsul: ma már évi 3,7 milliméternél tartunk, így az IPCC különböző klímamodelljei 2100-ig további 43–84 centiméteres vízszintemelkedést prognosztizálnak, de például a Potsdami Egyetem kutatói legrosszabb szcenáriójukban 140 centimétert jósolnak 2090-ig! Ezek meglehetősen ijesztő számok egy olyan területen, ahol a népesség csupán néhány deciméterrel él az átlagos tengerszint felett. Ugyanakkor, jelenleg még egyáltalán nem az elöntés/elmosás a legfenyegetőbb veszély.

Milyen „magasan” élnek a mikronézek?

Először is tisztázzuk, hogy a témánk szempontjából csak Mikronézia egy része számít igazán veszélyeztetett területnek, ugyanakkor a klímaváltozás egyéb óceániai területeket is komolyan érinthet. A Mikronéziához sorolt Palau, Guam, az Északi-Mariana-szigetek, valamint a Mikronéziai Szövetségi Államok egy része „magas” szigetekből áll, ezek közül az utóbbi állam fővárosának is helyet adó Ponape sziget legmagasabb pontja 782 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé. Bár a vízszintemelkedés (valamint a várhatóan gyakoribbá váló extrém időjárási események) ezen szigetek parvidékén is komoly gondokat okozhatnak, itt van hová „menekülni”, ráadásul viszonylag szerencsés módon a lakosság jelentős része is ezeken a szigeteken él. Jóval nagyobb a veszély az alacsony, általában gyűrűszerűen láncba rendeződő korall- és homokszigetekből álló atollok esetében: Kiribatin, a Marshall-szigeteken és a már Polinéziához sorolt Tuvalun.

2_kep_9.jpgMajuro partvidéke – egy tipikus atoll, amely legfeljebb néhány 100 méter széles - (forrás)

A korábban angol fennhatóság alatt álló 120 ezer lakosú Kiribati legmagasabb pontja (81 méter) az egyetlen olyan szigetén, Banabán található, mely nem atoll. A lakosság felét tömörítő, a második világháborúban hírhedté vált Tarawa-atoll viszont csak legfeljebb 3 méterre emelkedik a tenger színe fölé, ráadásul kevés pontja van néhány száz méternél messzebb a tengerparttól. Különösebb szárazföldi mélységgel csak az összterület közel felét adó Kiritimati-atoll rendelkezik, azonban a meglehetősen száraz éghajlatú sziget „népszerűségét” csökkenti, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok több atombombát is felrobbantott partvidékén az 1950-es, 60-as években.

Hasonló helyzetű a jelenleg körülbelül 60 ezer lakosú, kizárólag atollokból álló Marshall-szigetek, mely spanyol, német majd japán fennhatóságot követően a második világháborútól 1979-ig (illetve bizonyos állami funkciók terén 1986-ig) az Egyesült Államok gyámsága alatt állt. Az ezzel járó atomkísérletek itt is több atoll – Eniwetok, Bikini – ideiglenes lakhatatlanná válásához vezettek (Eniwetokra 1980 után részben visszatért a lakosság), miközben a bolygónk legnagyobb összterületű atollja, Kwajalein környékén is sikerült elszennyezni a tengervizet a kísérletek következményeként. Az így leszűkült élettér atolljainak átlagmagassága nem haladja meg a 2 métert, de 10 méternél a szigetvilág egyetlen pontja sem magasabb. A népsűrűség igen nagy, a Kwajalein-atoll részét képező, az össznépesség negyedét tömörítő kicsiny Ebeye-szigeten megközelíti a 45000 főt négyzetkilométerenként (a lakók többségét a katonai kísérletek miatt kitelepítettek és utódaik adják).

