Afrika (ezen belül is Fekete-Afrika) kitartóan magas népességnövekedési ütemével kapcsolatban kifejezetten hajmeresztő előrejelzések jelentek meg, az ENSZ "közepes" forgatókönyve szerint 2100-ra akár 4,4 milliárd fősre is nőhet a fekete kontinens lakossága,  mivel első ránézésre alig érvényesül a demográfiai átmenet a kontinens java részén, vagyis a népességgyarapodás üteme továbbra is igen magas. Mai írásunkban - történelmi példákkal, párhuzamokkal megfűszerezve - annak fogunk jobban utánajárni, hogy valóban megalapozottak-e a hasonló szcenáriók, illetve, hogy mennyire megalapozottak a növekvő afrikai lakossággal kapcsolatos migrációs félelmek?

A Föld országainak népességnövekedési üteme 2015-ben - jól láthatóak Fekete-Afrika kimagasló értékei, miközben a legtöbb országban már erősen lecsengőben van a népesség erőteljes gyarapodása - (forrás) 

Bevezetőként érdemes megjegyezni, hogy a demográfia igencsak nehéz "terep", a sok generáción át érvényesülő (ismétlődő) hatások miatt a politikusi ígéretek és társadalommérnökösködő elképzelések valamint a kocsmai bölcselkedések egyik legnagyobb temetőjeként is tekinthetünk rá, de természetesen a demográfiai előrejelzésekkel foglalkozó szakértőknek sincs könnyű dolguk, ahogy azt valamennyire Oroszország kapcsán már végigjártuk.

Afrika számára vonzó bevándorlási célpont lehet a jóval fejlettebb Európa - (forrás)

Ahhoz, hogy Afrika népességgyarapodását megfelelő kontextusban tudjuk értékelni, érdemes röviden áttekinteni az emberiség és az egyes kontinensek népesedéstörténetét. Természetesen pontos adatokkal kontinenstől függően csak a 19-20. századtól rendelkezünk, ugyanakkor  már nagyjából időszámításunk kezdetére visszamenően rendelkezünk különféle becslésekkel. A lenti táblázat és ábra hivatott szemléltetni az egyes kontinensek lakosságának alakulását, és részarányát a világ népességéből. Az azonnal látszik, hogy az emberiség nagyobb része az írott történelem során mindig is Ázsiában élt, "Európa demográfiai megerősödése" epizódjellegű volt, helyét egyre inkább Afrika veszi át.

Ugyanakkor óvnék attól, hogy a kontinentális megoszlás alakulása alapján az egyes "kultúrák" vagy "civilizációk" közti eloszlásra vonatkozóan elhamarkodott következtetéseket vonjunk le. Ezek ugyanis hosszú távon nem igazán feleltethetőek meg egymásnak, illetve egyéb tényezők miatt is óvatosan kell bánnunk a lenti adatokkal:

- Gondoljunk bele, hogy például a többé-kevésbé egy (vagy inkább kettő) kultúrkört képző Római Birodalom a statisztikánk szerint három kontinensre terjedt ki, időszámításunk kezdete körül mintegy 50-60 millió lakossal. 

- A számok a népesség alakulását mutatják a vándorlási folyamatokkal együtt, ezért például csalóka Európa 19. századi szerénynek tűnő növekedése: az "európai" népességrobbanásra az európai telepesek által nagyrészt más kontinenseken került sor.

Vizsgáljuk meg ezzel a szemüveggel bolygónk népesedéstörténetét, azaz, hogy hogyan is zajlott le a demográfiai átmenet az egyes területeken.

Már időszámításunk kezdetén is Ázsiában élt az emberiség zöme, igaz Nyugat-Ázsia (ezen belül a Közel-Kelet és Kis-Ázsia) részaránya a mainál jóval nagyobb volt, Európa lakossága folyamatosan és lendületesen növekedett (egészen nagyjából a 3. századig), és Észak-Afrika is tekintélyes népességgóc volt, több, mint 10 millió lakossal. Ebből következően a Szubszaharai-Afrika meglehetősen gyéren lakott terület volt ekkor még, akárcsak a két Amerika. (Az viszont lehetséges, hogy Afrika és főleg Dél-Amerika ókori lakosságszáma alábecsült, az utóbbi időben például Amazóniában előbukkant az irtásokon néhány korábban ismeretlen földműves kultúra "hagyatéka".)

