Aki már kirándult Salgótarjántól északra, a Karancs és a Medves hegyeiben, és megnézte a határ futását, az az érzése támadhat, hogy itt velünk különösen kicsellóztak. A határ nagy kanyart véve megy le a Karancs csúcsáig, pont szlovák területen hagyja a Medves magasát, a Sátoros-hegyet, és a terület ikonikus tájképi elemét: a magyar Somoskő falu felett már szlovák területen álló várat. Hogy is alakult ki ez a határszakasz? Előrebocsátom: nem Trianonban.

Magyar falu, szlovák vár: a Somoskő felett emelkedő erődítmény felé a határ a falusi kertek végénél húzódik. Szerencsére ma már, a schengeni szerződés hatálya alatt gond nélkül felsétálhatunk, de ez évtizedekig nem volt így. (Wikimedia/Ladislav Luppa)

A trianoni szerződés szövege a határt meglehetősen elnagyoltan írta le: pontokat jelölt ki, és ezek között kimondta, hogy melyik vízfolyás középvonala vagy melyik vízválasztó a határ, milyen magassági pontokon kell átmennie, vagy csak egyszerűen kimondta, hogy ez a település ide, az pedig oda kerüljön. Ennek alapján a határos államok és az antanthatalmak képviselőiből álló határkijelölő bizottságok húzták meg a végleges nyomvonalat a helyszínen.

Erről a határszakaszról a következőt mondja a trianoni szerződésszöveg:

innen délnyugat felé a 485. magassági pontig, körülbelül 10 km-re Salgótarjántól kelet-északkeletre:

a helyszínen megállapítandó vonal, amely általában az északra eső Rima és a délre eső Hangony és Tarna medencéinek vízválasztó-vonalát követi;

innen nyugat-északnyugat felé a 727. magassági pontig

a helyszínén megállapítandó vonal, amely Magyarországnak hagyja Zagyvaróna és Salgó helységeket és bányákat és Somosujfalu állomástól délre halad;

innen északnyugat felé a 391. magassági pontig, körülbelül 7 km-re Litkétől keletre:

az a vonal, amely általában a Dobroda medencéjét északkeleten határoló gerincet követi s a 446. magassági ponton át halad;

Mielőtt részletesen elemeznénk ezt, még egy dologgal tisztában kell legyünk. A trianoni határok kialakulása csak Ausztria felé zajlott úgy, hogy Magyarország birtokon belül volt az átadandó területrészen, és onnan az aláírást követően kivonult (vagy, mint Sopronnál: nem vonult ki, de ez egy másik történet). A "kisantant utódállamok", tehát Románia, illetve a trianoni szerződés szóhasználata szerint "Cseh-Szlovákország", illetve a "Szerb-Horvát-Szlovén-Állam" csapatai, amelyek 1918 végétől, vagy másutt a Tanácsköztársaság bukása után a magyar terület nagy részét megszállták, a Trianonban nekik juttatott területeken mindenütt birtokon belül voltak; sőt sok helyen azon túl is. Így aztán csak a békeszerződés aláírása és a helyszíni határkijelölés után vonulhatott be jó néhány helyre a magyar közigazgatás.

Somoskőújfalu-Zagyvaróna térségében az említett 485. magassági pont (a Zagyvaróna-Cered út közelében) és a 727. magassági pont (a Karancs csúcsa) között tehát nem volt kijelölt határ. Somos(kő)újfalu vasútállomását a szöveg Cseh-Szlovákiának adja, Salgóbányát és Zagyvarónát nálunk tartja. A cseh-szlovák hadsereg ennek megfelelően szállta meg a területet, ennek déli pereme volt a de facto határ. Hogy ez hol húzódott, ezt az itt illetékes határbizottság helyszínrajzán követhetjük:

A határkijelölő bizottság térképvázlata Somoskőújfalu (a trianoni szövegben: Somosújfalu) térségétől. Az alsó fekete vonal mutatja a cseh-szlovák és a magyar közigazgatás közti demarkációs vonalat, vagyis a cseh megszállás déli határát 1920-ban. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum térképtára tulajdonában álló térkép szkennelt állományát az adattulajdonos engedélyével közlöm.

Húzzuk meg ezt a vonalat a mai térképen:

"Határhelyzet" Somoskőújfalu térségében a trianoni szerződés aláírása után. Sárga vonalak: a határkijelölő bizottságok által gyorsan megállapodott és megszavazott határszakaszok. Piros vonal: a trianoni szerződés által pontosan meghatározott, vízválasztón futó határvonal, amelynek véglegesítése azonban ekkor még nem történt meg. Szaggatott vonal: a cseh megszállás déli határvonala a 727. magassági pont (Karancs) és a 485- magassági pont között, a trianoni szerződés megosztásának megfelelően, de nem véglegesítve.

