Abban az évben, amikor Nándorfehérvárt végül elfoglalták a törökök, de még öt év volt hátra a mohácsi csatáig, elkészült az Oszmán Birodalom első ismert földrajzkönyve. Alkotója egy egykori kalóz volt, akit később, közel nyolcvan évesen már török admirálisként végeztek ki. Hadzsi Muhiddin Piri – ismertebb nevén Piri reisz – atlasza a korabeli földrajztudomány és térképészet egyik csúcsteljesítménye. Általa teljes részletességében feltárul Földközi-tenger térsége a kora újkorban.
Kairó, a Nílus és a piramisok (forrás)
Piri admirális
1521-ben Nándorfehérvárt ugyancsak egy Piri nevezetű hadvezér foglalta el, ő azonban nem állt rokonságban a térképész-geográfus-tengerész Pirivel, akiről ez a bejegyzés szól. Hadzsi Muhiddin Piri Gallipoliban született, valamikor 1465-1470 között, majd szülei halála után 11 éves korától kalóz nagybátyja, Kemal reisz parancsnoksága alatt szolgált eleinte matrózként. Később nagybátya csatlakozott az oszmán flottához, és a fiúból hajókapitány vált. Részt vett az Oszmán Birodalom nagyobb tengeri ütközeteiben, muszlim és zsidó menekülteket szállítottak Spanyolországból Törökországba, békeidőben valószínűleg szultáni jóváhagyással kalózként fosztogatták a part menti keresztény államok felségvizeit. Kemal pasa nem csak a Földközi-tenger térségét hajózta be, de az Atlanti-óceánra is kihajózva 1501-ben eljutott a Kanári-szigetekre. Muhiddin Piri hivatására utal a nevéhez kapcsolt méltóságnév, a reisz, ami a kapitányi, vagy tengernagyi rangnak felelt meg. 1511-ben, nagybátyja halála után Gallipoliba visszatérve kezdte rendszerezni az utazásai során tett tengerészeti és térképészeti megfigyeléseit, személyes tapasztalatait, valamint különböző forrásokból összegyűjtött feljegyzéseit. 1517-ben visszatért a tengerészethez és részt vett Egyiptom, majd Rodosz elfoglalásában (1522). Később, 1547-től a Vörös-tengeren teljesített szolgálatot admirálisként. Ekkor már bőven hetven éves kor felett járt, feladata az India felé tartó, jelentős technikai fölényben lévő portugálok hajók által jelentett fenyegetés elhárítása volt. Ez több-kevesebb sikerrel kezelte, azonban miután megtagadta az oszmán Birodalom bászrai kormányzójának támogatását a portugálok ellen, kilencven éves kora felé közelítve lefejezték.
Piri reisz világtérképe a Tengerek Könyvéből (forrás)
Tengerek Könyve
Piri térképészeti hírneve elsősorban egy olyan 1513-ban készült világtérkép-részletnek köszönhető, amely meglehetős pontossággal ábrázolja a nemrégen felfedezett Újvilág keleti partvonalát. Mi azonban most egy nem kevésbé híres, másik művét mutatjuk be, a Kitâb-ı Bahriye-t, azaz a Tengerek Könyvét. Az angol nyelvű szakirodalom inkább a "Hajózás könyve", Book of Navigation fordítást használja, de a legtalálóbb talán e kettőnek az ötvözése lenne. A Tengerek Könyve ugyanis egy olyan nagyszabású, úttörő munka, amely előzmény nélküli a térképészet történetében. Ez az első olyan hajózási atlasz, amelyben a szöveges rész és a térképek tökéletes összhangban ismertetik a korszak hajózási ismereteit. Az ábrázolt terület részletessége lehetővé tette hosszú távú utak pontos megtervezését, hiszen teljességében ábrázolta a Földközi-tenger medencéjét. Mindehhez társul a kéziratos kötetek esztétikai szépsége; a kötés, a felhasznált színek és anyagok. A Tengerek Könyve első verziója 1521-ben készült el, de ezt később kalligráfusok és illusztrátorok közreműködésével kibővítette egy díszes kiadásban, ami immár méltó volt arra, hogy 1526-ban I. Szulejmán szultánnak is bemutathassák. Később másolatokat készítettek róla, kiemeltek belőle részleteket, fejezeteket, térképeket, jelenleg két verziója létezik. Összesen 43-44 kéziratos példánya ismert szerte Európában, ebből Isztambulban 26 példány található, köztük a kutatók szerint a két legrégebbi teljes példány is. De vannak olyan példányok is, ahol csak a szöveg, vagy csak a térképszelvények vannak meg.
Kréta keleti része, Rodosz, és Délnyugat-Anatólia (forrás)
A kötet nem csupán Piri saját ismeretanyagát tartalmazza, útjai során több külföldi forráshoz, térképhez is hozzáférhetett. Említi, hogy parancsnoksága alatt ejtettek olyan foglyot, aki részt vett Kolombusz Kristóf újvilági expedíciójában, így első kézből értesülhetett a felfedezésről. Könyve első részében bemutatja a korabeli hajózási, tájékozódási, helymeghatározási technikákat, ismerteti az időjárást, az árapály-jelenséget, az iránytűt, a tengereket, és a szárazföldeket. Beszámol a parton élő népekről, ezek gazdaságáról, államberendezkedéséről, vallásáról, a múlt emlékeiről, a helyi legendákról, állat és növényvilágról, klímáról. Részletesen tárgyalja a hajózási útvonalak paramétereit, milyen szelek kedvezőek, mekkora hajók férnek el a kikötőkben, milyen mély bennük a víz, vagy távolságban helyezkednek el egymástól, stb. Kiderül művéből, hogy az ottomán hajósok figyelemmel kísérték a korabeli földrajzi felfedezéseket mind keleten, mind nyugaton. Például elismerően szól Kolombusz Kristóf utazásairól, de Piri reisz életének főbb mozzanatait is saját művéből ismerjük.
