Kismarton jelenleg az Ausztriához tartozó Burgenland tartomány székhelye. Soprontól északra található, legnagyobb nevezetessége a város közepén álló Esterházy kastély és annak parkja. Kismarton azonban nem mindig volt 14200 lakosával Burgenland messze legnépesebb települése, az egységes város csak 1920 után alakult ki hat település összeolvasztásából, ugyanis Magyarország leggazdagabb földesurai nem csupán anyagilag gyarapították a Kismartont, hanem a Kismarton nevű települések számát is négyszeresére emelték.

Sohasem felejtem el, amikor néhány éve a könyvtárban észrevettem, hogy selejtezni kívánnak egy hatalmas aranybetűs zöld könyvet. Amikor szóltam, hogy rögtön elvinném mondták, hogy kell még várni pár napot vagy hetet míg átfut a rendszeren. Mondtam, hogy kikölcsönzöm addig szívesen. Nem, azt nem lehet, nézzek már rá ez már csak a mérete miatt sem kölcsönözhető. Szó, ami szó aznap este már otthon lapozgattam az 1989-es Magyarország Nemzeti Atlaszát.

A napokban több cikk jelent meg az erdélyi magyar sajtóban egy, a Nagyvárad főterén elhelyezett centenáriumi kiállításon látható román térkép kapcsán. A témával később a 888.hu is foglakozott. Ez utóbbi írás szerzője gondolatainak alátámasztására az én egyik írásomat idézte:

Erre ezúton reagálnék.

A vonatkozó blogbejegyzésemre való hivatkozás két hibát tartalmaz. 1; Összekever két azonos évben keletkezett, de különböző kiadású román térképet. 2; Olyan tulajdonságokkal is felruházza a Nagyváradon kiállított térképet, amelyekkel az nem bírt.

2020-ban a Marken Wadden projekttel lezárul Hollandia történetének egy hosszú szakasza, amelynek során közel hétezer négyzetkilométer földet foglaltak vissza a tengerektől és tavaktól. Az évszázadokon keresztül ívelő vállalkozás a XIII. században még kudarcosnak tűnt, de a XX. században új lendületet kapott Cornelis Lely vezetésével. Jelenleg is zajlik a nagy holland mérnök utolsó tervének megvalósítása, de közel sem úgy, ahogy annak idején a Markenwaard poldert megálmodta. A hollandok által teremtett utolsó szárazföldeket nem a hollandok, hanem az élővilág fogja birtokba venni.

A Marker Wadden projekt madártávlatból (forrás)

Egy családi albumban talált német irredenta bélyegsorozat ihletet egy cikksorozatot a Pangeán, melynek keretein belül bejártuk a Németország által elvesztett területeket Hultschintól körbe Elzász-Lotaringiáig. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az ötlet nem csak nekünk jutott eszünkbe, hanem Bjørn Berge dán írónak és bélyeggyűjtőnek is aki megírta Az Eltűnt országok nyomában c. könyvet. Ebben a könyvben szerepel egy német határvidék, ami a mi bélyegeinkről lemaradt. Nem volt rá szükség, ugyanis. Bár itt is volt népszavazás, a terület végül Németországnál maradt. Mai bejegyzésünkben Kelet-Poroszországba látogatunk, ahol a helyi lengyelek meglepő döntésbe az antant is belenyugodott.

Marienwerder, Nyugat-Poroszország (forrás)

Az elsőre kissé hatásvadásznak tűnő címadás meglepő módon valós problémakört takar: előfordulhat-e cunami az alpi tavakban, víztározókban? A kérdéssel leginkább az utóbbi évtizedben kezdtek foglalkozni, és a válasz az hogy igen, már volt is rá példa mind természetes okokból, mind pedig emberi mulasztásból kifolyólag.

Mi is kell egy cunamihoz? Nagy vízoszlop, melyet valamilyen erőhatás kilendít nyugalmi pozíciójából, és a nekilendülő víztömegnek szüksége van egy partszakaszra, amire kifuthat és pusztíthat. Ezek a tényezők pedig mind rendelkezésre állnak az általában mély, nagy víztömeggel rendelkező alpi tavak esetében, melyek felett sok esetben magas hegyoldalak magasodnak, amelyek igen kedvezőtlen esetben bele is csúszhatnak a tavakba, víztározókba. Persze a vázolt eseménysornak már csak a veszélyeztetett terület korlátozott kiterjedése miatt is viszonylag kicsi az esélye, ugyanakkor a Genfi-tó körül élők 563-ban már megtapasztalhatták, mi is történik, ha mégis bekövetkezik az "elképzelhetetlen", akárcsak a Piave völgyében fekvő Longarone lakói pontosan 1400 évvel később.

Augusztusi hír, hogy lassan harminc év után talán sikerül végre rendezni a határvitákat Oroszország, Kazahsztán, Türkmenisztán, Irán és Azerbajdzsán között. Az öt ország nem hegyekért, városokért, vagy éppen katonai támaszpontokért verseng, hanem a világ legnagyobb tava feletti fennhatóságért, amely alatt óriási szénhidrogén kincs rejtőzik. A tárgyalások során az is eldőlhet, hogy mégis micsoda a Kaszpi; tenger vagy tó? 

A Kaszpi-tenger műholdképe

Politikailag Nagy-Britannia 1066 óta minden jelentős inváziónak ellen tudott állni. Földrajzilag azonban vesztésre áll egy olyan invázióval szemben, amely a legutolsó glaciális maximum óta tart. Ez pedig nem más, mint a Pangea blog által egyik legjobban körüljárt téma; a tenger előrenyomulása a szigetek rovására. 2018. augusztus 13-án a szokatlanul alacsony apály felszínre hozta ennek a húszezer éves háborúnak az egyik csataterét Lincolnshire partjainál. 

Borth (Wales) elsüllyedt erdeje (forrás)

„Továbbhajózva elérünk Laurionhoz, ahol az athéniaknak egykor ezüstbányáik voltak.”

Pauszaniász: Görögország leírása 1.1.

Geológiai szempontból értelmezve az ókori Athén aranykora tulajdonképpen egy miocén kori gránit intrúziónak köszönhető. Sőt az aranykor kifejezés is megtévesztő, hiszen az egy másik nemesfémen, az ezüstön alapult. Az Attikai-félsziget délkeleti csúcsán, a híres laurioni bányából kitermelt ezüstből vert pénz Indiától Algériáig megbecsült fizetőeszköz volt, ez finanszírozta az athéni hegemóniát, kultúrát, művészeteket, filozófiát, flottát, hadsereget és a városállam polgárainak jólétét.

Az első részben áttekintettük a földtant, a bányászat menetét és az érc kinyerésének módszerét. Érdemes ezzel kezdeni! 

Athéni ezüst tetradrachma Kr.e. 415-407 körül (forrás)

„Továbbhajózva elérünk Laurionhoz, ahol az athéniaknak egykor ezüstbányáik voltak.”

Pauszaniász: Görögország leírása 1.1.

Geológiai szempontból értelmezve az ókori Athén aranykora tulajdonképpen egy miocén kori gránit intrúziónak köszönhető. Sőt az aranykor kifejezés is megtévesztő, hiszen az egy másik nemesfémen, az ezüstön alapult. Az Attikai-félsziget délkeleti csúcsán, a híres laurioni bányából kitermelt ezüstből vert pénz Indiától Algériáig megbecsült fizetőeszköz volt, ez finanszírozta az athéni hegemóniát, kultúrát, művészeteket, filozófiát, flottát, hadsereget és a városállam polgárainak jólétét. 

Rabszolgák a laurioni ezüstbányában