„Nem várunk könyöradományt a természettől!
Feladatunk elvenni azt, amit akarunk!” 

Ez, az ötvenes évek egyik magyar földrajztankönyvéből származó micsurini idézet találóan összegzi, miképp gondolkodtak Sztálin talpnyalói az ember és a természet kapcsolatáról. Korábbi blogbejegyzésemben dédapáink középiskolai földrajzkönyveiről adtam keresztmetszetet, melyek  az adott kor földrajzi ismeretei mellett többé-kevésbé tükrözik a társadalmi politikai viszonyokat is. Ezúttal a 65-70 évvel ezelőtti földrajztankönyvekbe pillantunk be azért, hogy ízelítőt kapjunk a Sztálin és Rákosi nevével fémjelzett korról. Lépjünk hát be az időkapun! Utazzunk vissza az ötvenes évek földrajzóráira, ismerkedjünk meg a korszak természetátalakítási terveivel! Sztálin lázálmaival, melyek tragikus környezeti következményei mind a mai napig érzékelhetők Közép-Ázsiában.

Földrajztankönyveink „színeváltozása” a II. Világháború után és az 1950-es években:

A régi magyar földrajzkönyvek megsárgult oldalait lapozgatva drámai változást fedezhetünk fel az 1945-1948 közötti, és az 50-es és az években íródott (ez utóbbi esetben inkább íratott) tankönyvek tartalmában. A II. világháború utáni tankönyvekben már megjelenik a szakítás a két világháború közötti, a Trianoni békediktátum igazságtalanságát bemutató földrajzkönyvekkel: „Hamis az a felfogás, amelyre a felszabadulás előtt tanították a tanulókat az iskolában, hogy minél nagyobb az ország területe, annál erősebb és boldogabb a nemzet…Nem a terület nagyságától függ a nemzet sorsa.”

Földrajztankönyv borítója Rákosi -címerrel. Időalagút az ötvenes évekbe...Forrás: Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953)

Az 1946-ban és 1947-ben írt tankönyvekben találunk leírást a népek, nemzetek lelki alkatáról. Németország, illetve a német nemzet jellemzésénél, - vélhetően a világégés friss traumája okán – a szerzők fontosnak tartották megjegyezni, hogy: „a német népet szorgalom és kitartás jellemzi, de indokolatlan gőg és önhittség is. A szomszédos népek feletti uralomvágyából számos háború keletkezett.” E sorok már a háborús bűnbakkeresésről is tanúskodnak, mely egyik tragikus következménye lett a  magyarországi németek kitelepítése.

Ekkor még csak nyomokban jelennek meg a könyvek szövegében a „hatalmas” és a „baráti”- jelzők a Szovjetunió említése kapcsán, melyek az 50-es évektől kezdődően már az alap szókincs elengedhetetlen részeivé válnak a Sztálin és Rákosi neve előtt szereplő „bölcs” szóval együtt.

A hátlapra nyomtatott "Tankönyvkísérő" utal rá, hogy többen is használták ugyan azt a könyvet.  A "mutasd meg könyvedet megmondom ki vagy"  a "takarékosság-országépítés" és a "jó könyv fegyver a tudásért vívott harcodban"-szlogenek viszont időtlenek!

A történelmi tények ismeretében nem meglepő, hogy az 1950-es évek szovjet mintára íródott tankönyvei már kivétel nélkül minden tantárgy esetében a sztálini személyi kultusz, és ideológia szócsövei. De mi volt az a téma, mely szinte kizárólag csak e kor a földrajzkönyveiben került bemutatásra?

Az ötvenes évek ideológusai úgy tekintenek a földrajzra, mint a szocialista természetátalakítást megalapozó tudományra, az oktatásra (és nem csak a földrajzoktatásra) pedig úgy mint a sztálini propaganda szócsövére. Ez egyáltalán nem meglepő. Az viszont igen, ahogy a korabeli tankönyvírók vélekednek az ember-természet viszonyáról: „az ember állandóan harcban áll a természettel, a szocialista ember legyőzi a természetet.

Ekkortól tehát a földrajzoktatás egyik fő célja már e grandiózus természetátalakító tervek, és a természetet uraló, azt leigázó szocialista embertípus bemutatása volt. A hetedikesek számára készült földrajz tankönyv pedig meg is nevezi a természetet megzabolázni kívánó tervek kiötlőjét: „a természet átalakításának első hatalmas tervét a Szovjetunió bölcs vezére, Sztálin dolgozta ki.”

A gimnáziumi tankönyvek előszavában a tanulók világos útmutatást kaptak arról, hogy miért kell földrajzot tanulniuk.  Forrás: Koch F. - Molnár B. (1953).

