Ez év május 5-én az ELTE-n 25 éve indult geográfusképzés (illetve az első geográfusévfolyam diplomázásának 20 évfordulója) alkalmából öregdiák találkozóra került sor. A jól szervezett és jó hangulatú eseményen mind az előadók, mind a hallgatóság részéről elhangzott pár olyan, a geográfus szakkal és szakmával kapcsolatos mondat, amit érdemes lehet – akár egy vitaposztban is – továbbgondolni. A poszt felvetései erősen szubjektív elemeket is tartalmaznak, melyeket remélhetőleg a továbbiakban hozzászólóink segítségével tudunk árnyalni kicsit.
Először ismerkedjünk meg röviden tárgyunkkal, a geográfusokkal és a geográfusképzéssel. A képzés Magyarországon 1993-ban indult, az első geográfusok tehát 1998-ban végeztek. A szak életre hívásának motivációiról a találkozón is volt szó: egyrészt a földrajzzal foglalkozó kutatóknak, szakembereknek ezt megelőzően tanárszakot kellett végezniük, jellemzően egy másik tantárgy tanításának elsajátításával együtt,ami abban az esetben, ha az illető csak földrajzzal szeretett volna foglalkozni, idő és energiapazarlásnak tűnt. Másrészt volt ebben egy szakmateremtő igyekezet is: elszakadni az ekkor még inkább leíró tanári szemléletmódtól (ugye a vasérc...), és ennél többre képes és alkalmas szakembereket képezni. Persze ebben azért komoly kockázat volt: ha ugyanis nem sikerül szakmát teremteni a képzéshez, akkor az itt végzettek lehet, hogy bajba kerülnek a munkaerőpiacon...De turbulens évekről volt szó, rengeteg újdonsággal és új kihívással, mikor máskor próbálkoztak volna meg ezzel, mint a 90-es években?
Tévedni emberi dolog - de azért van némi relevanciája a földrajztudásnak is (Forrás)
A geográfusképzés gyorsan szárba szökkent más egyetemeken is: első körben a nagy tudományegyetemeken (Szeged, Debrecen, Pécs), majd Miskolcon, Egerben és Nyíregyházán is indítottak ilyen képzést. UPDATE: kommentelőink információi alapján Miskolcon már 1992-ben kezdődött a geográfusképzés, azaz egy 26 éves képződményről van szó. Szaporodott a szakirányok száma is: a kezdeti alap természet- és társadalomföldrajzos szakirányok (utóbbiak általában az ekkor divatos terület- és településfejlesztő eposzi jelzővel rendelkeztek) mellett más irányok is meghonosodtak, Szeged például hagyományosan a térinformatika, Pécs a turisztikai földrajz terén volt erős, de ezek hamarosan máshol is elterjedtek - jellemzően a valóban igencsak piacorientáltnak tűnő geoinformatika növekvő jelentőségével. (Nem soroltam fel valamennyi szakirányt, szerintem nem ez a lényeges.) Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy van-e szükség egyáltalán ennyi geográfusra és képzőhelyre? Máshogy megfogalmazva: sikerült-e a szakmateremtés? Ezt a kérdést általában meglehetősen óvatosan szokták kerülgetni az alumni rendezvényeken (melyek alapvető jellemzője az adott képzés inkább napos oldalának bemutatása) - ez jelen esetben sem volt másképp, de azért elhangzott néhány érdekes mondat, amin van mit vitázni bőven.
Az egyik érdekes állítás, hogy "az újabban kikerülő geográfusok képességei és teljesítménye nem érik el a korábban végzettekét, persze lehet, hogy itt valami generációk közti kommunikációs problémáról van szó"
Tegyük hozzá: a geográfus keretszámok jóval nagyobbak, mint korábban, azaz csökkenő létszámú évfolyamokból merítenének egyre többet, ami már önmagában színvonalesést okozhat - ha a képzés színvonalemelkedése nem kompenzál valamennyire. Szubjektív tapasztalatom egyébként az, hogy a nálam 10 évvel fiatalabb, húszas éveik első felében járó kollégáim hozzáállásában, képességeiben és munkájában semmi kivetnivaló nincs, kicsit gyorsabban kommunikálnak és cselekszenek (és várnak el eredményeket), de ezt a különbséget szerintem a többség képes kezelni. Lehet, hogy valami másról van szó, amit a pár nappal a találkozót követően a legtöbb geográfussal szembejövő kérdőív háttere kezdett megvilágítani.