A következő becsült lakosságadataink az előző ezredfordulóról származnak: Ázsia és Európa lakossága alig nőtt, Európa még nagyjából a világnépességből való részesedését (kb. 15%-ot), Ázsia súlya csökkent. Tegyük hozzá: Európa esetében ez a Római Birodalom összeomlása és a népvándorlás (valamint egyes természeti jelenségek) miatti igen jelentős népességfogyást takart, mely a 6-7. században tetőzött, ezt követően pedig viszonylag jelentős népességgyarapodásra került sor, mely kitartott a 14. századig. A becslések szerint viszonylag lendületesen gyarapodott Afrika és Dél-Amerika népessége, ugyanis mindkét kontinensen szárba szökkentek az első nagyobb birodalmak és földműves kultúrák - Észak-Afrika pedig az arab uralom alatt viszonylag virágzó terület lehetett.

Adatforrás: http://databank.worldbank.org és Angus Maddison, The World Economy: Historical Statistics, Statistical Appendix

A következő évszázadokban érdekes folyamatoknak lehetünk tanúi: Európában jellemzően nagyobb mértékben nőtt a népesség a 18. századig, mint a többi kontinensen. Természetesen a növekedés üteme mindenhol meglehetősen szerény volt. igen nagy kilengésekkel, melyek közül a legjelentősebb a 17. századi volt, melynek elsősorban klimatikus okai voltak: a kis jégkorszak legrosszabb éveiben világszerte nagyon gyenge terméshozamokkal találkozhattunk, ami nem igazán kedvezett a komolyabb népességnövekedésnek. Emellett Európában a harminc éves háború, Észak-Amerikában pedig az európaiak és az általuk behurcolt betegségek tizedelték a népességet. (Dél-Amerika nagyobb lendülete egyébként épp az előző évszázadban hasonló okból bekövetkező brutális népességcsökkenés miatti alacsonyabb bázisértéknek "köszönhető".A 18. században aztán mind Európában, mind Ázsiában, mind pedig a két Amerikában egyre nagyobb mértékű népességnövekedésre került sor, a következő évszázadban pedig Európa és Észak-Amerika növelte erőteljesen a világ népességéből való népességét, hogy aztán átadja a stafétát előbb Latin-Amerikának, majd Afrikának illetve valamivel kisebb mértékben Ázsiának a 20. század dereka táján. Figyelemre méltó, hogy nagyjából az 1970-es évek kiugró növekedési csúcsai után mind Ázsiában, mind Latin-Amerikában jelentősen csökkent a népességnövekedés üteme, csak Afrikában stagnál igen magas szintem az értéke. A fent ismertetett demográfiai átmenet modellje tehát nagy vonalakban valóban működni látszik, de felfigyelhetünk néhány furcsaságra:

Első ránézésre az európai népességgyarapodási csúcs korántsem olyan nagy, mint Ázsiáé, Afrikáé vagy Latin-Amerikáé. Természetesen az ábra időskálája is torzít, de jól látható, hogy Európa "nagy időszaka" ugyan kisebb csúcsértékekkel járt, de jóval tovább tartott, mint más kontinensek igen gyors és intenzív növekedési szakasza. Ennek több oka volt:

- Európa viszonylagos társadalmi-gazdasági fejlettsége évszázadokon keresztül nagyobb népességgyarapodást biztosított vetélytársainál.

- A népességgyarapodást előidéző tényezők (fejlettebb mezőgazdasági, termelési módszerek, egészségügy), évszázadokon keresztül alakultak ki, fokozatosan éreztetve hatásukat, míg a többi földrészen nagyrészt lökésszerűen, és gyakran csaknem egyszerre terjedtek el.

- Európa nagyon heterogén társadalmakból állt, a radikális népességnövekedés időszaka időben és térben is nagyon elkülönült, "lelapítva" a gyarapodás csúcsértékeit. (Hasonló hatással találkozhatunk Ázsiában a 20. század második felében: a népességrobbanás Dél-Ázsiában később következett be mint például Kelet-Ázsiában).

