Im März 2018 wurde durch eine Wahlkampfvideo vom ungarischen Kabinetminister János Lázár einen kleinen, aber erstaunenden internationalen Skandal ausgelöst. Die Hauptlinie der Video, dass das Alltagsleben in Wien wegen der neuen Einwanderer unerträglich ist, selbst ist eine sehr überraschende Feststellung, aber es gab noch zahlreiche seltsame Behauptungen: zum Beispiel "die Mehrzahl  der 700.000 östereichische Einwanderer (Migranten) leben hier, in diesem Bezirk (Favoriten)", "fast niemand kann aus dieser Leuten deutsch sprechen". Zum Glück können wir über die Einwanderungslage der Nachbarhauptstadt sehr leicht mit genauen Daten unterschtützte Informationen schaffen, wenn der Minister das untergelassen hat... Wir untersuchen wieviel Einwanderer in Wien leben, wer sie sind, wann sie angekommen sind, und wie hoch ihr Anteil in der Gesamtbevölkerung liegt.

A ’90-es években az egyik – ha nem a – legtöbb nézőt a mozikba vonzó tudományos, fantasztikus filmtrilógiája a Jurassic Park volt. A Jurassic Park egy 1993-as tudományos-fantasztikus film Steven Spielberg rendezésében, Michael Crichton Őslénypark című regénye alapján. A film személyes hatása volt, hogy kb. 10 éves koromban kialakult bennem az elhatározás, hogy őslénytannal szeretnék foglalkozni, ha felnövök.

1763. június 28-án  erős földrengés rázta meg Komárom városát. A rengést érzékelték Drezdában és Lipcsében, Győrben a város szinte valamennyi épülete megsérült. A Mária Terézia királynő parancsára összeírt károk alapján a Richter-skálán kb. 6,3-as magnitúdójú rengést lehet rekonstruálni. Több korabeli leírás készült a földrengésről, az egyik leghíresebb beszámoló azonban közel 100 évvel utána keletkezett, a város szülötte, Jókai Mór tollából. 

Karl Frieder festménye a komáromi földrengésről.

Ha csak a geopolitikai realitásokat nézzük Donald Trump amerikai elnök március 25-i döntése ésszerű, miszerint elismeri Izrael szuverenitását a Szíriától 1967-ben elhódított Golán-fennsík felett. Azonban a döntés nem csak az Egyesült Államok korábbi álláspontjával megy szembe, hanem ENSZ határozatot sért, kiváltja az arab államok dühét és még távolabb űzi a közel-keleti béke lehetőségét. 

Az aláírás pillanata 2019. március 25. (forrás)

Ausztrália belső területeinek felfedezéstörténetét ott hagytuk abba, hogy az egyre nehezebb és barátságtalanabb terepen előremerészkedő felfedezők/állathajtók elől kezdett eltűnni a kontinens belsejét borító nagy tó délibábja, és egyre egyértelműbb lett, hogy a kontinens belseje igencsak száraz az év legnagyobb részében. Az 1840-es évek közepére kezdett megérni a helyzet arra, hogy ezt a gyakran extrém kihívásokat kínáló környezetet nagyszabású, az egész kontinenst átszelő expedíciókkal derítsék fel, melyek hajtóerejét már nem feltétlenül a birkalegelők feltérképezése, hanem jóval "technokratább" megfontolások kezdték adni. A hazánkban alig ismert kutatóutak nehézségei és drámai részletei alig maradtak el a valamivel későbbi klasszikus antarktiszi expedíciók gyötrelmeitől.

Az Ausztrália belseje felé törekvő felfedezőket egyre kevésbé barátságos táj fogadta - (forrás)

„Nem várunk könyöradományt a természettől!
Feladatunk elvenni azt, amit akarunk!” 

Ez, az ötvenes évek egyik magyar földrajztankönyvéből származó micsurini idézet találóan összegzi, miképp gondolkodtak Sztálin talpnyalói az ember és a természet kapcsolatáról. Korábbi blogbejegyzésemben dédapáink középiskolai földrajzkönyveiről adtam keresztmetszetet, melyek  az adott kor földrajzi ismeretei mellett többé-kevésbé tükrözik a társadalmi politikai viszonyokat is. Ezúttal a 65-70 évvel ezelőtti földrajztankönyvekbe pillantunk be azért, hogy ízelítőt kapjunk a Sztálin és Rákosi nevével fémjelzett korról. Lépjünk hát be az időkapun! Utazzunk vissza az ötvenes évek földrajzóráira, ismerkedjünk meg a korszak természetátalakítási terveivel! Sztálin lázálmaival, melyek tragikus környezeti következményei mind a mai napig érzékelhetők Közép-Ázsiában.