A kérdőív a végzettek munkavállalási tapasztalataira kérdez rá igen nagy - az anonimitást egyébként veszélyeztető - részletességgel. Emiatt többen is rákérdeztek a felmérés hátterére, és az a válasz érkezett, hogy a "vidéki" egyetemeken komoly mértékben visszaesett a földrajzos képzésekre jelentkező hallgatók száma, és ezért szeretnének jobban tisztában lenni a szak piaci értékével, erősségeivel és gyengéivel.
A hallgatók számának csökkenését a demográfiai változások is okozhatják - (forrás)
Valószínűleg a jelenség számottevő részben a demográfiai változásoknak köszönhető, azaz egyszerűen kisebb a felsőoktatásba jelentkezők létszáma, ráadásul ez fokozottan érinti a legtöbb nem budapesti egyetemet. Ugyanakkor a "hirtelen" kérdőívezés mögött az a sejtés is meghúzódhat, hogy emellett a szak presztizsének csökkenése is állhat, ami természetesen összefügghet azzal, hogy esetleg mégsem sikerült tökéletesen a szak mögé történő szakmaépítés, azaz akár csökkenhetett is a geográfus diploma piaci hasznával kapcsolatos várakozás.
Ez mondjuk nem csoda, ha beírjuk a gyakori kérdések közé vagy úgy általában a google-be az "érdemes-e geográfusnak tanulnom" kérdéscsalád valamelyik változatát, elég vegyes válaszokkal találkozhatunk. Az egyéb "spontán" médiamegjelenések sem mindig szerencsések: elég széles körben elterjedt az a videó, amin a miniszterelnök a déli határszakaszra látogat, és az ott posztoló határőr azt válaszolja neki, hogy azért állt be, mert geográfus diplomával nem kapott munkát...
Így már egy kicsit más megvilágításba kerülhet az alumni találkozón elhangzó néhány kritika: nevezetesen, hogy a képzés során nagyon kis hangsúly esett az idegen nyelvek elsajátítására, illetve hogy "komoly probléma volt, hogy az ember csak az utolsó képzési évben találkozott a célzott szakma valós elvárásaival", magyarul a képzés nagyon nem volt gyakorlatorientált, sőt, egyes résztvevők félre- vagy késve informáltnak érezték magukat a valós szakmai kimenet (vagyis áttételesen akár diplomájuk piaci értéke) vonatkozásában.
Igen feltűnő a legtöbb vidéki egyetem fokozott hallgatóvesztése (Debrecen kivételével) - (forrás)
Véleményem szerint a gyakran elhangzó kritikák és a vidéki egyetemek által érzékelt fokozott hallgatószám csökkenés - a demográfiai változások mellett - a szakkal kapcsolatos munkaerőpiaci problémákra illetve emiatt a szak vonzerejének csökkenésére is utalhatnak, talán a következők miatt is: Keveset tárgyalt, de azért viszonylag ismert jelenség, hogy a magyar felsőoktatás állami finanszírozott helyeinek "ingyenessége" gyakorlatilag a hallgató lakhelyének egyetemhez való közelségétől függ, azaz a messzebbről érkezők taníttatására a szülők jellemzően sokat kell, hogy áldozzanak, ezzel párhuzamosan nagyobb részben tekintik azt egyfajta "befektetésnek". Azaz a távolról érkezők szülei jóval kisebb arányban vállalják az anyagi áldozatot egy biztos megélhetést kisebb eséllyel biztosító, bizonytalan kimeneteli szakmát biztosító szak elvégzése érdekében. Ezért az ilyen bizonytalan szakok hallgatói között jellemzően felülreprezentáltak a egyetemi településen vagy környékén élők, illetve inkább küldik gyermekeiket a nagyobb presztizsű egyetemekre, ha már egyszer úgyis utazni kell. Lefordítva ezt az adott problémára: a viszonylag nagyobb presztizsű ELTE 15-20 éve még simán be tudta húzni a távolabbról érkező földrajzszerető hallgatókat (akik jellemzően országos versenyhelyezettek voltak), és a vidéki egyetemek is ugyanezt tudták tenni saját, viszonylag kisebb vonzáskörzetükben, mivel a szülők egyrészt bíztak gyermekeik képességeiben, másrészt abban, hogy a diplomával különösebb problémák nélkül el is tudnak helyezkedni. Ha ez a bizalom megrendül, első körben valószínűleg épp a távolabbról érkezők maradnak el, a helyi népességbázis pedig a vidéki egyetemi központok esetében jellemzően kisebb, mint Budapesten, azaz itt lesz legelőször feltűnő a hallgatók elmaradása. (Illetve az ELTE illetve Budapest vonzereje azért tovább kitarthatott/kitarthat...) Mindez természetesen csak feltevés, de érdemes lenne megvizsgálni a geográfushallgatók számának alakulását, illetve a "távolabbról érkezők" és a "helyiek" arányának alakulását, illetve a versenyhelyezettek bevonzásának képességét a feltevés igazolására vagy elvetésére.