- És a legfontosabb: az európai "népességfelesleg" már a 17-18. századtól kezdve részt vett a kontinensek közötti migrációban. Tehát az európai népességrobbanásra jelentős részben Észak-Amerikában, Ausztráliában és Dél-Amerika mérsékeltebb éghajlatú részein került sor. Ha együtt nézzük adataikat Európa (illetve az európai kultúrkör) igencsak megnövelte a 20. század hajnalára a világnépességből való részesedését:az időszámításunk kezdetén becsülhető 14-16%-os arányról 35% körülire. (Persze nem egyszerű az összehasonlítás, hiszem az európai kultúrkör épp időszámításunk kezdete környékén a Mediterráneumra is kiterjedt.) Mára az európai eredetű népesség aránya a világnépességből visszaállt az eredetihez közeli 16-18%-ra, miközben Ázsia is veszített (és folyamatosan veszít) részesedéséből, nem utolsósorban a továbbra is igen gyorsan gyarapodó Afrika javára.

Adatforrás: http://databank.worldbank.org

Afrika népességének bővülése sokáig jóval kisebb volt más kontinensekénél, és a növekmény általában inkább Észak-Afrikának (különösen Egyiptomnak) volt köszönhető. A szubszaharai Afrikában ugyanis elég sok tényező dolgozott a nagyobb mérvű növekedés ellen:

- A kontinens jelentős része nem volt alkalmas nagyobb népességet eltartani tudó, fejlettebb mezőgazdaság elterjedésére.

- A nomád állattartó gazdálkodás sem tudott nagyobb népességet eltartani, ahol mégis volt értékelhető mezőgazdaság, ott a tartalékolás kultúrájának (részben a mezőgazdasági termelés módjából eredő) gyakori hiánya növelte a földművelő közösségek sebezhetőségét.

- A belső háborúskodások, rabszolgavadászatok is erősen csökkentették bizonyos területek népességét valamint a kedvezőtlen adottságú belső területekre kényszerítették a lakosság egy részét.

Ennek következtében az Afrikában élők világnépességből való részesedése csökkenni kezdett, ugyanakkor a 20. század elején a folyamat megfordult, és viszonylag korán beindult a népességrobbanás a fekete kontinensen, elsősorban a következőknek köszönhetően:

- Észak-Afrikában és Dél-Afrika nagyobb részén "európaias" infrastruktúra alakult ki, a 20. század derekára már gyakorlatilag mindenkit elérő közoktatással és közegészségüggyel, értelmezhető (bár nagyon egyenlőtlen) gazdasági fejlődéssel - itt gyakorlatilag Ázsiával együtt bontakozott ki a demográfiai átmenet második (ma pedig már a harmadik, csökkenő népességnövekedéssel járó) szakasza.

- Fekete-Afrika zömében erre némileg késve és csak részlegesen került sor, de a gyarmatosítás hatására már az 1930-as évekre a terület sűrűbben lakott részein a vidéki központokban is elérhetővé vált már az egészségügyi ellátás, és a közellátás fejlődése valamint néhány fejlettebb mezőgazdasági módszer elterjesztése miatt az éhínségek is ritkábbá váltak.

- Afrika kb. 1905-1960 között meglehetősen békés korszakát élte. A gyarmatosítás minden szemétsége ellenére a kezdeti szakaszainak harcai, emberirtásai után megszüntette mind a rabszolgavadászatot, mind a belső harcokat, ami igencsak csökkentette a kontinens belsejének mortalitási adatait. Bár az első világháború harcai Kelet-Afrikában közvetett módon meglehetősen sok áldozatot követeltek, és a franciák is keményen soroztak észak-afrikai gyarmataikon, az áldozatok aránya jóval kisebb volt, mint Európában. Szintén sok áldozatot követelt az olasz-etióp konfliktus a második világháború előszeleként (majd részeként), de a nagy konfliktus afrikai harcai ezen felül meglehetősen kevés helyi áldozatot követeltek: Afrika vérvesztesége eltörpült Európa és Ázsia mellett.

