1918 után, a széthulló Magyarország egykori területein megindult osztozkodás nem ritkán fegyveres konfliktusokhoz vezetett az utódállamok között. Olaszország nem hagyta, hogy Fiume Jugoszláviához kerüljön, képlékeny volt a csehszlovák–román határ, és a 90%-ban németek által lakott bánsági Zsombolya megszerzéséért majdnem kitört egy szerb–román háború. A frissen megalakult Csehszlovákia és Lengyelország seregei pedig már 1919 januárjában egymást lőtték a Tescheni-hercegségért, valamint Árva és Szepes vármegye északi részeiért.
A szepesi Nedec vára Lengyelországhoz került, lakója 1945-ig egy magyar főúr volt.
Az egykori Magyarország területéért zajló versengés már az 1919-es Magyarországról nézve is nagyon távolinak tűnt. A felvidéki magyar uralom széthullásával a konfliktus már kizárólag a cseh-lengyel félre tartozott. A Trianoni békeszerződés szövegében ez a határvonal nem is szerepel, csak egy hónappal később, a Spában aláírt cseh-lengyel szerződésben rögzítették. Jelenleg (úgy, hogy Fiume Horvátországban van) Szepes és Árva vármegye legészakabbi részei az egyetlen olyan magyar területek, amelyek nem szomszédos országhoz kerültek. Nem véletlen tehát, hogy a téma Magyarországon sem közismert.
Habár a két ország között Tescheni-Sziléziáért (Těšín/Cieszyn) zajló elkeseredett küzdelem egy külön bejegyzést is megérne, mi ebben a bejegyzésben csak a történelmi Magyarország területét érintő határvitákat ismertetjük.
Aki követte a Pangea blog Szepességről szóló négy részes eposzát (Magyarország legbonyolultabb vármegyéje, ill. a Szepesi szász etnikai térszerkezet I., II., III.), már tudhatja, hogy Magyarország Szepes vármegyéjének jelentős része 1412 óta lengyel uralom alatt állt Zsigmond király üres kincstárja miatt. A 360 éves lengyel hatalom nem múlt el nyom nélkül, habár kimutatható lengyel lakosság nem maradt a szepesi városokban. Gorálok, azaz hegyi lengyelek éltek a szepesófalvi járásban, holott ez nem tartozott az elzálogosított területekhez. Ez a népcsoport lengyel-szlovák keveréknyelvet beszélt ekkoriban, önazonosságát e kategóriákon kívül határozta meg. Életmódjuk hasonló volt a Kárpátokban vándorló vlach és albán pásztorokéhoz, vagy éppen a kárpátaljai huculokéhoz. Mind a szlovák, mind pedig a lengyel állam komoly propagandatevékenységet folytatott annak érdekében, hogy az egyik, vagy másik nemzet mellett tegyék le a garast. A határok megszilárdulása után a gorálok jelentős részben az új hazájuk nemzetiségét választották. Mivel a XIX. század végén a szepességi gorálok magukról sem tudták, hogy ők lengyelek, vagy éppen szlovákok-e, a magyar népszámlálásokon egyszerűen a szlovákokhoz írták be őket. Amikor 1918-ban Lengyelország feltámadt halottaiból rögtön bejelentette igényét Szepes-vármegye északi részére. Nem csak bejelentette, de a hadserege 1918 őszén már meg is szállta a Késmárkig terjedő északi Szepességet. A határ a Poprád folyó és a Tátra vonulata lett volna.
Citromsárgával a lengyel települések határa egy lengyel propagandakiadványban.
Míg a Szepességre a történelmi jog alapján tartottak igényt, addig Árva vármegye északkeleti részét etnikai alapon kívánták megszerezni. Ahogy a lengyelek mondják, Orawa lakosságának körülbelül ötöde lengyel volt. A magyarországi népszámlálások sokáig erről egyáltalán nem vettek tudomást, 1900-ig szín szlovák vármegyének tüntették fel, ahol a magyarság aránya még 1910-ben is 2,5% alatt volt. 1918 novemberében, amikor a helyi lengyelek megtudták, hogy Csehszlovákiához fognak kerülni, Jablonkában megalapították a Felső-Árva vármegyei, Ólublón pedig a szepesi lengyel nemzeti tanácsot. Egyetlen céljuk volt; csatlakozni Lengyelországhoz.
