Az egykori Zaránd vármegye 1009–1876 között állt fenn és megszűnésekor Magyarország egyik legkisebb és legelmaradottabb vármegyéje volt, ahol a megszűnés előtti utolsó népszámlálás alkalmával a lakosság 97 százaléka se írni se olvasni nem tudott.
Zaránd vármegye: Brád és a Fehér-Kőrös völgye (forrás)
Zaránd vármegye 1876-os megszűnése előtt sem tartozott a közismertebb vármegyék közé, és mivel kimaradt a "64" vármegye közül, manapság is kevesen ismerik. 1009-es alapítása és a török hódítás között hazánk egyik leggazdagabb vármegyéje volt. A török idők kezdete óta (1544) a Partiumhoz tartozott, és komp-vármegyeként közlekedett Erdély és Magyarország között, míg végül ez a kérdés a történelmi Erdély felszámolásával 1876-ban végleg el nem dőlt Magyarország javára. 1920 után aztán a románok sem látták értelmét feltámasztásának, holott az egész területét megörökölték, és az 1784-es hírhedt Horea-féle parasztháború is innen indult ki.
A Körös-parti vármegye
Zaránd vármegye az alapításától kezdve természetföldrajzilag az egyik legjobban körülhatárolt megyénk volt. Kelet-nyugati irányban elnyújtott területe követte a Fehér-Körös folyását, határvonalait a vízválasztó hegységek gerince rajzolta meg az Erdélyi-érchegységtől egészen a Fekete-Körös torkolatáig. Északon a Fekete-Körös és az Aranyos-folyó, keleten az Ompoly, délen pedig a Maros vízgyűjtője határolta. A Zarándtól északra található Bihar vármegyétől a Béli-, és a Bihar-hegység választotta el, a tőle délre fekvő Hunyadtól az Erdélyi-érchegység, Arad vármegyétől pedig a Zarándi-hegység. A Fehér-Köröst övező hegyvidékek a Bihari autochton részét képezi, prekambriumi-ópaleozokiumi kőzetekből épül fel. Az Erdélyi-érchegységben a neogén során a bádeni korszaktól egészen a pliocén pannóniai korszakáig tartó vulkanizmus során hidrotermás ércesedés ment végbe, s ez hozta létre Európa egyik nemesfémekben leggazdagabb területét. Az "Aranynégyszög" négy csúcsa közül a legkeletibb a Zaránd vármegyei Brád. Az aranyat egyrészt bányászták, másrészt a Fehér-Körös homokjából mosták is.
Zaránd vármegye a XV. században
A vármegye központja kezdetben a Fehér-Körös és a Csík-ér (Csigér) torkolatában álló Zarándvár volt, később azonban a történelem viharai közepette ez gyakran változott. Székhelyei közül kétségkívül Gyula vára volt a legérdekesebb helyzetben. Gyula azon kevés települések közé tartozik, amely a történelmi Zaránd vármegyéből megmaradt Magyarországnak. Vára 1566-ban Zaránd megye székhelye volt, miközben maga a város Békés megyéhez tartozott. A két megye közötti határvonalat a síksági medrüket gyakran változtató folyóágak jelölték ki. Ekkoriban Zaránd vármegye hét városból és 435 faluból állt, közülük összesen 26 faluban éltek pásztorkodó vlachok a saját kenézeik irányítása alatt. Zarándi vlach (oláh) népekről a XIV. század második felétől emlékeznek meg a korabeli források. A vármegye keleti, hegyvidéki területei éltek, miközben a folyóvölgyek és a nyugati síkság királyi uradalmait magyarok lakták. Ez a kettősség később alapvetően határozta meg a vármegye etnikai viszonyait.