Adatforrás: http://databank.worldbank.org

Ennek megfelelően a népességrobbanás fő mozgatóereje - mint mindenhol máshol - a halálozások számának nagymértékű visszaesése lett Afrikában is, de mindez a háborús veszteségek kicsinysége illetve a közegészségügy II. világháborút követő gyors fejlődése miatt különösen erőteljesre sikeredett, ugyanakkor más kontinensekkel ellentétben 60-70 év elteltével sem kezdődött meg a demográfiai átmenet harmadik szakasza, azaz nem nagyon tapasztalható a születésszám visszaesése a halálozások csökkenését követően, ami a lakosság első pillantásra megállíthatatlan növekedését eredményezi. Ennek eredményeképpen van Nigériának 195 millió, Etiópiának 107, Egyiptomnak 97 millió, a Kongói Demokratikus Köztársaságnak 84 millió lakosa. A népességrobbanás természetesen jelentős regionális különbségekkel zajlik a hatalmas kontinensen. A fenti ábrán jól látszik, hogy a viszonylag fejletlenebb Nyugat- és Közép-Afrika némi hendikeppel indult, az afrikai népességrobbanás pedig a 70-es, 80-as években érte el csúcsát, a gazdaságilag fejlettebb Észak- és Dél-Afrikában ezt követően jelentősen csökkent a lakosság növekedési üteme (csökkent az egy családra jutó gyerekszám), az itteni társadalmak nagyrészt beléptek a demográfiai átmenet harmadik szakaszába. A többi régióban viszont a gyarapodás üteme kisebb megtorpanást követően gyakorlatilag a csúcs közelében látszik stabilizálódni, sőt Észak- és Dél-Afrikában is növekedett kisebb mértékben a gyarapodás üteme.

A népesságrobbanás következtében az afrikai társadalmakban igen nagy a fiatalok aránya - még a fejlettebb Botswanában is - (forrás)

A fő ok egyszerű: a 70-es 80-as évek fordulóján született (és immár életben maradt) igen népes generáció gyermekei 2010 környékén születtek meg, vagyis vélhetően már a három fekete-afrikai régióban is csökkent volna kis mértékben a születésszám, de a korosztályok egyenlőtlen létszáma (vélhetően egyre kisebb növekedési csúcsokban) még érezteti hatását.

A 80-as 90-as évekbeli visszaesés okai viszont többnyire tragikusak: Kelet- és főleg Dél-Afrikában az AIDS hatása miatt megemelkedő halandóság vezetett a görbék "behorpadásához", a magasabb szintre való visszaálláshoz pedig hozzájárult a közegészségügyi helyzet stabilizálódása is. Közép-Afrikában még durvább hatással járt a 90-es években az "afrikai világháború", a Kongóban közvetve több millió áldozatot követelő konfliktus.

De miért nem sikerült Afrika jelentős részének belépnie a már csökkenő gyarapodási ütemmel jellemezhető harmadik népesedési szakaszba? A választ az ebből a szempontból előrébb tartó Észak- és Dél-Afrikával valamint az Ázsiával való összehasonlítás adja meg.

Már említettük, hogy Észak- és Dél-Afrikában inkább lecsengőben van a viharos népességgyarapodás korszaka, ahogy Ázsia nagy részén is. 

(Nyugat-Ázsia 1990 körüli fura kiugró értékét a Gázai-övezet statisztikába kerülése okozta.) Adatforrás: http://databank.worldbank.org

Az ábrán jól követhető, hogy a 20. század közepén még az Ázsiai régiók népessége is elég masszívan nőtt, míg már a legtöbb országban komolyan esett a születésszám, így a népességnövekedés is mérséklődött. (Kelet-Ázsia demográfiája gyakorlatilag Kína demográfiája, jól követhető a "Nagy ugrás" valamint az egykepolitika bevezetésének hatása...). Ha kicsit is ismerjük az említett régiók gazdaságtörténetét, derenghet, hogy az elmúlt 40-50 évben általában elég masszív (igaz sokszor nagyon egyenlőtlen) gazdasági fejlődésen estek át, aminek lehet köze a születésszám mérséklődéséhez.