Vitás területek Lengyelország és Csehszlovákia között. Narancssárga: népszavazásra bocsátandó terület, Piros vonal: csehszlovák-lengyel végleges határ, rózsaszín pöttyözött vonal: lengyel hadsereg ellenőrzése alatti terület 1918 októberében, ahonnan kivonultak az antant nyomására.
Az 1919 januárjában kirobbant cseh-lengyel háború az előbbiek győzelmével zárult, a hadműveletek elsősorban Cieszyn környékére korlátozódtak. Az egykor Magyarországhoz tartozó területeken nem folyt fegyveres harc. Többek között azért sem, mert Lengyelország ebben az időben minden szomszédjával konfliktusba keveredett, így nagyon meg kellett választania, hol veti be a katonaságot. A két tucatnyi észak-magyarországi település nem tartozott a prioritások közé. Mindenesetre a csehszlovák kormány alaposan kihasználta a lengyelek szorult helyzetét, hogy minél kevesebb területet kelljen nekik juttatni.
1919. február 3-án, az antant által kikényszerített fegyverszünet életbe lépésekor rögzítették az ideiglenes demarkációs vonalat, amely megegyezett a mai cseh-lengyel határvonallal. Ugyanezen a napon a csehek elfogadták a lengyelek népszavazási javaslatait Teschen, valamint Árva és Szepes vármegyére. Ebből azonban nem lett semmi. Egy év múlva, amikor már Varsót ostromolták a szovjetek Benes elnök kihasználta a lengyelek reménytelenenk tűnő helyzetét és elérte az antanthatalmaknál a népszavazások visszavonását. Végül a határt az antanthatalmak húzták meg. A lengyelek ezt nem felejtették el és az első adandó alkalommal bosszút áltak a csehek szószegéséért.
1920. július 28-án, másfél hónappal a Trianoni szerződés után a belgiumi Spa városában írták alá a csehszlovák-lengyel határegyezményt. Ennek értelmében Lengyelország végül megkapott 13 települést Szepes vármegyéből, úgymint:
A csillaggal jelölt Erdős települést 1938 őszén, a Müncheni egyezmény után szállta meg Lengyelország. Az 1910-es utolsó magyarországi népszámlálás 81 lengyelt számolt össze ezen a 13 településen, akik mindössze két településen oszlottak meg, Alsóláposon 5,2, Frigyesvágásán 4% aránnyal. Magyar szerzők is kárhoztatták ezt a népszámlálást, hiszen a gorálok szlovákokká minősítése nélkül a szlovákság csupán relatív többségben lett volna Szepes vármegyében. Az elcsatoláson azonban ez az 5-6% sem változtatott volna. A szepesófalvi járás területének körülbelül a fele (195 négyzetkilométer) jutott Lengyelországhoz.
Csehszlovák-lengyel határ a Szepességben 1920-1938, 1945-jelenleg
Árva vármegye trsztenai járásából ugyancsak kaptak 13 települést és 389 négyzetkilométer területet. A Fekete-Árva folyó révén Lengyelország részesült a Duna folyó vízgyűjtőjéből. E falvakban a lengyelek aránya mindenhol meghaladta a 90%-ot az 1910-es népszámlálás alapján:
A csillaggal jelölt települések itt azt mutatják, hogy az 1920-ban meghúzott határok Árvában csak ideiglenesek voltak. Négy évvel később felül kellett vizsgálni a döntést, melynek következtében módosult a határ. Szuchahora és Hladovka átkerült Csehszlovákiához és cserébe a lengyelek megkapták Alsó-Lipnicát. Javorina és Zsgyár maradt Csehszlovákiában, a lengyel igény ellenére.