Gyula városa és vára 1566-ban
Az ide-oda cibált vármegye
Az etnikai viszonyok alapvetően a török hódítás következtében változtak meg drasztikusan. Ugyancsak a hódítás számlájára írható, hogy a vármegye viszonylag rövid időn belül, mintegy másfél évszázadra átkerült Magyarországtól a formálódó Erdélyi fejedelemség uralma alá. Ennek első jele, hogy Zaránd vármegye 1544-ben már a tordai országgyűlésre küldi követeit. Másfél évszázadon keresztül volt az Erdélyi fejedelemség nyugati frontvonala. 1690-ben visszakerült Magyarországhoz és ezzel kezdetét vette a vármegye képletes szétfűrészelése; közel két évszázad alatt hol keletre, hol nyugatra húzták közigazgatásilag. 1784-ben 6 évre eltűnt a térképről, amikor II. József rendeletileg az erdélyi Hunyad vármegyéhez csatolta. A reformkorban hol Kolozsvárra, hol pedig Pozsonyba küldi a képviselőit, 1848-ban ismét Magyarországhoz kerül, hogy aztán egy év múlva ismét Erdélyből, Gyulafehérvárról kormányozzák. 1857-ben a II. katonai felmérés szerint ismét a határ magyarországi oldalán ábrázolják, hogy aztán 1876-ban érvényét veszítse ez a felosztás az egységes vármegyerendszer létrejöttével. De ebben a rendszerben Zaránd vármegyének, a szentistváni alapítás ellenére már nem osztottak lapot. Amennyiben a legnagyobb történelmi kiterjedését vesszük, akkor annak nagyobb részét Arad, kisebb részét pedig Hunyad vármegye kapta meg, de mivel a vármegyét 1741-ben már jelentősen megcsonkították így ez éppen fordítva történt.
A vármegye török kori pusztulását nyomon lehet követni a mai település-alaprajzokon. Ahogy haladunk keletről nyugatra a Fehér-Körös mentén, a sakktábla alaprajzú települések már Nagyhalmágy környékén felbukkannak. Kevés kivétellel ezek az új telepítésű falvak mind román többségűek voltak. Svábok, magyarok csupán a vármegye legnyugatibb részében telepedtek meg, Gyula környékén.
Zaránd vármegye 1744-(1784-1790)-1876
A hegyvidékre szoruló vármegye
Zaránd vármegye 1741-es megcsonkítása — amely 1746-ban realizálódott — elsősorban a Maroson túli területek 1719-es felszabadulásával és a Bánság önálló kormányzásával magyarázható. De mi köze van Zarándnak a Bánsághoz, hiszen nem is szomszédosak egymással? A török hódítás előtt Zaránd vármegye déli szomszédja Arad vármegye volt, amely ekkoriban a Zarándi-hegység déli részétől kiterjedt a Maros bal, azaz déli partvidékére. 1699-ben Arad vármegye helyén katonai határőrvidéket szerveztek, hiszen ekkor a Temesköz még török uralom alatt maradt. 1719-ben, amikor a temesközi Bánságot is elveszették a törökök, ezzel együtt a határőrvidék a Maros partján értelmét vesztette. A határőrséget átszervezték a Duna partjára és megnyílt az út Arad vármegye helyreállítása előtt. Csakhogy a Habsburg uralkodóknak más célja volt a Bánsággal, a tervek szerint német lakossággal betelepített mintagazdaságot hoztak volna létre, amelyet közvetlenül Bécsből kormányoztak. Így Arad vármegyének le kellett mondania a Marostól délre fekvő területeiről. E nélkül viszont túl kicsi vármegye lett volna, ezért 1741-ben úgy döntöttek, hogy Zaránd vármegye zarándi és borosjenői körzetét Aradhoz csatolják. Így viszont Zaránd vármegye területe lett olyan kicsiny (1297 km²), hogy többször felmerült a teljes megszüntetése (1784-ben ez sikerült is).
Zaránd vármegye 1740-ben (forrás: Hungaricana)
A román vármegye
1870-ben, az utolsó népszámlálás a vármegye területén három mezőváros (Nagyhalmágy, Körösbánya és Brád) mellett 96 falut talált, ahol összesen körülbelül 63 382 fő élt. Azért körülbelül, mert ezen a tájon komoly hagyománya volt a (magyar) hatóságokkal szembeni bizalmatlanságnak, így a népszámlálást is sokan elbliccelhették. Ekkor öt járásból állt Zaránd vármegye, úgymint Nagyhalmágyi alsó- és felső, Boicai, Brádi és Körösbányai. 1870-ben nem kérdeztek rá sem a nemzetiségi, sem pedig az anyanyelvi viszonyokra. Korábban Fényes Elek 1867-ben 2488 magyart és 44925 románt számolt össze a vármegye területén. Kozma Pál 1846-os Zaránd vármegye monográfiájában mindössze 710 magyart említ 51323 román mellett, a magyarság csupán a negyedik legszámosabb nemzetiség volt. 1850-re 330 főre csökkent a magyarság lélekszáma. A vármegye területén nem volt magyar többségű település, mindenhol a románok alkották az abszolút többséget. A magyarság lélekszáma elsősorban a török-erdélyi háborúkban veszett oda vagy költözött el, másodsorban a románokkal vívott egyenlőtlen harcok során morzsolódott fe; 1848-49-ben, vagy 1784 őszén a Horea-féle felkelésben a helyi románok körülbelül 4000 magyarral (főként helyi kisnemesekkel, azok feleségeivel ill. gyerekeikkel) végeztek 80 településen miközben 232 udvarházat égettek fel. Harmadsorban pedig ott volt a kolera, amely nem válogatott nemzetiség alapján.