A demográfia átmenet harmadik-negyedik szakaszába való átlépés ugyanis részben a "középosztály" kialakulásának "története". A folyamatban résztvevő társadalmak gazdasági fejlődése nyomán ugyanis nemcsak az egyén "termelékenysége" nő (azaz 2-3 gyermek már bőven képes ellátni idősödő szüleit), de a gyermekek felnevelésének, iskoláztatásának költsége is. Azaz nemcsak, hogy kevesebb gyermek kell a túléléshez, de költségesebb a felnevelésük is. Ez nem is feltétlenül családi, hanem össztársadalmi szinten jelentkezik: a népességrobbanás miatt  megjelenő óriási gyermekkorú generációk számára iskolákat és egyéb intézményeket kell építeni, egyszerre kell munkát adni (ami egyben óriási lehetőség is a gazdasági fejlődésre), tehát ezek a társadalmak általában igyekeznek minél rövidebbre fogni a "robbanás" időszakát, nehogy ismét kezelhetetlen nagyságú generációk ömöljenek amúgy fejlődő ellátórendszereikre. Tehát ha a népességrobbanáshoz megfelelő gazdasági fejlődés is társul, az általában viszonylag gyorsan gátat szab a további nagyarányú növekedésnek.

Afrika jelentős részén viszont nem ez volt a helyzet:

- A kontinens legtöbb országának gazdasági növekedése (megfelelő erőforrások és intézményi háttér híján) szerény volt a népesség növekedéséhez képest, így sem családi, sem össztársadalmi szinten nem nagyon érvényesült a fent leírt mechanizmus: mivel alig volt minőségi fejlődés, maradt a mennyiségi: a több gyerek több kezet jelentett és jelent.

- Családi és egyéni szinten is a csökkenő gyermekszám ellen dolgozott, hogy az elmúlt 50-60 évben Afrika jelentős részén legalább a szociális, de sok esetben még az alapvető személyi biztonság is hiányzott.

- Össztársadalmi szinten ugyanilyen hatással volt, hogy igen sok országban még a minden állampolgárt elérő államszervezet kialakítása is komoly nehézségbe ütközött, ami legtöbbször lehetetlenné tett bármilyen hatékony állami népesedéspolitikát, egészségügyi felvilágosító programot.

Niger korfája 2017-ben - a viharos népességnövekedés időszaka még tart, az egyes korcsoportok egyre népesebbek (igaz a csecsemőhalandóság is igen magas). A lakosság 60%-a 19 éven aluli - (forrás) 

Mindez együtt egy elhúzódó népességi csúcsot eredményezett, ami természetesen csak rontott a helyzeten: az állandóan nagy létszámú gyermekkorú (eltartott) népesség óriási terheket ró mind a kormányokra, mind az egyes családokra, ami gyakran a további gazdasági fejlődést akadályozza. A legtöbb fekete-afrikai ország számára az lenne a legfontosabb, hogy legalább annyira lejjebb szorítsa az egy családra jutó átlagos születésszámot, hogy az eltartottak száma ne haladja meg az aktív munkavállalási korban lévők számát. Mivel a 70-es, 80-as években született igen népes generáció ma már aktív korú, erre megfelelő családpolitikával jó esély lenne, ráadásul a csökkenő gyermekszám miatt a nők is nagyobb arányban tudnának a munkaerőpiacra lépni (most nem az önellátó gazdaságokról van szó, ott eddig is elég tevékenyek voltak a nők).

Ruanda esetében kettős hatás fékezi a legújabb korcsoport további növekedését: most értek családalapítási korba a háború és népirtás miatt kisebb létszámú 20-30 évesek, valamint valamennyire már érződnek a kormányzati intézkedések hatásai is - a 20 éven aluliak aránya már "csak" 50% - (forrás) 

Persze ez a helyzet nagy kockázatokat is jelenthet - ha nem sikerül munkát adni a helyi fiataloknak, abból igen sok nehézsége származhat mind a helyi társadalmaknak, mind az egyéb kontinenseken élőknek. Bíztató ugyanakkor hogy a jobban "menedzselt" országokban, például az igencsak sűrűn lakott Ruandában és az igen népes Etiópiában már látszanak az első sikerek, az adott kormányok családpolitikai intézkedései, egészségügyi felvilágosító kampányai - békés eszközökkel - mérsékelték a népesség gyarapodási ütemét. Etiópiában ebben az ország legtöbb részét elérő úthálózat kiépítése (és a nyomában beinduló gazdasági fejlődés) is sokat segített. Tegyük hozzá: a két ország lakossága igen viharos történelmük miatt még afrikai viszonylatban is igen kiegyenlítetlen korszerkezettel rendelkezik, úgyhogy még korai lenne sikert kiáltani, de az első jelek bíztatóak.

