A napóleoni háborúk első, nagyobbrészt Észak-Olaszországot érintő hullámát az 1795-ös bázeli béke akasztotta meg, melyet a rövid életű Campo Formio-i béke követett. A hatalmak földrajzi elhelyezkedéséből, a történelmi előzményekből és a politikai szándékokból is nyilvánvaló volt, hogy a folytatás legesélyesebb helyszíne a számos entitásból álló Német-római Császárság lesz, annak is elsősorban a Franciaországgal határos részei. A térség déli részének domináns hatalma a Habsburg Birodalom volt, amelynek korábban, az első katonai felmérés kapcsán már bőven voltak felmérési és térképészeti tapasztalatai, amelyek alapját még 1761-ben, a hétéves háború idején szövetséges franciáktól kapták meg.
1797 elején az osztrák Haditanács megbízta Heinrich von Schmitt ezredest (aki később tábornoki rangig lépett elő), hogy készítsen katonai térképet a déli német területekről. A Schmitt-térkép (a német irodalomban Schmitt’sche Karte) nagyon gyorsan készült el – mindenki tudta, hogy sietni kell, mert ki tudja, meddig tart a béke. A méretarány ennek megfelelően a Habsburg első katonai felmérésének (1:28.800) a fele volt (1:57.600). Valódi felmérésre, új geodéziai alap kialakítására nem is volt idő és lehetőség. Schmitt stábja lényegében a területről meglévő korábbi geodéziai adatokból és ilyen-olyan célú, már elkészült térképekből dolgozott, azokat rakta össze egységes, új térképművé. Ez 197 szelvényből áll, amelyek egyenként 36.412 × 24.275 méter (19.200 × 12.800 bécsi öl) tereprészletet mutatnak be, a méretarányból is levezethető papírméretük pedig kb. 63 × 42 centiméter. Azért nevezzük a térképművet egységesnek, mert ezeket pontosan egymás mellé lehet illeszteni, koordináta-rendszerük azonos.
A Schmitt-féle térképműből alkotott mozaikkép a mai térképre helyezve. A zöld vonalak a Párizzsal összekötött, a rózsaszínek a csak helyben fejlesztett, 1760-as évekbeli Cassini-féle felmérési láncok (lásd alább)
A Schmitt-térképmű már több éve elérhető a MAPIRE projekt honlapján, georeferált, vagyis a mai térképhez illesztett formában. Ez az illesztés két lépésben történt. Első körben egy „nagyjából jó” vetülethez, ebben az esetben az UTM (Universal Transversal Mercator) 32-es zónához illesztettük a beszkennelt 197 szelvény képeiből alkotott egyesített mozaikot, majd ezen kb. 130 tereppontot külön azonosítottunk. A tereppontok valamelyes eltérést mutattak az UTM-vetületben felvett koordinátáktól, és az ezen eltérésekből alkotott korrekciós adatsorral pontosítottuk az illesztést. Ezen a módon az eredetileg átlagosan kb. 1,3 km, maximálisan 5 km oldalirányú eltérési hibákat egységesen néhány száz méterre lehetett csökkenteni; a MAPIRE felületén már ezt látják a felhasználók. A térképmű a német tartományok közül szinte teljes egészükben Bajorországot és Baden-Württemberget mutatja be, Hessen és Rajna-Pfalz kb. felét láthatjuk rajta, Türingia, a Saar-vidék, a ma Franciaországhoz tartozó Elzász kisebb részeivel. Délen teljes egészében mutatja a mai osztrák Salzburg és Vorarlberg tartományokat, Lichtensteint és Svájc egy részét is.
