Pangea

Minden, ami földtudomány

Emlékszik még valaki ezekre a zászlókra?

2013. december 19. 09:41 - Tranquillius

Westermann 1928-as német birodalmi történelmi világatlaszában számtalan - ma már - nem is létező országgal találkozhatunk. Nem telt el még száz év sem a kiadás óta, de a világ már olyannyira megváltozott, hogy rá sem ismernénk. Nem elsősorban természetföldrajzi értelemben, bár itt is történtek változások, ha kevésbé szembeötlőek is, sokkal inkább geopolitikai értelemben. Gyarmatrendszerek szűntek meg, új országok alakultak, régiek tűntek el, vagy vándoroltak arrébb a történelem viharaiban. Változott a politikai berendezkedés és ezzel szoros ütemet tartva változtak az országok zászlói is. Volt ahol többször is. Íme egy válogatás, mely a teljesség igényét nélkülözve teszi fel a kérdést: emlékszik még valaki ezekre a zászlókra?

 

1, Gyakorlatilag ez volt az a zászló, mely a bejegyzést ihlette. Az ember nem is gondolná, mely országnak volt szüksége ennyi féle színű csíkra egy zászlóhoz. Mostanában két színből is jól kijönnek. Kínai köztársaság.

5.gif

2, Van akinek az évszám segít, van akinek a színek és megint más a címer helyét elfoglaló növényből következtet helyesen erre az országra. Nagy-Libanon, francia mandátum.

13.png

 

3, Gyakran nem babrálnak a zászló lecserélésével, csupán minden hatalom rábiggyeszti saját címerét. Volt ez így Magyarországon is, és volt ez így ebben a fordított magyar zászlójú országban is. Irán/Perzsia.

14.png

4, Mostanában sokat volt szó erről az országról, ahol az új zászló semmiben sem hasonlít már erre. Könnyű feladvány. Dél-Afrika.

10.png

5, Ez valami spanyol tartomány lesz? Nem? Spanyol gyarmat? Az sem? Akkor vajon mi lehet ez? Dél-Vietnam.

11.png

6, Következzen egy könnyebb feladvány. Nyilván Brit Birodalom, már csak azt kell kitalálni, hogy a Föld negyedét kitevő birodalom melyik része. India.

1.png

7, Első ránézésre kalózlobogó. Talán ezért is döntött ez az ország úgy, hogy lecseréli. Többször is döntöttek így. A színekhez már nem ragaszkodnak kizárólagosan, de a címer mintha szívükhöz nőtt volna. Afganisztán.

6.png

8, Melyik ország lehet az, amelyik hajlandó egy keresztény oroszlánt felhasználni a címerében? Ráadásul azon a kontinensen? Bár ha jobban belegondolunk érthető. Még ma is. Etióp császárság.

3.png

9, Még egyszer Brit Birodalom, talán ez még az előzőnél is könnyebb feladvány. Annak ellenére, hogy a mostani már teljesen máshogy néz ki. Kanada.

2.png

10, Ez kissé kilóg a sorból, ugyanis az atlasz kiadásakor már nem volt használatban. Ismét erős keresztény utalás a címerben, mely ma is része az ország zászlajának. Portugália.

9.png

11, Ez a zászló is már a múlté, habár senki sem csodálkozott volna, ha a vörös színt - így teljes egészében - megtartják. Laosz.

4.png

12, Az atlaszban ez a zászló sem szerepelhetett volna, bár érthető módon nosztalgiával tekintenének vissza . Pápua Új-Guinea.

7.png

Szemfülesek úgyis rálelnek a helyes megfejtésekre, a többiek egy következő zászlós bejegyzésből értesülhetnek arról mennyi pontot is értek el a tizenkettőből. Természetesen kommentekben is meg lehet vitatni a zászlókat és a hozzájuk tartozó országokat.

11 komment
Címkék: zászlók

A bejegyzés trackback címe:

https://pangea.blog.hu/api/trackback/id/tr715692735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2013.12.19. 14:23:39

remek fejtörő, hallom, ahogy csikorognak a fogaskerekek az agyamban.
nagyszerű blog! csak így tovább!

B_Csapat 2013.12.19. 14:58:37

1. Valamelyik afrikai országé lehetett
2. ???
3. ???
4. Dél-afrikai Köztársáság
5. Valamelyik afrikai országé lehetett
6. Burma
7. Afganisztán
8. Etiópia
9. Kanada
10. ???
11. Laosz

Oki1100 2013.12.19. 16:08:35

1.Kina
2.Libanon
3.Iran
4.Del Afrika
5.Del Vietnam
6.Brit India
7.Afganisztan
8.Etiopia
9.Kanada
10.Portugalia
11.Laosz
12.Papaujguinea

kedves okos honfitársaim 2014.01.02. 20:11:26

@Oki1100:

Telitalálat... (Német Új-Guinea)

Tranquillius 2014.01.03. 09:35:13

@Oki1100: Gratulálok, remek megfejtés. (mennyi ment fejből?)

Oki1100 2014.01.03. 11:05:53

@Tranquillius: Kanada, Portugália és Pápua Új-Guinea igényelt utána járást, mert azokban nem voltam 100 % biztos, a többit mind ismertem.

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2014.02.03. 22:03:36

1. Kína, a köztársaság korából
2. Libanon
3. Irán (a sah alatt)
4. Dél-Afrika az apartheid alatt
5. A vietnámi háborúban megszűnt Dél-Vietnám
6. India (a lótusz árulkodó)
7. Afganisztán
8. Etiópia (Hailé Szelaszié császár idején)
9. Kanada
10. Portugál Királyság
11. Laosz
12. Új-Guinea a német gyarmatosítás alatt (erre egészen véletlenül találtam rá, amíg a második kört fejtegettem, szóval amikor ezt a feladványt láttam, akkor már tudtam, szóval nem lestem)

Gerilgfx 2014.05.16. 21:47:22

csak iránt ismertem fel.
(a szöveget véletlenül se jelölje ki senki. :D)

Szakály Dani 2015.04.12. 11:05:56

1. Kína
2. Libanon
3. Irán
4. Dél-afrikai Köztársaság
5. Dél-Vietnám
6. Brit India
7. Afganisztán
8. Jamaica
9. Kanada
10. Portugál Királyság
11. Laosz
12. Német Új-Guinea
süti beállítások módosítása