Jól látható a budapesti egyetemek igen nagy vonzáskörzete - az ábrán látható 2014-es adatokat érdemes lenne összehasonlítani a korábbiakkal, hogy láthassuk, terjeszkedett-e Budapest a többiek rovására - (forrás)
De mi válthatja ki a diploma értékével kapcsolatos kétkedő hangokat? Miért elégedetlenek sokan ezzel az értékkel és miért mondják, hogy "szakmán" kívül kellett elhelyezkedni?
1. Egyrészt nem definiált, mi is a "szakma", ennek határait lehet szűkebbre és tágabbra is venni, annak megfelelően, mi is az ember célja. Megint más kérdés, mennyire is lehet elégedett a geográfus a "szakmai" elhelyezkedéssel? Mit él meg nagyobb sikernek az ember, ha a szakirányának megfelelően települést fejleszt egy önkormányzatnál (de gyakorlatilag pályázatíró 15 éve és már esélye sincs kitörni az állami szférából), vagy hogy önerejéből, mást is tanulva bedolgozta magát egy piacilag értékes pozícióba, ahol jó esetben néha használja a geográfus tudását. (Valószínűleg mindkét - erősen sarkított - esetben némileg keserű szájízzel emlékszik 5 év geográfus tanulmányaira.) Másrészt a "diploma értékével kapcsolatos csalódás" oka lehet, ha kezdetben túl magasak az ezzel kapcsolatos várakozások. Ez fakadhat abból, hogy eredetileg más szakmai kimenetet céloztak meg a képzést beindítók, amelyet nem sikerült elérni (vagy változtak az "idők", a külső körülmények és ezért volt sikertelen a törekvés), vagy abból, hogy a hallgatók vagy életkoruknál fogva vagy téves információk miatt várnak túl sokat a diplomájuktól. (Az szerintem teljesen természetes, hogy 20 évesen azt gondolja az ember, hogy a diplomájával, munkájával "megváltja majd a világot".)
2. Nem mehetünk el amellett, hogy a geográfus szak valamennyire a "válságévek" terméke: fennállásának nagyobb része alatt bizony igencsak köhögött a magyar gazdaság. Ezekben az években jellemzően nem volt nagy bérezési szakadék egy államigazgatásban illetve a közigazgatás jobb állásaiban dolgozó közszolga és egy nem állami szférában dolgozó alkalmazott között, sőt előbbi munkahelye sok esetben biztosabb volt - azaz az alapvetően állami szférára kimenettel rendelkező szakirányok sokáig anyagilag legalábbis tűrhető pozíciókba küldték a végzősöket, míg az utóbbi pár évben igen nagyra nőtt a szakadék a piaci és a közszféra bérei között, ami eléggé leértékelhette a szakot, kivéve talán a geoinformatikai (és még egy-két más, hasonlóan "piacibb" jellegű) szakirányt.
Persze erre lehet mondani, hogy ez van, "ilyen ez a popszakma", de lehetséges, hogy a hallgatók tudatosabb orientációjával illetve képzésével lehetne valamit segíteni a fentieken, azaz mondjuk viszonylag korán (de legkésőbb a bsc képzés második felében) tudatosítani és elősegíteni a következőket:
- munkapiaci versenyképességük egyik sarokköve az idegen nyelvek megfelelő színvonalú elsajátítása
- érdemes "kiegészítő tudáskészletet" is felhalmozni a geográfus tananyag mellé - az aktuális piaci trendeknek megfelelően
- már gyakorlaton érdemes a hallgatókat a gyakran jobban menő, jobb bérezést kínáló állami háttérintézmények és az állami holdudvar vállalható része illetve a nem állami munkalehetőségek felé irányítani.
