Kutatásaim során már régebb óta foglalkozom nagyméretarányú, többlapos etnikai térkép-sorozatokkal. Nemrégiben sikerült rábukkanni egy 1919-es kiadású, román tervezésű kétszázezres méretarányú etnikai térkép-sorozatra, amelyet tudomásom szerint a magyar nyelvű földrajzi szakirodalom korábban még nem ismertetett. Vélhetően ez lehetett a legrészletesebb etnikai jellegű, ekkora területet ábrázoló térkép, amelyet a román fél Párizsba juttatott az első világháborút lezáró béketárgyalások idején. Ez a térkép tulajdonképpen a magyar geográfusok egyik legjelentősebb munkáját képező, Bátky Zsigmond és Kogutowicz Károly által szerkesztett Magyarország kétszázezres méretarányú néprajzi térképe román "párjának" tekinthető, amely mind szelvényezését, mind méretarányát tekintve megegyezik azzal. Különbség ugyanakkor, hogy ez a sorozat a történeti Magyarországnak csak a keleti felét ábrázolja, és az etnikai viszonyokat más módszerrel jeleníti meg.
Egy korabeli ábrázolás Nagy-Romániáról. forrás
A térkép-sorozatot a korábbi posztban is szereplő Vasile Meruțiu (1881–1943) szerkesztette România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică cím alatt 1919-ben. A térkép-sorozat Közép-Európa általános térképének (Generalkarte von Mitteleuropa) szelvény-beosztását követve Erdély, a Bánát, a Partium, valamint Máramaros területét dolgozza fel – a címlappal együtt – 28 szelvényen. Érdekesség, hogy az előző posztban hivatkozott Erdély-térképnek pontosan ugyanez a címe, a kiadója, a szerzője, a megjelenési éve, sőt még a betűtípusa is, azonban az a térkép csak egy szelvényből áll, és jóval kisebb méretű (1:800 000-es méretarányú), továbbá az etnikai jellegű adatokat is más módszerrel jeleníti meg.
Az itt vizsgált térkép nyomtatott, az eredeti nevek mellé a román helyneveket is odaírták. A térkép-sorozat jól illeszkedik az első világháborút követő béketárgyalásokra szánt kétszázezres méretarányú etnikai térképek sorába, hasonló sorozatokat szerkesztettek Bécsben és Budapesten is ezekben a hónapokban. A közös tulajdonságuk ezeknek, és a hasonló etnikai térképeknek, hogy különböző mértékű manipulációkkal, amelyek érinthetik egyrészt a felhasznált adatok kezelését, csoportosítását, másrészt a térképi megoldásokat (szín, méretarány, méretek, ábrázolási mód, nyelv, ábrázolt és nem ábrázolt területek, stb.) igyekeznek a megrendelők politikai szándékát támogatni. Objektív etnikai térkép véleményem szerint, kivált ebben a korszakban, nem létezik, ugyanakkor a torzítások mértéke különböző lehet.
Vasile Meruțiu: România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică. 1919. címlap
Lelőhely: Arhivele Nationale Timiș, Fond 104, inventar 210, Collectia harti și planuri, 8/1919 (Temesvár)
Ezen a térképen az etnikai adatok ábrázolására kördiagramos módszert választott a térkép szerkesztője, ahol a körök mérete az adott település lakosságszámát mutatja. A körök mérete azonban nem teljesen arányos a népességszámmal. Egyrészt a kördiagramok mérete nem folyamatosan, hanem fokozatosan növekszik, másrészt, és ez a jelentősebb szakmai probléma, a kisebb települések körei túlságosan nagy méretűek a nagyobb települések köreihez képest. Az arányosságot tovább rontja az a megoldás, hogy bizonyos kategóriahatároknál nem a körök méretét növelték tovább, hanem kettős körvonalat adtak az egyes kördiagramoknak, így fejezve ki a magasabb népességértékeket. A pontos népességszámok településenként azonban az 1910-es népszámlálás adatsoraiban ellenőrizhetők. A körök nagyságának ily módon történő ábrázolása a korabeli román térképszerkesztés gyakorlatában kifejezetten elterjedtnek mondható, hasonlót láthatunk például Bukovina 1918-as kiadású néprajzi térképén is.
Nistor, I: Harta etnografica a Bucovinei. 1918.