Határváltozások 1919-1939 között Árva vármegye területén. Jelmagyarázat: 1. Vízgyűjtő terület határa 2. Lengyel Duna-vízgyűjtő 1920 előtt 3. Jelenlegi lengyel-szlovák határ 4. Határ 1920 előtt 5. Lengyel-Csehszlovák határ 1924-ig 6. Hladovka és Szuchahora területe 7. Árvai-víztározó (forrás)
Összességében 584 négyzetkilométernyi magyar terület és körülbelül 25000 főnyi lakosság került át Lengyelországhoz. A kor sajátossága, hogy ezt a területet a lengyelek nem Magyarországtól, hanem Csehszlovákiától szerezték meg. Mindenesetre a döntés miatt különösen csalódottak voltak, főként Cieszyn elvesztésébe nem tudtak belenyugodni.
A revansra egészen 1938 őszéig kellett várni. A Müncheni egyezményben Németország megkapta a Szudéta-vidéket és Sziléziát. Csehszlovákia meggyengülését Magyarországon kívül Lengyelország is igyekezett kihasználni, meglehetősen rossz ütemérzékkel. 1938. szeptember 30-án lengyel ultimátum érkezett Prágába, követelve az 1918 óta vitás területek átengedését. Varsó attól tartott, hogy a számukra fontos vasúti csomópontokat a németek fogják megszállni. Október elsején érkezett meg a csehszlovák válasz, amely engedett a lengyel követeléseknek. Český Těšín mellett egykor Magyarországhoz tartozott területek is gazdát cseréltek.
1938. Lengyel csapatok megszállják Český Těšín-t (forrás: wikipédia)
Trencsén vármegyéből három települést kapott meg Lengyelország. Skalité (Sziklaszoros), Čierne (Cserne), Svrčinovec (Fenyvesszoros) falvak vlach jogon települtek még a XVII. században. Rutén és oláh pásztorok lakták, akik később elszlovákosodtak. Stratégiai fontosságú völgyben fekszenek, rajtuk keresztül vezet az út és vasút Lengyelországból Cieszynbe. Miután a cseh rész vasúti csomópontjait is megkapták 1938-ban e három falu nélkülözhetetlenné vált a rajtuk áthaladó vasútvonal miatt. 1918-ban a csehek is éppen erre alapozták az igényüket, hiszen itt haladt át a Kelet-Csehországot és Szlovákiával összekötő Bohumín-Kassa vasútvonal. 1910-ben a magyar népszámlálás egyetlen lengyelt sem jegyzett fel Trencsén vármegye csaczai járásában.
Árva vármegye területén Szlovákia elvesztette Hladovkát és Szuchahorát, valamint két kisebb területet Alsó-Lipnica mellett. Szepes vármegyében pedig átengedték Javorinát és Zsgyárt a Tátra északi előterében, valamint Erdőst a Dunajec mellékvölgyében.
A területnyereség miatt érzett eufóriában Varsóban nem vették észre, hogy Csehszlovákia feldarabolásában játszott szerepükkel egy oldalra kerültek a náci Németországgal. A németek talán éppen ezért is támogatták a lengyel törekvéseket. A nyugati hatalmak szimpátiája jelentős csorbát szenvedett, miközben a Szovjetunió a nyílt háborút sem tartotta kizártnak Varsó irányában. Churchill emlékirataiban például Csehszlovákia holttestén lakmározó dögkeselyűként jellemezte Németország mellett Lengyelországot is.
Egy évvel később, amikor Németország és Szlovákia megtámadta Lengyelországot minden területnyereségük elveszett, Teschent/Cieszynt a németek, az egykori magyar területek mindegyikét Szlovákia kapta meg, és újra a régi magyar határ vált hivatalossá. Lengyel öröm lehetett az ürömben, hogy állampolgáraik Szlovákiában viszonylag védettebb helyzetbe kerültek, mint honfitársaik a németek által megszállt országrészben.
1945 után pedig visszaálltak a régi, 1938 előtti határok Csehszlovákia és Lengyelország között.