A nemzetiségi viszonyokról ugyancsak sokat mond Zaránd vármegye vallás szerinti megoszlása. 1870-ben a lakosság 95,68%-a tartozott a görögkeleti, azaz román orthodox felekezethez, nemzetiség szerint a románok és a cigányok. Katolikus (németek, magyarok és szlovákok) templom csak Boicán, Brádon és Körösbányán volt, valamint egy kápolna Nagyhalmágyon, református (magyarok) templom Körösbányán, Ribiczén, Kristyoron és Brádon volt.
"Sötét" Zaránd vármegye
Magyarországon elsősorban a "sötét Zala" kifejezés ismert, de ha valakit megkérdeznénk senki nem tudná megmagyarázni konkrétan honnan ered ez az elnevezés. Elképzelhető, hogy csupán a vasmegyeiek gúnyolódásáról van szó. A "sötét" kifejezés sokkal inkább illene Zaránd vármegyére, annak is a közművelődés terén szerzett lemaradása miatt. A lemaradás ebben az esetben konkrétan azt jelenti, hogy egész Magyarországon itt volt a legtöbb analfabéta. 1846-ban a vármegye lakosságának 1,99 %-a tudott írni és olvasni, ez 1070 főt jelentett Közülük is 355 római katolikus, 195 református és 459 görögkeleti vallású volt, azaz a helyi magyar nemességen kívül esetleg a román papok tudtak írni és olvasni. 1870-re "jelentősen javult" a helyzet; az írni és olvasni tudók aránya egyharmaddal nőtt; ezzel együtt a zarándmegyei férfiak 95,7%-a és a nők 98,07%-a volt teljesen analfabéta. 1846-ban összesen hat iskola volt a vármegye területén, közülük mindössze egyben volt román osztály. A köznevelésben mutatkozó lemaradás a vármegye társadalmi helyzetével volt egyenesen arányos. Néhány bányavároson kívül nem létezett polgárság. Az állami oktatási intézmények pedig nem sokkal a vármegye megszűnése előtt kezdtek csak kiépülni.
Zaránd vármegye pecsétje
Epilógus: a megszűnt vármegye
1876-ban a vármegyerendezés során december 31-i határidővel megszűnt Zaránd vármegye. Nyugati részét, azaz a két halmágyi járást Arad vármegye kapta meg, a keleti járásokat pedig Hunyad vármegyéhez csatolták. Az egykori vármegyei határokat megőrizték az új járások határai. Arad vármegye Nagyhalmágyi járása, Hunyad vármegye Brádi és Körösbányai járása még 1918-ban is kirajzolta az egykori Zaránd vármegyét. Ekkor már volt egy magyar többségű település, Körösbánya (59%), de a legtöbb magyar Bárdon élt (922 fő). De az 1919-es román megszállás idején sem élt az egykori Zaránd vármegye területén 5%-nál több magyar. Ekkor már a népesség 20%-a tudott írni és olvasni, de ez az arány még mindig a legrosszabbak közé tartozott országosan.
Ajánlott és felhasznált irodalom:
- https://net.jogtar.hu/getpdf?docid=87600033.TV&targetdate=&printTitle=1876.+%C3%A9vi+XXXIII.+t%C3%B6rv%C3%A9nycikk&referer=1000ev
- http://mek.oszk.hu/06400/06475/06475.pdf
- http://mek.oszk.hu/10200/10254/10254.pdf
- https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Csanki-csanki-dezso-magyarorszag-tortenelmi-foldrajza-a-hunyadiak-koraban-1/i-kotet-3/zarandmegye-2DBE/
- http://www.szabarchiv.hu/drupal/sites/default/files/271-306.pdf
- http://www.romania-travel-guide.com/en/attractions/sights/the-land-of-zarand.html
- https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/pannon-pannon-enciklopedia-1/magyarorszag-foldje-1D58/karpati-nagytajak-2D1D/az-erdelyi-kozephegyseg-moga-janos-2D80/az-aranynegyszog-2DA6/
- http://folyok.adatbank.transindex.ro/index.php?kat=A%20k%C3%B6r%C3%B6s%C3%B6k&fid=1