Lelőhely: magángyűjtemény
piros=román, zöld=ruténok, sötét sárga=huculok, citromsárga=zsidók, kék=németek, szürke=lengyelek, fekete=magyarok, narancssárga=lipovánok
1919-ben, Meruțiu térképének szerkesztésekor még nem alakultak ki a végleges államhatárok, így a térképen az ábrázolt terület nyugati határa némileg képlékeny. A települések etnikai adatait egészen – a román földrajzi érvelésben a terület nyugati határát jelentő – Tiszáig feltüntették. A térkép - vastag piros vonallal - feltüntette továbbá az antant-hatalmak és Románia között 1916 augusztusában megkötött titkos Bukaresti Szerződésben Romániának ígért magyarországi területek nyugati határait is. Ez a határvonal a később megállapított román-magyar határtól nyugatra, a román politikai vezetés által áhított tiszai határvonaltól azonban keletre, a mai Tiszántúl területén húzódott. Ugyanakkor a történeti Magyarország eredeti határát nem tüntették fel, az adatábrázolás például Székelyföld keleti határainál hasonlóképp szűnik meg, mint nyugaton a Tisza esetében.
Vasile Meruțiu: România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică. 1919. Munkács-szelvény
Lelőhely: Arhivele Nationale Timiș, Fond 104, inventar 210, Collectia harti și planuri, 8/1919 (Temesvár)
piros=román, kék=magyar, narancssárga=német, barna=szerb, szürke=rutén, zöld=szlovák, fehér=egyéb
A magyar párhuzam (Bátky Zsigmond-Kogutowicz Károly: Magyarország kétszázezres méretarányú néprajzi térképe. 1918. Munkács-szelvény)
Lelőhely: magánygyűjtemény
piros=magyar, narancssárga=német, lila=román, barna=rutén, olajzöld=lengyel, szürke=egyéb
A térkép a korszakból kiindulva első ránézésre anyanyelvi térképnek tűnik, mivel az 1910-es magyarországi népszámlálás még csak anyanyelvi adatokat gyűjtött, nemzetiségieket nem. Jobban megnézve azonban arra juthatunk (és ahogy ezt látni fogjuk, ezzel a vélekedéssel talán nem is vagyunk egyedül), hogy a térkép szerkesztője ennek ellenére mégis a (becsült) nemzetiségi viszonyokat próbálhatta ábrázolni, ugyanis az ábrázolt arányok sok esetben jelentősen eltérnek az 1910-es anyanyelvi adatoktól. Az anyanyelvi vs. nemzetiségi adatok témakörében ki is alakult egy vita a románok és a magyarok között, a románok két világháború között a nemzetiséget, míg a magyarok az anyanyelvi adatokat igyekeztek térképre vinni. A kérdés jelen térkép kapcsán történő eldöntésében a térkép szövege nem ad támpontot, hiszen a korszakban magyarul is bevett elnevezésnek számító "néprajzi térkép"-elnevezés (hartă etnografică) mindkét adattípusra vonatkozhatna, a térképhez tartozó módszertani magyarázó szöveg pedig egyelőre nem került elő.
A magyar térkép anyanyelvi adatokat ábrázolt, emellett a külterületi adatokat (nagyobb tanyák, telepek) külön, lehetőleg földrajzi hűség szerint ábrázolta. Erről a térképről, illetve fele akkora méretű utódjáról kifejezetten jó véleménnyel volt a korabeli nyugati tudomány, ugyanakkor ez sem volt hibátlan: a színhasználat mellett a térképszerkesztő becsületességére volt bízva, hogy a külterületeket mely régióban milyen részletességgel ábrázolja.
Az etnikai szempontból érzékeny területek esetében egyébként manapság megszokott eljárás a nemzetiségi, az anyanyelvi és a vallási adatsorokat együttesen vizsgálni és párhuzamosan ábrázolni, önmagában ugyanis nem egyértelműen "jobb" vagy "rosszabb" egyik adatsor a másiknál, de egymás mellé téve árnyalhatják egymást. Ilyen vizsgálatokkor azonban érdemes már meglévő, teljes körű adatokat térképre vinni, vagy ha nem ez történik, akkor a számítások módszertani hátterét megadni. Erdély kapcsán az anyanyelvi és nemzetiségi adatok egymáshoz való viszonyáról például Tátrai Patrik írt bővebben.
A konkrét eltéréseket vizsgálva azt láthatjuk, hogy például Nagykároly esetében 60%-nál is kevesebb magyart jelöltek a térképen (A), miközben az 1910-es népszámlálás szerint – 16 078 fős összlakosság mellett – 15 772 fő magyar, anyanyelvű és 216 fő román anyanyelvű lakosa volt a településnek. A magyar kiadású térkép (B) is szinte teljesen magyar anyanyelvűnek jelöli a települést. A mai napig Magyarországhoz tartozó Vállaj község esetében a román térkép csak 21-22%-nyi magyar lakost jelölt, miközben az 1910-es népszámlálás szerint – 2624 fős összlakosság mellett – 2559 fő magyar anyanyelvű és 29 román anyanyelvű lakosa volt a településnek. A 28-29%-nyi román mellett kb. 50%-nyi német anyanyelvű lakosságot is ábrázol a térkép.