Ezen a térképen is felsejlik azért a mai határvonal, és látható, hogy a szaggatott vonallal jelzett demarkációs vonal, a tulajdonképpeni trianoni határ ettől délre halad el. Valószínűleg nagyjából ez lenne a végleges határ, ha nem jön közbe egy jól célzott határbizottsági beadvány a kőbányák ügyében és esetleg egy angol tiszt fülgyulladása. De közbejött, így a határkijelölő bizottság megfontolta a határ más értelmezését, illetve a trianoni kijelölés kismértékű helyi módosítását, amire a békeszerződéshez adott ún. Millerand-féle kísérőlevél jogalapot biztosított.

A határkijelölő bizottság elsőként Somoskő település közigazgatási területének (és ehhez keletről csatlakozóan Vecseklő és Tajti települések területe egy részének) Magyarországon tartását vizsgálta meg, a fenti térképen ez az "1-es zóna". Ez a megoldás a beadványban említett bazaltbányák közül a Hofbauer-Lehner- és a Krepuska-féle bányákat úgy hagyta volna Magyarországnak, hogy szó szerint követi a trianoni szerződést, hisz a "somosújfalui" vasútállomás a faluval együtt Cseh-Szlovákiában maradt volna. Ezt a bizottság antant-delegáltjai el is fogadták. Ehhez képest "tizenkilencre lapot húztunk", amikor a sátorosi trachitbányára és Somoskőújfalu magyar lakosságára hivatkozva a javaslatot a 2-es zónára, tehát Somoskőújfalu közigazgatási területére is kiterjeszteni kértük.  Ez egyrészt a szerződésben rögzített vasútállomás Magyarországnak átengedése miatt, másrészt a "727. magassági pont", vagyis a Karancs határról elkerülése miatt már a trianoni szerződéstől való kismértékű eltérést jelentett volna, amelyről a határkijelölő bizottság önállóan nem dönthetett; azt - egyetértése esetén - a Nagykövetek Tanácsa vagy a Népszövetség tanácsa elé kellett terjesztenie elfogadásra.

A javaslat egy ideig a határbizottságban sem kapott többséget: a magyar mellett az angol és a japán delegátus igennel, a cseh, az olasz és a francia képviselő pedig nemmel szavazott. A 3-3-as patthelyzetet az angol elnöki szavazat döntötte az igen felé, így a javaslat némi eljárásjogi vita után a Népszövetség Tanácsa elé került (részletes történet itt olvasható), amely 1923. április 17-23. között tárgyalta azt.

Az első ülésen a cseh küldött Magyarországot azzal vádolta, hogy a javaslat alapvetően katonai érdekből történik. A javaslat változatlan elfogadása esetén a Karancs-Medves középső tömbjének nagy része valóban Magyarországhoz került volna, de ne felejtsük el, hogy a magyar-szlovák nyelvhatárnál még ez a vonal is jóval délebbre húzódik. A népszövetségi tanács ezért a problémát először egy katonai albizottság elő utalta. Ez a katonai albizottság húzta meg aztán a végleges határt, részletes utasítást adva a helyszíni kijelöléshez; és itt valóban szándékosan és megfontoltan "kicsellóztak velünk", minden kérdéses ponton a cseh-szlovák félnek kedveztek: maradt a határ a Karancs csúcsán, "eltolták a határt" a Medves magasáról, Somoskő falu maradt Magyarországon, de a vár nem, ahogy a Sátoros-hegy sem. Ez volt az a kompromisszum, amelyet a Tanács 1923. április 23-án elfogadott:

A megállapított végleges határok Somoskőújfalu térségében. Függőleges csíkozás: magyar területnyereség (a trianoni szerződés szerinti demarkációs vonalhoz képest), vízszintes csíkozás: cseh-szlovák területnyereség. A határbizottság javaslata a pontozott vonal volt. Végül a falvak Magyarországon maradtak, de az uralgó magaslatok nem.

Egy dolgot azonban konstatálhatunk: ha "kicsellózás" is a végleges határvonal, számunkra még mindig kedvezőbb, mint a Trianonban kiszabott, nagyjából a fenti térképen fekete szaggatott vonallal jelölt határvonal. A fenti ábra szerinti függőlegesen csíkozott területen 1924. február 15-én, csaknem négy évvel Trianon után állt helyre a magyar közigazgatás.

A határbizottság térképére Prakfalvi Péter hívta fel a figyelmemet, a nagy felbontású változatot a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárától kaptam meg és az ő engedélyükkel közlöm.

Timár Gábor (ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszék)

A Trianon100 projekttel együttműködésben.