Pangea

Minden, ami földtudomány

5 perc geológia – Jégbefagyott korallok

2017. augusztus 13. 20:00 - Tranquillius

Az Egyesült Államokban minden államnak megvan a saját egyedi jellemzője. Van saját rendszámtáblájuk, az állam nevezetes szülötteivel, „landmark”-jaival. Van nekik saját jelmondatuk, becenevük, nem hivatalos himnuszuk is. De ami számunkra most a legfontosabb, léteznek hivatalos állami ásványok, kőzetek és drágakövek. Természetesen nem kell mindent kritikátlanul átvenni, de ez a fajta regionális öntudat Magyarországon ismeretlen, képzeljük magunk elé mondjuk Szabolcs-Szatmár Bereg himnuszát és a megye kőzetét...   

petoskey-stones-4_6.jpg Petoskey kavicsok (forrás)

Mostani cikkünkben az Egyesült Államok északi részén található Michigan államba látogatunk el, ott is a Michigan-tó partvidékére, ahol az ott található Petoskey kavicsok 1965-ben állami szimbólum rangjára emelkedtek. A furcsa nevű, hexagonális mintázatú kövek a Little Traverse öböl déli partján hevernek szétszórva, Petoskey városka környékén. Már az első bekezdés elolvasása után több kérés felmerülhet, mi ez a furcsa Petoskey név, honnan kapta ez a kavics a hatszöges mintáját, hogyan és mikor keletkezett, miért csak itt található?

Szépen lassan minden kérdést megválaszolunk. 

petoskey-stones-3_2.jpgPetoskey kavicsok (forrás)

Manapság Petoskey kavicsot ugyanúgy kell keresni, mint a Balti-tenger borostyánját. Mivel a történelmi időkben a parton található összes példányt felszedegették, ezért érdemes várni egy komoly viharra, vagy a tavaszra, amikor elolvad a Michigan-tó jégpáncélja. Ilyenkor a tó újabb kavicsokat vet ki magából, vagy áthalmozza őket a parti zónában. Gumicsizma sem árt, ugyanis vizes állapotban könnyebb felfedezni őket, mint szárazon. Ha víz éri őket nyomban kirajzolódik felszínükön a jellemző hatszöges minta. De milyen földtani folyamat rajzolta ezeket a mintákat?

A hatszöges mintázatot nem földtani folyamat alakította ki a kövekben, hanem eleve így keletkeztek — ugyanis a Petoskey kavicsok megkövült Hexagonaria percarinata maradványok, melyek a középső-devon korban, körülbelül 397-385 millió éve éltek a Bahama-szigetekhez hasonló karbonátos platformon, egy trópusi sekély tengerben, valahol az Egyenlítő környékén. Nos, ez az ősföldrajzi környezet manapság már nem jellemző a Michigan-félsziget északi részére, de azóta elég idő állt rendelkezésre, hogy a koralltelepek a mai helyükre vándoroljanak. 

A nem mindennapi Petoskey név eredete a legendák homályába vész. A XVIII. század végén egy francia arisztokrata, Antoine Carre beállt trappernek, azaz prémvadásznak egy szőrmekereskedő céghez. Ilyen minőségben elvett egy ottawa indián "hercegnőt", így ő maga is a törzs tagja lett, ahol komoly karriert futott be, Neatooshing néven törzsfőnök lett. 1787-ben született meg a fia, aki a keresztségben a Hajnalsugár, azaz Petosegay nevet kapta. A család a Michigan-tó partján telepedett le, ahol az ifjú ugyancsak egy indián hercegnővel házasodott össze. Röviddel Petosegay halála előtt, 1873-ban egy apró település nőtt ki a környékbeli Medve-patak partján, amelyet a lakók tiszteletük jeléül róla neveztek el. A település neve pedig idővel átöröklődött a kavicsokra is. 1965-ben, amikor Michigan kormányzója "állami kő"-vé nyilvánította a Petoskey kavicsokat az egyetlen élő unoka, Ella Jane Petoskey is jelen volt. 

hexagonaria.JPGHexagonaria percarinata koralltelep (forrás).