Etiópia esetében kisebb a szerepe az erőszakos cselekményeknek a korfa egyenetlenségében, látható, hogy Nigerhez képest keskenyedik a korfa, azaz kisebb (51%-os) a 20 éven aluliak aránya - (forrás) 

De mekkorára nőhet Afrika lakossága, és milyen hatással lehet ez a kontinensre és egész bolygónkra? Nagy port vertek fel az ENSZ 2010-es évek elején megjelentetett népesedési becslései: változatlan termékenységi szinttel számolva arra jutottak, hogy Afrika lakossága 2050-re 3,2 milliárd,  2100-ra 16 milliárd főre nőne, és ezáltal a legnépesebb kontinenssé is válna! Természetesen a jelentésben hangsúlyozták, hogy ez a forgatókönyv felettéb valószínűtlen, amit az is mutat, hogy ha ugyanezt a számítást a már némileg kisebb 2016-os növekedési értékkel végezzük el, 2050-re 2,8, 2100-ra, 9,7 milliárd fős értéket kapnánk. (A kontinens potenciális eltartóképességét egyelőre hanyagoljuk.)

Ennél jóval "közismertebb" az ENSZ közepes becslése, mely szerint a népességnövekedés a világ legtöbb régiójában minimálisra mérséklődik 2100-ra, a világ népessége ekkor 11,2 milliárd fős lesz, ezen belül Afrikáé 4,4 milliárd fő (tehát a népességnövekmény zöme a fekete kontinensé lesz). A forgatókönyv szerint Afrika népessége 2050-ig 2,5 milliárd főre fog nőni. Ez a forgatókönyv egyébként nagyjából a jelenlegi trendek (tehát a csökkenő születésszám) jövőbe vetítésével számol, Afrika esetében a demográfiai átmenet modelljének lassú követésével.

Az ENSZ "közepes" becslése - jól látható, hogy eszerint 2110 körül már Afrika lenne a legnépesebb kontinens -(forrás) 

Természetesen kisebb népességgyarapodással számoló forgatókönyve is van az ENSZ-nek, ez egyébként 2050 és 2100 között már a bolygó össznépességének csökkenésével számol. Ebben a modellben viszont Afrika népessége továbbra is növekszik, 2050-re 2,2 milliárd főre, 2100-ra 3 milliárd főre.

Hogy melyik modell válik be, azt természetesen lehetetlen megtippelni, ugyanakkor feltűnő, hogy 2050-ig még a nagyobb növekedést feltételező forgatókönyvek szerint sem nő 2,5 milliárd fő fölé Afrika lakossága, a nagyon durvára prognosztizált népességrobbanás 2050 után következne be. Tehát ha a következő 30-40 évbe érdemben sikerülne mérsékelni az afrikai népszaporulatot, el lehetne kerülni a legvészesebbnek tűnő forgatókönyveket. Ugyanakkor ez felvet néhány további kérdést is.

Ahogy már volt róla szó, a demográfiai átmenet későbbi szakaszaiba való átlépés  - ha nem is minden esetben törvényszerűen - de általában a "középosztály" létrejöttének folyamatához kapcsolódik, tehát ha a demográfiai robbanás központi intézkedésekkel történő mérséklése, az afrikai alapinfrastruktúra és a színvonalas oktatás kiépülésének együttese komolyabb gazdasági fejlődést indítana be a kontinensen, azzal több százmilliós "középosztály" is létrejönne, mely elkezdene fogyasztani - hasonlóan mint ma Kínában, Dél-Ázsiában, ami elég kemény környezetterhelést jelent majd, nem beszélve a klímaváltozásra gyakorolt hatásokról, melyek még visszaüthetnek Afrikára... Persze Afrika összlakossága ma még kisebb mint Indiáé és Kínáé, és ez a "fogyasztási" átmenet sem egyszerre történne az egész kontinensen, de jobb lenne minél előbb, minél kisebb összlakosság mellett átesni rajta - főleg hogy vélhetően a népesség további növekedését is komolyan mérsékelné.