A kiolvadó Északi-sarkvidékről szóló híradások mellett egyre gyakrabban hallhattunk az Európa és Ázsia közti utat lerövidítve, Oroszország északi vizein áthaladó kereskedelmi hajókról. Miközben 2018 elején Kína bejelentette, hogy tulajdonképpen ez a terület is jól passzolna az „Egy öv – egy út” (alias Új Selyemút) gyűjtőnevű szállítási és geopolitikai projektjébe, Oroszország is erősítette katonai jelenlétét északi területein.

Az északi felbolydulást környezetvédelmi, politikai, geopolitikai hozzáállásától függően más-más előjelekkel kommentálják az egyes szereplők.

Elsőként tisztázzuk az alapfogalmakat: Északkeleti-átjárón az Atlanti- és a Csendes-óceánt Eurázsiától északra összekötő vízrendszert értjük, illetve a mindennapi használatban ennek partközeli, nyáron többé-kevésbé jégmentes részét. Az Északnyugati-átjáróhoz hasonlóan itt is több potenciális hajózási útvonalról van szó, de az Eurázsiát északról övező, az észak-amerikainál jóval kisebb kiterjedésű szigetvilág miatt több nyílt vízi és jóval kevesebb szorosban haladó szakasszal. Az egyik, gyakran emlegetett víziút az „Északi tengeri út” (Northern Sea Route), mely a partközeli útvonal Novaja Zemljától keletre található szakasza, tulajdonképpen az a rész, amelyen a hajók partközelben, nagyrészt orosz felségvizeken haladnak, és amelyet a szovjetek/oroszok már a XX. század első fele óta igyekszenek nyáron nyitva tartani.

 A főbb, útvonalrövidítést kínáló jeges-tengeri útvonalak  - (forrás)

Az Aral-tó pusztulása tipikus példája annak, milyen káros hatásai vannak, ha az ember beavatkozik a természetbe. Habár a hatóságok az utóbbi években felismerték a veszélyt és intézkedéseket tettek a tó megmentése érdekében, de még nem tudni ezek elegendőnek bizonyulnak-e. Vagy már késő?

Aral-tó (forrás)

Az Amerikai Egyesült Államok ismét egy nemzeti parkkal gyarapodott! Méghozzá egy olyan államban, ahol addig még egy sem volt. Ráadásul egy olyan elnök alatt, akiről az embereknek nem a természetvédelem ugrik be először. Sőt, mi több egy olyan területen jött létre, ahol a természetvédelem évszázados defenzívába szorult az Államok legnagyobb acélműveinek árnyékában. Ismerkedjünk meg a Michigan-tó legdélebbi partvidékén található Indiana Dunes Nemzeti Parkkal!

(A poszt angol nyelvű változata elérhető itt. Click to English version.)

Hazánk talán legismertebb etnikai térképe, a Trianont megelőző béketárgyalások egyik legtöbbet emlegetett dokumentuma, a „vörös térkép” éppen ma száz éve, 1919. február 21-én jelent meg először nyomtatásban. Magyarország az Osztrák–Magyar Monarchia részeként 1918 őszén elvesztette az első világháborút. 1918. októberétől a különböző tudományterületek hazai képviselői rohamtempóban igyekeztek megszervezni a majdani béketárgyalásokon képviselendő magyar álláspont tudományos hátterét. Ez az időszak volt ugyanakkor a politika és a tudomány egyik legszorosabb összefonódásának időszaka is. Ezekből a munkálatokból, Teleki Pál, a Magyar Földrajzi Társaság akkori titkárának vezetésével a geográfusok is kivették a részüket. Teleki – kivált a spanyolnáthából történő lábadozása alatt – saját maga is szerkesztett anyagokat. Ezek közül a legismertebb alkotás az ún. „vörös térkép”, Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján, amelyet Nopcsa Ferenc segítségével szerkesztett meg. A térkép ismertségét elsősorban az adta, hogy ez volt az egyetlen olyan magyar dokumentum, amelyet az antant-hatalmak legfelső vezetői is biztosan megnéztek, ugyanis Apponyi Albert, a magyar békedelegáció vezetője 1920. január 16-án, híres védőbeszédét követően bemutatta azt a békekonferencia Legfelső Tanácsa képviselőinek.

1. ábra: Teleki Pál: Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján. 1919. (első kiadás) 

A szerző saját példánya