A borostyán egy megkövesedett, fosszilizálódott gyanta. A gyanta többféle fa, de legtöbbször fenyőfélék által termelt ragacsos váladék. A borostyánt sajnos sok helyen - tévesen - ásványként tartják számon, holott a borostyán egy alaktalan (amorf), tehát kristályos szerkezettel nem rendelkező anyag. Meg kell említeni, hogy valójában számos különféle szerves eredetű anyag elegye. A borostyán magas esztétikai értéke miatt már az emberiség hajnalán is keresett árucikk volt, és mind a mai napig jelentős gazdasági értéket képvisel. Gyakran tartalmazhat különféle zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat, kisebb állatokat, növényi maradványokat, melyek a gazdasági értékét még inkább növelik. Mindemellett természetesen a tudomány számára is nélkülözhetetlenek ezek a zárványok, mivel aprócska betekintést nyújtanak a több millió évvel ezelőtti élővilágba. A bejegyzésben bemutatom, hogy dinoszaurusz DNS-t tartalmazó szúnyogon kívül milyen egyéb zárványok rejtőzhetnek egy megkövesedett gyantában.
A fentebbi kép jól szemlélteti mikre bukkanhat az ember egy balti borostyánban. Ebben a borostyánban éppen egy bogár lelte végső nyughelyét (link).
A borostyánnak számos változatát, fajtáját tartják számon. Nyugodtan kijelenthető, hogy minden ország különféle fantázianevekkel illeti az adott ország határain belül fellelt borostyánokat, ha azok kicsit is különbözik a másiktól. Nekünk európaiaknak - meg alapvetően a cikk szemszögéből is - a balti borostyán (szukcinit) a fontos, így a többiről sajnos nem fog szó esni. Viszont a borostyán hazai vonatkozásait néhány mondat erejéig mégis kiemelném, ugyanis a Veszprém megyei felső-kréta korú barnakőszén telepek rétegeiben megjelenő barnássárga vagy vörösbarna ajkait elnevezésű borostyán változat a "mienk". Az ajkai széntelepek érdekessége, hogy az egyik művelt telepet Borostyántelepnek, vagy régebben Gyantás-telepnek nevezték a benne található borsó, dió nagyságú ajkait borostyánok sokasága miatt.
A Balti-tenger melletti Kalinyingrádi terület Oroszország exklávéja. A balti borostányok jelentős része innen kerül "forgalomba" (link).
A borostyán keletkezéséről annyit kell röviden tudni, hogy keletkezésük az a tűlevelűek szerves váladékához, gyantájához kötődik. A balti borostyánok a Pinus succinifer (lásd: a balti borostyán neve szukcinit) nevű fenyőfa megkövesedett, megszilárdult gyantájából keletkeztek. Ez az egykori tűlevelű vagy nagyon bőségesen termelt gyantát, vagy nagyon elterjed lehetett a területen, mivel óriási mennyiségű borostyán maradt fent számunkra. A kutatások szerint ez a fenyőféle az eocén – alsó-oligocén földtörténeti korban nagy területen borította erdőkkel a mai Botteni-öböl, Nyugat-Finnország és Közép-Svédország területét. Hasonló erdőségek voltak a mai Északi-tenger és a Balti-tenger déli partvidékén is. Lengyelországban, a Balti-tenger mentén, mintegy 300 km² területen ismertek előfordulásai. Az itt megtalált borostyánok korát maximum 50 millió évre becsülik.
A "légyfogó papírra" emlékeztető képletekkel rendelkező fosszilis levél a sokat emlegetett balti borostyánban (link).
Mint ahogyan azt a bevezetőben már említettem a borostyánok sokféle meglepetést tartogatnak még. Német paleontológusok által nemrégiben publikált tanulmányban (az absztarkt itt olvasható) a világon elsőként egy rovarfogó (rovarevő) növény leveleinek fosszíliáját mutatták be. A 35–47 millió éves borostyán egy Kalinyingrád melletti bányában került elő. Az igen jó állapotban fennmaradt levél fosszíliák rendkívül értékesek a tudomány számára, mivel az eddig fellelt fosszilis bizonyítékok kizárólag a harmatfűfélék családjának (Droseraceae - húsevőnövények családja) magjaira és a pollenjeire korlátozódtak, viszont a levél fosszíliák tovább bővítik ismereteinket a családról. A levél fosszíliák legszembetűnőbb ismérve, hogy a hosszú "csápokra" emlékeztető mirigyszőrök fedik őket. Ezek a mirigyszőrök rendkívül jó állapotban őrződtek meg. A levél fosszíliák "csápjai" és egyéb morfológiai bélyegei megegyeznek egy ma Dél-Afrikában őshonos Roridula nevű húsevő növénnyel, mely ragacsos légyfogó papírra emlékeztető "csápjaival" ejti csapdába a rovarokat. A hosszú ragacsos csápokkal számos rovart ejt el a Roridula, de a legtöbb húsevő növénnyel szemben ez a rovarevő növény nem termel enzimeket az emésztéshez. A növénnyel szimbózisban élő poloskák táplékforrását a Roridula által elfogott rovarok adják. Ahhoz, hogy ez a húsevő növénynek is "megérje" egy nem mindennapi tápanyagszerzési módszert fejlesztett ki, ugyanis a növény a számára fontos tápanyagokat a poloskák által a leveleken hagyott ürülékből szívja fel. A balti borostyánba zárt fosszíliák mindenképpen a Roridulához hasonló életmódú húsevő növényhez tartoznak. A kutatók szerint a Roridula távoli rokonához, vagy őséhez tartozott a "csápos" levél.
Csak érdekesség kedvéért egy pókszerű "élőlényt" is beszúrtam ide. A linken további zárványokat tekinthettek meg. A honlapon gyűjtőknek szánt különleges borostyánokat találhattok, érdemes gyönyörködni bennük (a reklámért sajnos részesedést nem kapok).
Ahogy az lenni szokott, mindenkiben felmerül a kérdés, hogy ez miért is érdekes számunkra? Hát azért érdekes, mert a borostyánba zárt fosszíliák betekintést adnak a húsevő növények fejlődéstörténetébe. Korábban úgy gondolták, hogy a Roridula növény ősei 90 millió évvel ezelőtt jelentek meg a mai Afrika területén, majd a Gondwana kontinens feldarabolódásával elszigetelve fejlődtek napjainkig. Viszont a balti borostyánban felfedezett húsevő növény maradványok azt mutatják, hogy a Roridula ősei még 35 millió évvel ezelőtt is jelen voltak az északi féltekén, és elterjedésük nem csak Dél-Afrikára korlátozódott, ahogy ezt eddig gondolták. A kutatás során az is nyilvánvalóvá vált, hogy a mai Baltikumban az eocén kori "borostyán-termelő" korszakban magas diverzitású növényi ökoszisztéma létezett, és nem csak tűlevelű erdőségek voltak jelen a területen.
Link: http://www.pnas.org/content/early/2014/11/25/1414777111