Nem beszéltünk még az afrikai népességnövekedés két esetleges (egymással összefüggő) korlátjáról: a kontinens eltartóképességéről és a kontinensközti migrációról. Az egyes területek eltartóképességének megállapítása még a demográfiai előrejelzéseknél is nehezebb terep, az ezzel próbálkozók általában látványosan befürdenek (lásd pl. Malthust), mivel lehetetlen kiszámolni a technológiai fejlődés módosító hatásait. Afrika ma nem számít különösebben sűrűn lakottnak, népsűrűsége 36 fő négyzetkilométerenként, ha nem számítjuk a gyakorlatilag lakhatatlan területeket akkor sem kapunk 60-70 embernél többet négyzetkilométerenként. Tekintve, hogy a mezőgazdaság színvonala sokhelyütt meglehetősen alacsony (azaz van mit fejleszteni), a kontinens időben elkezdett fejlesztésekkel a mai népességének többszörösét is képes ellátni, persze jelentős környezeti károk mellett. A gond az "időben elkezdett fejlesztésekkel" van illetve azzal, hogy ez regionálisan már nem feltétlenül érvényesülhet, aminek jeleivel már most is találkozhatunk.

Egyes szerzőknél és a kocsmai bölcselkedőknél valamint persze politikusoknál gyakran előkerülő katasztrófa forgatókönyv, hogy tömegek fognak majd átkelni a Szaharán és "lerohanják" Európát. Ha egy kicsit is tanulmányozzuk a Szahara földrajzát akkor persze viszonylag nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy ez nem egészen így fog kinézni, de az, hogy a következő 30-40 évben bő egymilliárd új afrikai polgárral számolhatunk, vélhetően igen erősen hatni fog a globális migrációs folyamatokra, különösen politikai krízisek, környezeti katasztrófák esetében - jóval több ember fog ugyanis útra kelni.

Ugyanakkor a tömeges afrikai migrációt jelenleg még számos tényező akadályozza:

- A szubszaharai Afrikának nagyon gyengék a más kontinensekkel való infrastrukturális kapcsolatai: a közlekedés, nehézkes és drága, mind a legálisan, mind különösen az illegálisan utazók számára.

- A drága közlekedés miatt csak a viszonylag szűk réteget képző módosak engedhetik meg maguknak kontinensek közti migrációt. Persze ha beindul a kontinens fejlődése, ez a réteg gyarapodik majd - de zömük valószínűleg jellemzően viszonylag szervezetten fog más kontinensekre érkezni. A célországoknak természetesen érdemes átgondolniuk, hány embert is tudnak valójában befogadni, illetve biztosan jó-e az, ha a képzett afrikai elit más kontinensekre vándorol. (Ezzel ugyanis lassulhat a helyi gazdasági fejlődés és gyarapodhat a nincstelenek száma, akikkel esetleg "gazdasági menekültként" fognak találkozni a célországok.)

- a Szahara Líbia kivételével általában viszonylag jól ellenőrzött terület, nehezen járható át tömegek számára.

De hogy is néz ki mindez számokban? Afrika tulajdonképpen viszonylag kis szereplője mind a legális, mind az illegális migrációnak, nagyobb súlya a menekültek között van, bár a menekülni kényszerülők zöme a kontinensen marad. Az ENSZ statisztikája szerint a 2017-ben 258 millió ember vett részt a nemzetközi migrációban, ez a 200-es 173 milliós létszámot tekintve elég nagy növekedést takar. Közülük 36 millióan jöttek Afrikából (a 2000-es 22 millióval szemben), mely némileg kisebb részesedést takar, mint az afrikaiak aránya a világ össznépességéből. 

Itt érdemes tisztázni, mit is jelent a migrációban részt vevő fogalma: az egyes országok statisztikái eltérnek ugyan, de nagyjából a olyan "külföldön élőt" takar, aki nem rendelkezik a lakóhely ország állampolgárságával. (Tehát a "honosított", állampolgárságot szerző bevándorló általában nem tartozik ide.) Az említett 36 millió afrikaiból nem egészen 20 millió él más kontinensen, tehát a kontinens összlakosságához képest nem túl sokan - ahogy már említettük, az afrikai lakosság javának hiányoznak ehhez az eszközei. Évente egyébként körülbelül 4-600 ezer afrikai hagyja el a kontinenst, természetesen egyáltalán nem csak európai végcéllal.