6_kep_9.jpgAz elképesztően zsúfolt Ebeye-sziget a Marshall-szigeteken – a kitelepítettek menedéke - (forrás)

A legkisebb állam, a mindössze 11 ezer lakosú, három zátonyból és 6 atollból álló Tuvalu, az egykori brit gyarmat részben a néprajzi különbségek miatt nem csatlakozott a függetlenné váló Kiribatihoz. Szintén nagyon alacsony, legmagasabb pontja nem éri el az 5 métert a tengerszint felett, és mind mérete, mind környezeti viszonyai (száraz éghajlat, rossz talajok) miatt a legsérülékenyebb állam a régióban.

Tájfunok, ciklonok árnyékában

De hogyan is néznek ki ezek az atollok, illetve településeik? Egy hosszúkás, általában csaknem összezáródó szigetláncot kell elképzelni, melynek egyes kiszélesedő (de néhány száz méternél általában nem szélesebb) részein találhatók a népesség zömét tömörítő települések. A borzasztóan túlnépesedett és katonai területek által korlátozott lakhatóságú Marshall-szigeteken a települések kimondottan zsúfoltak, Kiribatin – Tarawa központi részét, Betiot kivéve – jóval szellősebbek, míg Tuvalun kifejezetten természetközeliek. Sok esetben a lakott terület egy utat jelent, mindkét oldalán házakkal, melyek mögött már ott az óceán (vagy az atoll belsejét kitöltő laguna). A szigetláncok általában tagoltak, az árapálymozgások által kimélyített csatornák választják el őket egymástól, a központoktól távolabb pedig jellemzően csak minimális lakossággal és infrastruktúrával rendelkeznek, legtöbbjük kifejezetten paradicsomi benyomást kelt.

5_kep.PNGA szigeteket elválasztó árapálycsatornák Tarawa keleti részén - Forrás: Google Maps

A felvázolt kép már sejteti, mi is jelenti a legfőbb veszélyt a helyiekre nézve: a vízszintemelkedés mai tempója mellett ugyanis a sűrűbben lakott területek viszonylag könnyen megvédhetők, és a helyiek (gyakran nem túl esztétikus homokzsáksorral, cölöpös védművekkel) óvják is lakóhelyüket. Az igazán nagy veszélyt valójában a szökőárak, valamint az egyre gyakoribb extrém időjárási események, azaz a trópusi ciklonok és a velük járó vízbetörések jelentik. Szökőáron nem cunamit értünk, hanem az évente 3-4 alkalommal előforduló különösen nagy (az átlagosnál akár 3 méterrel magasabb) vízszintemelkedéssel járó dagályt (helyi nevén „king tide”). Ez akkor következhet be, ha a Nap és a Hold gravitációs hatása összeadódik, azaz a két égitest egy vonalban van (és a Föld is ezen a vonalon van), és a Hold is pályájának a Földhöz legközelebbi pontján van. Szintén problémát jelenthet, ha az érkező tájfun kibillenti az atoll lagúnájának vízét. Akármelyik jelenségről is van szó, mindegyik próbára teszi a szigetek hosszúkás partvonalát, a köztük lévő csatornákban pedig a megszokottnál jóval nagyobb erővel áramolhat a víz.

3_kep.PNGA Tarawa-atoll – Kiribati lakosságának zöme Betion él, az atoll kiterjedése észak-déli irányban mintegy 35 kilométeres - Forrás: Google Maps

Mindez a lassan növekvő tengerszinttel együtt már komoly veszélyekkel jár: az egyre magasabb hullámok erodálhatják a szigetek egy részét (persze máshol építő munkát is végezhetnek), a partvédő falakat áttörve eláraszthatják a lakott területeket, kerteket, termőföldeket, tönkretehetik az édesvízkészletet, sőt, visszahúzódva magukkal hordhatják a termőréteget is. A hosszú távon várhatóan gyakoribbá váló trópusi ciklonok pedig nem csak óriási anyagi károkkal járnak, de a lassan növekvő vízszintek révén az atollokon élők életét is veszélyeztetik: ebben az esetben ugyanis egyre kevésbé van hová menekülni, a viharban pedig képtelenség elmenekülni a szigetekről, hiszen mind a hajózás, mind a repülés lehetetlen.