A román (A) és a magyar (B) térkép összehasonlítása
Lelőhely: A: Arhivele Nationale Timiș, Fond 104, inventar 210, Collectia harti și planuri, 8/1919 (Temesvár), B: magángyűjtemény
A térkép szerkesztője, ahogy fentebb említettük, feltehetőleg a vallási adatokkal próbálta korrigálni az anyanyelvi adatokat, ez azonban némileg esetleges, ráadásul további, a vallási statisztikákból önmagában nem levezethető eltérések is tapasztalhatóak a térképen.
A vallási adatokkal való korrekciót valószínűsíti a térkép kapcsán egyébként Emmanuel de Martonne (1873-1955), a béketárgyalások vezető geográfusa, a román-kérdés francia szakértője is, azonban ennek eredményével ő maga sem volt megelégedve, jó példát szolgáltatva arra, hogy a franciák sem fogadtak el minden szövetséges anyagot kritika nélkül:
„Quels que soient les doutes qu'on puisse légitimement avoir sur l'exactitude des recensements hongrois touchant la proportion des nationalités dans les districts mixtes et particulièrement dans les villes il a paru qu'il était assez risqué d'essayer de la corriger sur une carte détaillée.[1] Dans certains cas, le rapprochement de la statistique religieuse et de la statistique ethnique permet d'évaluer erreur probable de la dernière. Des calculs, trop longs á exposer ici, nous ont amené á un taux général de correction de 5 p. 100 pour les Magyars et de +3 p. 100 pour les Roumains en Transylvanie.”
(MARTONNE, Emmanuel de: Essai de carte ethnographique des pays roumains. In: Annales de Géographie, 1920. 158. sz. 88.)
Legyenek akármennyire is legitimek a felmerülő kétségek a magyar népszámlálások pontosságáról a nemzetiségek arányát illetően a kevert/vegyes népességű körzetekben és mindenekelőtt a városokban, úgy tűnik, hogy eléggé merész vállalkozás volt ezen pontatlanságok kiküszöbölése.[2] Bizonyos esetekben a vallási és az etnikai (anyanyelvi) statisztikák összehasonlítása lehetővé teszi ez utóbbi statisztikák hibájának a becslését. A számításaink, amelyek túlságosan terjedelmesek (ahhoz), hogy itt bemutatásra kerüljenek, arra vezettek, hogy átlagosan 5 %-os negatív korrekció szükségeltetik az erdélyi magyar népességet, illetve 3 %-os pozitív korrekció az erdélyi románságot illetően.
[1] "C' est ce ont essaye C. Merutiu dans sa carte ethnographique des pays roumains de Hongrie Romania dintre Tisa Carpati Transilvania Maramuresul Tara Crisului Banatul harta etnografica. 27 feuilles, 1:200000, Bucarest 1919) qui nous est parvenue après achèvement de notre travail; et J. Cvijić (Jovan Cvijić 1865-1927 szerb geográfus) dans sa carte du Nord des pays yougoslaves déjà citée. La comparaison de ces deux cartes pour la partie commune Banat laisse sceptique sur exactitude des résultats.”
[2] Ezt próbálta kivitelezni V. Merutiu Magyarország román területeit bemutató néprajzi térképén (Romania Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică, 27 szelvény 1:200 000, Bukarest 1919) - amely munkánk lezárulta után jutott el hozzánk -, illetve J. Cvijić a már korábban idézett Észak-Jugoszlávia térképén. A két térkép összehasonlítása a közös térségben (Bánát) szkeptikusan hagyott minket a végeredmény pontosságát illetően.
A nagyobb városok esetében, ahogy az az alábbi ábrából kiderül, különösen nagy az adatbeli eltérések mértéke. A térképen szereplő arányok becsült értékek, így néhány százalék eltérés lehetséges, de a térkép tendenciáit így is érzékelhetjük. Látható, hogy Nagyvárad, vagy Szatmárnémeti esetében több mint 40 százalékpontos az eltérés a népszámlálás anyanyelvi adatsorai és a térképen ábrázolt adatok között.
A nagyobb városok adatai az 1910-es népszámlálásban (anyanyelv) és a térképen (nemzetiség?)
A megoldás itt is részben a vallási adatsorokkal való korrekcióban rejlik, azonban, ahogy arra Emmanuel de Martonne is utalt, ezek nem vezettek pontos eredményre.