Ekkortól a földrajz - és más tudományok számára is – az a Szovjetunó vált a kötelezően követendő mintává, ahol a „földrajztudomány új öntözött területek és erdőzónák kijelölésével nagy léptékkel viszi előre a természet megváltoztatásának, átalakításának munkáját. A népi demokráciák a Szovjetunió példájára ugyancsak megkezdték a természet tudatos átformálását”

Ukrajna erdősítését hálózat szerű erdősávok formájában képzelték el. A korabeli tankönyv szövege szerint ez nem csak a szélerózió ellen véd, de jótékony hatással van a terület klímájára is. Az első állítás ugyan igaz, de a csapadék mennyisége nyilvánvalóan nem fog növekedni az erdősítések következtében. Forrás: Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953).

Leigázni a természet erőit!

A természetföldrajzi (klimatikus, talajtani, domborzati, vízrajzi) adottságok lebecsülését, elhanyagolását hirdető úgynevezett nihilista földrajzi gondolkodás szerint az ember teljesen függetleníteni tudja magát a természettől, „le tudja győzni” azt. E szélsőséges szemléletmód vadhajtásai számos valóságtól elrugaszkodott környezet-átalakítási terv formájában öltöttek testet a Sztálinista érában. A mindenféle ésszerűséget, tudományos elemzést nélkülöző terveket iszonyatos, később teljesen felesleges pénzkidobásnak bizonyult gazdasági erőfeszítések árán próbálták megvalósítani a „béketábor” országaiban (pl. gyapot, vagy gumipitypang termesztését hazánkban). Ekkoriban például úgy tartották, hogy az erdősítés jótékonyan befolyásolja majd a klímát, csapadékosabbá téve azt! Bizonyos tervekkel (szerencsére) meg sem próbálkoztak, azok örökre az asztalfiókban maradtak. Lássuk mit, és hogyan írnak a tankönyvek a grandiózus sztálini tervek legnagyobbikáról, a Davidov-tervről?

Atombombákkal megváltoztatni a folyók irányát… a Davidov-terv.

Szinte mindegyik az 50-es évek elején megjelent magyar földrajz tankönyv részletesen beszámol arról a tervről, mely nagyságát tekintve a legnagyobbnak ígérkezett a sztálini természetátalakítások közül.

Az M. M. Davidov mérnök nevével fémjelzett elképzelés (aki nem tévesztendő össze A. Davidovval, aki állítólag Sztálin „balkézről” született gyermeke volt) célja annak a szembetűnő természetföldrajzi különbségnek a feloldása, ami Ázsia két egymás melletti nagytája, a folyóvízben gazdag, nyaranta mocsártengerré változó Nyugat-Szibériai-alföld, és a kopár, száraz és sivatagos Közép-ázsiai sztyeppék között feszül. A térség domborzati térképét szemlélve szembetűnő, hogy míg a Nyugat-Szibériai alföld végtelen tajga rengetegében kanyargó vízfolyások (Ob, Irtis, Jenyiszej) több ezer kilométeres útjuk végén az Északi-jeges tengerbe ömlenek, addig Közép-Ázsiában az Aral-tó vizét mindössze két, a szibériai folyóknál jóval kisebb vízhozamú vízfolyás az Amu-darja és a Szir-darja táplálja. A mindössze 280 m-es tengerszint feletti magasságú hátságon, a Turgáj-kapun keresztül pedig néhány tíz millió éve még tengeri összeköttetésben állt egymással Közép-Ázsia és a Nyugat Szibériai alföld.

Szibéria és Közép-Ázsia folyóinak vízhozama közötti hatalmas különbségek. a vonalak vastagsága a folyók vízhozam adataival arányos. Forrás

A tervet kiötlő Davidov és munkatársai szerint „pofon egyszerű” a korabeli középiskolai földrajzkönyvekből is visszaköszönő megoldás: „a Davidov-terv végrehajtása során megfordítják az Ob és a Jenyiszej folyását, s vizük egy részét az Aral-tavon át a Kaszpi-tóba vezetik”

A tervlapokon jól mutató, ám a földrajzi viszonyokat semmibe vevő ötlet szerint hatalmas (78 m magas) duzzasztógátak révén mesterséges tavakat alakítottak volna ki az Ob-Irtis folyók, és a Jenyiszej felduzzasztásával. Az tankönyvekben közölt adatok szerint ily módon a Nyugat-szibériai tajga fenyőrengetegéből kb. 2,5 Magyarországnyi terület került volna víz alá. Az így keletkezett hatalmas mesterséges tavakat egymással és az Aral-tóval, az Aral-tavat pedig a Kaszpi-tóval is több ezer kilométer összhosszúságú csatornákkal kötötték volna össze.

A Davidov-terv lényege a Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953) tankönyve alapján...