Természetesen nem csak "tájékoztatásra", hanem aktív intézkedésekre gondolok elsősorban, például a nyelvvizsga-követelmények szigorítására a nyelvtanulás lehetőségének megteremtése mellett, kiegészítő kurzusok indítására, szakmai gyakorlatok proaktív szervezésre. Ezekre azért már van jópár pozitív példa is, mondjuk angolul tartott előadások révén, illetve az egyes szakirányokra jelentkezők számának eltolódása is azt mutatja, hogy egyre többeknek van tisztább képük a lehetőségeikről. Persze ezt senki nem várhatja egyetlen egyetemtől se, hogy tűpontosan felkészítse a hallgatókat az 1-5 évvel későbbi piaci viszonyokra.
3. Ehhez a problémakörhöz tartozik, hogy a 1990-es években és a 2000-es évek első felében - mai szemmel nézve - talán felfokozott várakozások övezték az uniós területfejlesztési források "érkezését", illetve az önkormányzatiság fejlődését, azaz valószínűleg arra számíthattak az érintettek, hogy kiépül egy olyan intézményrendszer, amiben biztos és jó helye lesz a geográfusoknak (mint pl. Németországban). Ez a várakozás sajnos nem teljesült maradéktalanul, sem az uniós pénzosztás mechanizmusa, sem hazánk közjogi fejlődése nem teljesen ebbe az irányba mutatott. Emiatt sikerült például jóval több "terület- és településfejlesztőt" képezni, mint amennyire valójában szükség volt - ez persze nem csak a geográfusoknál volt így.
4. Ezzel függ össze az, hogy a "korán végzett" geográfusok a vártnál kevesebb, valóban ilyen végzettséget igénylő pozíciót gyorsan betölthették, a később jövő "sokak" már egy beszűkült piaccal találkozhattak, egyre többek voltak kénytelenek "más területek" felé mozdulni, nem ritkán meglehetősen küzdelmes úton.
5. Valószínűleg ez lesz a feltevéseim legvitatottabb és legnépszerűtlenebb pontja: egy egyetemi szak presztizsét egyáltalán nem csak az általa elérhető anyagiak határozzák meg, hanem az egyéb társadalmi megbecsültsége, hasznossága, elfogadottsága, "menősége". A földrajz "menőségével" annyira nagy baj nincs is, azért erre még most is sokan felkapják a fejüket, látható (vagy látványosan érvényesülő) hasznosságában ugyanakkor nehezen tud versenyezni más tudományágakkal. Nem találja meg a rák ellenszerét, nem programoz rendkívül hasznos (vagy annak tartott) kütyüket, nem talál fel új vegyületeket. Ugyanakkor hasznossága a társadalom környezetéről alkotott képében, ahhoz való hozzáállásmódjában igencsak tetten érhető lenne, befolyásolhatná a nagy társadalmi vitákat, jelenünket és jövőnket. Ez a fajta "földrajzos névjegy" viszont még alig látható, keveset írunk, keveset látszunk, nagyon kevés olyan teljesítményt tudunk felmutatni, ami vitathatatlanul jó, vonzó lehet a szak felé kacsingatóknak.
Mindez azért is probléma, mert azért 20 év alatt - teljesen természetes módon - sikerült azért jópár negatív teljesítményt is letenni az asztalra a geográfusoknak, kezdve a szakmányban gyártott, gyakran semmitmondó fejlesztési tervektől a "magyar banánok" csodálatos ábragyűjteményéig - valaminek pedig ellensúlyoznia kellene ezt.
A tudományterület megbecsültségében természetesen a földrajz tudományos határterületeken mozgása sem segített, a természettudósok egy része számára gyanús a "kevésbé egzakt, bölcsész" társadalomföldrajz, a közgazdászoknak pedig gyanús a természettudományos háttér. Valamennyire mindegyik igazságtalan megközelítés, a geográfusok például sokkal alaposabb tudománymódszertani alapokat kapnak, mint a közgazdászok, amit bizonyos esetekben igen jól tudnak kamatoztatni. Ugyanakkor ugyanezen az alapon a geográfusok, földrajzosok is tévútra kerülhetnek, viszonylag sokoldalú, de nem mindenben elmélyült képzésük következményeképpen egyes témákban talán túlzottan magabiztosak, szerintem például iszonyatosan vakmerő dolog mélyebb gazdasági ismeretek nélkül regionális fejlesztési terveket alkotni (nem, a geográfus szak mikro- és makroökonómiája nem mélyebb gazdasági ismeret...) A másik probléma az lehet, amit nagyjából úgy szokás interpretálni, hogy a "földrajzos olyan, mint a kalapácsos ember, mindenben a szöget látja". Néha túlontúl nagy a kísértés, hogy bizonyos társadalmi jelenségek földrajzi (térbeli) oldalát ragadjuk meg, egyéb összefüggések mellőzése mellett. Máshogy megfogalmazva: szeretünk olyan jelenségekkel (pl. ipar mezőgazdaság, vonalas infrastruktúra) foglalkozni, amelyek térbeli kiterjedése sokkal könnyebben megfogható, megemészthető, mint egyéb, a regionális és társadalmi fejlődés számára fontosabb és gyakran bonyolultabb dolgok (pl. üzleti szolgáltatások).