Történetünk kezdetén majdnem 100 millió évvel vagyunk az első dinoszauruszok előtt, a devon sekély tengereiben éldegélő halak vállalkozó kedvű fajai éppenhogy kimásztak a vízből lábbá alakuló uszonyaikon. Az első, magokkal szaporodó növények ekkor terjedtek el hatalmas erdőségeket alkotva a három különálló kontinensen, Euramerikán, Gondwanán és Szibérián. Számunkra most Euramerika lesz fontos, mely a korai devon időszakban alakult ki Laurencia és Baltika kontinensek összeütközésével valahol a Ráktérítő tájékán. A tengerszint viszonylag magas volt, a kontinentális kéreg mélyebben fekvő részeit sekély tengerek borították. Ez a környezet kedvezett a koralltelepek kialakulásának. Gazdag élővilág jellemezte a területet, korallokon kívül éltek itt még trilobiták, bryozoák, crinoideák, brachiopodák, stb. 

petoskey-stones-2_2.jpgPetoskey-kő (forrás)

Később a tenger mélyülése miatt a korallok elpusztultak, üledék temette be őket és lassan megindult a kőzetté válás. Erre majdnem 400 millió év állt rendelkezésre. Később a tenger kiszáradt és a szárazföldi környezetben meginduló lepusztulás újra napvilágra hozta a korallzátonyt. Ekkor azonban már más világ volt a Föld felszínén. A pleisztocénben messze délre nyúló, olykor kilométeres vastagságú jégárak gyalulták a felszínt, apró törmelékké zúzták a Michigan-tó környékén felszínen lévő formációkat. A jég visszahúzódása után itt maradt tó hullámzása később kerekre koptatta a törmeléket.

Devon időszakbeli kőzetek az Egyesült Államok területének mindössze 3%-át borítják. 

petoskey-006-big.jpg

Michigan állam ujjlenyomatra emlékeztető félszigetén a geológiai formációcsoportok körkörösen jelennek meg a felszínen. Ezek a körök a félsziget karbon időszaki központjáról távolodva egészen a szilurig (443-417 Ma) idősödnek. Úgy kell elképzelni ezeket a rétegeket, mint egymásba helyezett tányérokat. A Traverse öbölről elnevezett formációcsoportban (fenti ábrán pirossal) megtalálhatók karbonátos kőzetek és palák is, melyek jelzik a tengeri transzgresszió—regresszió váltakozását. A formációcsoporton belül öt különálló formációt különítenek el, közülük a harmadik a Petoskey formáció

petoskez_devon.PNGA Michigan-félsziget középső és felső devon kőzetei. A, a kőzetkibúvás nyugati oldala, Antrim, Charlevoix és Emmet megye. B, a kőzetkibúvás keleti oldala, Cheboygan, Presque Isle és Alpena megye (forrás). 

Színe a sápadt sárgától a szürkésbarnáig váltakozik, finom szemcsés, homokos mészkő, mely kőolaj tartalmú porózus mészkövet tartalmazhat helyenként. Rá lehet bukkanni útbevágásokban, kavicsgödrökben, mint ahogy a Michigan- és Huron-tó egyes partvidékein is, de a legszebb példányokat az Emmett megyei Petoskey várostól Charlevoix-ig húzódó partszakaszon találni.

petoskey-stone-hunting-1.jpg

A legnagyobb példányt 2015. decemberében találták, ez egy 42 kilós "kavics" (=görgeteg) volt, amelyet a hatóságok azonnal elkoboztak a megtalálótól, ugyanis az egy fő által szedhető Petoskey kövek súlyát 11 kilóban maximálták.

   

 Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • http://www.michigan.gov/documents/deq/GIMDL-GSA87J_302415_7.pdf
  • https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_U.S._state_minerals,_rocks,_stones_and_gemstones
  • http://www.petoskeychamber.com/find-petoskey-stones
  • http://www.michigan.org/article/trip-idea/where-find-petoskey-stones-michigan
  • http://www.michigan.gov/documents/deq/ogs-gimdl-GGPS_263213_7.pdf
  • http://www.amusingplanet.com/2014/09/petoskey-stones-of-michigan.html
  • http://pangea.blog.hu/2016/11/06/5_perc_geologia_mirol_mesel_a_visegradi_korallzatony
  • http://www.agatelady.com/photo-gallery-mineral-of-the-month-june-2015.html
  • https://www.forbes.com/sites/trevornace/2017/06/18/ditch-the-tie-get-your-dad-a-petoskey-stone-for-fathers-day/#5a65ac956022
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr512684273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pitcairn2 2017.08.15. 20:57:43

"de ez a fajta regionális öntudat Magyarországon ismeretlen"

1848 előtt az autonóm nemesi vármegyék idején itt is volt regionális öntudat:)

Tranquillius 2017.08.16. 23:19:12

@pitcairn2: Ezzel kettőnkön kívül valaki még tisztában van? :) Mindenesetre úgy gondolom, hogy az idézett sorom és a kommented egyszerre igaz.

Kata Lin 2024.09.03. 14:44:36

A második fotón levő kavicsok NEM Petosky kövek! Ez hamis információ.
És mi köze ennek az egésznek a magyar öntudathoz?
süti beállítások módosítása