A térképek, rajzasztalok melletti elmélkedések torz szüleményeként kialakított fantazmagória (terv) legnagyobb nehézséget jelentő (legnagyobb földmunkával járó) részét, a Turgaj-kapu átvágását, a legegyszerűbben és leggyorsabban néhány atombomba felrobbantásával szerették volna megoldani. Sőt, a korabeli tankönyvek szerint mindezt már meg is oldották: "Itt vették először igénybe az atomerőt a természet átalakításáért vívott harcban."

A földrajztankönyvek arról is beszámolnak, hogy a csatornák és öntözőrendszerek révén kb. Franciaországnyi terület alakult volna át termékeny mezőgazdasági területté. A megvalósításhoz szükséges mesterséges csatornák összes hosszát 2200 km-re becsülték. Viszont a földmunkák mennyiségét egyes források a Panama-csatorna földmunkáinak háromszorosára, míg más középiskolai földrajztankönyvek a százszorosára becsülték. Lehet, hogy a szerzők versengtek egymással, hogy ki tudja nagyobb nagyságúnak beállítani a tervezett munkálatokat? Vagy az atomrobbantások szükségességét szerették volna minél jobban alátámasztani? Nem tudhatjuk.

Nyilvánvaló, hogy a tervezők egyáltalán nem számoltak e hatalmas térség természetföldrajzi (domborzati, talajtani, klimatikus) adottságaival, tervük beláthatatlan környezeti hatásaival. Az atomrobbantások okozta radioaktív szennyezéstől kezdve a visszafordíthatatlan ökológiai hatásokon keresztül a párolgási veszteségen át a szikesedés problémájáig számtalan „sebtől vérzik” ez az ötlet. Alapvetően már a terv technikai megvalósíthatósága is kérdéses, de akkoriban a cél a természet minden áron való megzabolázása, és új termőterületek kialakítása volt minden áron. A cél tehát szentesítette volna az eszközt!

A térség természetföldrajzi viszonyai alapján tudjuk, hogy hatalmas környezeti katasztrófa lett volna abból, ha ez a terv, vagy akár egy részlete is megvalósul! Sajnos a környezeti katasztrófa az Aral-tó térségében néhány évtizeddel később be is következett annak ellenére, hogy a Davidov tervét a „nagy Sztálin” halála után elvetették,  fiókba került.

A Davidov-terv eredeti formájában ugyan soha sem került elő, de az 1980-as években ismét felvetődött egy csatorna ötlete, mely az Ob magas vízállása esetén táplálná az Aral-tavat. Ebben azonban már szó sem volt 2,5 Magyarországnyi mesterséges tavakról, vagy a földmunkák gyorsítását szolgáló atomrobbantásokról. A munkálatok meg is kezdődtek, de a Szovjetunió szétesésekor ez a terv is csak terv maradt. Viszont már a 1960-as években megvalósult e tervek „kistestvére” az Amu-darja és a Szir-darja vizének elöntözése, mely bolygónk egyik nagy környezeti krízisterületévé változtatta az évtizedek alatt a negyedére zsugorodó Aral-tó környékét.

Az ötvenes évek földrajzkönyvei szerint a mezőgazdaság teljesítményének fokozására, a szűzföldek feltörésére nem csak a Szovjetunió sivatagos tájain, de fagyos észak tundráin is  folytak kísérletek. Liszenko, és Micsurin az öröklődés genetikai alapjait tagadó áltudósok búzamagvakat tartottak hosszabb időn keresztül 3 °C-os vízben, hogy a növény „megtanulja” hogy kell kibírnia a hideget. A korabeli középiskolai földrajz tankönyvekben ennek kapcsán a természetet (hideget) legyőző szocialista embertípus képe így jelenik meg: „A micsurini biológia alkalmazásával az európai részen 3-400, az Ázsiain több mint ezer kilométerrel tolták északabbra. A hideg elleni vívott harc teremtette meg az arktikus (sarki) mezőgazdaságot a tundravidéken” A sarkkör környéki tundrán kialakított új mezőgazdasági termőterületekről szóló nyilvánvaló hazugságot még meghamisított térképeken is bemutatták.

Nem csak szóban és írásban, de térképen is lehetett, sőt kellett hazudni...Forrás: Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. (1953)

„Kicsi, sárga, savanyú, de a mienk” ….a magyar gyapot és a gumipitypang

Bár a Tanú című filmből ismert magyar narancs termesztése szerencsére nem került sosem szóba, de a magyar mezőgazdaságot bemutató 50-es évekbeli földrajz tankönyvekből nem hiányozhattak a „micsurini biológia alkalmazásával” kialakított növénytermesztésére vonatkozó adatok sem. Megtudhatjuk például belőlük, hogy Magyarország mely városaitól délre vannak megfelelő klimatikus adottságok (főként magas napfénytartam) a gyapot termesztéséhez, valamint hogy a gyapot „1949 évi 600 holdas vetésterületét 1950-ben 10 00, 1951-ben 50 000 holdra” növelték, azaz 1951-ben kb. 287 km²-en termelték ezt a növényt. Bár a gyapottermesztés "sikereiről" a korabeli filmhíradók is beszámoltak 1953-as majd a következő év aszályos nyara és csapadékos ősze aztán ahogy mondani szokták „végleg betette a kaput” a magyar gyapottermesztés számára.