Sajnos emiatt a szemléletmód miatt nem is olyan nehéz kiszolgáltatottá válni bizonyos, a világot leegyszerűsítetten szemlélő gazdaság- és geopolitikai áramlatoknak, ami nem biztos, hogy hosszútávon jót tesz a "szakma" renoméjának.
A megoldás szerintem a más tudományágak felé való nyitás lehet, erre - szerintem - jó próbálkozás a Corvinuson létrejött földrajzos mag, bár ők alapvetően a földrajzos megközelítést szeretnék bevinni a közgazdaságtudományba, míg szerintem ennek ellenkezője lenne inkább fontos - de ez még kiforrhatja magát. A földrajzosoknak meg kell mutatniuk hasznosságukat, de ez csak úgy megy, ha együttműködünk azokkal a tudományterületekkel, amelyekhez értelmesen kapcsolódni tudunk. Ehhez bizony tanulnunk kell tőlük el kell sajátítani a nyelvezetüket (nem pedig még különállóbb nyelvezetet alkotni), meg kell érteni gondolkodásmódjukat. (Tulajdonképpen a blogon is ezzel próbálkozunk, nem húzunk merev határokat a földrajz köré, illetve azért konyítunk valamennyit a történelemhez és a gazdaságtanhoz is.)
6. A földrajz viszonylagos láthatatlanságához hozzájárulhatott az is, hogy az elmúlt évtizedekben lezajlott (illetve talán még zajlik) egy generációváltás, amiben természetesen az elmúlt 20 évben végzett geográfusok is részt vesznek. Ez azonban együtt járt egyes régi kommunikációs formák (pl. folyóiratok) megszűnésével, eljelentéktelenedésével, miközben az új kommunikációs csatornák még kiépülőben vannak. Ez természetes folyamat, és valamennyire már kezdenek látszani az eredményei, több helyütt is elég nagy a "mozgolódás" és egyre aktívabb a földrajzi ismeretterjesztés, valamint újszerű tanulmányok jelennek meg, ami sokat javíthat a "szakma" megbecsültségén.
Ez a kis felvetésgyűjtemény valószínűleg kicsit negatív kicsengésű lett, amiben benne vastagon benne vannak a saját élményeim, látásmódom, de talán vitaindítónak alkalmasabb, mint egy "patikamérlegen kimért" gondolathalmaz. Az is igaz, hogy nagyon a társadalomföldrajzra és annak problémáira lett kihegyezve, de egyrészt arra látok rá jobban, másrészt amennyire láttam, ezzel a területtel kapcsolatban voltak "felfokozottabb" és újszerűbb munkaerőpiaci elvárások.
Természetesen nem egyetemi oktatóként, illetve részben a szűkebb "szakmán" kívül dolgozóként nehéz igazán megalapozott véleményt alkotni a fentiekről, számos feltételezésem erősen provokatív (rosszabb esetben akár bántó) lehet, ugyanakkor a "külső nézőpont" is hasznos infókkal szolgálhat a bennfenteseknek. Ezért arra kérem az érdeklődő olvasóinkat, hogy nyugodtan szálljanak vitába az általam leírtakkal (illetve tetszés szerint egészítsék ki azokat), akár geográfusként, akár a geográfusok tevékenységére valamennyire rálátóként. Lehet sorolni a geográfusok hibáit is, egyvalami azonban a jelek szerint nem róható fel a rovásunkra: mind az öregdiák találkozó megrendezése, mind az említett kérdőívezés, mind a vitára való hajlandóság azt mutatja, hogy képesek vagyunk az önreflexióra, és ez a mai Magyarországon nem is olyan kevés.
Jakab László