Pangea

Minden, ami földtudomány

Pillantás az országra - 2. forduló

2015. április 12. 19:34 - Tranquillius

A tavalyi hat fordulót megélt, hamar népszerűvé vált zászlós játékunk után idén újítunk és a Földmérési és Távérzékelési Intézet által létrehozott fentrol.hu honlapról válogatunk Magyarországról készült légifotókat. Ezúttal szeretnénk túllépni a mi látható a képen szintű játéknál, lenne benne egy kis csavar is. Próbálunk olyan képeket válogatni, ami mondjuk nem a Nagykunság egyik kukoricatábláját ábrázolja, esetleg a Balaton kellős közepét, hanem olyan légifotókat, amelyek egymagukban is megállnák a helyüket feladvány nélkül is. Úgy tervezzük összesen 9-10 forduló lesz összesen, az eredményhirdetés majd a decemberi Pangea szülinapon lenne. Díjazás pillanatnyilag nincs, de nem elképzelhetetlen, hogy a megérdemelt korsó sör mellé kerítünk majd valami meglepetést.

A trollkodás elkerülése végett a kommentelést letiltottuk, komoly versenyzőink kérdéseinkre a többnyire egyszavas választ (sorszám + megfejtés) erre a címre küldjék:

pangea.geography@gmail.com

Hogy a későn érkezők is csatlakozhassanak a megfejtéseket folyamatosan várjuk majd az év folyamán, egészen az eredményhirdetésig. Éppen emiatt csak akkor fog fény derülni valamennyi megfejtésre.

Kellemes fejtörést! :)

19_fentrol.jpg

11. Bemelegítésnek egy könnyű feladvány: Melyik "tengerbe" fojtották a képen látható kisváros terének névadóját?

11_fentrol.jpg

12. 200 millió éve ezen a tájon finom tengerparti föveny és bűzös mocsárvilág terült el. A homokban lábnyomok őrződtek meg, mégpedig egy olyan élőlényé, mely erről a településről kapta a nevét. Második kérdésünk: ki nevezte el ezt a jószágot?

12_fentrol.jpg

13. A tájolás ellenére is könnyű kitalálni melyik helységre pillantunk az égből. A megfejtéshez kerekítsük fokra a település fölrdrajzi koordinátáit, majd vizsgáljuk meg, hogy a mellettlakó, ellenlakó és ellenlábas pontjai közül melyik esik a második legtávolabb (vagy második legközelebb) valamilyen szárazföldhöz. Innen már nincs is messze a megfejtés, vizsgáljuk meg ki ennek a földdarabnak a névadója és melyik az a földrajzi név, ahol ez a névadó élete legnagyobb hadi kudarcát szenvedte el.  

18_fentrol_2.jpg

14. Sírgödröt rejt a vízparti liget, hol neves ember nyugodott. Azt nem tanítják iskolában, hogy a neves ember vezetékneve egy létező települést rejt. Kérdésünk: hol találkozik a képen látható vízfolyás vize a vezetéknévben található település melletti vízfolyáséval?

14_fentrol_2.jpg

15. Rejtélyes fehér folt terebélyesedik e mocsárról elnevezett falu szélén, mely Trianon előtt és után más vármegyéhez tartozott. Ötödik kérdésünkre a válasz egy szám, melyet úgy kapunk meg, hogy kiszámoljuk a régi és az új vármegye legmagasabb pontjainak szintkülönbségét. 

15_fentrol.jpg

16. A képen látható település egykori folyójának árvizéhez köthető hazánk egyik adminisztratív falurombolása. Az egy hónap múlva esedékes évforduló kapcsán merül fel a hatodik kérdés: melyik településhez került külterületként az árvízben elpusztult falu?

16_fentrol.jpg

17. Két megyét választ el a képen látható vízfolyás. Hetedik kérdésünk így szól: a folyó által elválasztott megyék közül melyiknek volt nagyobb a lakosságszáma 1970-ben? 

17_fentrol.jpg

18. Valami létesítmény előkészületi folynak a folyóparti réten, mely később jelentős természetátalakítással végződött. Kérdésünk: eredetileg melyik településről származott az a család, melynek köszönhető hazánkban az első ilyen beruházás?

20_fentrol_2.jpg

19. Két ország, két település látható odafentről. Utolsó előtti kérdésünkre a válasz egy településnév, melyhez a nagyobb népsűrűségű ország legalacsonyabb tengerszint feletti magassága tartozik közigazgatásilag. 

13_fentrol_2.jpg

20.  Nevezetes hely ez a faluszéli rombusz alakú liget a magyar történelemben, egy kalandos út és egy híres repülőgép kapcsolódik hozzá. Három utasát név szerint is feljegyezte a történelem, a feladvány viszont egy negyedik név, akiről talán nem is tudták az utasok, hogy a repülőn tartózkodik. 

A megfejtők sorrendje az első forduló után, április 12.-én: 

1. 10 pont: Bibó Z., Kelemen M.

2. 9 pont. Benyó D., Németh T., Lukovszki-Szüts J., Takács Sz., 

3. 8 pont. Pitcairn, Hodossy G., Szabó E.

 

Egy kattintás és nem maradsz le az új posztokról:

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr377264043
süti beállítások módosítása