További problémát jelent, hogy a kis területű szigetállamok egyes részei a klímaváltozás során egyre kevesebb csapadékot kapnak (vagy a korábban megszokottnál jóval kiegyenlítetlenebbé válik a csapadékhullás). A túl sok és a túl kevés víz ráadásul egyszerre is probléma lehet, akár a sósvíz-édesvíz egyensúlyát nézzük, akár a szigetvilág nagy földrajzi kiterjedését. A Marshall-szigetek például mind kelet–nyugat, mind észak–déli irányban több mint 1000 kilométerre terjed ki, ami már igen jelentős éghajlati különbségeket okoz. 2014-ben a szigetvilág északi részén például aszály pusztított, míg a déli régió több tájfunnal és szokatlanul magas szökőárakkal küzdött.

Kivándorlás méltósággal

De hogyan próbálnak megküzdeni a helyiek az előzőkben részletezett problémákkal? Az eddigi legnagyobb nyilvánosságot néhány jól kitalált figyelemfelkeltő akció és médiahack kapta. A 2000-es évek elején, a rövid ideig regnáló tuvalui miniszterelnök, Koloa Taleke kért népének menedéket (klímaváltozási menekültstátuszt) arra az esetre, ha a szigeteket elnyelné az óceán. A legendáriumba mindez úgy vonult be, hogy a beszéd a Kiotói Egyezmény aláírásakor hangzott el, valójában 5 évvel később, amikor már látszott, hogy egyes országok kevésbé szándékoznak betartani az aláírtakat. Tuvalu mással is be tudott törni a világsajtóba: egyrészt ugyanekkor sikerült eladni a nekik kiosztott .tv internetes domaint egy amerikai tévécsatornának, másrészt az elmúlt időszakban megkezdték a „digitális nemzet” építését, azaz a most létező természeti és társadalmi környezet megörökítését és a világhálóra költöztetését, mielőtt víz alá kerülne.

4_kep_7.jpgTuvalu egyik legmagasabb pontja az ostromlott parti dűnéken - (forrás)

A figyelemfelkeltő akciókon kívül természetesen az esetleges tömeges kivándorlás megszervezése is komolyan felmerült. A kivándorlási folyamat a borzasztóan túlnépesedett, de az Amerikai Egyesült Államokkal lényegében gazdasági unióban lévő Marshall-szigeteken a legelőrehaladottabb: a szigeteken élő mintegy 60 ezer lakos mellett már 30 ezer fős közösségük él az USA-ban, közülük legtöbben (mintegy 10 ezer fő) az óceántól a lehető legmesszebb, az újabban már „Springdale-atollnak” is becézett északnyugat-arkansas-i középvárosban, Springdale-ben, ahol leginkább a húsiparban dolgoznak. Természetesen nem a klímaváltozás a migráció fő hajtóereje, jóval nagyobb szerepe van az atomkísérletek miatt beszűkült élettérnek, valamint a kis szigetállam szűkös munkaerőpiacának is – persze az sem segít, ha a tájfunok egyre gyakrabban teszik tönkre az ember életterét.

8_kep_3.jpgA vízszintemelkedés veszélyeire felhívó tábla Tarawa legmagasabb pontján

Ebből a szempontból nehezebb helyzetben van a két egykori brit gyarmat, ahonnan elsősorban Ausztrália és Új-Zéland lehet a kivándorlás célpontja. A két utóbbi ország szigorú bevándorlási rendszere viszont – legalábbis jogi szempontból – nem igazán készült fel arra, hogy a klímaváltozás miatt érkezőket fogadjon be (ennek ellenére már több mint 2000 tuvalui él Új-Zélandon). Egy ideig favorizált alternatív ötlet volt Kiribati 2500 hektáros földvásárlása Fidzsin, melynek fő célja az élelmiszer-termelés kiegyensúlyozása volt, de vészhelyzetben „menedékül” is szolgálhat. Az akcióra a „kivándorlás méltósággal” programhoz kapcsolódóan került sor, és erős politikai hullámokat is vetett. Ugyanakkor az érintett három csendes-óceáni ország egyre inkább a szigetek megvédése felé kezd fordulni.