Az egyik őspéldány 866 oldalt tartalmaz 429 írott és 4 üres lapon. A térképgyűjtemény első, 1521-es verziója még csak 132 portolán térképet tartalmazott, a szultánnak bemutatott, továbbfejlesztett 1526-os verzióban már 219 szerepelt. Ezen felül a XVII. század második felében készült egy harmadik kiadás is, változatlan szöveggel, de korszerűsített térképekkel. Tartalomjegyzéket nem tartalmaz.
Szicília térképe nyugatra tájolva (forrás)
A könyv négy fejezetből áll. Érdekes módon a bevezetőt és a konklúziót versbe szedték, míg a harmadik fejezet prózában íródott. A bevezető egy tiszteletadás Istennek és Mohamed prófétának, a szultánnak, de bemutatja a szerző családfáját is. A második fejezetben ugyancsak versbe szedve írja le a tengerészet elméletét, például azt, mi is egy iránytű, vagy éppen a térképek jelkulcsát. Ezt a fejezetet az Antillákról szóló leírás zárja, benne Amerika felfedezésével. Piri reisz már tisztában volt azzal a ténnyel, hogy az Újvilág nem egyezik a Távol-Kelettel. Művének harmadik fejezetében találjuk a portolán térképeket.
Az utolsó portolán; a Kaszpi-tenger (forrás)
Ezek tipikusan hajósoknak készült térképek, a szárazföldről gyakorlati szempontból csak annyit árulnak el, amire a hajósoknak feltétlenül szüksége volt. Jellemzőjük a központi helyről kiinduló 32 (szél)irányvonal, melyek közül az északi irányt jelölték, emellett nem volt kitüntetett irány, ugyanis ezeket a térképeket használat közben forgatták. A portolánokon részletesen ábrázolták a tengerek jellegzetes tereppontjait; a part vonalát, rajta a kikötőket, folyótorkolatokat, lagúnákat, a nagyobb szigeteket, félszigeteket, fokokat, öblöket, sekélyebb, vagy éppen sziklás részeket. A térképlapok feliratozása a "szárazföldön" történt, nehogy kitakarják a hajósok számára fontos irányvonalakat, ebből kifolyólag a szárazföld elnagyoltan jelenik meg. A portolán térképek kiindulópontja Çanakkale település, a Dardanellák partján, innen logikus sorrendben, az óramutató járásával ellentétes irányban következnek a térképek a part mentén. A térképlapok értelmezését a hozzá tartozó leírások segítik. Velencéről például így ír a Tengerek Könyve:
"Velence városának kerülete tizenkét mérföld, amely egy lagúnán belül van, ami mindenütt tele van a szárazföldön és a tengerből kiemelkedő épületekkel. A tenger néhol sekély, máshol mély. A sekély helyeken cölöpöket vertek, amelyekre felépítették a városukat. Építésük indítéka a következő volt: mielőtt a várost felépítették volna, ez a hely lakatlan volt, de számos hitetlen halász érkezett mindenhonnan arra a helyre, ahol most a város van. Ezek a halászok ott gátakat emeltek, és halat fogtak. Más halászok mindenhonnan elözönlöttek erre a helyre, és szintén halat fogtak, amikor a halászatból kezdtek jólétet szerezni. Cölöpöket vertek a korábban említett sekély helyekre, és házakat építettek rájuk. Röviden szólva, hosszú idő alatt egyre többen és többen érkeztek ide ezek közül a hitetlenek közül, és mivel egyre többen lettek, várost alkottak. Mivel most már volt itt egy város, a bölcsek úgy döntöttek, hogy tenniük kell valamit, hogy ez a város az Ítélet Napjáig megbecsült legyen..."
A tengereken "túl" a Tengerek Könyvében részletesen szerepel a Nílus folyó is, melyet Piri reisz utazásai során többször is láthatott. A kötet utolsó előtti lapjain felbukkan a Duna öt torkolati ágának neve is, ezekről a Dunai Szigetek blog írt bővebben.
A Tengerek könyvének epilógusa talán a legszebb része a kötetnek egy geográfus számára. Ebben Piri reisz 86 soros versbe szedve mondja el, hogy számára egy boldogság volt megírni a könyvet, melyre a Földközi-tenger szeretete vezette. Leírja a könyv elkészülését a kezdetektől a szultánnak való bemutatásig. Végezetül kéri az olvasót, hogy használat közben gondoljon a szerzőre és javítsák az esetlegesen felmerülő hibákat.
Velence városának részlete (forrás)
Piri reisz műve, az oszmán tengerészet fénykorában jelent meg és korának legteljesebb navigációs tudását foglalta össze. Kiderül belőle, hogy a Fényes Porta nyomon követte a földrajzi felfedezéseket és képes volt tanulni a nyugati tengeri hatalmaktól. Ez a fejlődés azonban a XVI. század folyamán megakadt; olyan tengerészek halála, mint Piri reisz vagy Hajreddin Barbarossa, és a Lepanto mellett megvívott ütközet után a török flotta lassú hanyatlásnak indult.
Felhasznált irodalom:
- Fortunato Lepore, Marco Piccardi, Leonardo Rombai: Looking at the Kitab-i Bahriye of Piri Reis
- https://dergipark.org.tr/tr/download/article-file/1216698?_x_tr_sl=tr&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
- https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Piri_Reis._Map_of_the_Black_Sea.jpg
- https://archive.org/details/KitbIBaryeOrBookOfTheSeaPiriReis