Mezőberény, 1950. október 21. Gyapotszüret a Mezőberényi Állami Gazdaságban. A kép felirata: "K. E. a 119 kg-os rekorderedményét még fokozza és ezt november 7-re ajánlja fel Rákosi elvtársnak. Erről szóló levelét olvassa fel a munkacsapat előtt." Magyar Fotó: Bereth Ferenc Forrás

Gyapotföld Üzbegisztánban (ott jó, azaz földrajzilag indokolt helyen is van) Forrás

A korabeli földrajztankönyvek említik még egy másik ipari növény, a gumipitypang vagy kokszagiz (Taraxacum kok-saghyz) termesztésével kapcsolatos, szintén kérész életűnek bizonyult próbálkozásokat.

A gumipitypang sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Forrás

Ezt a növényt az ország „hűvösebb, csapadékosabb” vidékeken vezettek (volna) be, nem sok sikerrel.

Korkép és kórkép az 50-es évekről.

A régi földrajzkönyvek több szempontból is tanulságosak. Bemutatják azt a kort amelyben születtek, hogyan gondolkodtak szerzőik a körülöttük lévő világról, és hogy mit és hogyan tanítottak róla. Mit tartottak fontosnak kiemelni földrajzi folyamatok közül? Miként vélekedtek az ember-természet viszonyáról? Milyen  módszereket, térképeket grafikonokat és ábrákat használtak fel a földrajzi folyamatok bemutatásához? Mennyire volt tele lexikális ismeretekkel az adott kor földrajzkönyve, és mennyire inkább a földrajzi folyamatok bemutatására helyezték a hangsúlyt?

Az ötvenes évek földrajzkönyvei egy olyan letűnt kor sokszor meghamisított mementói, amikor az emberek egy csoportja azt hitte magáról, hogy büntetlenül leigázhatja és kizsigerelheti a természetet, fittyet hányva annak törvényeire, figyelmen kívül hagyva a mezőgazdaság tervezéséhez annak természetföldrajzi alapjait. Az egykori Szovjetunió területén élő lakosság drága árat fizetett az „édenkerté változtatni Közép-Ázsiát” sztálini víziójáért. Helyrehozhatatlan, vagy csak hosszú évek alatt helyrehozható az a környezeti katasztrófa ami ott történt. A magyar mezőgazdaságban szerencsére a gumipitypang és a gyapot rossz emléke már rég a múlté, csak egy néhány éves kísérlet volt és semmi több.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

• Csehily G. 1949 Az Ob —Arai—Kaspi víziösszeköttetés Davidov  mérnök terve, Hidrológiai Közlöny 19.évf.. 11-12. szám 341-344.pp. https://library.hungaricana.hu/hu/view/HidrologiaiKozlony_1949/?query=davidov%20terv&pg=340&layout=s
• Hajósy F. 1946 Földrajz az általános gimnáziumok és a tanítóképzők III. évfolyama számára. Egyetemi nyomda, 215.p.
• Koch F. – Kazár L.- Molnár B. 1950 Földrajz III. rész 170.p.
• Koch F. - Molnár B. 1953. Földrajz a középiskolák 1. osztálya számára. Tankönyvkiadó, 236 p.
• Láng S. – Hajósy F. 1947. Földrajz III. Egyetemi nyomda, 172.p.
• Markos Gy. – Pécsi M.- Szabó L. 1953. Földrajz az általános iskolák 6. osztálya számára 187.p.
• Molnár Cs.2018 A Szovjet tudós akinek kísérletei milliók éhhalálához vezettek. magyar Nemzet 2018. január 14. https://magyarnemzet.hu/archivum/hetvegi-magazin/a-szovjet-tudos-akinek-a-kiserletei-milliok-ehhalalahoz-vezettek-3866610/
• Micklin P. 2014. The Siberian Water Transfer Scheme in Micklin P. et al. (eds.), The Aral Sea, Springer Earth System Sciences, DOI 10.1007/978-3-642-02356-9_16, https://www.researchgate.net/publication/302888269_The_Siberian_Water_Transfer_Scheme
• Udvarhelyi K. – Bona I. 1951. Földrajz a közgazdasági középiskolák számára 208.p.