Akár lagúnakotrással

A felmerülő megoldások nagyrészt a partok hullámeróziótól való megvédését célozzák: egyrészt védművek létesítésével (a homokzsákos/vesszőnyalábos megoldásoktól a „holland mintájú” komolyabb műtárgyakig), a megfelelő helyeken mesterséges szigetek létesítésével (melyek védőgátként vagy menedékként is funkcionálhatnak), illetve párhuzamosan talajvisszanyerési technológiákkal operálnának a szakemberek. Ezekben az a közös, hogy koordinált tervezést igényelnének, valamint olyan emberi és anyagi erőforrásokat, amelyek a szigetállamoknak jelenleg nem állnak rendelkezésére. Vagyis külső segítségre van szükségük, mely lassan érkezőben is van, elsősorban a csendes-óceáni államok (USA, Kína, Japán, Ausztrália és Új-Zéland) és Európa (Nagy-Britannia, Németország) részéről. A tervezett projektekkel kapcsolatban egy világbanki jelentés kiemelte, hogy nagyon megnehezíti a kivitelezésüket az, hogy bizonytalan változásokra kellene tervezni ezeket, illetve még nagyon kevés a tapasztalat a hatásosságukkal kapcsolatban – ezért vélhetően inkább „kisebb”, de koordinált akciókra kellene fordítani a szűkös erőforrásokat.

7_kep.PNGIdeiglenes partvédelem Betion - Forrás: Google Earth

Láthatóan az érintett államok erre törekednek: a helyi tervek és megoldások kidolgozásában különösen Kiribati jeleskedik: a legnagyratörőbb terv szerint a Tarawa-atoll lagúnájának kotrásával emelnék meg a szigetek veszélyeztetett részeinek magasságát (kínai segítséggel, ami felvet bizonyos geopolitikai aggodalmakat is). Az intézkedési terv egyéb részei jóval kisebb léptékűek: a partokat hatékonyan védő mangrove fokozott védelme és visszatelepítése, az élelmiszer-termelés diverzifikálása, a part alakulásának hatékony monitorozása, a vízkészletek védelme (szennyvíztisztítás megoldása).

A példát egyéb csendes-óceáni közösségek is követni látszanak, aminek egyik sarokdokumentuma a Majuroi Deklaráció, amelyet a Marshall-szigetek fővárosában írtak alá 2013-ban a régió országai: a kezdeményezés a menekülés tervezése helyett a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást célozza, illetve az aláírók szeretnének példát mutatni a világnak az emberiség okozta klímaváltozás elleni küzdelemben. Amennyiben akár csak a kis léptékű erőfeszítéseiket is siker koronázza, a szigetek jelentős része (még ha nem is feltétlenül a mai formájában) megőrizhető lesz.

Jakab László

Az írás eredetileg az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2023/5. számában jelent meg

 

 

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr3518055482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.02.22. 09:08:36

Sajnálatos a történet, gyakorlatilag menthetetlen.
S mindemellett nem akkora üzlet, mint az, hogy a NATO 90%-a háborúzzon az ukikkal az oroszok ellenében.
Mert az egy felfoghatatlan nagyságú üzlet.