A fenti georeferáló projekt elkészülte után Kiss Eszter kolléganőmmel (BKG – Bundesamt für Kartographie und Geodesie – Hessen, Frankfurt am Main) szakirodalmi és levéltári források feltárásával rekonstruáltuk, hogy is készült a Schmitt-féle térképmű, és mi volt annak a valódi térképi vetülete. Ez utóbbi azért fontos, mert így a fent említett, és „nagyjából jó” kiinduló vetület helyett a valódi, ténylegesen használtat tudjuk használni a georeferálás első lépésében, és a második körben korrigált hibák itt már ténylegesen csak a térképkészítés bizonytalanságait fogják tartalmazni, a helytelen vetületválasztásból fakadó, ekkora területen 1-200 métert is elérő csúszás hatása nélkül. A bécsi Állami Levéltár Hadilevéltárában (Österreichische Staatsarchiv – Kriegsarchiv; külön köszönjük az akkori magyar delegátusnak, Lenkefi Ferencnek a segítségét) sikerült megtalálni az alábbi dokumentumot. Ezen a Schmitt-térkép leendő szelvénybeosztása mellett szelvényenként néhány geodéziai alappont és néhány tereppont van feltüntetve. Ez a munkaanyag képezhette a térképkészítés alapját, az ezen levő pontokat másolták át a kéziratos szelvények papírjára, hogy a köztük levő terepet meglévő térképekről, vagy – ahol ilyenek nem álltak rendelkezésre – gyors terepi felméréssel megrajzolják. A dokumentumon nagyon árulkodó egy, a szelvényrácshoz képest kicsit elforgatott koordinátarendszer-megírás, amely felirata szerint egyértelműen a párizsi kezdőpontú Cassini-vetületre utal – ez az a rendszer, amelyben Franciaország első topográfiai térképe készült el fél évszázaddal korábban, Jean-François Cassini de Thury vezetésével.
A bécsi Hadilevéltárban fellelt áttekintőtérkép részlete a Schmitt-térkép szelvénybeosztásával és az ehhez képest 5 fokkal elforgatott párizsi kezdőpontú Cassini-koordinátarendszerrel.
Részlet Cassini könyvéből, amelyben a legelső képen látható "zöld vonalak" végpontjainak koordinátáit adja meg (jobb szélső két oszlop, francia "toise" egységben) Párizstól
De miért pont ezt használta Schmitt és stábja? Említettük, hogy a térséget fedő geodéziai hálózat létrehozására nem volt idő, így „hozott anyagból” kellett dolgozni. Ilyen anyag pedig nem sok volt: a Cassini 1761/62-ben két háromszögelést is elvégzett: egyet Strasbourgtól Bécsig, egy másikat pedig Strasbourgtól a Majna menti Frankfurtig. A háromszögek adatait és a csúcspontok koordinátáit a saját, „hazai” rendszerükben pedig publikálta is, ezeket ma bárki elolvashatja (a francia nyelvtudás azért segít ebben) a Google Books szolgáltatásban. Ez a két felmérési lánc, és egy, azokat északon, a Majna mentén az 1790-es években összekapcsoló kiegészítő felmérés adta a koordinátarendszert, ezt terjesztették ki a teljes területre – nyilván ott, ahol nem volt ilyen geodéziai-háromszögelési adat, ott a pontosság csökkent, a több kilométeres hibák ott lépnek fel.
Vízszintes eltérések a 130 kontroll-pont alapján a Cassini-vetületben vett koordináták és a tényleges terepi helyzett között.
Na jó, érdekes, hogy hogy nézett ki Ingolstadt vagy Karlsruhe (pardon, a térképen: Carlsruh) a 18. század legvégén, de mégis mire jó ez ma? Ezek a történelmi térképek jelentik a legkorábbi, a fenti pontossággal helyszín szerint is rekonstruálható állapotot arról a tájról, amely ma, több évszázad iparosítása után sok helyütt teljesen eltér a természetestől. Na persze Dél-Németország földje már az 1700-as évek végén sem volt „természetes táj”, de ha valaki arra kíváncsi – és a globális felmelegedés időszakában ez kifejezetten fontos kérdés – hogy az igazán érdemi emberi hatások előtt e tájak hogy működtek, akkor ide érdemes visszanyúlni. Ehhez pedig az a pár száz méteres pontosságjavítás sem árt, amit a mostani munka lehetővé tesz.
Timár Gábor (ELTE TTK) és Kiss Eszter (BKG) az ISPRS International Journal of Geo-Information c. szaklapban megjelent friss cikkét eredetiben, szabad hozzáféréssel itt olvashatják.
