A 2013. december 15-én indult dél-szudáni harcok a térségben évszázadokkal ezelőtt kezdődött konfliktus sorozatának egyik állomása. Dél-Szudán ideiglenesen sikeres egységbe kovácsolódott a 2005-ben lezárult polgárháborút követő rövid időszakra, mely az ország békés függetlenedéséhez vezetett. Ez az egység viszont múlékonynak bizonyult, aminek kiindulópontja egy politikai puccs volt. Az események háttérében bonyolult etnikai, gazdasági és politikai érdekek húzódnak, melyek megértése nélkül aligha alkothatunk véleményt és láthatjuk át teljes egészében az éppen zajló fegyveres összecsapásokat.

Az ország tengelyének a Fehér-Nílus tekinthető, mely nemcsak az ország felszínrajzát határozza meg, hanem szerepe volt a különböző népek terjedésében, valamint a kereskedelemben régen és ma is. A Nílus mentén északról érkeztek a VII. századtól több hullámban a szemita arab törzsek, kik a mai Szudán területén telepedtek le. Terjeszkedésüknek és az iszlám hódításának a Szudd-mocsárvidék szabott gátat, mely Dél-Szudán északi részén helyezkedik el. Az arabok Dél-Szudán őslakos bantu és nilota népességgel a kereskedelem révén érintkeztek, kiknek körében még ma is a természeti vallások és a később misszionárius tevékenység révén megjelent kereszténység dominál. Az arabok a brit birodalomtól függetlenedő Szudánban többségbe kerültek népességszámukat és politikai hatalmukat tekintve. Az arabok és Szudán déli területein élő fekete afrikai lakosok között ellentétek lapultak meg, melyek a fekete népesség arabizálására törekvő intézkedések kövezkeztében a felszínre törtek. Egy hosszantartó, több szakaszból álló polgárháború tört ki, melyet véglegesen csak 2005-ben tudtak lezárni. Ekkor vált Dél-Szudán kvázi független állammá Szudánon belül. A békében Szudán ratifikálta Dél-Szudán jogát a függetlenedésre, melyre 2011-ben sor is került. 

Dél-Szudán népessége 2013-ra a természetes szaporodásnak és a környező országokból, főleg Szudánból hazatelepülőknek köszönhetően becslések szerint elérte a 10 millió főt. Etnikailag sokszínű, körülbelül 35 jelentős népcsoport osztozik az ország területén, közülük a dinka és a nuer etnikumok száma meghaladja az 1 millió főt. Relatív többségben a dinkák vannak (5 millió fő). Emellett az országban 60 nyelvet beszélnek, bár a hivatalos nyelv az angol. Ez az európai szemmel nézve rendkívül sokféle népesség volt az alapja a kirobbant konfliktusnak, mely alapvetően a két domináns törzs között dúl.

Dél-Szudán etnikai összetétele (forrás: http://www.reddit.com/domain/gulf2000.columbia.edu/)

Az ország jelenleg hivatalos elnöke Kiir Mayardit a dinka törzs köréből került ki, mely a rivális nuer törzs számára kedvezőtlenül hatott. Ezt az etnikai ellentétet tovább szította az elnök döntése arról, hogy a kormányban alelnöki tisztséget betöltő nuer törzsi Riek Machart menesztette 2013. július 23-án. Riek Machar menesztése után bejelentette, hogy a 2015-ben tartandó választások alkalmával az elnöki posztra pályázik. A bonyolult etnikai és politikai helyzet a fiatal, alapvetően instabil környezetből kiemelkedő, de a polgárháborús időszakot és a múltját még el nem felejtő államban hamar fegyveres konfliktusba torkollott. A kezdetben politikai harcoknak tűnő konfliktus néhány nap elteltével etnikai konfliktussá fajult és emberi életek ezreit követelte eddig.

  A dél-szudáni olajmezők elhelyezkedése (http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-12128080)

Az ország legfontosabb nyersanyaga a kőolaj, mely a Szudánnal határos területeken található. A kőolaj az ország kivitelének 98%-át adja, ami a globális gazdaságtól és piaci áraktól rendkívül függővé teszi. A készletek becslések szerint még 20-30 évig elegendőek, tehát az ország hosszú távú fejlődését nem lehet alapozni a kőolajra, más erőforrást vagy kitörési pontot kell találni. A kitermelt olajat csővezetéken szállítják Szudánon keresztül a vörös-tengeri kikötőkbe, Port Sudanba és Sawakinba. Az északi területeken koncentrálódó olajmezőkön a kitermelés zavartalan folyt december végéig, azóta a termelés és az export a töredékére zsugorodott. Az értékesítés másik lehetséges útvonala Kenyán át volna megvalósítható, amit egy Kenyán keresztül vezető csővezeték biztosítana, de ennek megvalósítása hosszú éveket venne igénybe. Továbbá Szudán érdekelt abban, hogy a már meglévő kapacitásait kihasználja, ezért a most kialakult helyzetben is a béketárgyalások megkezdését sürgeti. A nyersanyagok, lelőhelyek és az infrastruktúra elhelyezkedése kölcsönös függést eredményezett a két ország között.

A körülbelül három hete tartó konfliktusok több várost is érintettek. A harcok kiindulópontja az ország fővárosa Juba volt, majd hamarosan a felkelők elfoglalták a fővárostól 200 km-re északra található Bor városát. Bor a dinka és nuer törzsek által lakott területek érintkezési pontja, valamint fontos központ az olaj kitermelő északi körzetben. A felkelők később elfoglalták északon Bentiut, egy másik fontos központot és december 25-e óta a nyugati országrész olajvidékének központját, Malakalt is kézben tartják. Malakal és Bentiu hadszíntérré válása komoly problémát jelent az olajkitermelésre nézve. A kitermelt mennyiség csökkenése lényegében ennek tudható be, hiszen amíg a harcok folynak a kitermelés szünetel. Az összecsapások helyszínei alapvetően az olajkitermelő területekhez kapcsolódnak, amiből feltételezhető, hogy a felkelők a hatalom megszerzését és garantálását az olajtól remélik.

Az összecsapások helyszínei (http://www.worldofmaps.net/en/africa/map-south-sudan/online-map-south-sudan.htm)

A harcok előre haladtával a menekültek száma is emelkedett. Becslések szerint december 25-én már 45 ezer ember menekült az ENSZ táboraiba, január első hetében pedig már több mint 200 ezren kényszerültek elhagyni otthonukat és az ENSZ felügyelet alatti táborokban élni. Sajnos a harcok az egyik menekült tábort sem kímélték. A menekültek nagy része a Dél-Szudán és Szudán határán lévő, még a polgárháború idején létesített táborokban kényszerült ideiglenesen letelepedni.

Az ENSZ menekült táborok elhelyezkedése (http://www.unhcr.org/pages/4e43cb466.html)

Sokan fényes jövőt jósoltak az olajban gazdag országnak, de az ellentétek és a javak birtoklásának kérdése nem egy esetben vezetett már polgárháborúhoz. A térség stabilitása az olajban érdekelt országoknak fontos, ezért ha a harcok továbbra sem fejeződnek be, egyre erősebb politikai nyomás nehezedhet a harcoló felekre. Mint sok más afrikai országban, a hosszan tartó béke itt is kérdéses, melynek meglétét az etnikai sokféleség mellett a nyersanyag és a politikai harcok nehezítik.