Opus P. 2023.02.22. 21:54:13

Az a helyzet, hogy egyaltalan nem vagyok meggyozodve arrol, hogy ezeken a szigeteken barkinek is laknia kellene. Az rendben, hogy a tortenelmi idokben emberek elvetodtek ezekre a szigetekre majd ottrekedtek, de ma mar semmi nem indokolja, hogy 60e embernek kellene laknia 3 focipalyanyi teruleten fel meterrel a tengerszint felett 4000km-re a legkozelebbi lakott teruletektol. Az ilyen helyeken az elet kulso segitseg nelkul nem fenntarthato, ugyanis minden olyan tevekenyseg, ami tulmegy azon, hogy lecsavarok egy kokuszdiot a farol, kulso segitseget igenyel. A lakossag atkoltoztetese mas helyekre sem fogja megoldani a kerdest, ugyanis ha akar 2 ember is marad a szigeten, akkor hamarosan ujra 60 ezren lesznek, a folyamatos, kisebb adagokban el-elkoltozes csak arra jo, hogy a sziget keltetokent mukodjon alacsony kepzettsegu munkaero folyamatos termelesere oriasi energiabefektetes aran. Nem tudom, mi lenne a jo, mert ezek gyonyoru helyek, kivalo nyaralasi lehetoseg szupergazdagoknak meg arra, ha valaki oskozossegi normak kozt szeretne elni.

gigabursch 2023.02.23. 07:30:00

@Opus P.:
Hoppá!

Valóban:
Ez a hely kókuszdió, rák, halak, teknőstojás - és kb. ennyi, azaz pont ennyi embert bír el.
S valóban, itt az emberiség létszáma úgy vált fenntarthatatlanná, hogy közben észre sem vettük.

Köszönöm a kommentedet.

lezlidzsi84 2023.02.23. 08:49:03

@gigabursch: Igen, nagyságrendekkel kisebb üzlet, de egyes szereplők már kezdenek felfigyelni rá.

lezlidzsi84 2023.02.23. 08:55:27

@Opus P.: És sajnos nem ez az egyetlen ilyen terület a Földön. Pontosan emiatt él egyébként a Marshall-szigetekiek negyede-ötöde az előző posztban tárgyalt arkansasi városban és környékén, illetve a tuvaluiak ötöde Aucklandben. Nem segít az sem, hogy itt borzasztóan fragmentált munkaerőpiacokról van szó, a Marshall-szigeteken az egyes atollok gyakran erősebb gazdasági kapcsolatokkal rendelkeznek az USA felé, mint egymás felé (erről szintén az előző posztban volt szó bővebben.)

lezlidzsi84 2023.02.23. 16:38:50

@gigabursch: Nemrég voltam Ausztrália egy olyan partvidéki részén (Coolangatta-Gold Coast), ahol igen erősek a parti áramlások és ezek épp az említett King Tide (szökőár) idején hajlamosak megszabadítani a strandot a homokrétegtől, és átdobni mindezt az északabbra fekvő két Stradbrooke szigetre (ezek gigantikus méretű homokturzások). Ők egy holland egyetemet kértek meg arra, hogy tervezzen "fenntartható" partvédő rendszert - a beruházás meglepően kis műtárgyakkal valósult meg. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy valami hasonló korlátozottan ezeken a szigeteken is működhet, úgy, hogy azért üzlet is legyen, de ki is tudják fizetni,

gigabursch 2023.02.24. 08:41:44

@lezlidzsi84:
"Nemrég voltam Ausztrália egy olyan partvidéki részén"
:-) Irigyelhetlek?

Érdekes a gondolat amit mondasz. Megállítani és elterelni valóban nem ugyanaz, s teljesen mást lehet elérni.
Köszi.

David Bowman 2023.03.02. 13:32:42

Van egy sziget, ahol évszázadokkal ezelőtt rájöttek, hogy 1200 embert tud eltartani, ezért azóta is 1200an vannak. Szigorú születésszabályozással, emberevéssel, és a létszám feletti fiatalokat "felfedező" utakra küldik alig tengerálló csónakokkal, alig valamennyi élelmiszerrel. Ha emlékeznék a nevére, előkotornám.

gigabursch 2023.03.02. 14:52:06

@David Bowman:
Ismert a sztori.
Szerintem a Heyerdahl könyvekben is esik róla szó.
süti beállítások módosítása