A párizsi magyar békedelegáció a VIII. jegyzék: Az erdélyi kérdésről. 2. melléklet: A román memorandum statisztikai adatainak cáfolata. című dokumentuma egy román memorandum adatai és a hozzá kapcsolódó járási szintű térkép kapcsán részletesen foglalkozik az anyanyelvi adatoknak a vallási statisztikák alapján történő román korrekcióival (az elemzés angolul itt olvasható a 151-162. oldalon). A vizsgált terület ugyan nem esik teljesen egybe a térképen ábrázolt területekkel, például a Bánátot sem vizsgálja, így az összesített értékek biztosan különböznek, a megállapítások általánosságban a jelen térkép értelmezésénél részben mégis relevánsak lehetnek. Annak meghatározása, hogy a magyar szöveg megállapításai erre a térképre nézve végül is milyen mértékben helytállóak, további, mélyebb vizsgálatokat igényel, de néhány település adatait megnézve azt lehet sejteni, hogy a térkép készítői - legalább részben - ennél a térképnél is az említett memorandumhoz hasonlóan jártak el. A magyar elemzés a következő főbb megállapításokat teszi (ezeket aztán a további részekben kivételek felsorolásával finomítja):
"1. A zsidókat, kiket a magyar statisztika mint felekezetet mutat ki, nemzetiségnek veszi és ezeknek egész számát a magyarok számából üti le.
2. A görög katolikusok és a görög keletiek együttes számát románnal minősíti, s ebből csak a rutének és szerbek számát üti le. A szlávok és egyéb anyanyelvűek számát általában véve érintetlenül hagyja.
3. Az összes lélekszámhoz képest így mutatkozó különbözetet túlnyomó részben a magyaroknál, igen kis részben a németeknél tünteti el, vagyis e két nemzetiség számát ebben a mértékben csökkenti."
A magyar delegáció elemzésének további részében arra jutnak a szerzők, hogy a román memorandumban elemzett terület zsidó vallású népességének csak a 73,6%-a volt magyar, míg a többi része túlnyomórészt német anyanyelvű volt. Ezen a ponton az 1913-as Statisztikai Évkönyvre hivatkoznak, a részletes, megyei szintű összevetések itt találhatóak. A magyar elemzés a görög katolikusok és az ortodox vallásúak kizárólagos román (és kisebb számban rutén, vagy szerb) mivoltát is kétségbe vonva azt állítja, hogy a románok által követelt területen kb. 110 ezer magyar és 24 ezer egyéb anyanyelvű görög katolikus, valamint kb. 29 ezer magyar és 19 ezer egyéb anyanyelvű ortodox vallású népesség él, ráadásul szerintük ezeknek a többsége kizárólag magyar nyelven tudott beszélni.
Hogy a kérdés még bonyolultabb legyen, a magyar delegáció egy másik jegyzékében (II. Bemutatkozó jegyzék. 7. melléklet: A magyar népszámlálás adatainak hitelessége, angolul itt olvasható a 38-42. oldalakon) a magyar fél éppen a vallási és az anyanyelvi adatok szoros együttmozgása mellett érvelt, igaz, ezt csak kisebb területre, a 15 erdélyi vármegyére vonatkoztatta: „Bizonyítják a nemzetiségi adatok helyességét a felekezeti adatok is ott, ahol a felekezet és a nemzetiség majdnem azonos fogalom. Az erdélyi 15 vármegyében pl. így alakulnak a számok: római katolikus, református és izraelita együtt van: 906460; ágostai h. evang. (evangélikus) van: 229028; görög kath. és gör. kel. (ortodox) van: 1542268; magyar van: 918217; német van: 234085; román és egyéb anyanyelvű (túlnyomólag cigány): 1526065. A felekezeti megoszlás tehát teljesen igazolja a nemzetiségek számát is.” A vizsgált terület ugyan különbözik, és ez bizonyos esetekben valóban nagyobb változásokat eredményez (pl. a németek száma jobban korrelál az evangélikusok számával, hiszen a katolikus svábok zömmel a 15 vármegyén kívül estek, míg az evangélikus erdélyi szászok éppen ezekben a vármegyékben éltek, bár azért még így is volt 15770 német anyanyelvű katolikus a 15 vármegye területén). Ugyanakkor a zsidó vallásúaknak a teljes egészében a magyarokhoz való számítása például némileg ellentmondásban áll a másik jegyzék ide vonatkozó megállapításával. Ráadásul a Királyhágón túli 15 vármegyére vonatkoztatva is csak 73,34% a magyar anyanyelvű zsidó vallású népesség aránya az összes itt élő zsidó vallású népességen belül (a német anyanyelvűek 25,7%-nyian voltak a statisztika szerint). Hozzá kell tenni, hogy míg az elsőként idézett jegyzék lényege a román számítások támadása, addig a második a magyar számítások (népszámlálás) védelmezése volt, és hogy a szöveg további részében mindkét elemzés valamelyest árnyalja az általános megállapításokat.