A legnagyobb menekülttábor: a kenyai Dabaab - (forrás)

Földünkön jelenleg nagyjából 26 millió regisztrált menekült él, és többségük jelenleg a Közel-Keletről kerül ki, bár arányát tekintve valóban sok az afrikai is. Többségük ugyanakkor soha nem hagyja el Afrikát, de tény, hogy az európai irányú illegális bevándorlás jelentősen nőtt az elmúlt években: 2010-ben még csak 58.000 afrikai menedékkérőt regisztráltak Európában, számuk ezt követően folyamatosan emelkedett, 2014-ben átlépte a 100.000 főt, a 2016-os csúcsévben majdnem elérte a 200.000 főt, de 2017-ben már csak 168.000 főt regisztráltak.

Tehát egyáltalán nem egy hirtelen jövő, "háttérhatalom" vagy politikusi fejekben élő fantázialény által mozgatott folyamatról van szó, hanem egy - Líbia destabilizálódásával - fokozatosan megerősödő, de úgy látszik nagyjából limitált (vagy limitálható) nagyságú népmozgásról. Ugyanakkor az Európára nehezedő afrikai migrációs nyomás számokkal jól alátámasztható tény (ha nem is annyira erős, mint egyes politikusok állítják), melyet valamilyen módon kezelni kell, főleg, hogy hosszabb távon erősödhet is a folyamat, nagyjából a következő alapvető forgatókönyvek mentén:

- Az afrikai társadalmak lassan stabilizálódnak, csökken a nagy menekülthullámokat kiváltó, államhatalmat aláásó konfliktusok száma. Az egyes kormányzatok (esetleg némi külső segítséggel) felismerik, hogy intézkedéseket kell tenniük a népességrobbanás fékezésére, és tudnak is lépni ebbe az irányba. A stabilizálódó politikai és demográfiai helyzetet valamennyire ki tudják használni gazdaságfejlesztésre, miáltal lassan gyarapodni kezd az afrikai középosztály. (Mindez persze az eddig nem éppen fényesen muzsikáló afrikai politikai és gazdasági elit "készségfejlődését" is feltételezi.) Ebben az esetben a gumicsónakokon Európába tartók tömege lassan elapad, viszont megjelenik a viszonylag képzett, kivándorolni akaró és tudó afrikaiak tömege - akiket a célországok is szívesebben látnak. Ez a forgatókönyv lenne a legkedvezőbb minden érintett számára.

- Az afrikai társadalmak nem tudnak stabilizálódni, belső (és kívülről szított egyéb) konfliktusaik miatt marad az alacsony gazdasági fejlettség, a népességrobbanás csak lassan hagy alább. Ebben az esetben a konfliktusok intenzitásával szinkronban ingadozva, de jellemzően inkább növekvő számú menedékkérővel kell számolnia Európának.

Persze a valóságban vélhetően valahol a kettő között leszünk, valószínűleg lesznek stabilizálódó országok és lesznek stagnáló vagy még jobban lecsúszó, esetleg megszűnő államok, és nem kell számolni a mainál nagyságrendekkel nagyobb menekültproblémával, de a problémahalmaz nagysága és kezelhetősége szempontjából egyáltalán nem mindegy milyen arányban érvényesül a fenti két szcenárió.

Épp ezért nagyon nem mindegy, hogy a következő 30-40 évben milyen szerepet szeretne játszani a külvilág (és főleg Európa) Afrikában, mind a konfliktusmenedzsment, mind a gazdasági kapcsolatok terén.

Felhasznált források:

• https://en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_Africa
• https://en.wikipedia.org/wiki/Human_overpopulation
• https://en.wikipedia.org/wiki/World_population
• https://en.wikipedia.org/wiki/World_population_estimates#By_world_region
• http://databank.worldbank.org/data/indicator/SP.POP.TOTL/1ff4a498/Popular-Indicators#
• https://issafrica.org/iss-today/africas-population-boom-burden-or-opportunity
• https://yaleglobal.yale.edu/content/africas-population-growth-could-undermine-sustainability-goals
• http://news.bbc.co.uk/1/hi/world/europe/6228236.stm
• http://www.pewresearch.org/fact-tank/2018/02/28/international-migration-from-sub-saharan-africa-has-grown-dramatically-since-2010/
• http://www.un.org/en/development/desa/population/migration/publications/migrationreport/docs/MigrationReport2017_Highlights.pdf
• https://en.wikipedia.org/wiki/African_immigration_to_Europe
• https://en.wikipedia.org/wiki/Emigration_from_Africa