Feltehető, hogy a magyar delegáció ezt a térképet nem, csak a korábban idézett román memorandum mellé csatolt járási szintű térképet ismerte. A térkép egyik legfontosabb tudománytörténeti értéke abban rejlik, hogy járási szint helyett, noha a leolvasás teljesen pontos nem lehet, települési szinten tartalmazhat nemzetiségi becsléseket.
Az az Emmanuel de Martonne-hoz kötődő idézet alapján bizonyos, hogy a térkép az Annales de Géographie 1920. márciusi számának megjelenése előtt eljutott Párizsba, ugyanakkor az nem derül ki, hogy a béketárgyalásokon használták-e, de az idézet arra utal, hogy Emmanuel de Martonne csak a munkájának lezárulta után kapta meg a térképet. Igen valószínű, hogy ez volt a legrészletesebb etnikai jellegű térképészeti anyag, amit a román fél Párizsba juttatott. Egyszersmind ennek a térképnek a felbukkanása azt is jelenti, hogy nem volt igaz Fodor Ferencnek az az állítása, hogy a Bátky-Kogutowicz-térkép lett volna a legnagyobb etnikai jellegű térkép, hiszen az csak az ábrázolt terület nagysága miatt tartalmazott több szelvényt (egy később bemutatandó osztrák példa pedig még többet, mert hasonló szelvényezés és méretarány mellett az egész Osztrák-Magyar Monarchiát feldolgozta).
Összességében a rendkívül nagyméretű térkép részletessége ellenére több, bővebben nem megmagyarázott torzítást tartalmaz mind a népességszám, mind pedig az etnikai arányok tekintetében. A térkép hitelessége Emmanuel de Martonne-t sem győzte meg. Noha teljesen objektív és pontos etnikai térkép nem létezik (és ez alól a magyar térképek sem kivételek), a jelen térkép egy kirívó példája a vizsgált jelenségnek. Ugyanakkor a Trianon-kérdéskör jobb megértéséhez – az ilyen jellegű térképek fölött mondott politikai értékítéletek helyett – érdemes a térképek tudományos és társadalmi kontextusát vizsgálni, valamint a különböző nemzetközi párhuzamok összehasonlítását elvégezni.
A francia fordításért köszönet Benyó Krisztiánnak.
Felhasznált irodalom
térképek
BÁTKY Zsigmond - KOGUTOWICZ Károly: Magyarország kétszázezres méretarányú néprajzi térképe. 1:200 000. Budapest, 1918, KSH. 46 szelvény, egyenként 57 × 38 cm
MERUȚIU, Vasile:România Dintre Tisa şi Carpați Transilvania, Maramurăsul, Țara Crisului şi Bănatul. Hartă etnografică. 1:200 000. Bukarest, 1919. Serviciul Geografic al Armatei. 28 szelvény, egyenként 57 × 38 cm
NISTOR, I.: Harta Etnografică a Bucovinei intocmită pe temeiul recensămăntului oficial din 1910. In: Nistor, I.: Der nationale Kampf in der Bukowina mit besonderer Berücksichtigung der Rumänen und Ruthenen. Bukarest, 1918. C. Göbl. 227. p., 1:300 000, 1 szelvény, 65 × 47 cm
irodalom
A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S.-ben 1920 januárius-március havában. I. köt. Szerk.: Cholnoky Jenő. Budapest, 1920, Hornyánszky. 491. p.
A M. Kir. Kormány 1913. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Budapest, 1915. Atheneum. 386+378 p.
A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész. A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Budapest, 1912. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. 884. p.
A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi népszámlálása. Ötödik rész. Részletes demográfia. Budapest, 1916. Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. 635. p.
MARTONNE, Emmanuel de: Essai de carte ethnographique des pays roumains. In: Annales de Géographie, 1920. 158. sz. 81–98. p.
MERUȚIU, Vasile: La carte ethnographique de la Roumanie. In: Revue de Transylvanie. 1938. Vol. 4. No. 3–4. pp. 328–334.
TÁTRAI Patrik: Anyanyelv és nemzetiség mint az interetnikus kapcsolatok mutatója Erdély magyar lakosságának példáján. In: Tér és Társadalom, 2011. Vol. 25. No. 2. 48-68.
